Gutenberg · e01.org
← Book ‹ Prev Next › Chapter 1 of 1
Full text

A magyar nép művészete (1. kötet) · Chapter 1 of 1

5. HIMES VETŐKARÓ. (DAMOS, KÖRÖSFŐ.) (297)]

– A Nagy János Topó? Fazekas… osztán! (Az «osztán» csudálkozást jelent, hogy annyit se tud az urifajta.)

– Hol lakik?

– Hogy hol? Hunyadon lakott annak a hetvenhetedik bopája is (bopa: nagyapa, bonya: nagyanya), mer’ hogy fazekas volt az egész nyámság (rokonság) örökké.

Egy reggel, Hunyadon, betelepedtem Topóhoz. Mintha hazaérkeznék itt az ember, minden házba s alig hogy szóba ereszkedett a háznépével, mintha mindig ismerte volna őket.

Csurgott az ég, a házban erősen félhomály volt. Mert külön műhely nincsen, arra nem telik; a kis ház egyetlen szobájában, az utcasorra nyíló ablak előtt, az «első padon», a ház oldalfalába vágott, tenyérnyi «tekintőlyuk» mellett ült Topó mester s előtte a «korong». Keze alá, munkájához, a tekintőlyukon át adódik bé a világosság. Felesége, formás derekú eladó leánya és az inasa is ott dolgozott véle.

– No, gazd’ uram, meg akarom tanulni a mesterséget én is, – mondék, helyet foglalván a «balpadon», az inas korongja mellett. És akarom forgatni a korongot, – zökken egyet-egyet, de bíz az nem forog.

– Hm! – bólint Topó, egyet sunyítván, – mer’ hogy az a paripa nem mindenkit ismér! Nem türi az magán a cipellős úrfit.

Hát levetjük a cipellőt. Csakugyan: ahogy mezítláb támaszkodtam a koronglábítóhoz s meztelen lábbal lökdöstem a korongaljat, nyomban engedelmeskedett az ősegyszerű masina és forgott a korongtál helyesen.

Topó elémcsapta a korongtálra a marék agyagot s nézte egy darabig kedvtelve, mint kínlódom vele; aztán megsajnált:

– No! abból se lészen ma csatlós kancsó, elhiszem, – és oktatott türelmesen, jósággal, a fazekas tudományra. Ezalatt leánya «írta» a tálakat «szalú»-val, felesége a sörményen (örlő) a gelétet örményezte.

– Az a’, – kezdte, mialatt ügyes újjai nyomán szédítő gyorsan formálódott a síkos agyag s mutatta, mit csináljak, – persze hogy a’ vót, agyaggal mocskolódék az egész nemzetségem. Vélem az esett, hogy apám elhótt, mielőtt engem ráoktatott volna. Az öreg Miklós Ferenc keze alá kerültem… Szerettem, biztos, hogy szeretem ezt a lucskos mesterséget. Ha apád az vót, mondok, légy té is az, ne vesszen a mesterség… Miklós Ferenc gazdám eleénte kicsig ütögeté az újjamat, de Isten azér’ áldja meg. Másként lettem vón’ tekergő. Aszondják, egy tűt aki tud csinálni, az is jó!

[Illustration: DAMOSI STRÁZSA, A STRÁZSABOTTAL. (298)]

– Hány éves kigyelmed, Topó?

– Köszönöm, egészséges vagyok.

– De mégis?

– Hászen, én csak ötvenkettő.

– Meddig tanult kigyelmed Miklós Ferencnél?

– A tanulás öt esztendő. Aztán akinek ha addig nincs esze, mehet a vízzel verset. Apám ebbe a helybe lakott, iparkodék biz’én ide magam is.

Biz az, úrfi, lelkem! száz esztendeje is mult, hogy az a verem ott az ágy mellett a sarokban s itt löcsölik vízzel benne az agyagot! Az ajtó mellett meg a sörmény. Bo-bonyám (szépanya) sörlésközben ahajt szoptatta apámat. Most is csak azon a lyukon köpik egyet-egyet a kű.

Künt zuhant valami. Az inas matatott a hiúban, lepotyantott egy csempét.

– Egy kályha lecsepege a hiuból, – mondotta nyugodtan Topó, és feleségéhez: – Mán kettő e héten! Ha még egy, a gyereket megtaslizod.

Kértem, mondaná el, legelejétől kezdve, hogy lesz a fazék?

– A fazék?

És minden irányítgatás nélkül, apróra, így tanított:

– Már mi csak a határunkból való agyaggal dógozunk. A Hados ódala a mi jogunkban van. Az ember szekeret kerít, hárman-négyen bémegyünk a fődbe s kihányjuk fődszinire. Isten ügyel, hogy nyakunkba ne szakadjék a főd, mer’ a bíz’ ott nyomná az embert, pedig még előbb kontyoló alá szeretném adni a jányomat.

[Illustration: TOPÓ ÉS AZ INASA, B.-HUNYADON. (300)]

[Illustration: TOPÓNÉ A SÖRMÉNY MELLETT, B.-HUNYADON. (301)]

[Illustration: FÖLDMIVES- ÉS PÁSZTOR IVÓKÉSZSÉG. (299) 1.

Magyaró-Kereke. 2., 3., 5. Magyar-Bikal. 4. Ketesd. 6., 7., 8. Körösfő. 9., 10. Nagy-Almás.]

[Illustration: SZARKALÁBAS, KIS-BABÓS, NAGY-BABÓS, KOSZORÚS, BUZAFŰS, TULIPÁNTOS, SÚNYOROS DISZÍTÉSŰ EDÉNY, B.-HUNYADRÓL.]

[Illustration: B.-HUNYADI ÚJ EDÉNYEK. (303)]

[Illustration: A FAZEKAS SZERSZÁMAI. (304) 1. Butyóka, amivel fölverik az agyagot a verőszékre. 2. Szelő, amivel vékony forgácsokban leszelik az agyagot, hogy a kavicsok előkerüljenek belőle; könnyű kéz kell hozzá, többnyire az asszony csinálja. 3. Agyagrögök. 4–5. Fakés, amivel az agyagot alakitják a padon; zsendelylapát, amivel a kész nyers edényt a szárító polczra helyezik. 6–7. Ecset s a festék csurrantó tülök.]

[Illustration: B.-HUNYADI ÚJ TÁLAK. (305)]

[Illustration: HOGY KÉSZÜL A FAZÉK? (302) 1. Összatapsolja az agyagot.

  1. Húzza föl. 3. Lenyomja. 4. Lyukasztja. 5., 6., 7. Csűbe húzza. 8.

Fogja a szájat. 9. Húzza föl megest. 10., 11. Szájjat csücsörít. 12.

Fakéssel kerekíti. 13. 14. Hasat csinál. 15. Csinálja ismég, a szája szélit. 16. Fenekszegélyt kerít neki. 17. Feneket bévül takarítja kézzel. 18. Most csinálja készre a szájat körömmel meg csipővel (bőrdarabka). 19. Levágja a padról dróttal. 20. Leveszi készen. (302)]

[Illustration: 1. AGYAGTAPOSÁS. AGYAGVERŐSZÉK A BUTYÓKÁVAL. 2.

AGYAGTERITÉS. 3. AGYAGRÖGÖZÉS. 4. A FAZEKAS KORONG. 5. ÉGETŐ KEMENCE. (306)]

Itthon a fődet béhányjuk verembe, oda né, az ágy mellé. Kis-kapával összevagdaljuk, béáztatjuk. Mikor beázik, beverjük a tőkén, butyókával; aztán szelővel leszeljük. Így lesz a forgács. Az a’, lucskos mesterség e’! Lám a forgácsot megest csak áztatjuk, majd letakarjuk zsákkal s megtapodjuk háromszor. Most gyűn a padra. Itt begyurjuk háromszor. Aztán szabjuk, amennyi köll belőle egy fazakhoz.

Mán itt a markomban!… Verem belőle a szelet kifele, a tenyeremben, – most csapom a korongra!… Ehun e! Most csücsörítem… most húzom csőbe… vájom a fakéssel, hogy szélesedjék… mind csak szélesítem… Megvan!… Húzok néki egy degyeget az újjommal, hogy így kerüljék elé a szájja… Most fakéssel húzom föl utána újból… csinálunk néki hasát… Most fenékszeget vetünk néki… gömbölyítjük a hast szaporán… Eztán kifogjuk csípni a csípőbőrrel… közbe lehetne az embernek pipálni is, de az agyagtól elnehezedik a pipa… Aztán simítunk… Így… Már most csak megjegyezzük… az újjambögyivel öt karikát a nyakára, egyet a hasára… Lám!… Már most csak levágjuk a korongról a dróttal… Avval osztán kész van a csupor.

És gyöngéden, mintha pihés fecskefiókát emelne ki fészkéből, serény újjai közt emelte át az asztalra a még puha edényt (302).

– Tovább is van még, úrfi lelkem. Hacsak ennyi vón’! E’ majd aztán, ha szikkad, kap fület. Egyet, mer’ csupor, kettőt, ha rátó (amiben a mezőre hordják az ételt) lenne. Aztán még kicsit ha beszikkad, fehér főddel beöntjük. Fődet, a fehéret, Révről hozzák. Abból készül a lugmelegítő, abból a vízmerő fehér kanta is. A csuprot csak kűlül öntjük bé fehér főddel, bévül csak a szájjánál. Aztán, ha egyszer kiszárad, bérakjuk a csűrben, kemencébe, péntek reggel. Ha megégett, más reggel kiszedjük.

Mert a kemencében kétfelül ég a tűz, kilenc-tíz óra formáig, akkor utóbb béfojtjuk és hülni hagyjuk. Úgy! Reggel szedjük ki, szombat reggel.

Akkor sorba rakjuk s bévül, egyszer, megöntjük sárga mázzal.

[Illustration: RÉGI KALOTASZEGI EDÉNYEK. (SÁRVÁSÁR, NYÁRSZÓ.) (307)]

[Illustration: B.-HUNYADI ÚJ EDÉNY. (309)]

[Illustration: KANCSÓK A MULT SZÁZAD KÖZEPÉRŐL. (NYÁRSZÓ.) (308)]

[Illustration: SZUCSÁK FALUBÓL.]

[Illustration: MÉRA FALUBÓL.]

A sárga mázat? Az a sárga gelét. Nagy-Bányáról hozzák, az asszony vesződik véle a sörményen, amíg liszt lesz belőle. Ha a sárga egyszer megvan bévül, a szájjat zöld mázzal kenjük.

A zöld máz? Hát úrfi lelkem, az úgy van, hogy megveszünk egy-egy mihaszna rézüstöt a cigány kolompártól, megégetjük, megtörjük, megszitáljuk és az is az asszony dolga a sörményen. Mán most gelét, egy kicsi szitált porond s a vizes rézliszt, összekeverem, az a zöld máz.

Mint az eperfa levele!

Hogy a sörmény?! Az drága kő. Afajta hosszú fekete darócos oláh hozza Páncsicsóról (értsd: Páncélcsehiből, Szolnok-Dobokából). Minden esztendőben két-három versben felvágjuk a küvet rovátosan a kővágóval, szép sorjába, egy irányba.

No, de a csupor! Még egy csöpp munka esik véle is! Az, hogy mikor a szájja már zöld, megcsíkozzuk a hasát is, végig zölddel, húzunk közibe egy-egy feketét is, fekete borostyánliszttel: újra bétesszük kemencébe, – vasárnapra parádéban a csupor! Mer’ mán kész. Cifra, úgy-e, úrfi? Az urak munkája nem ilyen ceremóniás? Hej, csak könnyű annak, akinek két bőr van a kezén!

– Micsoda két bőr?

– Hát a keztyű… Az én dógom a csupor. Van olyan is, akit megírunk. Azt béöntjük vörös föstékkel, mihelyt kiszárad; a leány írja rá a barkaságot fehér főddel, a szalúból. Aztán kiégetjük zsengélve, aztán béöntjük fehér gelétmázzal (aranysalak), visszatesszük kemencébe ütet újra, égni, két napra s kész. Mehet vásárra. Mi csak itt járunk hetipiacra, meg olykor Feketehalomra. Egy nap, ha jól megpöködöm a markom, elkészül vagy ötven darab; abból eltörik a kemencében, vagy romlik husz is.

Gelétre, bikkfára, mer csak annak a szene (parázs) igazán jó, a’ nem ád sok hamut, mind köll a pénz, – de hát egy pöngőt mégis csak megkeresünk így naponta. Abból rámhúztak jövödelemadót hat pengőt, taksadíjjat iparjogba két pengőt. Fizetek. Nem jó szívvel, de meg köll fizetni. Ami marad, abból élünk. Csakis ebbül! Ebbül bizony, mert nékünk künlévő nincs semmi. Más, vet-arat, abból jut nékünk is picula csuporér’!

Szeretik, amit a jányom ír! Tud ő szarkalábast, kis babósat, nagy babósat, csillagosat, koszorúsat, tulipántost, búzafűst, eresztett sinyórost, szőlőfürtöst, minden csudát. (303, 305, 309) Ami a szalúból telik. Hanem egyre megy a’! Azér’ a gelét kilója mégis csak harminc krajcár marad, a porcellánfődet se adja Csoma, a bótos, tizenötön alul.

Nekünk meg csak az az egy pengő, akihez négyen vagyunk szájjal.

Így beszélt Topó, de azért mosolygott hozzá hamiskásan. És mosolygott a leánya is. Az asszony is, mintha dúdolt volna, mialatt a padlás folyógerendájába horgolt sörménybotját forgatta. Talán éppen azt az ezeresztendős verset dalolta, amit Szent-Gellért püspök hallott a kézimalmot forgató leányzó szájából? Mert nem igaz, nem mulik az idő!

Itt száz év előtt is így volt és így lesz, ha egy kicsit vigyázunk Topóékra. A magunk, a magyarságunk érdekében.

[Illustration: B.-HUNYADI VŐFÉLY KULACS. (311) (Zöld máz.)]

[Illustration: B.-HUNYADI TOJÁSTARTÓ. (310) (Zöld máz.) (Tizszeres kissebbítés.)]

– Hát télen?

– Télen? Agyagot inkább őszszel hozunk, két-három szekérrel. Télbe nem esik jól ez a mesterség, itt lucskolódni. Télen? Megyek az udvarba, vágok fát, vakarom a bihalyt, béjövök, eszek, ha ád az asszony, palacsintát, rétest. Ha az nincs, hagymát. Sokszor meg, ha jól megpirongat az asszony, nem eszek semmit, hanem iszok e’ kis pálinkát s haladok el. Hébe-hóba dógozunk. Meg a kitekintőn nézem a menyecskéket is, mikor jőnek a kútra.

Rászólt a felesége:

– Elhallgat kigyelmed!… Hogy a jánya előtt nem sül ki a szeme az ilyen embernek!

Ezt tanultuk Nagy János Topónál s így magyarázta a mesterségit ő. Már most hozzátehetjük – s ez munkatársunk, a jeles szakértő Gróo István vélekedése is a következők folyamán, – hogy bizony az az agyagművesség, ami ma is éldegél Kalotaszegen, úgy teknika, mint diszítő művészet dolgában bizony elsatnyult; kevesen foglalkoznak vele, mindössze nehány Topó fajta fazekas mester készít olcsó piaci edényt. A piacra szánt holmit pedig a népes készíti azzal a gonddal, azzal a szeretettel, amivel a maga holmiját. A korongozott edények diszítése szegényes, egyoldalú, színtelen, csak fehérrel cifra a barnás edényen s ritka a barnával diszített fehér edény.

De van azért még szép munka is Kalotaszegen: a csempék; ezeket régi jó mustrák után nyomják ma is.

A fazekas mesterség maga a legérdekesebb falusi mesterségek közül való (306).

A bányából hazahordott agyagot a fazekas elteríti az udvaron, jó sokat egyszerre, mert porhanyóbb lesz az agyag, ha soká áll; javítja a fagy is. Amikor arra kerül a sor, hogy munkába vegyék, gondosan megtisztogatják csigától, kövecskétől; különösen a csigahéj és a mészkődarabkák veszedelmei a fazekasnak. Az ilyen észre nem vett, benne maradt darabok oltott mésszé égnek ki a kemencében, az ujonnan készült edényt ugyan nem bántják azonnal, a munka épnek látszik, – de a legelső nedvesebb napon megszívják magukat vízzel s kipattantják az edény oldalát.

Ahonnan pedig lepattan az engobe réteg és a máz, ott átszivárog a víz is. Olyan helyt, ahol sok ilyen meszes edény áll egy rakáson, egy-egy borusabb napon állandó a percegés. Ezért ül neki a fazekas a nyers agyagnak és két kézre fogva görbe kését, vékony szeleteket vág az agyagból, hogy megtisztítsa. Erre való szerszámja a szelő. Következik az agyag meggyúrása. A kövecskétől, csigától, ágacskától megtisztított agyag felkerül a verőszékre (butyókával verik fel), de hogy formálhatóbb legyen, előbb jól meg kell gyúrni.

A bánffy-hunyadi fazekas lábbal tapodja az agyagot; a rakásnak, amit a földre terít, előbb a szélét tapossa, úgy halad beljebb, a rakás közepe felé; azután asztalon gyúrja tovább, úgy, mint a tésztát. Neki feszíti tenyerét, öklét s lapos lepénynyé túrja szerte az agyagot, majd összehengeríti s addig sodorja, amíg hosszúra nem nyúlik, akár a fonatos kalács tésztája; akkor aztán összehajtja kétrét vagy négyrét s újra kezdi a sodrást.

Amikor már jó egyenletes az agyag, aszerint, hogy mekkora edényt akar készíteni, kiméri, kiporciózza az egészet, csak úgy szemmérték után, de elég pontosan. Mert ha egyszer beléfog, jóideig ugyanazt az edény fajtát csinálja; ha váltogatná, nem menne a munka oly szaporán.

[Illustration: «GYŐRI KANCSÓK» DISZÍTÉSE, M.-BIKALRÓL. (König György gyüjteményében.) (312)]

[Illustration: KANCSÓDÍSZÍTÉSEK A MULT SZÁZAD ELEJÉRŐL. (Magyarókereke, B.-Hunyad, Zsobok.) (313)]

[Illustration: RÉGI EDÉNYEK KALOTASZEGRŐL. (XVII. tb. a.)]

[Illustration: RÉGI EDÉNYEK KALOTASZEGRŐL. (XVII. tb.)]

[Illustration: «GYŐRI KANCSÓ» DÍSZÍTÉSE. (GYARMATHY ZSIGMONDNÉ

GYŰJTEMÉNYÉBŐL, B.-HUNYADRÓL); «GYŐRI KANCSÓ» DÍSZÍTÉSE,

MAGYARÓKEREKÉRŐL. (314)]

[Illustration: TÁNYÉROK A MULT SZÁZAD ELEJÉRŐL (B.-HUNYAD.) (315)]

[Illustration: KANCSÓDÍSZÍTÉSEK (M.-BIKAL, ZSOBOK) A MULT SZÁZAD

KÖZEPÉRŐL. (316)]

Koronghoz ül, bal lábát, amire támaszkodik s mely a tartást adja, felteszi az arra való lécre (a lábítóra) és jobb lábával hajtani kezdi a korongot; innen nyul az agyag után, azt még egyszer szerte szaggatja s jól összetapsolja, mielőtt a korongra tenné.

[Illustration: MAGYARÓKEREKEI KANCSÓK A MULT SZÁZAD ELEJÉRŐL. (317)]

Nagyon ügyes, gyakorlott embernek kell lennie a korongosnak és sok időbe telik, míg belétanul ebbe a mesterségbe. Mert vannak nehéz fogásai, hogy jól és gyorsan menjen a munka. (302) Első törekvése, hogy az agyagtömeg pontosan a korong közepére, a tengely vonalába jusson; ügyes kézzel csapja kellő helyére s azután két tenyerével befogva az agyagot, szinte ránehezkedik az agyagra (2–3), a korongot meg, közben, erősen hajtja.

Érzi a forgáson, mikor válik keze alatt az agyag olyan meredek kis dombbá, mely aztán egészen centrális helyzetű. Azután belémélyeszti jobb hüvelykujját erősebben a balt kevésbé és lyukasztja (4.). Ezt a lyukat tágítva öblösíti, nyújtja felfelé a falát, «csűbehúzza», lassan vigyázva, hogy az edény fala egyenletesen vékonyodjék. (5., 6., 7.) Igen kell vigyázni a sebesen pergő, lágy jószágra, hogy szerte ne fusson. A szájnál mindig valamivel vastagabbra fogja az agyagot (8.), mert ott szakad ki legkönnyebben; többi részét bátrabban húzza föl (9.).

A munka további menete azután ez: szájat csücsörít (10–11.), fakéssel kerekíti (12.), hasat csinál (13–14.), csinálja ismét a szája szélit (15.), fenékszeget kerít neki (16.), fenekét bévül takarítja, olyan háromszegletű, de nem hegyes fakéssel, aminek közepébe hüvelykujját dugja a lyukba s úgy forgatja (17.), végkép megadja a szája formáját körömmel, vagy egy bőrdarabkával, amelynek csípő a neve (19.).

Ha azután a munka eddig sikerült, ha nem «srófos», ha elegendő erős a feneke, levágja a korongról vékony zsineggel vagy dróttal, ráállítja a zsendelylapátra és szikkadni teszi, csak úgy fületlenül. Csak amikor megszikkad valamennyire, akkor veszi le és körömmel bevagdalván, megvizezvén azt a helyet, ahová a fület illeszteni kivánja, a fület tapasztja hozzá. Amikor a nyers edény elég száraz, következik a leöntés (focskolás, engobálás).

Finom agyagréteggel, festett iszappal öntik le a szikkadt agyagot s ez a színes iszapréteg ád színt és simaságot az edénynek. Bánffy-Hunyadon a leöntés agyagjának festőanyaga a barnakő (manganhiperoxid) s az ilyennel leöntött edény, ha sikerül az égetés, szép fényes barnásfekete lesz. A fehér agyag engobe is divatos náluk. A fekete edényt fehérrel cifrázzák, a fehéret feketével.

Manapság egyetlen diszítő szerszámjuk a festékcsurrantótülök (304.), a gurgulyának egy fajtája, a «szalu». Ökörszarvnak a vége ez, amelynek csúcsát kifurják és lúdtollából vágott csapot illesztenek beléje. Ha fekete edényt akarnak cifrázni, a tülökbe fehér festéket (agyagot) öntenek s ezt csurgatják belőle, úgy, hogy mindenféle mustra keletkezzék. Ha meg fehér edényt díszítenek, fekete barnaköves festék kerül a tülökbe. Sebesen jár a cifrázó keze, mert a tülökből folyton csöpög a festék s nincs idő «irásközben» a tétovázásra.

A cifrázás kis kerek pettyeit is a tülökből cseppentik; a nagyobb pettyeket pedig úgy csinálja a fazekas, hogy egy ujját a festékbe mártja s úgy cseppent az edényre, helyes kerek petty marad az ujja nyomán. Ecsettel már alig cifráznak Bánffy-Hunyadon; a kaparás, vágás (sgrafitto) pedig soha nem is volt divatban. A cifrázott edény ismét szárad s pihen egy ideig, csak a teljesen száraz munkát rakják a kemencébe, hogy először is kizsengéljék.

[Illustration: MÁKÓ FALUBÓL.]

A bánffy-hunyadiak tapasztott kemencéje nyilt katlankemence. Kerek, felül nyilt, fala domborodik, felfelé szükül s fölül, a pereme, kissé kihajló. Legalul, egymással általellenbe, két nyilás szolgál a tüzelésre. (306)

A zsengéléshez nem szükséges olyan vigyázva rakni be a munkát, mint a második égetéshez, nem kell attól félni, hogy az edényeket összetapasztja a megolvadó máz. De azért gondosan rakja a fazekas, kisebb edényt a nagyobba, hogy mennél több férjen a kemencébe, mert költséges a tüzelés. Az első, a szárító tűz lassú, majd szítják addig, amíg elég keményre ég az agyag. Az égetés idejét a kemence nagyságához szabják. A jól kiégett mázatlan cserépnek olyannak kell lennie, hogy a hegyes kés ne igen fogja.

Végin jön, de nem utolsó dolog, az edény megmázolása és a máz kiégetése.

A fazekasmáz egyszerű ólommáz. Főalkotórésze az ólomgelét; ehez vesznek körülbelül félannyi súlyú kvarczot (kavicsot, békasót), igen kevés borokalcitot és kaolint. Mindezt, hogy egyenletes legyen, gondosan, lassan megőrlik kézimalmon, őrlés közben vízzel föleresztve s ha a lecsurgó máz nem elég finom, ha még szemcséit érezni az ujjak közt, át «örményezik» még egyszer. Ez hosszú, időemésztő, fáradságos munka s a fazekasok legfőbb vágya, hogy valami tökéletesebb őrlőszerszámot szerezhessenek be. Vastagon megmázolva kerül az edény másodszor a kemencébe.

Most már igen vigyázva rakják, nehogy összetapadjanak, amikor a tűzben megolvad a máz. Amikor megtelik a kemence, tetejét megrakják cserépdarabokkal, mert azok áteresztik ugyan a levegőt, de a meleget valamennyire mégis megmarasztják. Az égetéshez is érteni kell. Némely kemence oldalán kis üveges kukucsáló lyuk van, azon ügyeli a mester, megolvadt-e eléggé a tűzben a máz s eszerint igazítja a tüzet. Csak jóval a tűz elalvása után, a kissé már kihült kemencéből szedik azután ki az edényt.

[Illustration: MAGYARÓKEREKE FALUBÓL.]

[Illustration: KALOTASZEGI KEMENCE. (318)]

A bánffy-hunyadi korongolt edények (309) ornamentikája, mint már említettük, nem gazdag, kevés motivummal írják. Diszítő formáik nagyobb része geometrikus. A legékesebb tálat, például, középen egyetlen tőből kinövő három nagy kelyhes tulipán, néhány kisebb inda és virág diszíti (a.). A nagy kelyhek szélét pettyek veszik körül s az indákat tüskeforma, szaluval csöppentett diszítés borítja.

Ennek egyszerűsített változata az, amelynek közepét egyetlen virág foglalja el (mintha letépték volna) s a csonkaságért kárpótol a félköríves, kunkorodó vonallal töltött gyűrűs fríz, mely a tálon körülfut (b.). Csinálnak Bánffy-Hunyadon olyan tálat is, amelyeknek közepét fenyügaly- (csetenye) forma diszítés tölti ki, vagy úgy, hogy egymás mellett (c.) állanak a galyak, vagy egy középpontból ágaznak négyfelé (d.).

Az ilyen csetenyés diszítést úgyszólván megteremti maga a szalu; varrásban, faragásban nem is fordul elő ilyen motivum. Így teremnek a tálon körülfutó körök és hullámos vonalak is, – csak oda kell tartani a csurgatót a korongon pergő edényre s ha ügyel a fazekas, a folyton ömlő kis tülök nyomán szabályos vonal keletkezik.

A kört s a hullámvonalat szeretik; akad azonban egyenes vonalakból szerkesztett sakktáblaszerű diszítés is (e.), amelyen minden második mezőt kipontoznak; van olyan, amelyen egy nagy csigavonal alkotja a diszítés magvát, ebből küllők erednek, közben nagyobb és kisebb pontokkal (f.). A tányér peremén, mint a legtöbbön, itt is hullámvonal fut végig. Arra is van példa, hogy a tál közepére meghajlított vesszőt rajzolnak (g.) s erre bogyókat; olykor a tányér egész fenekét egyetlen sűrűen sodrott csigás vonal foglalja el.

A födőket is egészen úgy diszítik, mint a tálakat.

[Illustration: LUKÁCS MÁRTON FARAGÓ KÁLYHA CSEMPÉJE, B.-HUNYADON. (319) ]

A fazekak diszítésében is találunk egynehány típust. Kedves cifrájuk, például, a félkörives fríz; a félköröket pettyek, megkunkorodó vonalak (h.) és fenyügalyforma figurák élénkítik; megvastagított, hullámvonalas indával is szívesen díszítik a fazekat (i. j.).

Azokat a sajátságos alakú, ételhordásra készült fazekakat («rátó»), amelyeknek fogantyúját a perem diametrális pontjairól áthajló íves abroncsféle képezi, rendesen függőleges osztású ornamentika díszíti; mintha dongákra szelnék a felületet a pontsorok s az így kapott mezőkbe illeszkedik a fenyügalyacska, vagy valami színes virág (k. l.). Eredeti kalotaszegi fazekasmunka a vőfélykulacs és a tojástartó. (310–11).

A vőfélykulacsot hat egymásra helyezett kis kulacs, illetve hordócska képezi, amelyek azonban közlekednek egymással; ugy van készítve, hogy szíjra akasztva hordhassák. Testvére ennek elmésség és újság dolgában, a fantasztikus koronának épített tojástartó; alsó része széles abroncs, ezen áll két egymást derékszögben metsző ív, úgy az alsó tartó rész, mint az ívek, meg vannak rakva kisebb csészékkel és madáralakokkal. Mindkettőt zöld máz borítja, írott cifrázás nincs rajtuk.

A kalotaszegi fogasok és tálasok legfőbb, legbecsesebbnek tartott ékessége azonban nem a kalotaszegi edény, hanem azok a régibb színes, ónzománcos edények, amelyeket ők győri kancsóknak, győri edénynek hivnak; kivitelük csinosabb, színesebbek, rajzosabbak, hogyne kedvelnék!

E győri kancsók a kereskedelem révén jutottak Kalotaszegre s nem lehetetlen, hogy az első példányok éppen győri műhelyekből kerültek a vásárokra, bár az sem lehetetlen, hogy a régi gyerővásárhelyi műhelyek is gyártottak ilyesmit s a győri elnevezés a gyerői elnevezésből származik; a nép ma széltében azt tartja, hogy elsülyedt már az a bánya, ahonnan e kancsók agyagját ásták. Annyi bizonyos, hogy hasonló holmival, a mult század közepe táján, még telve volt az egész Felvidék és a Dunántul. Legjobban megbecsülték Kalotaszegen s itt maradt belőlük legtöbb.

Annak a virágzó agyagiparnak a termékei ezek, amit a céhbeli, ónzománchoz értő fazekasok míveltek az egész Felvidéken, kezdve Pozsonytól egész Sárospatakig. Kevesebb került Kalotaszegre azokból az erdélyi szász kancsókból, amelyek teknika és rajztudás dolgában felette állván az előbbieknek, könnyen felismerhetők.

Az agyagipari tevékenység, mely a kalotaszegi házakat is ellátta parádés cserépedénnyel, a XVIII. század elején már igen élénk; sokat nemesített rajtok a Habánok bevándorlott törzsének tudása, de ornamentika dolgában teljesen helyi jellegű, népies ízű maradt mindvégig. A XVIII. század hetvenes és nyolcvanas éveire esik e fazekasság fénykora. Ornamentikája dús, az egész edényt elborítja, de eredeti, nem érzik rajta túlságosan a barokk hatás; a rajz gondos, elég finom, egyenletes, bár nem oly tökéletes, mint az első habán fazekasok munkáján.

A XIX. század elején azonban – úgy látszik, a külföldi gyárak versenyének hatása alatt, amely kiszorította fazekasaink munkáit az úri házakból, – erősen hanyatlik a teknika, sőt az ornamentika is módosul, silányodik. Az ónzománc már nem oly fehér, hanem fakó s likacsos; a rajzon látszik, hogy sebbel-lobbal van odavetve, – de maguk az ornamentális formák népiesebbek, eredetiebbek lesznek. Még a XVIII. század második felének diszítményeiben sok a közösség a morva és cseh fazekasmunkák ornamentikájával, de a következő században már megszakad ez a kötelék.

Látszik, hogy a céhbeli fazekas nem vándorol el messzire, hanem otthon tanul, kevesebbet tud ugyan, de cifrája eredetibb lesz s inkább a népies szűr és subahimzések felé húz. A mult század közepéig haldoklik nálunk ez a teknika, végre is elpusztul, hogy helyet adjon az engobbal dolgozó fazekasságnak. Innen datálódik agyagiparunk elparasztosodása.

Azok a képeink, amelyek ilyen Kalotaszegen talált győri kancsókról készültek, módot nyújtanak, hogy az ónzománcos fazekasság fejlődésének fokait megfigyeljük, már amennyiben ez a módosulás az ornamentikán is meglátszik. Színes táblánkon (XVII. tb.) például, mellképpel díszített szász kancsó van; a szász fazekas munkája a XVIII. század második felében igen gondos, – ornamentikája nem népies, de a rokokó figurákat ép úgy, mint a szenteket, elég jól rajzolja meg.

Szász ember munkájának látszik még ugyanezen a lapon két kancsó amelyek az arcképesnél valamivel később készülhettek.

A többi edény azon a lapon, magyarországi készítés; háromnak kiterített rajza 1780 tájáról való és jó mutató azokból a gonddal, szeretettel cifrázott edényekből, amelyek abban a korban kapósak voltak; a felület beosztása elég szigorú mind a három darabon, vízszintes ővek futnak körül a kancsó testén s ezek az abroncsok, ha keskenyek, egészen geometrikusak, ha szélesebbek, egyszersmind szabadabbak is; napraforgó rózsája, levélfüzér- vagy hullámvonal alakú figurákat adnak. A kancsó hasán maradt legszélesebb övbe jönnek a legjelentékenyebb díszítések.

Színes lapunk e három kiborításain a díszítéseket, edényből kinövő bokor, vagy egyes nagyobb letépett virágok képezik, erősen körülhatárolt mezőben, – de van szabadabb kitöltés is. Így egy Gyarmathy Zsigmondné gyűjteményéből való kancsón (314), két ővben egymás fölött, tornyos házakat, jegenyéket s a jegenyében óriás madarakat látunk. Divatos a kockás minta is a XVIII. század vége felé (XVII. tb.). Ékesek a mesterségkancsók, olyanok amelyen egy-egy mesterség szerszámai vannak megrajzolva.

Legkedvesebb állatja ez időben fazekasainknak a szarvas (313); a madár és a nyul később lesz divatossá (317) s az a két kancsó, amelyeket ezek az állatok díszítenek, már a hanyatlás korából, a XIX. század legelejéről való.

[Illustration: a) b) c) KIS LŐRINC EZERMESTER KÁLYHACSEMPÉI, KETESDEN. (319) (A csempék körülbelül háromszoros kissebbitésben.)]

[Illustration: KÁLYHACSEMPE KIS-PETRIBŐL. (320)]

[Illustration: BÁLINT JÁNOS KÁLYHACSEMPÉJE, SZTÁNÁN. (321)]

[Illustration: KÁLYHACSEMPE BOGÁRTELKÉRŐL. (321)]

[Illustration: MAGYAR GYERŐ MONOSTOR. (322)]

[Illustration: M.-VALKÓ.]

[Illustration: MÁKÓ. (323) Undi Mariska gyüjtése.]

[Illustration: INAKTELKE.]

[Illustration: M.-VALKÓ.]

[Illustration: MÁKÓ. (324)]

[Illustration: M.-VALKÓ.]

[Illustration: M.-VALKÓ.]

[Illustration: M.-GY.-MONOSTOR. (325) Undi Mariska gyüjtése.]

[Illustration: M.-VALKÓ.]

A lassú hanyatlással az ornamentika módosulását követhetjük tányérjaink rajzain (XVII. tb.). A két külön álló tányér 1800 tájáról való (315) s egykorú velük a színes lap két tányérja. A színes lap másik két tányérja 1830 felé készülhetett s díszítésük már igen messze áll a József császár korabeliektől. Apróbb, pávatollra emlékeztető szálak nőnek ki sűrűn a szárból, a rózsa, vagy margitvirág újabb, apró leveles ágat hajt s a nagy rózsából fakadó hajtások ágain kisebb virágok ülnek, egészen a mi népies ornamentikánk felfogása szerint.

Sűrű levéllel benőtt hullámos menetű indák is divatosak, olyanok, amilyent szűcseink szoktak kivarrni; a szines lap egy kancsóján meg épenséggel ki vannak rajzolva a nagy rózsákban a himzett szálak vonalai. E korból, az ónzománcos fazekasság haldoklásának korából való a színes lap négy kancsója. Szövegábráink között, kiborításban, látható két M.-Bikalról és két Zsobokról való kancsó; köztük legrégibb a sárgazománcos zsoboki (1810–20 tájáról), (312. 316).

Bezzeg más a kalotaszegi agyagművesség gyöngyének, a kályhacsempéknek diszítése! Annak a gazdagságnak, eredetiségnek, annak diszítő erőnek láttára, igaz gyönyörűséget érezhetünk.

[Illustration: BÁCS FALUBÓL.]

A régi erdélyi kályhacsempékből a Kolozsvári Erdélyi Muzeumnak, Budapesten az Iparművészeti Muzeumnak igen becses példányai vannak, de a kalotaszegi kályhák, bár atyafiságban állanak vélük, sokkalta becsesebbek számunkra, mint azok, mert motivumaik eredetében magyarabbak. A XVII. és a XVIII. századbeli városi kályhásmesterek munkáján, minden magyarságuk mellett, érezzük a renaissance és a barokk hatást, hol gyengébben, hol erősebben, – a kalotaszegi csempék diszítése tiszta, zavartalan megnyilatkozása a népies felfogásnak és képzeleterőnek.

E csempék régiek, vagy legalább is régi, egy-két száz éves minták utánzatai. A régi minták utánzása sohsem történt s nem történik némi módosítás nélkül. A lágy hársfa, amibe a csempék cifrájának viszáját faragják, megengedi könnyen a változtatást s a faragó ember, ha egyebet nem változtat nagyapái mintáin, hát megtoldja a saját esztendeje számával; bizonyos, hogy az idők folyamán másolás közben történt apróbb változtatás magán a diszítésen is.

A régi városi, céhbéli kályhások munkája befolyással volt a kalotaszegi fazekasokra is, mint ahogy viszont a céhbeli mesterek népiesen magyaros felfogása érvényesült a renaissance és a barokk-stilus korában. Ami idegen stilusbéli elemet átvett a XVII. és következő századok folyamán a kalotaszegi kályhadíszítés, azt a minták utánzói, vagy mondjuk inkább szaporítói s megújítói szépen kiküszöbölték onnan, úgy, hogy most alig ismerünk rajtuk idegen stilus hatásának nyomaira.

Felötlőbb az, hogy idegen teknika díszítő elemeit keverték a cifrázásba; legtermészetesebb, hogy olyan vésett, geometrikus tagolású rózsákra is akadunk, amilyent az utcaajtó félfáira is vésnek, mert hisz a kályhacsempe mustráját is vésik; sok a régi varrottasi motivum is. Akad, itt-ott, egy-egy kellően meg nem értett renaissance elem is, például kagylóforma (amely apránkint szekfűvé vált), olyan oszloppár szélről mely a barokkban ívet tartott, már egész népies elváltoztatással.

Legszokásosabb díszítés az egy tőből eredő hatalmas bokor, amelynek lombjai s virágai, több-kevesebb szabadsággal, olykor egész szigorú tengelyes szimmetriával töltik be a csempe hosszúkás négyszögű mezejét. Hogy ez az ideális lombozat mennyire változó, mennyire különböző művészi jelleg dolgában, azt a rajzokból is látni, pedig ezek nem mutatják a domborodást.

Egyiken, amit gyerőmonostori Debreczeni János gondolt ki s Undi Mariska fedezett föl, laza, vékony indák nőnek ki egy edényből s a gyöngéd, hajladozó ágak rózsái, tulipánjai, gyöngyvirágjai is könnyűek, oly finomak (322/2), hogy még aki nem hivatásos ornamentikus is, át kell, hogy érezze ennek az ideális virágzatnak az üdeségét.

Másutt (319 c.) egy jókora kosár az ornamentális szerkezet súlypontja s ebből nőnek ki a laza virágos és leveles ágak, amelyek között csak egy, a középső virág (a régi erdélyi himzésekről ismerős) erőteljesebb s ez végzi be, fölfelé a kompoziciót.

Páros tömegelosztást, mondhatni két súlypontot látunk a 323. ábra 3. rajzán, melyen a befoglaló idom elliptikus, a díszítés töve szívforma s ebből ered a két nagy rózsa. Néhol az edény, amelyből a bokor kinő, aránytalanul kicsiny, mint egy Mákóról való csempén (324/2) pedig a belőle eredő hatalmas kehely, mely uralkodik az egész mezőben s mintegy második tövét képezi a többi kinövő ágnak és virágnak, igen súlyos. Hogy elvész alatta a két kis madár!

Ez a díszítés különben, különös, szokatlan felépítésének ellenére vagy talán épp ezért, egyike a legbájosabbaknak. Éppenséggel nem organikus egy Magyar Valkóról való kályhacsempe ornamentikája (324/3): tövét hatalmas virágkehely képezné, de a kehely kicsiny edényt fog körül s ebből erednek a keresztforma merev szárak, amelyek igen régi, XVII. századi szabású virágokat hordanak; úgy látszik, ez esetben két különböző csempedíszítésnek nem sikerült összeházasításával van dolgunk.

Azok közül, amelyeknek elosztása hossztengelyes, említsünk meg még kettőt; az egyiknek (323/1) középső virágja a XVI. század legelejének díszítményeivel rokon, a másiknak (325/3) egész felépítése, sőt motivumai is a gótikára emlékeztetnek. Mindkettő Magyar-Valkóról való. Történeti nevezetességű az a csempe, amelyet ugyancsak Undi Mariska talált és rajzolt le Gyerőmonostoron (321/1); mintáját Debreczeni Pál, Debreczeni Pál, a «Kiovi csata» szerzőjének, Debreczeni Mártonnak testvére gondolta ki.

Érdekes benne, mint ölt a kehely, melyből a bokor ered, virágformát.

Centrálisan arányos minta, tehát olyan, amelyik alulról s felülről egyaránt nézhető, kevés van Kalotaszegen. Egyet mutatunk be ilyent. (324/1) ugyancsak egy igen régi formájút; rajza a XVI. század elejéről eredhet, abból a korból, amikor Erdélyben a haldokló gótika ornamentikája keveredni kezd a magyar népies elemekkel, aminthogy ez a dályai templom festett menyezetén és az őralljaboldogfalvi templom ablakbélletein is látszik.

[Illustration: KENDERÁZTATÓK. (326)]

[Illustration: KENDERTÖRÉS. (327)]

[Illustration: KENDERTÖRŐ (NYÁRSZÓ). (328)]

[Illustration: KENDERTILÓ (KETESD). (331)]

[Illustration: TILOLÁS. (329)]

[Illustration: TILOLÁS. (330)]

[Illustration: TILOLÓ ASSZONYOK, KÖRÖSFŐN. (332)]

A férfiember dolgával s a közösen végzett munkával foglalkoztunk eddig, – szóljunk most arról, ami javarészt a fehérnép munkája, amit a nők végeznek. (326–351.)

Szabó Pali Püspök felesége, Léti Annus asszony oktatott bennünket Magyar-Bikalon, mint készül az a pompás vászon, a kalotaszegi híres fodorvászon, amire «írás-után» varr a fehérnép. Beszélt Annus asszony szaporán s eközben még szaporábban kapkodta egyik «fűkender»-t a másik után a «hehelő»-re.

… Hogy van-e munkánk véle? Elhiszem! Kilencvenkilenc munkája vagyon a kendernek, drágám!

– Épen kilencvenkilenc?

Jórészt. Mert mán a főd is! Válogatni kell azt. Csak az a helyes néki, aki torha, jó puha, meg egyenes, az az ügyes kenderes főd. Azt oszt’ télbe marhaganéval jó vastagon megganézzák az emberek, márciusba megugarolják, májusba keverik újból, megszántják mag alá, elvetik s beléboronálják. Mer’ minden rendes háznak szokott lenni kenderes fődje, olyan egy vékárul vetett, de soknak csak félvékás. Hogy mennyi terem?

Egy vékáról megterem négy kalangya, egy kalangya pedig huszonnyolc fű.

Hogy mennyi vászon telik belőle? Telik vastag is, meg vékony is, vagy száz sing; egy sing négy fertály, éppeg négy arasz, mert mi csak úgy mérjük. A vastag vászon? A’ négy nyüstös, a vékony csak kettő.

[Illustration: TILOLÁS. (334)]

[Illustration: TILOLÁS. (333)]

[Illustration: TILOLÁS. (335)]

[Illustration: «FŰ» ÖSSZEFOGÁS. (336)]

[Illustration: HEHEL (KETESD). (338)]

[Illustration: ECSELÉS. (337)]

[Illustration: HEHELÉS. (339)]

[Illustration: ECSELÉS. (337)]

[Illustration: FONÁS A GUZSALYRÓL FONÓKERÉKRE. (344)]

[Illustration: MOTOLLÁLÁS. (346)]

[Illustration: FONÁS GUZSALYON. (342)]

[Illustration: HEHELŐ ASSZONY, EGY «FŰ» KENDERREL, M.-BIKALON. (340)]

[Illustration: KENDERTÉPÉS, KÖRÖSFŐN. (341)]

[Illustration: FONÓKERÉK S GUZSALY (M.-BIKAL). (345)]

[Illustration: GUZSALYFONÁS ORSÓVAL, KÖRÖSFŐN. (343)]

Jó. A mag hát künn van, a fődbe. Ha esőt ád a jó Atya, akkor lesz szép a kender. Nem gyomlálunk. A mag tizenhárom hétig ül a fődben. Aratástájt lesz csak véle dógunk: akkor nyűjjük ki a virágost, rá három hétre (szeptember) meg, nyűjjük a magoskendert. E mán asszonymunka, ebbe az ember nem elegyedik. A nyűvés? Három markot nyüvünk egy fűbe, békötjük s odaállogatjuk csomóba, – ott «megüvödik» s negyednapra kiterítjük, ott a fődjin. Ott is marad, amíg megszárad. Akkor szekérre teszik s hazahozzák az emberek; itthon a csürbe leteszik s elcsépelik.

A magot is még az emberek szórják föl. Az asszonyok újból felkötözik, tizennégy fűbe egy-egy csomót s kirakjuk üket az ereszhéjjára, telelni. Tavaszszal, Szent György nap után, elvisszük a tóba, eláztatjuk. Ha tó nincs, – mer’ nékünk sincs, – ahol vizet kapunk, oda, a réten a göbölydékekbe, ahol a hóvíz megmaradt. Kövekkel lenyomjuk. Ázik vagy két hétig. Aztán kivetjük, szétterítjük s megszárad. Itthon elcsapjuk, tillóval.

Elcsapás után megheheljük; először levevődik róla a jobbik szösz, a tövi szösz (abból kerül az osztovátára a nyújtó-szál), aztán a hegyi szösz, ami a behelen megmarad (abból adják a beverő szálat), – ehun e’, ami a karomon marad föltekerve, e’ pedig a fűkender. Eztán letesszük a pincébe, hogy pihenjen. Amint és az eső, akkor ecseljük, – tövirül jön a pátyaszösz, fejirül az ecselszösz. Hogy miért akkor, amikor és az eső? Mer’ akkor nem kopik úgy, nem fullasztja a szegény asszonyt annyira.

[Illustration: CSÜLLÉS A VETŐKARÓRÓL. (348)]

[Illustration: VETŐKARÓ. (347)]

[Illustration: TEKERÉS. (350)]

[Illustration: VARRÁS. (351)]

[Illustration: AZ ESZTOVÁTA MELLETT. (351) (B.-HUNYAD).]

Hogy aztán? Van még véle munka, van, aranyom úrfi, elég. Fűkendert, hét fűt, feltépünk egy guzsalyra, aztán azt fonjuk «nyújtani» orsóval, vagy guzsalyról a kerekre (a rokkára), ha akinek a keze fárad. Így készül a vékony fonál. Annak a sárga fodorvászonnak, akit úgy szeret az úrfi, annak, édes, ilyen vékony fonál a nyújtószála is, meg a verőszála is. A fonalat aztán felmatoláljuk az orsóról a matolára. Mikor tíz pászma egy darab (negyven «íge» egy pászma; egy íge négy szál), levesszük a matolláról s vetjük rá a többit.

Mikor minden asszony elvégzi, lesz a szapulás. Ki milyen ügyes gazdasszony, de mán Szent Pál nap után nem soká hagyhatjuk. A szapulóba kereken, jó lucskosan, belérázzuk, husz-harmincat, egy szapulóba, – béterítjük lepedővel, a «hammassal», ráteszünk két véka rostált cserfahamut s egy nap mind szapuljuk, főzzük, öntjük, mellőle egy asszony sehá nem mehet. Tüzesített kővel forraljuk éjfélig is.

Megforgatjuk, ha fótos, úgy pállózzuk (párában melegítés) újra, hajnalig is. Egy nap s éjjel asszonynak nyugodalma nincsen, hogy fekete ne maradjon. Régente, még reggel egyszer kirázták s kezdték újból. No!…

Mikor fehér, kimossuk tiszta hideg vízben a kútnál; itt, Bikalon, ki van erre nevezve a Fűzkut, ott mossuk, – kicsavarjuk, kirángatjuk, spárgára, itthon az udvaron, kiteregetjük. Megszárad, mikor milyen idő van, két nap alatt is, három nap alatt is, akkor kirángatjuk. Szegény asszony! csoda, hogy meg van a lelke!… Feltesszük a tekerőre s a tekerőről gombolyégba szedjük, osztég a nyújtót megvetjük a vetőkaróra s leszedjük, – most kerül az esztovátára…

Így a munka a szöszszel is, akiből a verőszál lesz. De a szöszt nem lehet kerekkel fonni, csak orsóval.

Hogy mitől lesz fodros a vászon, amikor lekerül az esztovátáról?… Az asszony munkájától, csak. A mi verejtékünktől, úrfi aranyom! Belényomjuk a vásznat egy csöbör vízbe s verjük a kis székhez, szaporán, sokáig. Ha jó súlyosan fontuk az orsóval, girengyezik (göröngyösödik), megfodrodik, – a’ lesz a fodorvászon. Mert, hej, szép is a’! Koporsómban is jobban pihenek meg, elhiszem, ha a’ lesz párna a fejem alatt…

Erre a szépséges fodorvászonra került hajdan – kerül még ma is, de már ritkábban, – a varrás, az írás után való varrás. Mert ez a szép, ez a művészi, nem pedig az az emésztő tucatmunka, ami «kalotaszegi varrottas» néven kerül ma piacra s ami kenyérkeresetnek kenyérkereset, de a művészetnek semmi köze hozzá.

[Illustration: EGERES FALUBÓL.]

[Illustration: IRÁS. (352)]

[Illustration: IRÁS. (353)]

[Illustration: IRÁS. (354)]

[Illustration: IRÁS. (355)]

[Illustration: IRÁS. (356)]

[Illustration: IRÁS. (357)]

[Illustration: IRÁS. (358)]

[Illustration: IRÁS. (359)]

[Illustration: IRÁS. (360)]

[Illustration: IRÁS. (361) Mejjrevalóhoz s dulandlé sarokhoz.]

[Illustration: EGERES FALU.]

«Beszéljek a kalotaszegi varrottasról is? – írja munkatársunk, Kriesch Aladár. Arról a szegény varrottasról, mely a legelevenebb intőpéldája annak, hogy mint tünik el a semmiségbe a művészet géniusza, amint valami dolog tisztán pénzért, kereskedelmi célokra készül! Mi az a mai, világoskék vagy rózsaszín selyembe hímzett, idegenbe olcsó pénzért készülő terítő ahhoz az őserejű, régi varrottashoz képest, amit pusztán csak a maguk örömére, ünnepjeik és köznapjaik szebbé tételére készítettek!

Emitt a teknikák alkalmazkodása az élet szükségletéhez, a feladathoz s a virágként mindenfelé fakadó motivumok tengernyi sokasága.[6] Amott egyetlenegy tehnikának az unalomig való ismétlése két-három elsorvadt motivummal».

A régi kalotaszegi varrottas nagyjából háromféle volt: 1) Az írás után varrott, – melynek öltése rendkívül egyszerű és érdekes. Ez úgy készült, hogy minden egyéb próbálgatás nélkül – koromlébe mártott lúd- vagy sastollal felrajzolták a diszítményt (352–360) s utána kivarrták. (363) Most már nagy ritka öreg asszony ért az írásához.

2) A szálán varrott, – midőn minden előrajzolás nélkül, a vászon szálait olvasva öltöttek s használták az e tehnikánál dívó összes öltéseket, úgymint pl. a keresztöltést, száröltést, stb. (362, 378) 3) A vagdalásos, – amidőn a vászonból, közzel-közzel belévágva, szálait kihúzkodták s az ornamentet helyenként fonállal kitöltötték, körülszegték. (380. 381)

Eme harmadikból fejlődött aztán a modern kalotaszegi varrottas, amely fölött most apraja-nagyja naphosszat görnyed, pár garast keresve s elmúló művészetük morzsáit széjjelszórva a világ minden tája felé.

Az írásos és szálán varrott mindig színes volt, fehéres vásznon színes fonal. A vagdalásos régebben soha szines nem volt, szürke alapon fehér fonállal dolgoztak.

Ma már, nehány gyakrabban ismétlődő mintát leszámítva, nagyon bajos az egyes minták elnevezését megállapítani; számtalan régi minta divatját multa, a legszebbeket nem is igen varrják ma már s aki varrja, elnevezését az sem ismeri, hisz régente is, az elnevezés faluk szerint változott, sőt egyazon faluban három-négyféle ugyanannak a formának az elnevezése.

Faluról falura gondosan nyomoztuk s gyűjtöttük a már-már végképp pusztuló régi mintákat, – munkatársunk, Juhász Árpád is sokat vesződött az elnevezések kutatásával, amiben segítségére volt Edvi Illés Aladár munkatársunk is. Magával a formakincscsel szakszerűen eddig kevesen foglalkoztak, nagyobb gyűjtemény csak egy jelent meg (Pentsy-Szentgyörgyi: Kalotaszegi Varottas Album), ennek is csak az első kötete, amiből hiányzik éppen az igazán művészi, az írás után való varrottas ismertetése; lehet, a második kötetben készültek véle foglalkozni.

A megjelent gyüjtemény elmélete hemzseg a tévedésektől s alaptévedése, hogy a varrottasokat a nép az uri osztálytól vette át…

Kutatásaink folyamán számtalanszor meggyőződtünk, hogy ez az elmélet meg nem állhat. Föltéve, hogy az erdélyi fejedelmi udvarokból került minták után dolgozott a nép, – mi bizonyítja, hogy e mintákat az uri osztály eszelte ki s nem éppen népies hagyomány juttatta föl a kastélyba? Ellene mond a nép konzervativ természete, nem egykönnyen vesz át a nép valamit s ha vesz, kevés abban a köszönet; ami nem az ő lelkének talaján fakadt, az satnya marad, az nem tud fejlődni, annak nincs gyökere, – már pedig, milyen gazdagság volt itt valaha éppen varrottasokban!

Okoskodásunkat igazolják azok a félig, vagy rosszul értett formák, amelyekkel ma már lépten-nyomon találkozunk s amelyek a modern tehnika révén kaptak lábra.

Ne kételkedjünk: azok a régi varrottasok a nép művészi érezésének ép s egészséges alkotásai, – bár közkincse Kalotaszegnek, mindenki a magáénak tartotta s tartja még ma is, változtat rajta, hozzá ád, elvesz belőle, új kombinációkat próbál, sőt ugyanazt a mintát néha annyira elváltoztatja, hogy csak nagy figyelemmel akadhatunk az eredeti rokonságra. Kívülről tudták a mintákat a régiek; még most is akadnak, akik ismernek sokat s ha jó kedvük van, csakis ilyenkor, csodálatos könnyűséggel és olyan kéz gyakorlattal vetik vászonra, papirosra, hogy a gyakorlott rajzolót is bámulatba ejtik (352–360).

[Illustration: SZÁLÁNVARROTT, SZEDETTES. (362)]

[Illustration: IRÁS UTÁN VARROTT, JÁKÓTELKÉRŐL; LÁTSZIK AZ IROTT S MÉG

KI NEM VARROTT RÉSZ. (363)]

Más sora van a modern, többnyire sárga vagy halvány rózsaszín, vagy világos kék selyemmel varrott kézi munkának! Azon bezzeg nem változtatnak, nem is igen alkalmas rá az a szabályos, mértanilag, szemekre kiszámított minta; ezt bizony, valamint a jobbmódúaknál divatos horgolt vánkosbetéteket, kétségkívül az uraktól tanulta el a nép, – de nem is fejlődésképes ez, az ő kezűkön halott marad, nem nékik való, ki is rí a falusi szoba környezetéből, ha ugyan maradt még valami igazán népies abban a szobában. De hát ez a nép az uraktól tanulta volna a kapuk faragását, hímes kapatisztítóit, a súlykot, a színes jármot!?

Vagy csak éppen a varrottasoknál szorult volna másra, ott ne tudta volna megtalálni forma nyelvén azt a mondandóját, amelylyel egyéb holmiján oly szépen beszél hozzánk!

Mindig a nép volt a művészetek anyja, teremtője, nevelője Homérosztól kezdve minden művésznek; és a néphez tér vissza ismét minden művészet új anyagért, ha a néptől kapott régit már agyon csépelte. Ez a természetes folyamat; a nép a természettel folyton érintkezésben áll s a természetnek képekben, formákban gazdag tüneményei, jelenségei folyton hatnak rá, gazdagítják képzeletvilágát, megtermékenyítik s be is vetik gondolkozásuk talaját a művészi érzék magjával, amikből oly szép virágok teremnek; sokszor tapasztalhatja, például a városi ember, ha megfigyelő képességet tud vinni magával a városból, hogy nyelve, az a tanult nyelv, milyen csinált papirvirág a nép nyelvének élő virágaihoz képest.

De szükség van ilyen ép megfigyelő képességre a nép művészetének méltatásánál is. A varrottas, kivált a tömött mintájú írás után készült, valósággal összefolyik eleinte szemünk előtt, de megismerkedvén, megbarátkozván vele, mintegy érezzük, látjuk kisugározni belőle a ráfordított munkát, kedvet és szeretetet. Mert valóban kedvvel, szeretettel készülnek, vagyis inkább készültek e régi varrottasok, nem pénzért megrendelésre másoknak, hanem maguknak varrták, diszítvén vele magukat és hajlékukat.

A leggyakoribb diszített fehérnemű Kalotaszegen, a kis kendő, a nászkendő, a nagyobb kendők, a törülközők, a rúdra valók, meg a párnahaj (párnacsúpnak is nevezik) vége.

A kis kendők hosszú, másfél méter keskeny (35–40 cm.) fodorvászonból készülnek s két végükön 30–40 cm. hosszú, egyforma vagy néha különböző diszítéssel, és pedig oly módon, hogy keskeny diszített szegély van a két végén, melytől a tulajdonképpeni nagy díszt egy kis keskeny üresen hagyott hézag választja el; lehet keskenyebb, lehet szélesebb a szegély, meg a hézag is, de úgyszólván egyetlen kis kendőn se hiányzik ez a tagozás. Hasonló a nagy kendők vagy törülközők beosztása is, – hasonlóan hosszúkásak, de kétszer-háromszor szélesebbek, nagyobbak.

Más fajta a párnahaj ornamentuma, amelyet sokszor egyenes vonallal vagy valamely dísz tengelyével, illetve középvonalával két szimmetrikus részre osztott díszítés képez.

Magát a lényeges díszt, mely jobbra és balra újra szimmetrikus, (tehát az egésznek két keresztben álló szimmetralis tengelye van, amitől a nevét is kapja a varrottas) egyenes vonal keríti kétfelől, s erre következik a szegély dísze, mely folyton változik és külön önálló formájú; a szimmetrikus két részre osztó vonal a vánkosról levéve éppen a szélére esik, úgy, hogy csak az egyik fele látszik a dísznek, a másik a túlsó oldalra kerül (legnagyobbrészt így is vannak bemutatva e könyvben).

Az írás utáni varrottas szabadon van rajzolva; szabályos merev részarányosságot egyen se találunk, de éppen ez a szabadság különbözteti meg minden gyári és gyári módon készített kézimunkától; akad azonban olyan is, mint például a kapusi forma, amelyen csak a szegély és csak a jobb- és baloldali rész szimmetrikus. A varrásra használt fonál, ahogy ők nevezik, a fejtő színe rendesen vörös, vagy kék, van fekete s elvétve akad zöld is: mosás után szépen fakul a vörös és a kék.

Hasonló tagozásúak a lepedők is; tulajdonképp ágyterítők ezek s az ágy oldalára lecsüngő rész, a «hajtás» van szélesen (30–40 cm.) kivarrva.

Maga a vászon nem elég széles terítőnek, tehát kettőt, hármat toldanak össze, szintén házi készítésű csomózott csipkével, mint ők mondják, recével (379); újabban már bolti csipkét használnak. A terítőnek azt a részét, amely az ágy tetejére kerül, vagdalásos rózsákkal, csillagokkal diszítik, kivált a gyerőmonostoriak.

Hasonló, de méreteiben kisebb az úgynevezett ágyfűtől-való.

Szép az abrosz is, amelynek sajátságos külön diszítési módja van, s ezt az ornamentumot más varrottason is alkalmazzák, abroszformának nevezve: körformát betöltő, elszórt nagyobb-kisebb diszek ezek s a toldások kiemelése széles fogazatos varrással vagy csipkével történik. Még ide tartoznak a női ingek gallérjai, vállfüi s oldalvarratai is.

Formai szempontból vizsgálva a varrottasokat, legfontosabb a formai alapgondolat, amely mintegy váza az egész diszítésnek. Ezt a rendesen egyszerű, vonalakkal kifejezhető alakot ruházzák fel a varrási tehnikának megfelelő szerkezeti és formai elemekkel s változatokkal, olykor annyira dúsan, hogy maga az alapgondolat, a váz, csak figyelmes vizsgálat után ismerhető fel; vannak oly sűrűen bevarrottak, hogy így, képen, be sem mutathatjuk, bár eredetiben, minden túltömöttségük mellett is, elég jól hatnak. Maga a formai alapgondolat nem túlságosan sok, de feldolgozása annál változatosabb; úgyszólván fel van használva minden lehetőség, amit a varrottasok különben egyszerű varrási tehnikája nyújt.

A kis és nagy kendők fő motivumai képviselik az egyik leggyakoribb alakot s mint mellékdíszek, szegélyek, előfordulnak lepedőkön, párnacsupokon is.

Leggyakrabban az egy tövön nőtt öt-virágos motivum ismétlődik; ismerős alakítás ez a magyar népművészetben egyebütt is, előfordul kapukon, butoron, gazdasági eszközökön, elő a szűrökön is. A kendő szélességének közepéből indul ki a szár, tetején van az egyik virág, mellette két oldalt vagy kissé lejebb egy-egy virág s legalul ismét kettő. Magából a tőből indulhatnak a mellékvirágok, átlósan, vagy pedig a szárból, valamivel följebb; az alsók pedig a tőből vagy cserépből felfelé fakadnak vagy lefelé hajlanak, kunkorodott száron.

Rendesen öt virág van e száron, de előfordulhat hét is, amikor újabb két száron ülő virág van beiktatva a közepén. Többnyire egy-egy ilyen virágzat képezi, vagy kettő egymás mellett, úgy az írás utáni, mint a szál utáni varrottasok egyetlen alapmotivumát; alattuk kis szegély, hézag s a szélén ismét szegély. E forma pompásan belé illik a hosszú, keskeny kendőkbe, jól hangsúlyozván a felfelé menő irányt. A párnacsupoknál már többféle a formai alapgondolat.

Két – olykor csak egy – részarányos tengely körül helyezkedik el e dísz, a párna élét a vonal képezi, amely alatt és amely fölött a duzzadóra tömött vánkoson látható a varrás. E szimmetrális egy pontjában, mint egy négyzet közepében, átlók kereszteződnek, akár egyszerű egyenes vonallal kifejezve, vagy néha csak alig vehető ki e vonal a reá halmozott formák sokasága miatt; ez az úgynevezett «selyemkeszkenő forma».

Ritkább a «kapusi forma»; ennél nem a középvonalból, hanem az egyik szélsőből indul egy virág a másik vonalig terjedő nyulványokkal s mellettük ferdén felfelé haladó széles vonal; egy-egy ilyen motivum mellé, megfordítva, sorakozik egy másik vagy több is. A «pápaszemes» vagy «jármos» valóban szemüvegre emlékeztet hullámvonalával és ebbe helyezett virág díszével, – a középvonal alatt és fölött egymásfelé fordított alakzatok vannak. Ilyen forma a «hintókerekes» is.

Az «abroszformánál» egy csigavonalú vagy köralakú száron nőnek ki a virágok, befelé és kifelé, – az első esetben egy nagyobb virággal végződnek a középen, ha pedig körbe van fogva a szár, a diszítés közepét külön álló rózsa foglalja el. Virágból és levélből váltakozva, párhuzamos, függélyesen álló, külön felismerhető oszlopok adják a «dorombos» formát. Van sok egyéb elnevezésű, de a formai gondolat alapjában csakilyen.

[Illustration: RÉGI KALOTASZEGI CSOMÓZOTT RECEMINTÁK. (379)]

Az írás utáni varrottas öltésformája a «sinyór», mely, mint neve mutatja, a zsinór fonását tünteti föl: a két, felülről befelé menő szálak közepütt hegyes szögben találkoznak; ugyanennek az öltésnek szélesebb fajtája, amikor középen még egy keresztben fekvő rövid szál is látszik, – az írás utáni varrottasok javarészén ilyen az öltés.

Egyszerű, párhuzamos, egymás mellé simuló öltéseket is használnak, ezek alkalmasak különösen a szélesebb formák és közök kitöltésére.

Beszegésre, toldások összevarrására valami különös, fogazatos, fürészes varrásmódjuk van, hogy ezzel is szélesebbé, gazdagabbá tegyék e vékony diszítési elemet.

Szerkezetileg is nagy a szerepe az egyszerű sinyóröltésű vonalnak; ez tünteti fel gyakran a formai alapgondolatot, ez adja a virágszárakat, s a virágokat befoglaló körvonalakat; egyenes mivoltában mint elválasztó rész szerepel; a szegélyeknek ez képezi alapját s ugyancsak a fődísznek is; egyenes vonalak közé kerül a párnacsupok, az ágyfűtől valók, valamint a lepedők főornamentuma is.

A diszítési elemek magából a tehnikai, a varrási módokból könnyen adódó egyszerű alakulásokat mutatnak; nyugodt s kellően síkhatású az egész kézimunka, az erősen stilizált növényi részek s virágok kifejlett, helyes szépérzékre vallanak. Soha a varrási tehnika határait túl nem lépik s amit csinálnak, az könnyen, mintegy játszva folyik munkájuk természetes jellegéből; ismerik jól a maguk egyszerű eszközeit s derüs kedvük, szépet áhító lelkük látszik meg munkájukon, – aminthogy meglátszik a városi nők kézimunkáján, a hajszálvarrásokon, a tűfestéseken az unalom, a görnyedő fáradság, a karaktertelen nemzetközi mintákba posványosodott stílus érzéketlenség.

Térjünk vissza a legművésziebb, az írás utáni varrottas elemzéséhez.

Az egyenes szárból vagy konturból kiinduló és oda újra visszatérő zsinór kisebb-nagyobb láncokat, csipkéket, zeg-zugokat képez, ha pedig az oda- és visszatérő rész egymás mellé szorul, kis leveleket, kinyúló nyelvecskéket formál, amelyek hosszúra elnyulva, bizonyos konturák közti részt egészen betöltve, annak sujtásszerű hatást kölcsönöznek. Van olyan alakítás, hogy a sinyór a szárból indul ki, de nem tér vissza, hanem bekunkorodva, csigaszerűen végződik; az ilyet horgasnak nevezik.

Előfordul a sinyórnak kis köröcskévé alakulása, amit «tyúkszem»-nek neveznek; ilyesmivel a tömör ornamentikát kedvelő kalotaszegiek a hézagokat, a varrás közt maradt közöket töltik ki. Egészen telivarott kis pontokat is használnak ilyen célra, de egyszersmind konturák körül is alkalmazzák finom csipkézetnek, sőt a nagyobb tyúkszem köré is elhelyezik. Ugyanily szerepe van annak a kérdőjel (?) kacskaringónak, amire sok varrottason rá találhatunk. Az egymásmellé fektetett párhuzamos öltések sora a konturák közti tér masszás kitöltésének egy másik módja. Ilyen öltésekből nagyobb pontokat és karikákat is képeznek.

Az írás utáni varrottasok diszítése rendesen növényi formák stilizálása.

Szár, virág, levél, kacs, gyümölcs, – ezek a főbb motívumok, ehhez járul még itt-ott az ismert cserép, amiből a virág kinő s előfordul a pávaszem, a csillag, a «lapicka», – ez utóbbi csak egy elszegletesedett rózsaalak külső hasonlóságától vette nevét, amint a «tyúkszem» elnevezés is így került a növényi nevek közé a sinyórból alkotott apró karikából közepén maradt kis lyuk miatt.

A virágok közül a rózsa, félrózsa, tulipán, a bimbó, majoranna, a gyöngyvirág, – gyümölcsök közül, a mák s a körte az, amit a leggyakrabban stilizálnak.

Hogy ez említett elemekből mint szerkesztik meg a formákat s mikép változtatják, ez legtanulságosabb része a varrottasoknak. A vékony, sovány alapformákból mint lesz ennek szinte a fölismerhetlenségig tömött s gazdag kialakítása, a gömbölyű növényi részek miként lesznek sarkos, négyszegletes alakúvá, miként hangsúlyozzák itt az indát, a szárt, amott pedig a virágot, a levelet, mint hangsúlyozzák a szerkezetet vagy a formai alapgondolatot vagy mint nyomják el más motivumokkal: mindezekre szép példákkal szolgál az írás utáni varrottas.

Ismételjük, legelterjedtebb az a forma, amit «öt virágos»-nak lehetne nevezni, a kalotaszegiek «félágú»-nak, «rózsás»-nak is nevezik, hiányzik azonban olyan összefoglaló elnevezés, amely e határozott formát jól kifejezné. Kis és nagy kendők vannak ezzel diszítve, párnacsupokon s lepedőkön is előfordul. Igaz, hogy nem mindig öt virág van rajta, akad, gyakran még a szárakon, s elszórva az üres közökön is virág, – de mégis határozottan felismerhető öt főbb s a többinél nagyobb virágalak.[7]

Összehasonlítva sok ilyen varrottast, bizonyos változatok tipikus ismétlődése új felosztásra ád alkalmat. Több ily csoportot találunk, bár lesznek olyanok is, amelyek vagy teljesen egyéniek, vagy nagyon ritkák, annyira, hogy egy második egészen hasonlóra már nem akadunk.

Az első ilyen csoportba lehetne osztani azokat, amelyeknél a két alsó virág szára fölfelé indulva csigásan vissza kunkorodik s e csigavonal zárja magába a két alsó virágot (I. 15). Egy nagy nyárszói törülköző dísze ez; a már említett elválasztó egyenes vonal közepén kis kacskaringós vonal van, fölötte egy ívvel elzárt részben csillag; e csillag felett indul ki a középső és a két oldalág, végükön nagy rózsával; a csillag mellől a két csigavonal nő ki.

E csigavonalon jól felismerhető az az egyik jellemző mód, amivel a vékony szárakat kiszélesítik: kis csigavonalak s hasonló nagyságú levelek váltakozva simulnak itt szorosan egymáshoz, mintegy a növényi szárak levelét és kacsait utánozva; a virág, amiben e csigavonal végződik, tulajdonkép körbe helyezett s «majorannás»-nak nevezett elem; ugyanez az elem képezi, egymásnak szembe fordítva, a szokásos szegély alsó és felső részét.

Gyakran megismétlődik ez a majoránna; bizonyos szögben kiinduló két kis levélből áll, melynek nyilásába egy szögalakban meghajtott egész kis sinyór-darabka van szögével felfelé beillesztve; többnyire más elemekkel van gazdagítva ez az egyszerű kis virágalakzat, jelen esetben a szegély felső részén az egymás mellé sorakozók közé, kis háromszögecske tölti ki a megmaradt közt, lent pedig, a majoránna alatt, két csigavonal van, – ez az, amit «majoránna-horgassal» néven ismernek.

A felső virág szárain csak egy-egy levélke és csiga van (az egész varrottas a kevésbé tömöttekhez tartozik), a szárak végén pedig virágok; a négyszög vagy levél felé közeledő konturvonalak külsején csipkeszerűen csatlakozik a sinyór, belül a dupla középvonallal két részre osztott teret vízszintesen fekvő és egymáshoz simuló levelek töltik ki, paszomántszerűleg.

A virágok, fölül, az ismert majoránna-motivummal végződnek, mintegy a gyümölcs (alma vagy körte) virágos végét stilizálva; a középső virág alján a két levél és «horgas», a rózsa csészéjére emlékeztetnek; a két oldalvirág alatt két kis csillag a túlsoknak tartott hézagot tölti be s baloldalt még tyúkszem is van; a középső és baloldali közt lévő kérdőjel-forma kacskaringó, felfelé törekvő nyúlványával, szintén csak hézagtöltő, – a baloldali virág, ugyanis, alul hegyesebben esvén ki, nagyobb tér maradt s ezt sokalta aki varrta.

Jegyezzük meg különben, hogy a varrottas készítése mindig bizonyos tömöttséggel indul meg s készítője ezt az arányt igyekszik betartani mindvégig; ezért használja e kis töltelékeket, mert, mint említettük, e varrottasok rajzát minden méregetés, törülés, javítás nélkűl, koromlével egyszerre írják a vászonra s nem csoda, ha nem teljesen pontos; ilyen utólagos kis pótlásokkal érik el a kivánt egyensúlyt s valóban első pillanatra fel sem tünik, például e varrottason, ez a kis rajzhiba.

Hosszasabban foglalkoztunk e példánynyal, de néhánynak ily részletes taglalása a többit is könnyen érthetővé, áttekinthetővé teszi s megértjük csakhamar a legzsufoltabbakat is.

A III. 9. magyarbikali kendőn kevés változtatással ugyanezt látjuk, – már az I. 2, damosi törülközőn a három felső virág végződésen két-három «majoránna» van egymás fölött s így e virágzat alakja az ananászra emlékeztet; baloldalt, a felső részen, ismét tértöltő szerep jut a majoránnának, de formáját újítják a fölfelé kunkorodó horgasok; ezzel az ollóformájú alakkal gyakran találkozunk még.

A I. 5. kalota-szt.-királyi varrottason ismét más formájú kitöltését látjuk a nagy virágoknak, a körvonalon belül párhuzamos öltésekkel van kitöltve, úgy, hogy magát a tömeget két keskeny hézag választja ketté; a középső virág három mezőre van osztva, épúgy kitöltve, szintén hézaggal tagozva; a két alsó virág közepén kis üres kör van hagyva. Az eddig említett hézagtöltőkhöz újabb alak járul: balról lent egymásra rakott levelek.

A I. 6. varrottas két felső oldalának virágjai a konturával párhuzamosan vannak kitöltve. Hasonló a I. 16. nagy törülköző fél rajza s mégis, a ritkásan tartott virágok szinte másmilyennek tüntetik föl. A I. 11. középrózsájában két csillagalak van; az oldalvirágok elnyúltak, tojásdad alakúak, száraikon pedig egy-egy dupla majoránna ül, horgassal.

A daróci III. 15. kis kendő virágai négyszögletű edényféléből indulnak ki, amelyen négy majoránna van; a középrózsa belső elválasztó vonala két sinyórból s köztük párhuzamos öltéssel készített fogasos varrásból áll, felső két oldalán két-két majoránna; az oldalsó virágok keskeny levélalakúak, belső részük vonalakkal s pontokkal van kitöltve; az alsó csigákon levő virágzat közepén csillag s körülötte hézagos levelek.

Éppen ilyen, csak kissé tömöttebb, a I. 13.

A I. 14-en a két alsó virág belseje csillag, köröskörül majoránnákkal, fönt pedig sujtásos kitöltésű rózsákat látunk. A zentelkei I. 14. varrottason hálósan diszített edényből nőnek ki a virágok; a középső virág közepének kicsiny hézagában keresztvonalat látunk, a két alsó s két oldalsó közepe üres; a szegély majoránnái két tömött csigát képeznek. Egészen tömött a I. 4.; két oldalsó virágából indul ki a majoránnás virág szára. Zentelkén leltük a III. 3.-at is; két oldalsó virágának közepén rózsaalakot látunk. A XIII. 1. oldalvirága szilvamagalakú, körül csipkeszerű sinyór, fönt majoranna horgassal (képünkön a varrottasnak csak az egyik fele látszik; hasonló a III. 7., I. 12., XIII.

11., XIII 5., de azért mindeniken van némi változat).

A I. 3. zentelkei nagy törülközőn két alakzat kerül egymás mellé s érdekesek az aránybéli változatok, amelyek világosan mutatják, hogy a tér egyenletes betöltése volt a cél s ezt különféle járulékokkal el is érték. Egészen eltérő külső alakulása van a III. 8.-nak: az alsó tömött két csigából emelkedik magasra, keskenyen, a két oldalvirág, négy sor sinyórral bélelve. A I. 7.-nél aprók a felső virágok, de meg leljük bennök mégis a jellegzetes elemeket; a vezető szerep két csigavonalé.

Egy inaktelki (III. 2.) kis kendőn a három egymás mellé helyezett virágformának oldalvirága dupla majoránna; egy zentelkei kendő (I. 10.) oldalvirágának közepén fekvő keresztet látunk s az így képzett négy mezőcskében egy-egy tyúkszemet. Elnyúlik a csigavonal szára a III. 14.-en, úgy, hogy még egy csillagalak elfér a rendes alsó virág mellé; e szárak fölött két rövidebb szár van mint térkitöltő, folytatásában pedig, két oldalt, egy-egy majoránnás rózsa; ez az átmeneti alakítás a nyolc virágos alakhoz. Kis ablakszerű formából nőnek ki a virágok egy zsoboki (I. 1.) varrottason; hosszú, keskeny levélalakú az oldalvirág, vaskos majoránnákkal. Egy magyarvalkói varrottason (III.

13.) rácsozva van a virágcserép s a középvirág belső része is.

Nagyon ritkás varrású a (I. 8.) kendő; közép- és két alsó virága majoránna, oldalsó virágai keskenyek; viszont, mennyire túltömött a I. 9., – középső virága hozzásimuló keskeny mellékvirággal, erősen kidomborodó töltelék van a felső virágok belsejében, ami a különben tömött diszítést némileg érthetőbbé teszi.

Az eddigiektől különbözik az ötvirágos alakzatúak egy másik csoportja annyiban hogy az alsó virágok nincsenek mintegy csigavonalba begöngyölgetve, mint ezt idáig láttuk, hanem a tőből egyenesen nőnek ki vagy pedig lefelé csüngenek.

A II. 12. és II. 13. zsoboki és magyarvalkói varrottas mutatja ezt a különbséget; az alsó virágok tojásdad alakúak, bévül párhuzamos öltésekkel kitöltve s ugyanígy varrott nagy pontok vannak körülöttök; e kettő teljesen hasonlít egymáshoz, csak a szegélyük különböző.

Különös a diszítés a XIII. 12.-en, de ez is a majoranna változata, két lecsüngő alsó virággal. A II. 20. zsoboki varrottason a hosszú két oldalszárból csüng le a két alsó rózsa; a II. 6. alsó virága egészen az alapvonalra fekszik lecsüngő felső részével s két oldalt hullámvonal tölti ki a megmaradt teret. Alulról kunkorodik föl egy damosi varrottas (II. 11.) csillagalakú alsó virága, a szárakon levélerezetszerűen befelé összefutó öltésekkel, hegyesedő véggel. Széles vaskos formái vannak a II. 19.-nek; a II.

5. magyarbikali varrottason a középvirág komplikált, többszörös virágzattá lesz; a II. 18. zsoboki varrottas keskeny oldalvirágjai alatt csillagalak is ül a száron s az alsó virágok száraiból az előbbiekhez hasonlók nőnek ki; a szegély felső részén mákformákkal találkozunk. Nagy csigavonalai vannak az oldalvirágnak a XII. 14.-en s az alsó diszítés csillag. Tömött, vaskos formákat látunk a XII. 10-en; középvirága mellől nagy horgasvonal nő ki; az oldalsók fölé vízszintesen fekszenek az alsók.

E csoporthoz tartoznak még azok az alakítások is, amelyeknek alsó virágai kifejezetten majoránnák, nagyok, vízszintesek (III. 4., III. 5., III. 19., III. 12., III. 11., XII. 8.) vagy lecsüngők (III. 18., III. 17., XII. 19.); további változata e csoportnak a III. 16. s a kissé tömött III. 6. A III. 10. két oldalvirága rácsos, hosszú, lecsüngő szára van az alsó virágnak s rózsákkal vannak kitöltve az üresen maradt közök; a 364. ábra három felső virágának szárába csillagok vannak szorítva.

E csoportba sorozhatjuk még azokat a varrottasokat is, amelyek hasonlítanak ugyan az elébb ismertetettekhez, de a két oldalvirág a két leveles szár oldalából nő ki, nem pedig végéből; ilyeneket leltünk Zsobokon (II. 3., II. 10.), Nyárszón (II. 17.), Zentelkén (II. 15.) és Magyar-Bikalon (II. 2., XII. 4.). Ugyancsak egy bikali kendőn (II. 4.) két-két csillag van az alsó száron s ebből lefelé kis ágacska kanyarodik az alsóbb alá. E két újabb virágalak valószinűleg csak térkitöltő volt s a szár folytatásába jutván, bevonták magába a szerkezetbe, épúgy, mint azt azon a kalota-szt.-királyi varrottason (II. 8.) látjuk, ahol az oldalvirágok szárai alatt lévő csillag jutott ilyen helyzetbe.

Különösek a II. 7. 365. 366. bikali varrottasok: a három felső virág nagy mákalakú, az alsók majorannák csigavonalban vannak, – az oldalsókból, a szerkezetbe nem is illesztve, két-két többszörösen ismétlődő majoranna nő ki.

Magyar-valkói a II. 16. melyen a főszár egymásra helyezett apró karikákból áll, erre rózsa következik és föléje ismét egy nagy rózsa; kétoldalt s lennt, nagy mákok vannak lefelé fordítva. Egy bikali (II. 1.), egy szentkirályi (II. 9.), s egy zentelkei (II. 14.) varrottason a főszár kimaradt és a felső virágok vízszintes vonalon ülnek, – nyilván csak az előbbiek változatai.

Az eddig ismertetett varrottasok diszítésének bizonyos egyöntetű jelleget adott az ötös fővirág, – egy újabb, harmadik csoportba sorozhatjuk azokat, amelyeken ötnél több a fővirág. Azzal is megszaporodik egygyel az ötös szám, hogy már a kiindulás pontjában levő kis virágzat- vagy edényféle lesz határozottan virágalakúvá (IV. 9.) s ezt feltünően tapasztalhatjuk egy magyar-gyerővásárhelyi varrottason (IV. 19.): egy pontból sugarasan nő ki a hat virág; a IV. 9. különösen szép, gondos munkájú példány, csomózott szélcsipkével. Az utóbbihoz hasonló a kissé sovány IV. 13. érdekesen központi megszerkesztésével a diszítésnek.

Sok varrottasnál a főszárból három oldalszár nő ki, amelyek közül többnyire a két középső vízszintes irányú s a felsők fölfelé, az alsók lefelé kunkorodnak. Ilyen például a IV. 13., – szép ritkás varrásu, két középső virágja mák; hasonló, bár kissé fölületesebb munka egy zentelkei (V. 13.), s kisebb eltérésekkel hasonlókat leltünk Szentkirályott (IV.

  1. V. 11. V. 2.).

[Illustration: (364)]

[Illustration: (365)]

[Illustration: (366) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK (MAGYAR-BIKAL).]

Szép s új alakításokat mutat a XIII. 2.; a tőnek mintegy gumója gömbölyűaljú edényfélében van, az egyenes szár közepe mákalakú virágon halad keresztül s fent nagy rózsában végződik, a hosszúkás oldalbimbók hullámosan vannak két sor sinyórral bekerítve, az oldalsó középbimbók mintegy virágcsészébe vannak foglalva s félig kinyílt bimbóhoz hasonlítanak, míg a felsők egészen zártak; az alsó rózsák is szokatlan formájúak; hullámvonal tölti ki a teret oldalt s a szegély alsó része apró csészés rózsákból áll. Egy mákói (IV.

8.) varrottas fő középvirága kicsiny, jelentéktelen s két oldalt, középen, körtealakú, mácsonyaszerű ornamentum van kiemelve, széles, tömött, domború belsővel. Kissé zavaros egy zsoboki (IV. 3.) varrottas; csillagtőből párhuzamos vonalak indulnak ki, közük hullámvonallal vannak betöltve, – fönt tölcséresen szélesül ki, különös virágot alkot, úgy, hogy az egész hosszúkás virágzathoz hasonlít; oldalából két-két széles száron, nehezen kivehetőleg, túlhalmozott tulipán nő elé. Egyszerű a IV. 14., – kis virágban végződő, széles szárak képezik díszét.

Szintén túlhalmozott a XII. 18.; fönt is, oldalvást is, tulipán van rajta, alul rózsák, a szegély felső része ismét tulipános; különben hasonlít a IV. 9-hez, kissé tömöttebb s főtörzse meg van vastagítva.

Az első csoportba sorozhatnók a IV. 1-et, de az alsó csigavonalas virág fölé a törzs közepéből kiinduló oldalvirág szárából, vízszintesen, még egy rózsa is nő ki, beilleszkedve a megmaradt közbe. A IV. 10. nagy törülköző, különös terjedelmes tulipánjával, kerékre emlékeztető oldalvirágaival, lecsüngő alsó rózsáival szintén ide tartozik, – épígy a IV. 6. is.

Tömött nagyvirágú a XII. 12., – kicsiny a törzs tetején levő majoránna, oldalt, egymás alatt nagy tulipán van lent széles száron kis csillagok.

Egészen középpontos kialakulás a XII. 12. neve: «ágatlan virág lapickával», középen köralakban körülvevő majoránnák s csillagok teszik még nagyobbá, ebből indul szét, sugarasan, a sok szár; fölfelé s lefelé, egy-egy rövid száron, négyszögletes virágalak; két szár tartja a két oldalsó szintén négyszögletes virágot, a szegletekbe, középről, tulipánok, majoránnák nyulnak ki. Ez és a következők kétszer megismétlik ornamentumukat, – párnacsúpok, ágyfűtől valók és lepedőhajtások. Ilyen a 367., gömbölyű rózsáival. A magyar-gyerő-vásárhelyi IV. 18., szintén «lapickás», alatta párhuzamos szárak haladnak el oldalt s végükre cifra tulipán jut, – lent két elmetszett lapicka s benne virág. A IV.

15. is ehez hasonló, sok szárral; a felső lapicka és tulipán közé, ismét virág van szorosan beillesztve.

A IV. 17., V. 4., V. 8, varrottasok hasonlítanak egymáshoz; a hosszan elnyuló oldalvirágok jó nagyok; a varrottas alsó fele a képen le van metszve, de ha tükörben nézzük, megkapjuk az összhatást. A IV. 17-en tömött a varrás, a fekvő oldalvirágok négyszögletesek.

Ritkásan van tartva a V. 10. lepedő «ágatlan rózsa» nevű dísze, nagy oldalsó rózsákkal; hasonló a V. 3., de tömöttebb; a V. 6. lapickás, az oldallapickák levélerezetesek; kissé zavaros a varrottas a sok apró virág és a sok vékony ág miatt; a V. 9. és V. 12. masszásabbak és érthetőbbek is. E csoport igen gazdag, sikerült példái a magyarókerekei V. 2. V. 7. V. 5. V. 1. amelyeken az eddigi formai elemek változatai föltalálhatók. Masszás megoldású a IV. 4. V.

14.; ez utóbbi sűrűn tartott varrottason csak annyi hézag van hagyva, amennyi a tömegek külön választására szükséges. Középponti elrendezésű a IV. 11. párnacsúp dísze; egy nagy komplikált majoránna a középvirág, mellette az alapvonalból nő ki a nagy oldalrózsa s úgyanannak szárából az alsó mák; ez ismétlődik az elválasztó vonal alatt; hasonló 368 és 369. de az elrendezés nem egészen középponti, az elválasztó vonal alatt a szegély van nagy lefelé csüngő rózsákból.

A 370. IV. 12. IV. 7. egyenes, szegletes alakítások, sűrűn bevarrva nehezen kivehető rajzzal; különösen a IV. 7. elszórt közeivel valósággal szövethez hasonlít.

Szabadabb, egyénibb s a szokottól eltérő alakításokat mutatunk be a bikali VI. 14. és VI. 7. varrottasokon; tömött majoránnasorból indul ki, mereven, a VI. 14-en az egyetlen sinyórból álló törzs s belőle nagy, merev, vízszintesen álló hosszúkás rózsák, «körték» nőnek ki; fölül majoránna; ehez hasonlít a VI. 7., de inkább levélfűzér, mint virág az, ami két oldalt van rajta.

A törzsnek nagy köralakú kiszélesedését mutatja a nyárszói 371 példány; rózsa van a vaskos kör belsejében, külső részéből, fönt és lent, két kis levélszerű forma nő elé, a felső közt kis csenevész majoránna tölti ki. Hasonló a kalotaszentkirályi VI. 3. példány, de fölül három virágzattal, lennt horgassal, a kör belsejében majoránnával. Ilyen megoldású, de gazdagabb, a daróci V. 15. példány; a nagy kör könnyebb s csipkés, csak a belseje tömött, körül majoránnák, csigák, levelek s fönt három majoránnás virágzat.

Némileg hasonló ugyan, de sokban eltér e kettőtől a kalotaszentkirályi VI.

18. varrás, – túlgazdagon van díszítve s a formai alapgondolat nehezen ismerhető föl rajta; két vonal indul ki az alapvonal közepéről, csigásan görbülve, két oldalt majoránnás rózsában végződik; középen egy csipkésen kitöltött tojásdad alak a tő kezdete s egy másik, kisebb, tojásdad alak köti össze a nagy csipkés körrel, amely körül majoránnák vannak, fölötte pedig nagy virág fejezi be a törzset; a csigavonalból, két oldalt, az előbbihez hasonló alakítású törzs nő ki s két oldalt kisebb virágok nyúlnak elé belőle, egészen betöltve a teret.

Ezekhez hasonló a XII. 2., – a törzs kezdete rózsa, ebből nő ki a nagy kör s mellőle, hozzá símulva az alsó ívoldal virágokat hordó vastag szár, felső részén nagy majoránnával.

Kissé soványabb de hasonló megoldású a XIII. 7. A VI. 1-esnél a törzsből kehelyszerűleg szétválik a két oldal virágszára s benne foglal helyet a nagy tulipán; a törzs mellett kisebb csillagok vannak. Érdekes a magyarókerekei 372., melynél az öt virágzat annyira megnövekszik, hogy egymással érintkezve teljesen betölti a teret; – a XII. 17-nél a két alsó csillag kiemelése jellemző, vékony szárakon van a két kis oldalrózsa s a nagy középvirág, alatta vízszintes csipkézett vonal; hasonló csipkézett vonal van a magyar-bikali VI. 5. varrottason is, a vonal alatt az alsó virágot magában fogadó csigavonalú szár s fölötte a két oldalmajoránnát viselő vastag szár; a szár közepéből nő ki a középvirág.

A csigavonalas csoporthoz tartozik a VI. 2. is, – maga a vonal csipkézett, a virágok nagy tömött horgasokkal vannak kivarrva.

Ezekhez tartozna a kalota-szentkirályi 373. is, mely érthetlen szerkezetével és izléstelen, durványos megoldásával igazi korcspéldány a szép varrottasok között. A sok melléktulipánnal terhelt nyárszói VI. 19-en is csigavonalba vannak elhelyezve az alsó virágok, a fő- és oldalszárak közét nagy tulipánok töltik ki. Különös a daróci VI. 6. tömöttsége miatt alig kivehető vízszintes levélfűzér nyugszik a szegély alapvonalán s belőle négy hosszúkás, egész végig egyforma vastag virág nőtt ki, köztük keskeny, vékony hézag. Szokatlan alakítás a XIII. 6., homályos szerkezettel.

[Illustration: (367)]

[Illustration: (368)]

[Illustration: (369)]

[Illustration: (370)]

[Illustration: (371) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]

Valamennyi eddig bemutatott példány között a leggazdagabb, talán legegyénibb a VI. 16.; kis rózsából nő ki a két hosszú nagy oldalvirág s a két alsó virág; a középső nagy virágmajoránnának a tovább képzése; alul, két oldalt, a két nagy rózsa csak térkitöltő s nincs szervi összeköttetésben a többivel; hasonló szerepük van a mellettük lévő szokatlan háromszögű alakzatoknak is; a nagy gazdagságnak megfelelőleg a szegély felső része is nagy rózsákból áll, kissé elnyomva a szegély alsó keskeny, majoránnás részét.

Egészen szabad, könnyed, nem részarányos, nagyon ritka megoldása az öt virágzatnak a VI. 4.; kis horgassal nő ki az alapvonalból, ívalakban, a főszár, belőle lent egy leveles ágacskás virág tör elé, mellőle egy másik szár, amelyen kerek rózsa ül s ennek szárából egy másik virág szára indul és keresztezi a fő szárat, amelynek végén majoránnaféle ornamentumot látunk; lent térkitöltő rózsák, oldalt horgasos hullámvonal. A szárak keresztezése oly motivum, amely egyedül csak ezen a varrottason fordul elő.

E legutóbbi és a következők, nagyon elütők, mondhatni idegenszerűleg hatnak a többi varrottas mellett, egyik-másik emlékeztet székely varratosakra, – a csipkézett akantusos levelek idegen befolyásra mutatnak s egészben oly ritkásan vannak tartva, hogy ez által is kirínak a többiek közül. Ilyen a zentelkei VI.

12. példány, egy nagy törülköző dísze, rózsából nő ki a középszár, csipkés, szokatlan levelekkel, horgasos majoránákkal s fent nagy rózsa; különös a két oldalvirág szárán levő ágazat; a virág alatt az alsó rózsák alulról fölfelé kunkorodó száron csüngnek. Ehez hasonló a VI. 11.; a kidolgozás kissé hanyagabb, – két oldalt térkitöltő egyenes leveles száron álló mákkal. Ilyenféle a VI. 13. nagy törülköző varrása; ez különben egészen székelyes, nincs is sinyórral varrva, de vannak kalotaszegi elemek is rajta. A VI.

17. nagy törülköző ritkás díszén a virágok már díszesebb füles vázából nőnek elé, középen nagy tulipán van, két oldalt különös rózsák; az alsó virágok hiányzanak s helyüket két kétfejű sas foglalja el; e motivum elég gyakori Kalotaszegen, különösen a templomok mennyezetén, de kancsókon s kályhacsempéken is. A VI. 8. egészen elüt a kalotaszegi formáktól; a csipkés levelek idegenszerűek, virágai a varrottasokon nem fordulnak elő, csak az egésznek elrendezésében marad meg valami kalotaszegi jelleg. Kezdetleges, sovány alakítás a VI.

9. végig egyforma részei nagy szegénységre vallanak, erős ellentétben a varrottasokon szokott díszítéssel. Még soványabb, még ügyetlenebb a XII. 13.; annyira felületes, hogy inkább ecsettel odacsapkodottnak, mint himzettnek látszik. Hasonló a XII.

1. ágyfűtől valónak szegélye; maga a dísz egy rózsából mint tőből indul ki, vékony száron van a széles ívbe foglalt rózsa vagyis inkább mák; a tőből két oldalra nő ki az oldalszáron három kis virág s azután visszafelé kunkorodva, nagy rózsában végződik; alulról is össze van kötve e virág a tővel; két, a középső elemhez hasonló virágzat van jobbról s balról. Ágyfűtől való a XII. 3. is; nagy tulipán van lent a középen, aljából nő ki a különös hoszszúkás virágzat s belőle, oldalt, fölfelé s lefelé egy-egy mák; a középvirág ismétlődik jobbról-balról s a XII.

13. már látott egyszerű motivumok formálják a szegélyt; – ehez hasonlít, kissé elütő szegélylyel, a XII. 5. A VI. 10. ágyfűtől való formai alapgondolata egy hullámvonal («fojó»-nak nevezik e vonalat) s belőle tulipán és egyéb alakú virágzatok nőnek ki váltakozva fölfelé, lefelé pedig fordítva; a szegélyen mák van. E nehány vékonyvonalú varrottasnak formailag rokona a VII.

6. «fojó tulipántos»; főmotivuma, a tulipán világosan van tartva, de a mellékrózsák masszások; a hullámvonal domború felén van a tulipán fölfelé és lefelé fordítva; homorú felében ritka majoránna. A hullámvonal gazdagabb kialakítása látható a «kapusi formában». A VII. 5. lepedőhajtás kissé egyszerűen kidolgozott ornamentumán jól felismerhető a «kapusi forma» lényege.

Az egyenes vonalok közé szorított díszen hullámvonal, az egyenes által képezett trapezalakú mezőben ennek a keskenyebb részéből fejlődik ki a virágzat, betöltve a teret, itt szegletes keretben levő rózsa van s e keret, fölül, nehezen felismerhető majoránnában végződik; a megmaradt helyet hullámvonalból kinövő rózsák és horgasok töltik ki; a szegély alul is, felül is, hármas ágú virág, köztük majoránna; magán a lepedőn meg nagy fehér rózsák vannak, és szinte empiros hatású ez a díszítés.

[Illustration: (372)]

[Illustration: (373)]

[Illustration: (374)]

[Illustration: (375) IRÁS UTÁN VARROTT MINTÁK.]

A hullámvonal rendesen nem oly egyszerű, mint ezen a példányon, hanem különféle, már ismert módon, vastagabbá fejlesztve, két különálló egyenes, vagy csak kevéssé meghajtott vonalból áll, amelyek ferdén állva s csigavonalakban végződve érintkeznek egymással. E csigavonalak érintkezése pontjából nő ki a nagy komplikált virág, amelynek rendesen majoránnákból képzett három nyúlványa, fölfelé kiszélesedve, tölti be a teret; ilyen a VII.

2. párnacsúp, ahol két rózsa is van egymás fölött s rajtuk két nagy majoránna, oldalt pedig két virágból képezett nyúlvány nő ki s fölnyulik a felső vonalig; az egész, megfordítva, lefelé ismétlődik; tömött, különálló négyszögeket képező, ötös virágzatok képezik az alsó és felső szegély díszét. Hasonló a XIII. 9. párnacsúp, de kissé ritkább, egyszerűbb rózsával. A VII. 11. 3. 9. 4. 8. 10. párnacsúpok díszének túlsó fele nem látszik (az előbbi kettő fel van fejtve és szétterítve); lefelé mindig a szomszéd motivum fele kerül mindegyik alá.

Egymáshoz többé-kevésbé hasonlók ezek, csak a VII. 10. tér el némileg a többitől. A XII. 6. kiterítve, egész mivoltában megmutatja a VII. 1. és VII. 7. párnacsúp díszét is; ezeken láncból áll a hullámvonal, s nem nagy rózsából indulnak ki az ágak, amelyek a tért betöltik.

Egy nyárszói (VIII. 2.) kiterített párnacsúp dísze mintegy átmenet a középponti formából a «pápaszemes» vagy «jármos» mintához; ilyenféle a VIII. 5. is. A láncos hullámvonalnak csak egyik oldalán nő ki egy kis majoránna s a nagy, élén álló négyszög közepét egy közömbös rózsa foglalja el, jelezve az egész dísz középvonalát, tengelyét; ugyanilyen rózsák vannak a két egymásfelé keskenyebb véggel fordított trapézekben is; a XII. 11. XIII.

3. már felismerhetőbb módon «jármas»; a hullámvonalnak a tengelytől számított domború és homorú része nincs egyenlően betöltve; a megkeskenyedő homorú részbe, jól beillő, fölfelé szélesedő majoránnaalak jut, a domborúakba, részben összefüggve a hullámvonallal s körrel bekerítve, rózsaalak; vagy egész külön állva (X.

  1. X. 10.) vagy ritka rózsás (VIII. 9. és X. 9.) ritkábban előforduló

szegéllyel. Az inaktelki X. 12. tömött varrottasban csak két elem van: egy rózsa és egy majoránna, köztük a hullám – a két szimmetrikus részt erősen hangsúlyozott díszített tengely választja el. A hullámvonal a többieken három részből álló tagozatokban szakad meg. Még jobban felismerhető ez az alakítás a körösfői «Tamás Erzsóké» felirású párnacsúpokon (VIII. 1. VIII. 3.) míg egy zentelkei (X.

1.) varrottason a hullámvonal domború részei visszakunkorodva végződnek rózsákban, s ez a tipikusan jellemző formája a «pápaszemes»-nek, – a szegély dísze csak bizonyos változata az «ötvirágú» dísznek, az alsó virágok egyszerű alakja az előbbeni kettőnél kissé gazdagabb kiképzésű. A VIII. 11. és VIII. 7. ritkább rózsáival és a tömött VIII. 4. az egyszerűbb pápaszemesekhez tartozik széles szegéllyel. A X. 5. magyar-gyerő-vásárhelyi párnacsúp is az egyszerűbbek közé tartozik e csoportban. A szintén magyar-gyerő-vásárhelyi VIII. 6. és X.

4. párnacsúpokon hiányzik a szegély s ezt helyettesíti az egyes motivumok fölé varrott rózsák sora; ehez hasonló a VIII. 8. de tömöttebb és gazdagabb. A magyar-bikali X. 11. párnacsúp szintén szegélytelen, a szegélyt a szegletesen megtört hullámvonal homorú részéből kinövő virágzat kiemelkedő és összeérő ágai pótolják; a bekunkorodó csigavonalból különös ágszerű toldalék borúl az ágakra. A X. 6. varrottason toldalékos ágról majoránna csüng le egyik oldalán, a másikon csipkés levél. A X.

7.-en egészen fölfelé igyekvő ág nyúlik ki a magasra kiszökő rózsa mellé. A VIII. 10. szinte a kivehetetlenségig gazdag alakulása e formának; a X. 3. egyszerűbb, de ide tartozó. A VIII. 10. szokatlan forma e csoportban, – a rendesen erősen kiképzett tengelyvonal hiányzik, az alsó rész alárendelt kiegészítése része lett a felső virággá alakított hullámvonalnak.

A «pápaszemes» formával rokon a «selyemkeszkenős»: két egymás felé fordított hullámvonal ágai meghosszabbítva kereszteződnek, – e két kereszteződő átlós vonal és a középpont kidomborítása s a tengely elhagyása jellemzi e formát, amelyet egyszerű alakjában a XIII. 4. példány mutat be. Az átlók láncszerű továbbképzése s a középnek négy majoránnával való hangsúlyozása látszik a IX. 8. párnacsúpon, épúgy a IX. 4.-en; tömött példányai ennek az alakításnak a IX. 3. 14. 12. és 15.; az átlók közei rózsákkal vannak kitöltve, maguk az átlók virágalakban végződnek. Szép példányok a IX. 5. és XII. 7. átlátszó tiszta szerkezettel s jól elosztott pontokkal.

Mint már említettük, van a varrottasoknak egy «abroszformá»-nak nevezett csoportja, így nevezik, mert kiváltképp abroszra alkalmazták, de előfordul párnacsúpokon is. Formai alapgondolatuk egy csigavonal, amely magába zár egy rózsaféle virágot s ugyanilyen öt-hat virág nő ki belőle, az egész pedig köralakúan zárt s külön álló díszítményt képez; jól kivehető példánya ennek az alakításnak a negyedrészében ábrázolt XI. 7. abrosz; ismétlődő, elszórt kisebb rózsák és ágas virágzatok váltakoznak a fődísszel. Nagyon egyszerű, szegényes a XI.

8. közepütt nagyobb virág van s körül kisebb a XI. 7. abroszon; a kalotaszentkirályi XI. 5. abroszra körvonalon vannak varrva a tömött rózsák vagy inkább körték, belül csillag a dísze. Párnacsúp a XIII. 8. abroszforma, különös szegélylyel. Hasonló a X. 11. és 374. abrosz dísze, s a jákótelki régi XI. 3. párnacsúp. Jól kivehető ez az ornamentum a zentelkei varrottason is, ritka hármasvirágzatú szegélylyel, hasonlóan a XII. 16. párnacsúpon; a kalotaszentkirályi (XI. 10.) magyar-gyerő-vásárhelyi (XI. 4. XI. 9.

XI. 1.) és zentelkei (XI. 2.) példányokon olyan tömött a varrás, hogy a minta szinte belévész; a XII. 9-en a formai alapgondolat érthetőbb, bár elég tömött ennek a varrása is.

Egyik ritkábban előforduló minta az úgynevezett «dorombos». Eme elnevezésében homályos eredetű dísz elemei: egy majoránna vagy rózsa, körülkerítve s fölül szokott módon kisebb majoránnaszerű bevégzéssel, mellette hosszú «körte»-alak, – e kettő váltakozik egymással oszlopszerűen, ami a tengely alatt lévő másik szimmetrikus rész révén még feltünőbb: tömöttebbek, s ritkábbak, egymástól vagy jobban el vannak különítve vagy pedig egymásba olvadva képezik az oszlopszerű ismétlődő díszt. Jól kivehető ez az alakítás a IX. 8. párnacsúpon, szintúgy a IX. 11-en, ahol a rózsa mellett inkább levélfűzérnek, «cserelevélnek» megfelelő alakzat foglal helyet. Kis változattal ismétlődik ez a XI. 7.

  1. és IX. 1. párnacsúpokon; a IX. 1-en széles szegély is van. A IX.

9-en gazdagabb a minta de viszont kevésbé kivehető az oszlopos elrendezés; a 375. szintén ide tartozik, bár a tengely alatti rész nem azonos a felső részszel, – a cserelevél ugyanis alul kétfelé válik s háromszögletű teret képeznek a szétvált részek; a köztük levő tér egyszerűbb elemekkel van kitöltve. Új alakítás a XIII. 10. és IX. 2., – félholdalakú mezőkben kerékre emlékeztető körbe foglalt rózsák s oldalt, rajta majoránnák; vastag a tengely s a tengely alatt ismétlődik ez az elem.

Szóljunk a szál után, amint ők mondják, a szálánvarrottakról, a szedettesekről. A gazdagságról, ami az irásutáni varrottast jellemzi, lemondhatunk. A varrás, illetve a díszítés, alkalmazkodik a varrás módjához.[8]

[Illustration: EGERES FALUBÓL.]

[Illustration: SZÁLÁN VARROTT (SZEDETTES) MINTÁK. (378)]

A keresztöltés természetéhez képest, amivel e varrottasok készülnek, szegletesek a formák; a vízszintes, a függélyes és a negyvenötfokos irányban való kiterjedés a túlnyomó s e három iránynak folytonos ismétlődése bizonyos egyhangu formaalakulást okoz és ez jellemzi a szál után varrottast. Stilizált növényi formák mellett az egyenes vonalú mértani alakítások is szerepelnek, sőt magukat a virág- s növényi formákat is, gyakran egész mértani motivumokká változtatja az erős, a kénytelen stilizálás. Varrási módjuk az általánosan ösmert keresztöltés, mely a vászonhoz aránylag vastag szál alkalmazása által sűrűvé lesz és némileg a sinyórhoz hasonlóvá.

Ezzel töltik ki a formákat úgy, hogy csak a vékony negyvenötfokú szárakon és a kis pontokon látszik meg jól a keresztöltés.

Maga a tehnika befolyásolja a formai gondolatot és a díszítési elemeket, amelyek közül sok magából a tehnikából folyik; mindamellett gyakran tapasztalhatjuk a törekvést, hogy az irás utáni varrottas formáját mintegy e kötöttebb tehnika nyelvébe vigyék át. Ily módon is, kis és nagy törülközőket, lepedőt, abroszt, ágyfűtől valót, párnacsúpot díszítenek leginkább; a szín szintén vörös, kék, fekete, néha fehér. De bizony, ma már ezt a szép munkát se mívelik, régi holmi az mind, amit bemutatunk, a leány hordja piacra anyja, néhai öreganyja munkáját. Más a divat, ezt már nem is kedvelik.

Formailag e varrottasok tekintélyes része, épp úgy mint az írás utániak, egyetlen ágból kinövő öt virágzatos mintával van díszítve. Lehet a virág több is, levelek, levélfűzérek, kisebb virágok is kerülhetnek közéjük – de a jellemző ág a rajta levő virágokkal megmarad; rózsa, tulipán, majoránna, mák, különféle levél, szár, makkok, többé-kevésbé stilizálva, adják a formai elemeket, akadnak négy- és sokszögek, hullámvonal, sőt itt-ott madarak is. A legegyszerűbb alakításuak közül való a bábonyi XIV.

21. – öt egyforma virág van a szárakon s üresen hagyott terecskék sora adja a vonalat a virágok tagozásához, érthetőbbé tévén azokat; az üresen maradt helyeknek, e nemleges formáknak, különben nagy szerepük jut a szál után varrottaknál, nemcsak mint szétválasztó, de mint díszítő elemnek is. Már valamivel gazdagabb a XIV. 16. és XIV. 8. inaktelki kis kendők mintája, a szárakon kisebb-nagyobb levelek is vannak. A XIV. 9. «kerekes tulipán»-nak nevezett példányon a nemleges formák könnyűvé teszik a díszt, tömöttebb a XIV.

24. bikali «szegfűs», lefelé fordított, madaras szegéllyel; a zentelkei XIV. 14. kis kendőn, valamint a XIV. 10-en tömött masszás formájú, míg a XIV. 15-ön a «szegfűs ág» ritka csipkeszerű megoldás, két különös tömöttebb levéllel; a XIV. 4. nyárszói példányon hat egyforma rózsa van, a hatodik a törzsön tör keresztül; a nagyalmási XIV. 11. «makkos» dísze kisebb alakban megismétlődik a szegélyen is. Erősen stilizált alakítás a XIV. 5. 19. 6. 13. – a három utolsó, valószinűleg az írás utáni majoránnás minta utánzása; ilyen a XIV. 2. párnacsúp és a XIV.

3. is, amelyen élére állított négyszöggé szélesedett ki a szár, belül virággal. A XIV. 12. példányon váltakozik a levélfűzér és virág, sok lecsüngő virág is van rajta. A nagyon régi (1752-ből való) XIV. 22. párnacsúp ritkás díszén szintén levelek vannak a virágzatok mellett. A «mákos»-nak nevezett XIV. 7. példánynak törzse ferdén áll az alapvonalra s több ilyen motivum ismétlődése adja ki az egész ornamentumot.

Az ágas virágos dísz mellett vannak, mint az írás utáni varrottasoknál, egyéb formai alapgondolatú díszek is; ilyenek a (XVI. 10.) «fojó», (XV. 4.) a «körte», (XV. 7. és 6.) a «patkós» párnacsúpok, amelyeknek váza a hullámvonal, stilizálva.

Az írás utáni varrottasok «selyemkeszkenős» mintájának szintén megtaláljuk itt is a párját, meg a «rózsabimbós»-t (XVI. 7.), a «vitorlás»-t vagy «szarufás»-t (XVI. 15.), meg a «pünkösdirózsás»-t (XVI. 6.) s ilyen a XV. 14. XVI. 6. és 13., XV, 1. 3. 11. 12. 13. 14., XVI. 3. és 1–8-ig valamennyi: egy központból kiinduló átlók és átmérő vonalak megoldásai.

Hatszögekből képzett alakok, amelyekben rózsák s csillagok vannak, adják motivumait a XV. 10. XV. 2. és 378. és XV. 9. párnacsúpoknak; a XV. 16. és XV. 8. abroszokon az írás utáni «abroszforma» változik át központi sugaras alakítássá.

Vegyes alak a «mákos» (XVI. 2.) szokatlan a XV. 5. úgyszintén a «pávadíszes» XV. 15 és XV. 18. A XV. 17. a szőttes, nagyon egyszerűsített formákkal.

A XVII. és XVIII. táblákon mutatjuk be a még szokásos mintákat.

A 352–360 ábrákon mutattuk be a kalotaszegi asszonyok írását; a 361. ábra két felső rajza «mejjrevaló» minta s a két alsó dulandlé sarok; az elnevezéseket maguk az asszonyok írták a rajzok alá.

A 379. ábrán néhány szép régi csomózott recemintát mutatunk be, amilyenekkel régente a lepedőket toldották össze; a 380 és 381 ábrákon régi és újabb vagdalásos minták vannak.

A rece nem régi eredetű, de például Gyerő-Monostoron nagyon el van terjedve és pedig nemcsak inggallérkötésekre, hanem rúdravalókon és párnahéjjakra is használják. A recét (a hálóját) lencérnával «kötik» és azután «tőttik», – mint Monostort mondják, – «miszerrel», gyöngébb cérnával; a nagyobb recét teljesen miszerből kötik s tőttik. A kötéseken alkalmazott gyakoribb receelnevezések: körmös rózsás, inos (inas), kerek gerezdes; a kerek gerezdesnek öt motivuma van: rózsa, cserelevél, másféle rózsa, gerezd, rózsa és tulipán. Kézelőre alkalmazzák, Körösfőn, a szép «butykós»-at.

Térjünk vissza, néhány szóval, a varrottas harmadik, manapság egész Kalotaszegen legelterjedtebb formájához, a vagdalásos- vagy fehéreshez.

Elnevezése, említettük, onnan ered, hogy kis ollóval arányosan kivagdalják a vásznat, a szálakat kihúzzák s a lyukat körülvarrják. A «fehéres» elnevezésnek nyilván az a magyarázata, hogy többnyire fehérnéműn alkalmazták a varrásnak ezt a módját, még pedig – régente – csak fehérrel. Hajdan, vagdalásos varrással díszítették a férfiingen az ingújjat, – de ez már divatját múlta, ma már nem viselik, az elnevezéseket azonban, még tudják az öregek.

Edvi-Illés Aladár munkatársunk gyűjtötte Zentelkén a következő «fehéres» ingújjminta elnevezéseket: nagy könyökös, nagy paripás, kis paripás, nagy rózsás, félen rózsás, szembe rózsás, foglalós, öt máku, három máku, két máku, egy máku, gatyás bokrétás, cifra bokrétás, szénvonós, fecskefarkas, macskanyomos, asztallábas kis rózsával, félen töltéses barack, maggal, rostélyos félen töltéssel, nagy abrudi, kis abrudi, Pál Bandiné formája, alattomos. Ime, csak egy faluban, még tudnak ma ennyiről, – holnap már hírmondója se lesz!

Egyetlen ilyen kézelőmintán pedig, például a «nagy könyökös»-mintán, a következő részeket nevezik meg: fog, karima, sujta, akasztalat, cérnázás, töltés, bimbó, inasfog, csipafog, hányás, fél macskanyom, szénvonó, könyök.

Szép volt a vagdalásos varrás a sárgásszürke fodor vászon-lepedőkön; láttunk is még ilyet, de csak kettőt, Körösfőn, Korpos György Páléknál.

De hogy mivé nem nyomorodott ez a szép ősi munka, amióta piaci árucikk lett belőle, amióta urimunkára biztatta a népet a városi kereslet s a falusi szükség! Mert ma bizony ezt a varrást készíti a kalotaszegi nép, lélek nélkül, kedv nélkül, a nevét se ismerve az egyes mintáknak, amiket szintén elnyomorít a tudáskodó városi beavatkozás. Szerencse, hogy még Gyarmathy Zsigmondné foglalkozik az ősi mintákkal s némileg irányítja a népet, bár ő is sok elemet kölcsönöz a kastély művészetéből s kevesebb ügyet vet a népies jellegre.

A varrogató falvak egynehány banális, munkaemésztő, gyilkosan unalmas mintát ismételgetnek, nem adva belé (amit különben ez a varrási mód meg sem enged) azokat az egyéni változtatásokat, azokat a művésziesen naiv eltéréseket és véletlenségeket, amelyek az írás után való varratosnak annyi zamatos eredetiséget kölcsönöznek. A gyönyörű fodorvászon helyét lassankint elfoglalja a sokkal silányabb lenvászon s a fejtő, a cérna helyett selymet húznak a tűbe, lehetetlenül színes selymet, sárga, kék, rózsaszinű s rikító piros selymet, – mert az jó az uraknak!…

Akárha gombolós lakkcipőt húzna piros csizma helyett a muszuj alá a kalotaszegi leányzó.

Jellemző különben, hogy ez a holmi csak piacra készül, az úgynevezett «iparosasszony» bódorog vele országszerte, – nincs Kalotaszegen ház, ahol ilyesmi volna kiakasztva rúdra vagy ágyra terítve, pedig posványosodik már a nép ízlése is.

Itt, a varrottasok kapcsán emlékezzünk meg arról a változatos, sokféle varrási módról is, amivel a női ingek gallérjai, kézelői és az ingújjak kötései (az a varrás, amivel összekötik az ingújjat képező vászon két szélét) készülnek. A recéről már szólottunk; mellette talán legszebb a Bogártelkén divatos «pókos» kötés, amelyen, fölülről lefelé, következők az elnevezések: szinelés, békaláb, elhányás, pók; a békalábat egyszer elhányják, kétszer beszinelik, egyszer összehúzzák.

[Illustration: RÉGI KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (380)]

[Illustration: DARÁZSOLÁS. (XVIII. tb.) 1. Horgas, Kőrösfőről; 2.

Rózsás, – leszedve, kockázva, darázsolva B.-Hunyadról; 3. Kétfelől fecskefarkas, közbül nagy foglalós, Mákóról; 4. Összefordított foglalós, Mákóról; 5. Asztallábos, gyászosan, Mákóról; 6. Tulipántos, Bogártelkéről; 7. Jármos, B.-Hunyadról; 8. Négy rózsás, B.-Hunyadról; 9.

Szélin rózsás, közbül kis foglalós, Mákóról; 10. Tulipántos, Mákóról;

  1. Kétfelül kis rózsa, Mákóról.]

[Illustration: RÉGI S UJABB KALOTASZEGI «VAGDALÁSOS» MINTÁK. (381)]

Ide tartozik még Kalotaszegnek egy sajátságos díszítővarrása, a kötényeken alkalmazott, úgynevezett «darázsolás». (XVIII. tb.) Ezt legtöbb helyütt hárászszal (pamut), de az inkább városiaskodó Hunyadon selyemmel is varrják, ami tagadhatatlanul szép, mintha csupa gyöngyszemet fűztek volna korcba.

Megértjük a darázsolás készítési módját (a XVIII. tábláról) lapról, ahol a varrás három fázisát láthatjuk: ráncba szedik, mint ők mondják, leszedik a kötényt, azután hosszában mindegyik ráncát kétszer átöltik hárászszal; miután ezt végig az egészen elvégezték, következik a kockázás, kockákra való beosztása az egésznek, – és végül a kockák kitöltése, a «tőttés» (mint a recénél a hálószemek kitöltése), a tulajdonképpeni darázsolás.

Teknikájában, a darázsolás legváltozatosabb mintáira Mákón találtunk, de vannak ügyes minták Bogártelkén, Zsobokon, Bánffy-Hunyadon is. Az elnevezések kölönbözőek nagyon, egyazon mintának falvak szerint más és más elnevezését kapjuk.

Zsobokon: mákos, soros, lajtornyás, macskanyomos, asztallábas, egenyes, barackmagos, madaras, Szalainé-forma, két rózsás, négy rózsájú, cifra rózsás, kis rózsás, loptás (labda) rózsás keresztes, mézespogácsás, kulacsos, korniceres, foglalós, kigyós, csillagos, fékenmenős, nagy foglalós; Mákón: kétfelül kis rózsás, közbül barackmagos, új módi, szőllőgerezdes, nagy rózsás, sok rózsás, kétfelül kis foglalós, közbül pápaszemes, szélin kis rózsás, közbül nagy foglalós egyeles (elegyesen) asztallábbal, asztallábas, szíves új módi, tulipántos, szélin rózsás, közbül kis foglalós, barackmagos nagy rózsával, kétfelül kis rózsa, közbül horgas rózsa, kétfelül fecskefarkos, közbül nagy foglalós, összefordított foglalós;

Bánffy-Hunyadon: jármos, nagy rózsás; Körösfőn: horgas. Bogártelkén láttuk egyikét a legszebbeknek, a tulipántost. (XVIII. tb.)

[Illustration: PÓKOS KÖTÉS (BOGÁRTELKE).]

[Illustration: I. TÁBLA. 1. Zsobok. – 2. Damos. – 3–4. Zentelke. – 5.

Kalota-Szt.-Király. – 6. Ketesd. – 7–9. B.-Hunyad. – 10–12. Zentelke. – 13–15. M.-Bikal. – 16. Daróc.]

[Illustration:]

[Illustration: II. TÁBLA. 1–2. M.-Bikal. – 3. Zsobok. – 4–5. M.-Bikal. – 6–7. B.-Hunyad. – 8–9. Kalota-Szt.-Király. – 10. Zsobok. – 11. Damos. – 12–13. Zsobok. – 14–15. Zentelke. – 16. M.-Valkó. – 17–19. Nyárszó. –

  1. Zsobok.]

[Illustration:]

[Illustration: III. TÁBLA. 1. Zentelke. – 2. Inaktelke. – 3–5. Zentelke. – 6. Zsobok. – 7–8. Zentelke. – 9. M.-Valkó. – 10–11. B.-Hunyad. – 12–13. Jákótelke. – 14. K.-Szt.-Király. – 15–16. Daróc. – 17–19.

M.-Valkó.]

[Illustration: IV. TÁBLA. 1–2. Kalota-Szt.-Király. – 3–4. Zsobok. – 5–6.

K.-Szt.-Király. – 7. Daróc. – 8. Mákó. – 9–10. M.-Bikal. – 11–12.

Inaktelke. – 13–15. Zentelke. – 16–17. M.-Gyerő-Vásárhely. – 18–19.

Bánffy-Hunyad.]

[Illustration: V. TÁBLA. 1–3. Magyarókereke. – 4–5. B.-Hunyad. – 6.

Zsobok. – 7. Magyarókereke. – 8–9. Sztána. – 10. Nagy-Petri. – 11–12.

K.-Szt.-Király. – 13–14. Zentelke.]

[Illustration: VI. TÁBLA. 1–3. Kalota-Szt.-Király. – 4–5. M.-Bikal. – 6.

Daróc. – 7–8. M.-Bikal. – 9–10. Daróc. – 11–13. Zentelke. – 14.

M.-Bikal. – 15. Daróc. – 16–17. M.-Bikal. – 18. K.-Szt.-Király. – 19.

Nyárszó.]

[Illustration: VII. TÁBLA. 1. Nyárszó. – 2–3. Sárvásár. – 4–5. M.-Bikal. – 6. Zentelke. – 7–8. Kis-Petri. – 9–10. M.-Bikal. – 11. Bogártelke.]

[Illustration: VIII. TÁBLA. 1. Körösfő. – 2. Nyárszó. – 3–5. Körösfő. – 6–7. M.-Gyerő-Vásárhely. – 8. M.-Bikal. – 9. Sztána. – 10–11. Zentelke. ]

[Illustration:]

[Illustration: IX. TÁBLA. 1. M.-Bikal. – 2. Ketesd. – 3. M.-Valkó. – 4–5. Zentelke. – 6. Mákó. – 7–9. Inaktelke. – 10–11. M.-Bikal. – 12–13.

Zentelke. – 14–15. K.-Szt.-Király.]

[Illustration: X. TÁBLA. 1–3. Zentelke. – 4–6. M.-Bikal. – 7–8. Nyárszó. – 9–10. Zentelke. – 11. B.-Hunyad. – 12. Inaktelke. – 13. M.-Bikal.]

[Illustration:]

[Illustration: XI. TÁBLA. 1. M.-Gyerő-Vásárhely. – 2. Zentelke. – 3.

Jákótelke. – 4. M.-Gyerő-Vásárhely. – 5–6. K.-Szt.-Király. – 7–8. Mákó. – 9. M.-Gyerő-Vásárhely. – 10–11. Szt.-Király. – 12. B.-Hunyad.]

[Illustration: XII. TÁBLA. 1–3. M.-Gyerő-Monostor. – 1–5. M.-Bikal. – 6–7. Körösfő. – 8–9. Mákó. – 10. B.-Hunyad. – 11–12. Körösfő. – 13–16.

Nyárszó.]

[Illustration:]

[Illustration: XIII. TÁBLA. 1–2. Körösfő. – 3–5. Magyarókereke. – 6.

Zentelke. – 7–8. M.-Bikal. – 9. Daróc. – 10–12. M.-Gyerő-Monostor.]

[Illustration: XIV. TÁBLA. 1–2. Körösfő. – 3–4. Nyárszó. – 5. Zentelke. – 6. Nagy-Almás. – 7. Kis-Petri. – 8–10. Inaktelke. – 11–12. Nagy-Almás. – 13–15. Zentelke. – 16–18. Inaktelke. – 19–20. Nyárszó. – 21. Bábony. – 22–23. B.Hunyad. – 24–25. M.-Bikal.]

[Illustration: XV. TÁBLA. 1–2. Zentelke. – 3–6. B.-Hunyad. – 7.

M.-Bikal. – 8. Zentelke. – 9. K.-Szt.-Király. – 10–11. Inaktelke. – 12–13. B.-Hunyad. – 14–15. M.-Bikal. – 16–18. Nyárszó.]

[Illustration: XVI. TÁBLA. 1. Bogártelke. – 2. Daróc. – 3–5. Kis-Petri. – 6–7. B.-Hunyad. – 8–9. M.-Bikal. – 10–12. Zentelke. – 13. B.-Hunyad. – 14–16. Nyárszó.]

[Illustration: XVII. TÁBLA. 1–2. B.-Hunyad. – 3–4. Zentelke. – 5.

K.-Szt.-Király. – 6. Magyarókereke. – 7–9. Jákótelke. – 10–14. M.-Bikal. – 15–16. Inaktelke.]

[Illustration: XVIII. TÁBLA. 1–2. B.-Hunyad. – 3–4. Nyárszó. – 5–7.

M.-Bikal. – 8–9. Zentelke. – 10. Mákó. – 11–12. Körösfő. – 13–14.

K.-Szt.-Király.]

TEMETŐ

[Illustration: KALOTASZEGI TEMETŐ. (XIX. tb.)]

[Illustration: (M.-VALKÓ, M.-GY.-VÁSÁRHELY, KIS-PETRI.) FEJFÁK.]

Kalotaszegen, a mult század elején még, a temető békésen megfért a templom körül s az volt a cinterem, a «cintrum»; régi sirok ma is vannak még a templom körül az egyházfinak termő gyümölcsfák közt, a hatvanas években oda temették még a papot s a presbitereket, de a temető – nyilván a modern egészségügyi rendszabályok folytán – lassankint kiszorult a falu alá a lejtőkbe vagy a falu fölé, a szelid hajlású domboldalokra s nem szomorú hely az. Oh, dehogy szomorú! A magyar paraszt nem fél a haláltól. Bölcs józansággal tudja: az a vége az életnek s bizony, sokszor még jutalom, mert megpihenés a tenger fáradalom után.

Ezt bizonyítják a sírföliratok, ezt bizonyítja, hogy akárhány helyt ott a házban, a pitarban a sírkő vagy a fejfa, amire majd szükség lészen.

Egy erdélyi öreg paraszt oktatott bennünket, ilyenformán:

– A halál!… Nem baj az, instállom. Dehogy baj! Apránkint szokik abba az ember. Elsőbb a foga potyog ki az embernek, aztán a szeme romlik, utóbb az inaink roskadnak meg, oda lesz a gyomrunk, mint az elnyűtt bocskor, szertemállunk, mire elérkezünk odáig. A halálig. A végin már áldás, olyan jól esik meghalni. Mintha aludni mennénk. Lám, a gyerek, az bezzeg nem szeret lefeküdni esténkint. Inkább rí, mer’ a’ még mindegyre élni akar.

De aztán, amikor munka alá kerül, a napi robot után jól esik az esti megpihenés. Ötven-hatvan esztendős korunkban, nincs más, csak az ágy!… Úgy gondolom én azt, instállom, mindig, hogy amíg élünk, mind csak a halálhoz szokunk. Este, amikor lefekszünk, meghalunk egy-egy kicsit, minden áldott nap. Egyszer aztán, a legvégin, amikor úgyis nehéz már a fölkelés reggel: elkövetkezik a nagy lefekvés, megpihenünk mindenkorra, a jó Isten áldott földjiben. Ebbe a jó földbe, aki a verejtékünkért kenyérrel szógál, amíg élünk…

[Illustration: A SZTÁNAI TEMETŐ. (383)]

Nem szomorú Kalotaszegen, színes, festői a temető is. Elköltözött kedveseik kertje, ahol az elhunyt leányzó sírján ott leng a színes fejkeszkenő, ott lobognak a hajfonat színes pántlikái (Keleten, a leánysírokon az egész hajfonatot márványba, kőbe faragja a mohamedán) s a fejfába bokréta van dugva, virágból, tollúból; piros, kék föstés a gombfákon – és a jóságos természet betakargatja pázsittal, behinti mezei virággal hazatért hű gyermekei kertjét. És ahány sír, a kelő nap felé tekint valamennyi, hogy a hajnali sugár első csókja a halott orcáját érje. És együtt vannak a sírokban, ketten, hárman, négyen is, együtt a halálban is, akik az életben egymáséi voltak.

Az eltemetett feleség sírkövén s viszont, ott a férj neve, születési dátuma, csak az évszámot kell utána róni, amikor béteszik majd elköltözött párja mellé a földbe.

A temetés közügy, felebaráti kötelesség, böcsület és vallás.

[Illustration: RAVATAL, NYÁRSZÓN. (382)]

[Illustration: AZ INAKTELKI TEMETŐ. (384)]

Három rúd és két temetési tábla (385.) évente másnál, az utca elüljárónál áll. Temetéskor, jó reggel, elindítják a két táblát, egyet a jobb-, mást a balszomszédságba s adják tovább, házról házra, a hagyományos üzenettel: «Pengő forint bírsággal mindenki harangszóra hallgasson, a temetkezésre menjen, X. y. házához.» Harangszóra, tartozó kötelessége szerint asszony s ember, a halottasházhoz bégyűl az utca, – a tanító énekel s viszik a koporsót a cinterembe. A pap elbúcsuztatja, imádkoznak s az utcabéliek, a szomszédok viszik, lebocsátják a sírba.

Sírhantolása után a szószólló mond köszöntőt. (Híres szószólló volt a hunyadi harangozó, Juhász András Gyi Bandi.) Temetés után torozás, a sírásóknak egy kis kolláció a legszegényebb helyről is dukál. Fiatal leányt, fiatal legényt bandaszóval temetnek, – a leányok rúdra kötik gyöngyös pártáikat, pántlikáikat, legszebb színes kendőiket s úgy kisérik utolsó útján társukat.

[Illustration: B.-HUNYADI TEMETÉSI TÁBLA. (385) (Négyszeres kissebbités.)]

Népművészeti szempontból nagyon érdekes, mert ősi, a máig is alkalmazott fejfa, a «fából való gombfa», a «fűtül való fa», amit így hívnak, még ha kőből van is («fűtül való fa kőbül»). A jobbára református kalotaszegi nép nem állít keresztet a sír fölibe (csak a bácsi és jegenyei katolikusok (386.) s a románok), hanem fatönköt, amelyeknek faragott diszítése gazdag és változatos. Bár a mult századból maradt síremlékek kőből vannak, az ősibb forma a fa, csakhogy a régiek elkorhadtak, míg a kő jobban állja az időt.

Bánffy-Hunyadon már múlik a régi fejfa állítás szokása, kivált amióta temetkezési vállalat is megtelepedett az erősen városiasodó nagy faluban, – temetőjében nincsen már egyetlen ősi formájú ép fejfa se, a síremlék gyárilag készül. A többi falvakban maga a nép készíti a fejfákat, hagyományos régi formákhoz alkalmazkodva.

Szerkezetileg öt részt lehet megkülönböztetnünk a fejfákon (a fejfák formáit utánzó sírköveken ez az öt nincs ilyen határozottan hangsúlyozva): a felfelé végződés kifejezése a legfelső faragott rész; a fejfa homloka, ahová a díszítés kerül; az eresz, valami párkány módra kiugró rész, mely esőtől védi a fejfa fölírását; a törzs, amelyen a fölírás foglal helyet és a földbe ásott láb.

A négy felső rész közül el-el marad egyik vagy másik, de az eresz nem hiányzik a fejfáról soha, sőt a legegyszerűbbeken éppen az eresz képezi az egyedüli tagozást (388., 389.) A felső faragott rész elemei: a tulipán, a csillag (két egymást átható tetræder) s a gomb, mely a kocka négy vízszintes élének legömbölyítéséből keletkezik úgy, hogy a függélyes élek többé-kevésbé megmaradnak s megmarad a függélyes lapok középső része is, mint keskeny szegély vagy él; lesimítják azonban e függélyes éleket is, így új lapot kapva, keletkezik a sokszögű gomb. Ha a lemetszések fönt s alant találkoznak, két alsó lapjukkal egymás felé fordított csonka gula jő létre, amely néha egész vékony lappá változik.

Szerepelnek a hasábkocka s a kimetszésök révén megmaradt mértani formák is. Ezeket az elemeket kombinálják a fejfákon, illetve, ezek az elemek egymással váltakozva sorakoznak egymás fölé, csak a tulipán marad érintetlenül a fejfa csúcsán, de kerülhet csillag vagy gomb is a helyébe. Homlokán egész szélességében marad meg a fejfa és a díszités felvételére alkalmas frizszerű tagozást nyer. Az eresz ugyan gyakran kiugrik párkányszerűleg a homlok síkjából (389.), de az írást mégis védelmezi.

Ezektől eltérő, érdekes formája a fejfának, az «S»-alakú lófejre emlékeztető bevégződés, amely néha az előbbiekkel kombinálva is előfordul, de egészen (390.) egyszerű alakjában a leggyakoribb.

Előfordul, bár ritkábban, a törzs jobb és bal oldala vonaldíszesen is, míg a kevésbbé művészies, esztergált formák gyérek. (391., 392.)

[Illustration: FEJFA (DARÓC, BOGÁRTELKE, GENYE); BÁCSI SIRKÖVEK. (386)]

[Illustration: M.-BIKAL. (389)]

[Illustration: 1. Nagy-Almási fejfa, beégetett díszítéssel. 2–3.

Nagy-Almási fejfák. 4–5. Magyar-Gyerő-Vásárhelyi fejfák. 6. Nagy-Petrii fejfa. 7. Kalota-Szent-Királyi fejfa. 8. Nagy-Kapusi fejfa. 9. Sztánai fejfa. 10. Körösfői fejfa. 11–12. Inaktelki sirkövek. (388)]

[Illustration: MAGYAR-VALKÓ. (387)]

[Illustration: 1. JÁKÓTELKE. 2–3. DAMOS. (390)]

[Illustration: M.-BIKAL. (391)]

[Illustration: 1–2. SÁRVÁSÁR. 3–7. M.-GYERŐ-VÁSÁRHELY. (393)]

[Illustration: 1–2. M.-VALKÓ. 3. KÖRÖSFŐ. 4–8. SÁRVÁSÁR. (392)]

Változatos a felső végződés tulipánja; rendesen négyágú és mértani szegletes alakú vagy elgömbölyített, de lehet lapos háromágú is. Érdekes az az ereszre épült, nagy, tulipánféle végződés, amiből a négy ág további osztásával lesz nyolc aljtő. (393–406.)

A gomb végződés is több változatot mutat; néha fenyő tobozra emlékeztet néha pedig kockából legömbölyített négyszögű gombot mutat. (407.)

[Illustration: MAGYARÓKEREKE. (395)]

[Illustration: MAGYAR-VALKÓ. (394)]

Gyakoribb a csillag végződés (két tetræder áthúzásából képzett idom), amit kockából faragnak ki oly módon, hogy a kocka szabadon álló lapjain meghúzzák a keresztező átlókat s az éleket bemetszik mindaddig, míg az átlók felezési pontjait összeköthetik egy egyenessel, mely oly két háromszög közös alapját képezi, amelynek másik két oldalát az átlók fele része alkotja. E könnyű teknikai megoldás magyarázza, hogy e dísz alkalmazása oly gyakori; gazdag lévén sík felületekben, saját és vésett árnyékával igen hatásos diszítés.

[Illustration: MAGYARÓKEREKE. (396)]

[Illustration: 1. JÁKÓTELKE. 2–5. DAMOS. 6. MAGYARÓKEREKE. (397)]

[Illustration: 1–2. DAMOS. 3–5. ZSOBOK. (398)]

[Illustration: M.-BIKAL. (399)]

[Illustration: 1. FARNOS. 2. SZUCSÁK. 3–5. MAGYARÓKEREKE. (400)]

[Illustration: 1. KALOTA-SZENT-KIRÁLY. 2–4. M.-GY.-VÁSÁRHELY. (401)]

[Illustration: M.-BIKAL. (402)]

[Illustration: M.-BIKAL. (403)]

[Illustration: FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK (NAGY-PETRI). (404)]

[Illustration: KÖVETUTÁNZÓ ZSOBOKI FEJFA. (405)]

Érdekesek a török síremlékekhez hasonló turbános fejfák (408–9.); a gombokon többszörös vízszintes vonaltagozás van s a gomb tetején egy kisebb gomb ül.

E néhány elemnek egymásra építése s változtatása sokféle kiképzésre ád alkalmat, mint azt képeink mutatják; e tulipán-gomb-csillagdísznek kettős-hármas halmozása is gyakran előfordul. A laposabb fejfákon néha ívekből összetett profilokra is akadunk s találunk csupa egymás alá helyezett laposabb és magasabb csillag alakokat is, de akadunk egészen különös alakuakra is, amelyen csillagokból áttört formák vannak. (410–16).

A fejfa homlokán sokszor megtaláljuk a már többször említett református virágvázát gazdag, színes változatokban. (406)

A fejfa diszítések mértani változatai az utcaajtókról ismert körosztásból származnak. A homlokra felvésik az elhunyt foglalkozását jellemző szerszámokat is, a csizmadia dikicsét, az ács szekercéjét, fürészt, baltát, a földmíves ekevasát, a cigány hegedűvonóját, az asszonyok orsóját, vetélőjét s egyéb szimbolumokat; leány nyugszik a sírban, ha alul nyílott koszorú van a fejfa homlokára vésve. (387)

[Illustration: B.-HUNYAD. (406)]

Az eresz rendesen két tagozású, szélén fürészes, rovátkos a dísz; e diszítés különben egyebütt is szokásos, szívesen alkalmazzák ott, ahol egyenes vonalakat kell lágyabbá, változatosabbá tenni. Az eresz síkjára kerül legtöbbször a dátum is.

Az eresz alatt kezdődik a fejfa törzse s ezen a megható naivsággal fogalmazott felírás tipikus rímekbe szedve; hol magát az elhunytat beszéltetik első személyben, hol harmadik személyé a mondóka, vagy vegyesen.

Ime néhány jellemző formája a Kalotaszegen szokásos sírfelírásoknak:

[Illustration: FEJFA, «HÁROMÁG»-GAL S ENGEM NE FELEJTS KOSZORÚVAL;

FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK (SZTANA). (408)]

[Illustration: M.-BIKAL. (407)]

[Illustration: M.-BIKAL. (409)]

[Illustration: M.-BIKAL. (410)]

[Illustration: MAGYAR-VALKÓ. (411)]

[Illustration: KÖRÖSFŐ. (412)]

[Illustration: MAGYAR-BIKAL. (413)]

[Illustration: MAGYARÓKEREKE. (414)]

[Illustration: MAGYAR-BIKAL. (415)]

[Illustration: JÁKÓTELKE. (416)]

[Illustration: SÍRKŐ, INAKTELKÉN. (417)]

[Illustration: SZTÁNA. (418)]

[Illustration: M.-GY.-VÁSÁRHELY. (419)]

Megálj’ oh ha
Landó
Tekints e
Gyász
Kőre
Kovács Nagy Fe-
Renc
Nyugszik enek
A tövébe
68 évre terje
Dett élete
Poraink nyugosz-
Nak e föld
Üregébe.

RÁC KATA

LIN VOLT A

NEVEM KE

LEMEN MÁR

TON VOLT

FÉRJEM

ÖTVENHÉT

ÉVEKET ÉL

TEM A FÖLDI

RÖVID ÉLET

BE MIUTÁN

ÉLTEM KIMULA

TÉTETTEM LE

E SIRBOLTBA

1884-IK ÉV

JANUÁR

30-IK NAPJÁRA

IT

PÓRLAD FEKETE

ANDRÁS SZÜL 1838

BA OKTOBER 14-ÉN MH 1904-ÉN

FEBRUÁR E KÖVET

ÖZVEGYE KOVCS

BIRÓ KIS ANA EMEL

TE

Itt nyugszik Ambrus
ERZSÉBET élt
Páros ÉLETET 36
évet
Egész ÉLETET élt
68 évet Meghalt
1904
BE

1868
E GYÁSZKŐ FEDEZI DAKÓ
GYÖRGYÖT VOLT FÖLDI
ÉLETE
77 ÉV BÉKE PORÁRA
DAKÓ JÁNOS TSINÁL
TATTA EZ EMLÉKET

ITT

NYUGSZIK

MÁRK PÉTER

SZÜLETETT 1883-BA

JULIUS 11-ÉN MEGHALT

1898 AUGUSZTUS HÓ 12-ÉN

E SIRKÖVET KÉSZITET

TÉK SZÜLŐIK

MEGÁJ Ó HALADÓ

TEKINCS E SIR KÖRE

OLVASD EL KI NYUGSZK

ENNEK A TÖVÉBE.

Enéma sír hanta
Lat Nyugszik
Bokor János
Szület. 1847 Be
Jan 9 Én Meghal
190
Es Neje
Juhász Kata Szü
letett 1852 Be
Május 22 En Meg
Halt 1898 Ba No 26
Béke PORAIRRA

ITT NYUGSZIK KOVÁCS

VARGA ISTVÁN ÉLT

50 ÉVET A PÁROSBAN

20 ÉVET ZSIGA KATÁ

VAL MEGHALT 1880-BEN

ITT NYUGSZIK

ZSIGA KATA ÉLT

MEGHALT

(Bokor János és Zsiga Kata még él s majd ide temetkezik.)

[Illustration: ZSOBOK. (420)]

[Illustration: M.-GY.-VÁSÁRHELY. (421)]

[Illustration: FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SÍRKŐ (KÉK-FEHÉR-PIROS)

M.-GY.-VÁSÁRHELYT. (422)]

[Illustration: FESTETT DÍSZÍTÉSŰ SÍRKŐ, INAKTELKÉN. (423)]

[Illustration: «HÁROMTOLLÚ» A FARMOSI TEMETŐBŐL; ZSOBOKI FEJFÁK. (425)]

[Illustration: DAMOS M.-BIKAL. (424)]

MIT JÁRSZ ITT VAN

DOR UTAS EZ NEM

AZ ÉLŐK HANEM A

HOLTAK MEZEJE

HANEM MÉG IS

ÁLLJ MEG TEKINCS

EZ EMLÉK SIR KÖRE

MELYET EMELT EGY

FÉRJ TUDNIILLIK

VIG PÁL

ITT NYUGSZIK AZ

URBAN A MEGHOL

TAK SORÁBAN

ÉLT 63 ÉVET

1896

MEGÁLLJ OH VÁNDOR

TEKINCS E GYÁSZ KÖ

RE MELYET EMELT

VIG PÁL HÁLÁS

BUZGÓ INDULATJÁ-

BÓL EMLÉKÜL NEJÉ

NEK TÖRÖS KATÁ

NAK S ONMAGANJAK

HADD PIHENJÉK

ALMAIKAT CSEN

DESEN A HIDEG

FÖLD ALATT

1881

[Illustration: DARÓC. (426)]

[Illustration: SZTÁNA. (426)]

[Illustration: SÍRKÖVEK A DARÓCI TEMETŐBEN. (428)]

[Illustration: ZSOBOK. (427)]

[Illustration: SÍRKÖVEK A ZSOBOKI TEMETŐBŐL. (429)]

[Illustration: FEJFÁK ÉS SÍRKÖVEK ZENTELKÉRŐL. (430)]

A KIS DEDEKÉ A MEN

NYEKNEK ORSZÁGA

FERENC KISS ANNA

KI ITT LELÉ NYUGHEL

JÉT JÉZUSSÁNAK

VÁRJA DICSŐ JÖVE

TELÉT ÉLETE RÖVID VOLT

EGY ÉS FÉL ÉV VALA

MIDŐN SZÜLŐINEK

GYÁSZOKRA

KIMULA

MEGHALT 1870-IK ÉV SZEP

TEMBER 20-ÁN

Egy nemzet címeres sírkövön:

Ezem emlékkövet
Alutczai Özv.
Varga Mártonné
Készítette
Elhunyt hat gyereke
emlékére
Béke Poraikra
1903
junius 4-én

KOVÁCS GYURI KIS

ANNA TETETETT LE

E SIRBA KORÁN

MULT KI ÉLETE

CSAK HÉT ÉVET ÉL

HETE SZÜLEINEK

NAGY BÁNATOT

Ő HALÁLÁVAL O

KOZOTT MEGHALT

1878 IK ÉV SZEP

TEMBER 25-ÉN

NYUGODJÖK TESTE A

FÖLDBE LELKE PEDIG

AZ EGEKBE

A sírfelírások betűinek rajza korántsem olyan ügyes, mint a diszítések faragása; a betük kezdetlegesek s gyakran, régi módisan, egymásba vannak helyezve.

A férfi fejfák egy része színes, főleg a gyermekfejfák gombját szokták kiszinezni s előszeretettel használják az erős kék, vörös és zöld színeket. Néha váltakozva jelennek meg e színben a csillagok és gombok, máskor a csillagok belső síkjai vannak egyenlő színnel mázolva, míg a többi részre egyéb szín kerül; néha csak az éleket színezik.

Említettük, hogy a fejfának és a sírkőnek élesen elválasztható karaktere van; a kettő közt mutatkozó eltérést a kő megmunkálásának teknikai természete magyarázza; míg ugyanis a fejfáknál a fa anyaga, mély bemetszésekkel, vékony keskeny formákra utal, kősíremlék ilyen megmunkálása ritkább, inkább a gömbölyű összefüggő formák uralkodnak s helyesen, mert ez kőszerűbb és időbíróbb. Az a parasztművész érzi a két anyag karakterében rejlő különbséget és nem utánozza értelem nélkül a fához oly jól illő csillag, tulipán s gombdíszt a kövön is; bármily gyakori és jellemző ezeknek egymásra építése, változtatgatása a fejfáknál, a kősíremlékeken nem igen találunk ilyesmit.

Ahol a nép át is vesz valamit a fejfákról, ott is erőteljes, vaskosabb formában cselekszi, megmaradván a kő megmunkálhatás keretén belül. Inkább előfordul, itt-ott, hogy a fejfa utánozza a sírkövek formáját és díszét (427).

[Illustration: CINTEREM BEJÁRÁS, SZTÁNÁN. (431)]

[Illustration: CINTEREM BEJÁRÁS, NAGY-KAPUSON, 1755-BŐL. (432)]

A kőfaragó leginkább az eresz kiképzésére szorítkozik, mely a felírást védi s fölfelé keskenyedő alakjaival fejezi ki a bevégződést, amit különböző ívekből szerkeszt össze. Tanulságosak a sírkövek profiljai.

Barokra emlékeztető, rendesen egy domború és két homorú ívből összetett végződés képezi magát az ereszt is, valamivel előre szökvén a felírás síkjától. Néha futó diszítés van rajta, néha kettős tagozású itt is az eresz és az alsó tagozást apró lapos gombformák töltik ki (429). Az eresz íve alá kerül a dísz, koszorú, levélfüzér, mértani formák s egyebek. Ez alatt van a fölírásra szánt hely, amit többnyire egész hosszában két egyenlő részre oszt egy fölfelé tulipán vagy levéllel végződő plasztikus vonal.

E tér olykor csak részben van kitöltve, hely marad, mint a fejfákon, újabb fölírásnak; nem ritka, hogy még életében elkészítteti egyik-másik jobb módú ember a sírkövét s nevét is rávéseti, helyet hagyván a halálozás dátumának. Föstik, színezik a sírköveket is, erőteljes tiszta színekkel. Sajnos, a városi tucatmunka hatása, éppen a sírkövek révén, meglátszik már a temetőben is. Empire hatás, barokk hatás látszik itt-ott; az inaktelki sírköveken leggazdagabb a tagolás.

A fejfákra három ágú «engem ne felejts»-nek is nevezett bokrétát illesztenek, télen pedig fehér tollbokrétát libegő szalagdíszszel; legény sírokon, sok helyt kedvesük kendője lobog a fejfa mellett magas lécre szegezve, átlyuggatva a gyász jeléül. (383., 388., 408., 425.)

Eredeti a koszorút helyettesítő három ágú fa, a villa, amelyet a sírlábához szúrnak le vagy a gombfa hegyébe tűznek; leány síron a fejfát a leány kedves fejkeszkenőjével takarják le. (387.)

A temető előtt, kivált ha templomudvaron van a temető, szép kapu áll, így Sztánán (431) s Nagy-Kapuson (432.). Ez utóbbi igen régi (1755-ből) jól megmaradt fakapu, szép és eredeti rajta a csigagombból kiinduló ág s az ágon a levelek és a tulipán.

[Illustration: JEGENYE HATÁRA.]

Jegyzetek.

[Footnote 1: «Nálunk a képzőművészetek közt csakis az építészet birt nemzeti iskolával, mely a XII. század végén és a XIII. elején külön sajátságot mutatott; az először született Szent István fejérvári bazilikájában és elég hosszú álom után feléledt azon nagyobb négytornyú erődféle templomokban, melyek egyik példája a pécsi székesegyházban ránk maradt. A Királyhágón túl az erődféle templomoknak más kifejlését látjuk a templomokhoz képest aránytalanul kifejlett tornyokban, mikhez még magának az egyháznak védsikátorai, «Mordgänge» is ide s tova járultak». Henszlmann Imre: A Képzőművészetek Fejlődése.]

[Footnote 2: «Magyaró-Kerekének temploma – írja Jankó János a régi templomról, – a régiek közül való. Temploma, abban lévő fölszerelései, papi háza, az eklézsia ládájában lévő klenódumai, – kivéve az egyik óntányért 1670-ből, mely csudálatosan megmaradt, – Mária Terézia idejében porrá égtek. Legrégibb keletű a torony, melyen 1690 az évszám.

A templom egyik fele 1728-ban már megvolt, de a másikat csak 1746-ban építették ki, s ekkor renoválták a régi részt is. Ez időből származik a menyezet is, amelynek kockafestményeit Kolozsvári Asztalos Umling Lőrinc készítette; kizárólag magyar tulipános formák, állat- és bibliai képek nélkül. A padok mind fehérre vannak festve, tulipános díszítéssel.

A szószék körül álló középpadokon 1786-ból való allegorikus képek láthatók; az asszonyok padján az ártatlanságot szimbolizálja egy asszony, jobb oldalán egy fán csókolózó galambpárral, baloldalán kiterjesztett szárnyú pávával; a pap padján a kép az élet fáját ábrázolja, a fán a kigyó, balra Éva, jobbra az oroszlán, amint a sárkány fejére hág. A kerek magyarstilusú úrasztalának négyágú lába van; lapjában a csináltató neve, K. B. Benedek és a csináltatás éve, 1791: körirata a zsoltárok 23-ik verse. A legénykórus 1786-ból való.

A hátsó kórus alatt, mindjárt a bejárattól balra, foglal helyet Zámbó Borbála külön széke, leterítve egy valódi perzsa szőnyeg szélével, amely szakadozott ugyan és százados benne a por, de színe még most is oly üde, mintha csak az imént terítették volna oda. Harangjai 1759-ből valók.

Tornya ugyan egészen kalotaszegi formájú, de a négy melléktornyocska elmaradt. A szószék koronáján a főnix.»]

[Footnote 3: «A magyar-valkói levéltár legrégibb okmánya 1427-ből való s ebből tudjuk, hogy a felkelő keresztesek itt is garázdálkodtak, a valkói várat, amelynek ma semmi nyoma sincs, felégették; majd Kolozsvárra mentek, ahol Tordai János szétverte őket. 1548-ban, Báthory Zsigmond alatt, az ország rendeinek határozata értelmében a jezsuiták pusztulván innét, a hatalmas Valkai család befolyása alatt, a falu népe is felvette a reformált hitet.

A jezsuiták ugyan a német császárok alatt az egyház földjeit még egyszer visszakapták, de amikor végkép kivonultak az országból, azok a cath. stud. fundushoz csatoltattak. A jobbágyok felszabadulása után a birtok csak az antiqua sessiókhoz mért közös havas jövedelme osztalékából áll. A templomot azonban még vagy háromszor égették föl: Básta idejében a németek, 1661-ben a törökök, az utolsó Rákóczy-forradalom alatt a labancok. Az egyház klenodiumai újabb keletüek. Tornya négy kis tornyocskával. A menyezet Umling műve volt.» J. J.]

[Footnote 4: «A magyar-bikali négytornyocskás templom már szintén egyike az érdekeseknek. Menyezetén kétféle munka látható: a régibb 1697-ből, tiszta nemes ornamentika, azonban minden növény-, állat- és bibliai motivum nélkül, (XI. tb.) – az újabb rész, 1794-ből, Umling műve, a vegyes tipusból. A magyar asztal 1697-ből való; a szószék 1797-ben készült, de koronája 1790-ből maradt; kél 1790-ből való padon címer van, egyik a Biró-, másik a Gyarmathy-család címere.» «Sztána templomának menyezete Umling 1742-ki műve; 1836-ban renoválták. Harangja 1541-ből.

Tornyocskák nélkül.» «A daróci, toronytalan templom egyike a legérdekesebbeknek; a templom szintén katolikus volt. Menyezete Umling műve, 1750-ből, de ennél sokkal érdekesebb az az öt pad, mely 1678-ból és 1701-ből való. A legtisztább, a legnemesebb magyar ornamentika maradványai ezek, Umlingék soha meg sem közelítették ezt a művészetet, párja az egész Kalotaszegen nincs; a diszítő kizárólag virágokat használt föl: rózsát, szegfüvet, nefelejcset és tulipánt. A menyezet festményei a vegyes tipusokból valók. A szószék 1680-ban készült.» J. J. ]

[Footnote 5: E diszítés eredetét érdekesen magyarázza, a székely kapukon, Huszka József (Székely Ház): «… A kapuív síma vonalát a lelógó csigák mellett még többnyire vízszintesen álló körhenger alakú pálcatagok is élénkítik, nagy ritkán szerves összefüggésbe hozva a kaput borító növényi diszítményekket… e pálcikák nem ornamentális eredetűek, hanem valódi szerkezeti alakok. Jelen alkalmazásukban ugyan semmi szerkezeti hasznuk nincs, de azért nagyon valószinűnek látszik konstruktiv eredetük, kivált ha szemügyre vesszük az egyedüli analogiát, a Bombay-vidéki indiai sziklatemplomok kapuíveit… az élő-szikla formái faszerkezetet utánoznak.

A bhajai kolostor ívei és a karlii templom façadívei, meg a kocsisátor gyékénynyel vagy ponyvával leborított favázának íves nyilása között oly szembeszökő a hasonlóság, hogy a karlii homlokzatban egy nomád kocsitábor megörökítését látni nem képzelődés.»]

[Footnote 6: Írás után varrott minták nevei: rózsás sujtásos, félrózsás majoránnával, Valkai forma, söprűs, szegfűs, majoránnás, ágfél majoránnával, tulipántos folyó, rózsás folyó, félfolyó, dorombos, kapusi forma, almásos, körtés, táblás forma, féltarajos, kocsikerekes, taréjos horgassal, félágú, poharas, gyócsiny forma, majoránna folyó karikával, gyöngyvirágos, abroszforma, csillagos tulipánnal, selyemkeszkenőforma, körmös, ecetfás, jegenyés, gerezdes, stb.

Szálán varrottak nevei: cifrakockás, szénvonós, kockás ág, fedeles, hegyes tulipán, fonott, kis szarúfás, bordás, patkós, ritkaság, kis bimbó, kis fonott, körtvés, szegfűs, nagyágas tulipán, kézelős, pillangós, lószemű, rózsás, mákos, barackmagos, farkasnyom, stb.

Vagdalásosak (vagyis áttörtek) nevei: paripás, három mákú, törökös, abrudi, kisfoglalás, kisbokrétás, könyökös, leveles mák, stb.]

[Footnote 7: Az itt bemutatott varrottasokat, könnyebb áttekinthetés végett tizennyolc táblán (I-XVIII) csoportosítottuk, – a XVI. sz. tábla, csak fél tábla, – külön számozva (1, 2, 3, stb.) minden tábla egyes ábráit; szöveg közben az utalás e számozás szerint történik. Azokat a varrottasokat, amelyeket e tizennyolc táblán elhelyezni nem lehetett, rendes ábraszámozásunk sorrendjében, külön képeken mutatjuk be.]

[Footnote 8: A minták elnevezései, ahogy ma még összegyűjthető: makkos, heges csillag, kockás ág, jegenyés, rózsabimbós, mákos, szegfűs, szarufás, kis szarufás, fogasos, csereleveles, rózsás, színes, ágas tulipán, ablakos, szarvas, rózsaágas (különösen ágyfűtölvalókra alkalmazzák), nagy tulipános, fonottas (párnahéjjakon) stb.]

TARTALOM.

Bevezetés 5

A népművészetről 17

Kalotaszeg 31

Viselet 45

Templom 63

Ház 87

Temető 253

KÉPEK JEGYZÉKE.

Szövegképek.

7, 11. Bánffy-Hunyad.

  1. Kalotaszegi varró leányok.
  1. Gyermekcsoport.
  1. Kalotaszegi boglyák.
  1. Sárvásár falu.
  1. Sárvásári utcaajtó.

23, 27. Nyárszó faluból.

  1. Régi «mézes-pogácsa» minták, Bánffy-Hunyadról.
  1. Ábécés tábla, Kis-Petriből.
  1. Barta Sámuel, az «öreg molnár» malma Sárvásárt.

28, 29. Kalotaszegi malomrészlet.

  1. A sárvásári malom.
  1. Kalotaszegi herekalangyák.
  1. A felkutatott terület térképe.
  1. Kalota-Szent-Király faluból.
  1. Antal István János, magakitalálású «ódalos ekéje», Magyar-Bikalról.
  1. Kozma Kis György faragta fejfák, Magyar-Bikalról.
  1. Kozma Kis György, faragó földmíves, Magyar-Bikalon.
  1. Kis Lőrinc Ferkő ezermester (Ketesd).
  1. Péntek Ferenc Gyugyi, öreg faragó Körösfőn.
  1. Kapubálvány, Vistán (házőrző kutya).
  1. Zentelke faluból.
  1. Vásár B.-Hunyadon.
  1. Magyaró-Kereke falu.

41, 42. Ketesd falu.

  1. Egy kalotaszegi parasztleány keze.
  1. Cuca Szűcs Istvánné, iróasszony, (Bánffy-Hunyad).
  1. Kalotaszegi varrottas (Sztána).
  1. Magyar-Bikal faluból.
  1. Vasárnap a templom előtt, Bogártelkén.
  1. Női viselet, Körösfőn.
  1. Körösfői férfi, szűrben.
  1. Egy b.-hunyadi udvarból.
  1. B.-hunyadi jegyesek.
  1. B.-hunyadi család.
  1. B.-hunyadi fiatal pár.
  1. Kalotaszegi szűrgallér.
  1. Diszítés a szűrön.
  1. B.-hunyadi női viselet.

52, 59, 60. Körösfő faluból.

  1. B.-hunyadi menyecske.
  1. Pengyelen a muszuj (B.-Hunyad).
  1. Torockói kötény (Zentelke).

54, 55. Gyócsfersing (B.-Hunyad és Bogártelke).

  1. B.-hunyadi hajadonok templomozás után gyócsfersingben, pártával.
  1. Fűzős váll (Kalota-Szt.-Király).
  1. Nyárszó.
  1. B.-hunyadi selyemvarrású, mejjre való.
  1. Csipkés mejjrevalók Bánffy-Hunyadról és Zentelkéről.
  1. Bánffy-hunyadi zöldselyem varrású piros csizma.
  1. B.-hunyadi pártás hajadon.
  1. A szűcsmester szerszámai, B.-Hunyadon.

61, 65. Damos faluból.

  1. A daróci templom padjairól.
  1. A farnosi templom karzatáról.
  1. Régi templomi kendők (Daróc).
  1. A magyaró-kerekei régi és új ev. ref. templom.

68, 69. A ketesdi templom.

  1. A ketesdi templom alaprajza.
  1. A ketesdi templom bejárása (a «kendőigazgató»).
  1. A ketesdi templom úrasztalának régi teritőjéről.
  1. A magyar-valkói templom.
  1. A magyar-valkói templom alaprajza.
  1. Részletek a magyar-valkói templomból.
  1. Szószék a magyar-valkói templomban.
  1. A magyar valkói cinterem.
  1. A magyar-bikali harangláb.
  1. Festett menyezettáblák a magyar-bikali templomból.
  1. Festett menyezettábla a sztánai templomból.
  1. Festett menyezettáblák a daróci templomból.
  1. A b.-hunyadi templom.
  1. A b.-hunyadi templom alaprajza.
  1. Ablakok a b.-hunyadi templom régi részén. – A régi harangtőke. – A

karzat ajtajának tagozata. – Az ablakok íveinek aránya.

74, 75. Régi varrások.

  1. A b.-hunyadi templom bejárása.
  1. A b.-hunyadi templom hátsó része.
  1. A magyar-gyerőmonostori templom.
  1. A damosi templom patyolatkendői (XVII. század).
  1. A nyárszói templom.
  1. A sztánai templom.
  1. Az új templom, Kis-Petriben.
  1. Az új templom, Jákó-Telkén.
  1. Kereszt-tipus a katholikus Jegenyén.
  1. A jegenyei katholikus templom.
  1. A damosi templom.
  1. Festett kar- és menyezettáblák a kis-petrii régi templomból.

81, 82. A kis-petrii régi templom fölszerelésének maradványai.

  1. Pad a kis-petrii templomból.
  1. A körösfői magyar templom részletei.
  1. A körösfői cinterem bejárása.
  1. A körösfői templom.
  1. A körösfői templom tornya.
  1. A meregyói oláh templom magyar diszítése.
  1. Jákó-Telke faluból.

90, 91. Ácsmunkák.

  1. A kalotaszegi csűr tipusa.
  1. Zsobok faluból.
  1. A boronás faházak épitésének módja.
  1. Tamás Péter Bolha épülő háza, Magyaró-Kerekén.
  1. Szilvaaszaló Damoson.
  1. A kemence padkáján, B.-Hunyadon.
  1. Csorgó a forrás fölött, Mákón.
  1. B.-Hunyadon.
  1. A kemence padkáján, bonya (nagyanya) az unokájával (B.-Hunyad).
  1. Pihenés (B.-Hunyad).
  1. Vince Ferkő háza, Damoson.
  1. A ketesdi tiszteletes csűrje s kútja.
  1. Tornácos ház, Damoson.
  1. Lőrinc Pál házatelke, Magyar-Valkón.
  1. A legrégibb ház, Sárvásáron.
  1. Néhai Bálint Están elhagyott háza s csűre, Damoson.
  1. Kolozsi István házatelke Ketesden, 1842-ből.
  1. Az Öreg Miklós Kata háza, «pár száz éves, amióta a falu áll»,

Magyaró-Kerekén.

  1. Daróc faluból.
  1. Vizlevezető egy daróci kőkeritésen.
  1. Kőkerités Albert Márton Patac háza előtt, Körösfőn.
  1. Korpos Márton Róka kőkeritése, Zsobokon.
  1. Bálint Kelemen házatelke, Magyar-Valkón.
  1. Vince György Ebes kupszegezett utcaajtaja és keritése, Damoson.
  1. Csupos utcaajtó, leveles kapu és deszkakerités, Magyar-Valkón.
  1. Bálint Bandikó András házatelke, Magyar-Valkón.
  1. Marcikó Gyuri telkéről, Magyar-Valkón.
  1. Uj ház, Ketesden.
  1. A ház (szoba) berendezése, Kalotaszegen.
  1. Megsokasodott «csalárd» (család) és Bokor István háza, B.-Hunyadon.
  1. Bálint Palkó Pál háza, Zentelkén.
  1. Balázs Gyárfás «kűháza», Bácsott.
  1. Bogártelke falu.
  1. Három család háza («trunkus telek»), B.-Hunyadon.
  1. Lőrinc Pál házatelkéről, Magyar-Valkón.
  1. Sztána faluból.
  1. A kalotaszegi «kirakott» udvar tipusa (B.-Hunyad).
  1. Régi ház udvara, Magyaró-Kerekén.
  1. Udvar B.-Hunyadon.
  1. A legrégibb csűr s udvar Magyaró-Kerekén, Péter Pál Palkó portája.
  1. Daróci udvar.
  1. Bogártelki udvar.
  1. Régi udvar, B.-Hunyadon.
  1. Félszer (ujabb módi), Zentelkén.
  1. Tyukól a ház végiben. Nagy-Almáson.
  1. Bogártelke faluból.
  1. Himes kútágas és tyukól Nyárszón.
  1. Egy gyerő-vásárhelyi udvaron.
  1. Nyári konyha, Sárvásárott.
  1. Himes és galambducos kútágas, Magyar-Valkón.
  1. Tulipános kútágas, Darócon.
  1. Péter Hosszú Pista szélmutatója, Magyaró-Kerekén.
  1. Vizmerő sajtár, (Nyárszó).
  1. Vaskilincsek Tamás János zsidó házán, Magyaró-Kerekén.
  1. Elromlott zár rugóját helyettesitő készség, Sztánán.
  1. Kilincskészség, rugóval, egy nagy-almási szobaajtón.
  1. Nyárszói ólajtó.
  1. Szérűseprő nyirfából, Kis-Petriben.
  1. Kacattartó a házvégiben, Magyar-Bikalon.
  1. Nagyalmási vályú («fogás»).
  1. Nyárszói egérfogó.
  1. Berec Bandi Márton önműködő ajtó «bakasztó»-ja, Sztánán.
  1. Tasnádi István Tulogdi kilincskészsége a pincén, Kis-Petriben.
  1. Albert János Jankó új háza, Bogártelkén.
  1. Péter András Paszula, égett ember új háza, (Jákótelke).
  1. Uj ház Darócon.
  1. Korpos György Pál háza, Körösfőn.
  1. Nagyalmási új ház.
  1. Kis Lőrinc ezermester háza, Ketesden.
  1. Gáspár István, daróci földmives, magaépitett háza.
  1. Galambos tornác Jegenyén, alatta a pince.
  1. Márton András kurátor háza, Damoson.
  1. Máté János Jánoska harangozó régi módi háza, Ketesden.
  1. Ujabb ház, eresz alá épitett utcaajtóval, Mákón.
  1. Kovács János háza Bogártelkén, föstött és figurálisan himes

utcaajtóval és kapuval.

  1. Tornác-szegellet fölfalazott karfával, Vistán.
  1. Eresz- és karfa-részletek Bácsott; rácsos ablak, Jákótelkén.
  1. Gyurka János házaeleje Zsobokon; különböző karfák, maga a földmives

gazda csinálta.

  1. Petre János háza Magyar-Valkón, csinosan állított utcaajtóval.
  1. Kalló Bandiék tornác oszlopa tulipános vágással,

Magyar-Gyerővásárhelyt.

  1. A kurátor házatornáca M.-Valkón; más házból való cserény (rácsos

ajtó) és karfa, Magyar-Valkón.

  1. Házrészletek Magyar-Valkóról.
  1. Hoszú János háza, Sztánán.
  1. Tornác szegellet, Darócon.
  1. Tornác, Szucsákon.
  1. Tornác, Bácsott.
  1. Magyar-gyerőmonostori tornác.
  1. Kis-Petri faluból.
  1. Sztánai házrészletek.
  1. Nagy-Petri faluból.
  1. Bálint Palkó Pál háza, Zentelkén.
  1. Kántor háza Magyar-Valkón, utca felé eső tornáccal.
  1. Régi kúrja, Magyar-Gyerőmonostoron.
  1. Ágoston Marci János háza, kő utcaajtóval, Sztánán.
  1. Utcaajtó kőből és tölgyfából, Zsobokon.
  1. Egy vistai utcaajtó.
  1. Nagy-almási, zsoboki és ketesdi fedéldiszitések.
  1. Házhomloka.
  1. Fedéldiszek Magyaró-Kerekén, Zsobokon és Ketesden.
  1. Házvégdiszek B.-Hunyadon.
  1. B.-hunyadi és zsoboki tornác-diszitések.
  1. B.-hunyadi, ketesdi, zsoboki és magyaró-kerekei lécszegélyek.

135, 136. Házcsupok (B.-Hunyad, Zsobok, Magyaró-Kereke és Nyárszó).

  1. Balázs Márton bálványfája, Sárvásárott.
  1. Cserény (pitvar rácsos ajtaja).
  1. Cserény Antal János magyar-bikali konyhaajtaján.
  1. Ablakrácsok.
  1. Vityiló bejárás, Magyar-Bikalon.
  1. Paraszt ember kapurajza.
  1. Kis Lőrinc ezermester utcaajtaja, Ketesden.
  1. Farnosi utcaajtó nagy-petrii mintára.
  1. Utcaajtó 1822-ből, Nyárszón.
  1. Balázs József utcaajtaja, Jegenyén.
  1. Kovács István Gyurka utcaajtaja, Sárvásárott.
  1. Mihály András Pál régi utcaajtaja, Körösfőn.
  1. Kis-Kapus faluból.
  1. Nagy-Kapus faluból.
  1. Kulcsár Márton utcaajtaja, Magyaró-Kerekén.
  1. Bálint János százesztendős utcaajtaja, Sztánán.
  1. Bálint András Andris utcaajtaja, Kalota-Szent-Királyt.
  1. Szénási István utcaajtaja, Zsobokon.
  1. Antal István utcaajtaja, Körösfőn.
  1. Antal György utcaajtaja, Körösfőn.
  1. Jakab Márton Gazsi utcaajtaja, Darócon.
  1. Bánffy-hunyadi utcaajtó.
  1. Bódizs István égett ember utcaajtaja, Jákótelkén.
  1. Kis Márton Ruzsa utcaajtaja, Zsobokon.
  1. Nagy-almási utcaajtó.
  1. A Ketesden ismétlődő utcaajtó tipus, domború faragással.
  1. Mákói és magyar-valkói utcaajtók.
  1. A sárvásári tanitó utcaajtaja.
  1. Kudor Pál András utcaajtaja, Magyar-Bikalon.
  1. Az oláh templom bejárása, Nagy-Petriben.
  1. Pál János Mihók utcaajtaja, a szabadságharc idejéből, Zsobokon.
  1. Kovács János utcaajtaja kőből, Zsobokon.
  1. Tamás Márton utcaajtaja és kapuzábéja, Nagy-Kapuson.
  1. Imre András Bódis, jákótelki égett ember, kapuzábéjának maradványa

1848-ból.

  1. Sárvásári utcaajtó.
  1. Oláh (Togyerics Simon) ház utcaajtaja és leveles kapuja, Damoson.
  1. Borbély György Kefe utcaajtaja, Nagy-Almáson.
  1. Kocsár Andris utcaajtaja, M.-Gyerő-Vásárhelyt.
  1. Nagyszilágyi Kis János Bandi utcaajtaja, Bogártelkén.
  1. Sinkó János utcaajtaja, M.-Gyerőmonostoron.
  1. Elekes Kálmán utcaajtaja, Bogártelkén.
  1. Galambdúcos utcaajtó, Zsobokon.
  1. Szilágyi Márton utcaajtaja, Nagy-Kapuson.
  1. Leveles kapu és utcaajtó, Ketesden.
  1. Nagy-almási utcaajtó tipus.

148, 149, 150. Gombok leveles kapukról Magyaró-Kereken, Zsobokon és Bánffy-Hunyadon.

  1. Kis-Petribe tévedt székely kapu.
  1. Magyar-Valkó faluból.

151, 152. Nyárszói festett diszitésű padláda és asztal.

  1. Festett diszitésű nyárszói szegletpad.
  1. Festett diszitésű nyárszói fali tékák és egy szeglettéka.
  1. Festett diszitésű fogas és tálas, Nyárszóról.
  1. Kis fogasok, (Nyárszó).
  1. Kis tükör, Damosról.
  1. Festett diszitésű bölcső; menyezetgerendára akasztott polc,

«bakasztó»; karosszékek és két guzsalyos szék (Nyárszó).

  1. Himes székek támlai és ülőkéi, (Körösfő).
  1. Magyar bikali himes bölcső.
  1. Vince Ferke János himes «ágyfű»-je, Damoson.
  1. Csukó szék, M.-Bikalról.
  1. Himes kalotaszegi ágyfűk.
  1. Tulipános láda oldalának diszitése, Zsobokról.
  1. Nyárszói festett diszitésű ládák.
  1. Régi föstött diszitésű ládák, (B.-Hunyad, Körösfő).
  1. Körösfői székek.
  1. Székek.
  1. Daróci festett diszitésű szék, Kis János malmosnál.
  1. Zsoboki szék- és padhátak.
  1. Padok.
  1. Fabojtos asztal, Darócon.
  1. Kis Lőrinc ezermester pohárszéke, Ketesden.
  1. Asztal, Körösfőről.
  1. Péter János Vigyáz «kamarás asztal»-a, M.-Valkón.
  1. Kamarás-asztal M-Gyerőmonostorról,
  1. Sótartók M.-Bikalról s N.-Almásról, vizes kártya,

Magyaró-Kerekéről.

  1. Vizpadok.
  1. Fali téka, Körösfőről.
  1. Lukács István Berkó «öveges»-e, Zentelkén.
  1. Festett diszitésű «szegellet téka», Ketesden.
  1. Vince Peti Jánosné «kaszten»-je, Magyar-Valkón.
  1. Kalotaszegi himes kis székek.
  1. Miháltz Ákos, magyar-valkói tiszteletes tékájának s ládájának

föstött diszitései; régi példák után föstötte ő maga.

  1. Egy daróci himes ládikó; egy nyárszói föstött diszitésű régi

ládikó; modern faragású ládikó és tálca.

  1. Nagy-Almás.
  1. Bábony falu.
  1. Inaktelek falu utcája.
  1. Kalántartók.
  1. Nyárszói habaró fenyőgalyból. – Himes járomszeg, Nagy-Almásról. –

Himes ostornyelek, Damosról. – Csüllő, söllő, Jegenyéről. – Sótartók, Nyárszóról. – Kilincskészség, Nagy-Almásról – Gyujtótartó, Darócról. – Iskatulya, Nyárszóról. – Vaskilincs, Sárvásárról. – Kis fiók, Magyar-Bikalról.

  1. Nyárszói és kalotaszegi gyujtótartó.
  1. Csizmatakaritó a jegenyei templom előtt.

172, 173. Gyertyatartók és kincses szuszék.

  1. Himes tekerők.
  1. Himes esztováta (szövőszék), Körösfőről.
  1. Csű. – Vetélő. – Vászonfeszitő. – Négy nyűstű csiga. – Feszitő az

esztovátán. – A csiga alkalmazása az esztovátán. – Lábitó az esztovátán, (B.-Hunyad).

  1. Kalotaszegi himes vászonfeszitők.
  1. Kalotaszegi himes vetélők.
  1. Orsótartók és teritő.
  1. Türe faluból.

181, 182. Kalotaszegi himes sulykok.

183–185. Himes kapatisztitók.

  1. Lapicka (kézi mángorló), M.-Valkóról.
  1. Vista faluból.

188–191. Zsoboki, bogártelki, daróci s egyéb kalotaszegi karikók (alabástrom, ólom és fa).

  1. Himes mogyorótörők (Körösfő, Ketesd, Mákó, Nyárszó). – Csavarrajáró

diótörő (Ketesd). – Almapotyoló (Kis-Petri).

  1. Zsótárfogók, (Kis-Petri). – Karikaöntő minták, (Zsobok). – Faragó

bicska, (B.-Hunyad). – Cirkalom, (M.-Gyerőmonostor).- Fürész, (B.- Hunyad). – Kantahordó, (B.-Hunyad).

  1. B.-hunyadi talyiga.
  1. Himes fejsze.
  1. Mákói szekéroldal-vasalás.
  1. «Lyukas-fa», csirkeitató.
  1. Bivaly szekérre való saraglya, abból az időből, amikor még vasút

nem járt; Miklós Mártonnál, Nyárszón.

  1. Himes készség. – Himes járomfő. – Himes kocsilajtorja,

(B.-Hunyadról).

  1. Járom, B-Hunyadról.
  1. Méra falu.
  1. A szekér.
  1. Kaszakőtartó, Körösfőről és Jegenyéről. – Damosi járom. – Himes

kaszanyelek Magyar-Gyerővásárhelyről.

  1. Föstött és himes jármok, Damosról.
  1. Himes gereblye, Gyerőmonostorról.
  1. Kalotaszegi himes holmi.
  1. Himes strázsabot, guzsaly, csép és vetőkaró, (Damos, Körösfő).
  1. Damosi strázsa a strázsabottal
  1. Topó és az inasa, B.-Hunyadon.
  1. Topóné a sörmény mellett, B.-Hunyadon.
  1. Földmives és pásztor ivókészség.
  1. Szarkalábas, kis-babós, nagy-babós, koszorús, buzafűs, tulipántos,

súnyoros diszitésű edény, B.-Hunyadról.

  1. B.-hunyadi új edények.
  1. A fazekas szerszámai.
  1. B.-hunyadi új tálak.
  1. Hogy készül a fazék?
  1. Agyagtaposás. – Agyagverőszék a butyókával. – Agyagterités. –

Agyagrögözés. – A fazekas-korong. – Égető kemence.

  1. Régi kalotaszegi edények, (Sárvásár, Nyárszó).
  1. B.-hunyadi új edény.
  1. Kancsók a mult század közepéről. (Nyárszó).
  1. Szucsák faluból.
  1. Méra faluból.
  1. B.-hunyadi vőfélykulacs.
  1. B.-hunyadi tojástartó.

208, 209. «Győri kancsók» diszitése M.-Bikalról, B.-Hunyadról és Magyaró-Kerekéről.

  1. Kacsó diszitések a mult század elejéről.
  1. Tányérok a mult század elejéről, (Bánffy-Hunyad).
  1. Kancsó diszitések (M.-Bikal, Zsobok), a mult század közepéről.
  1. Magyarókerekei kancsók a mult század elejéről.
  1. Mákó faluból.
  1. Magyarókereke faluból.
  1. Kalotaszegi kemence.
  1. Lukács Márton faragó kályhacsempéje, B.-Hunyadon.
  1. Kis Lőrinc ezermester kályhacsempéi, Ketesden.
  1. Kályhacsempe, Kis-Petriből.
  1. Bálint János kályhacsempéje, Sztánán.
  1. Kályhacsempe, Bogártelkéről.

215, 216. Kályhacsempék Gyerőmonostoron, M.-Valkón, Mákón és Inaktelkén.

  1. Bács faluból.
  1. Kenderáztatók. – Kendertörés. – Kendertörő (Nyárszó). – Kendertiló

(Ketesd). – Tilolás.

  1. Tiloló asszonyok Körösfőn.
  1. Tilolás. – «Fű» összefogás. – Ecselés. – Hehelés. – Fonás a

guzsalyról fonókerékre. – Motollálás. – Fonás guzsalyon.

  1. Hehelő asszony egy «fű» kenderrel, Magyar-Bikalon.
  1. Kendertépés, Körösfőn.
  1. Fonókerék s guzsaly, (M.-Bikal).
  1. Guzsalytonás orsóval, Körösfőn.
  1. Csüllés a vetőkaróról. – Vetőkaró. – Varrás. – Tekerés. – Az

esztováta mellett, (B.-Hunyad).

223, 230, 246. Egeres faluból.

224–229. Irás.

  1. Szálánvarrott, szedettes.
  1. Irás után varrott, Jákótelkéről.
  1. Régi kalotaszegi csomózott receminták.

240, 242, 244. Irás után varrott minták.

  1. Szálánvarrott (szedettes) minták.
  1. Régi kalotaszegi «vagdalásos» minták.
  1. Régi s ujabb kalotaszegi «vagdalásos» minták.
  1. Pókos kötés (Bogártelke).

255, 258–273, 276. Fejfák.

  1. A sztánai temető.
  1. Ravatal Nyárszón.
  1. Az inaktelki temető.
  1. B.-hunyadi temetési tábla.

274–275, 277–278. Sírkövek.

  1. Cinterem bejárás, Sztánán és Nagy-Kapuson.
  1. Jegenye határa.

Külön mellékletek.

16–17. Vasárnap délután, Körösfőn. I. tábla.

24–25. Nagyanyó varrása, (Nyárszó). II. tb.

38–39. A kemence padkán, Magyarókerekén. Kender tilolás, Nyárszón. III. tb.

46–47. Kalotaszegi menyasszony. IV. tb.

48–49. Kalotaszegi női és férfi viselet (Körösfő, B.-Hunyad, Magyarókereke, Mákó. V. tb. a., V. tb. b.

52–53. Kalotaszegi köténysarkok s a vistai nyakkendő. VI. tb.

54–55. Kalotaszegi női viselet s a párta (Körösfő, M.-Gy.-Monostor, B.-Hunyad.) VII. tb. a., VII. tb. b.

56–57. Kalotaszegi dulandlék. VIII. tb. a., VIII. tb. b.

60–61. Kalotaszegi kozsókok és mejjrevalók. IX. tb. a., IX. tb. b.

64–65. A magyar-valkói templom. X. tb.

74–75. A magyar-bikali templom menyezete. XI. tb.

80–81. Templomozás, Körösfőn. XII. tb.

88–89. Nyárszói szobarészlet. XIII. tb. a.

88–89. Nyárszói ház. XIII. tb. b.

128–129. Kalotaszegi utcaajtók, Damosról, Zsobokról, egy kapuzábé Nyárszón, s egy székelyes kapu Magyar-Valkón. XIV. tb.

156–157. Festett diszitésű szék, Mákóról, Magyar-Bikalról és Vistáról, fonókerék, Mákóról. XV. tb. a.

156–157. Festett diszitésű kanáltartó, Mákóról, fogas, Mákóról és Magyar-Bikalról, szék, Magyar-Gyerő-Monostorról és Mérából. XV. tb. b.

156–157. Festett diszitésű falitéka, Bánffy-Hunyadról; «öveges», Mákóról és Magyarókerekéről; láda, B-Hunyadról; XV. tb. c.

166–167. Festett diszitésű polc, Magyar-Gyerő-Vásárhelyről; láda, B.-Hunyadról, Sárvásárról; «öveges», Mákóról. XVI. tb. a.

166–167. Festett diszitésű kis székek, Nyárszóról. – Himes és festett sulyok, Körösfőről. XVI. tb. b.

166–167. Damosi festett diszitésű jármok. – Festett diszitésű kis szék Magyar-Gyerő-Monostorról. XVI. tb. c.

186–187. Zsoboki karikók.

208–209. Régi edények Kalotaszegről. XVII. tb. a., XVII. tb. b.

250–251. Darázsolás. XVIII. tb.

252–253. Tizennyolc (I–XVIII.) tábla kalotaszegi varrottas.

254–255. Kalotaszegi temető. XIX. tb.

[Transcriber's Note:

Javítások.

Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

4 nyomdaja nyomdája

23 De meg a faluban De még a faluban

23 havas Erdély ben havas Erdélyben

24 diszesíti, Teremtőjének diszesíti. Teremtőjének

35 lakatos mesterségét lakatos mesterséget

39 romános vol.ának romános voltának

42 megforgtaja a kender megforgatja a kender

43 megveszi Én megveszi. Én

50 piros vriág piros virág

55 szolgálatból kazakerült szolgálatból hazakerült

79 JEGENYÉN. (72.) JEGENYÉN. (72)

82 a a kisebbik 1795-ben a kisebbik 1795-ben

82 der enoválta de renoválta

84 csak vakolat, Böcsületes csak vakolat. Böcsületes

89 Vasárnap delután Vasárnap délután

90 négy–öt lábfa négy-öt lábfa

91 Ot öles házra öt Öt öles házra öt

95 ablak szemöl dökfája ablak szemöldökfája

95 Mikor? Igaz-a – Mikor? Igaz-a

96 bévül bévakol juk bévül bévakoljuk

99 El a’ – El a’

100 l) ágy l) ágy;

145 fer tályföldecskére fertály földecskére

103 a csűrben (K) a csűrben (k)

110 elosztva. hosszabb darabon elosztva, hosszabb darabon

111 finom érzekkel finom érzékkel

115 konyha a, felsőben a konyha, a felsőben a

117 olyan akku rátosan olyan akkurátosan

117 azután rászegezev azután rászegezve

137 6. Daróc 6. Daróc;

137 8. Bogártelke, 8. Bogártelke;

143 FARAGÁSSAL. (189.) FARAGÁSSAL. (189)

151 felső részet felső részét

159 7. B.-Hunyad 7. B.-Hunyad;

159 egy hunyadi (XVI tb.) egy hunyadi (XVI. tb.)

163 1. Magyarókereke 1. Magyarókereke;

164 még szebb, Lám még szebb. Lám

175 HIMES ESZTOVATA HIMES ESZTOVÁTA

178 HIMES VETŐLÉK. (127) HIMES VETÉLŐK. (271)

187 kunkorod kis szarvacskákban kunkorodó kis szarvacskákban

187 végződik Nagyjából végződik. Nagyjából

187 nyílalakotó ölt nyílalakot ölt

219 Eppenséggel nem Éppenséggel nem

230 midőnminden midőn minden

238 virágánakközepén virágának közepén

238 (képünkön… némi változat. (képünkön… némi változat).

239 Zentelkén (I.I 15.) Zentelkén (II. 15.)

239 csillag juttot csillag jutott

243 XII, 13. már látott XII. 13. már látott

245 egyszerűbbek közé, tartozik egyszerűbbek közé tartozik

246 XI. 4, XI. 9 XI. 4. XI. 9

248 XIV. 7, példánynak XIV. 7. példánynak

249 cifra bokrétás-szénvonós cifra bokrétás, szénvonós

257 kendőikets úgy kendőiket s úgy

257 lappa változik lappá változik

281 Abécés tábla Ábécés tábla

281 Kalotaszeg-Szent-Király Kalota-Szent-Király

283 Hinces kútágas Himes kútágas

283 Magyar-Gyergyóvásárhelyt Magyar-Gyerővásárhelyt

283 Peter János háza Petre János háza

283 Kis Lőrinc ezermester utccaajtaja Kis Lőrinc ezermester utcaajtaja

284 Kador Pál András Kudor Pál András

285 himes vetőlék himes vetélők

286 Mákón és Inatelkén Mákón és Inaktelkén

286 Foaás a guzsalyról Fonás a guzsalyról]

Chapters