← catalogue

Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből;

by unknown · Hungarian · Gutenberg #47073 · 622,631 chars · public domain (US)

The Project Gutenberg eBook of Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből;
    
This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
at www.gutenberg.org. If you are not located in the United States,
you will have to check the laws of the country where you are located
before using this eBook.

Title: Elegyes gyüjtések Magyarország és Erdély különböző részeiből;

Editor: László Arany
        Pál Gyulai


        
Release date: October 7, 2014 [eBook #47073]
                Most recently updated: October 24, 2024

Language: Hungarian

Other information and formats: www.gutenberg.org/ebooks/47073

Credits: Produced by Albert László, Robert Mouris, Judit Bíró and
        the Hungarian Distributed Proofreading Team
        (http://dphu.aladar.hu) from page images generously made
        available by the Google Books Library Project


*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK ELEGYES GYÜJTÉSEK MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIBŐL; ***

MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY.

MAGYAR NÉPKÖLTÉSI GYÜJTEMÉNY.

UJ FOLYAM.

A KISFALUDY-TÁRSASÁG MEGBIZÁSÁBÓL

SZERKESZTIK ÉS KIADJÁK

ARANY LÁSZLÓ ÉS GYULAI PÁL.

I. KÖTET.

PEST.

AZ ATHENAEUM TULAJDONA.

1872.

ELEGYES GYÜJTÉSEK

MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY

KÜLÖNBÖZŐ RÉSZEIBŐL.

SZERKESZTETTÉK

ARANY LÁSZLÓ ÉS GYULAI PÁL

PEST,

AZ ATHENAEUM TULAJDONA.

1872.

Pest, 1872. Nyomatott az Athenaeum nyomdájában.




ELŐSZÓ.

A Kisfaludy-társaság 1861-ben elhatározta, hogy magyar népköltési
gyüjteményének uj folyamát inditja meg és szerkesztésével megbizta az
inditványozó tagot, Gyulai Pált. Felszólitás bocsáttatott szét a
hirlapokban, mely a népköltészet barátjait gyüjtésre buzditotta s
némely, a gyüjtöktől eddig elhanyagolt műfajok iránti fogékonyságot
igyekezett felkölteni. Számos gyüjtemény érkezett a társasághoz s már
1864-ben kiadható lett volna egy kötet, de kiadó nem találkozott, a
társaság pedig csekély pénzereje miatt a kiadás költségeit nem
fedezhette. Az anyag mind inkább szaporodván, 1867-ben Arany László
tagját választotta a társaság szerkesztőtársnak. A szerkesztők úgy
osztották meg egymás között a teendőket, hogy egyik, Gyulai Pál, a
mysteriumokat, balladákat és dalokat szerkesztette és kisérte
jegyzetekkel, a másik, Arany László pedig a meséket és mondákat, azonban
az egészre nézve együttes felelőséget vállaltak. Végre 1871-ben az
Athenaeum ajánlkozott két kötet kiadására, melyeket ezennel a közönség
elé bocsátunk.

Ennyi röviden e gyüjtemény története, melynek érdeme leginkább a
fáradhatlan gyüjtőket illeti, kiknek itt a Kisfaludy-társaság és az
irodalom nevében hálás köszönetünket fejezzük ki. Nagy becsü
közleményeiken kivül felhasználtunk mindent, a mit a hirlapok-,
folyóiratok- és naptárakban elszórva találtunk és hiteles adalékoknak
itéltünk. Csak a Kriza közleményeihez nem nyultunk, tudván, hogy azok a
»Vadrózsák« II-ik kötetének részei s csak egy pár oly darabot vettünk
fel, melyeket ő maga küldött be gyüjteményünk számára.

A gyüjteményt némi tájékozó és felvilágositó jegyzetekkel kisértük, de
ezek nem igénylik magoknak a teljességet. Fő dolog volt előttünk a
beküldött anyag megválasztása és gondos kiadása; a kritikai magyarázatot
úgy nyelvi, mint aesthetikai tekintetben nagy részt mellőztük, csak a
legfőbb pontokra szoritkoztunk, s leginkább a változatok
összehasonlitásában igyekeztünk a lehető teljességre.

A tájszólások tekintetében az illető vidékek népi kiejtését mindenütt
hiven visszaadni se szándékunk nem volt, se módunkban nem állott, mert a
gyüjtők többnyire az irodalmi rendes helyes-irással irva küldték be
gyüjteményeiket. Némely dalban és balladában itt-ott jelezve van ugyan
egy-egy sajátságos kiejtésü szó vagy egy-egy közép _e_ (ė) s mi ezeket a
gyüjtők eredeti leirása szerint meg is tartottuk, de a nélkűl, hogy a
tájszólást az egész szövegben következetesen vissza akartuk volna adni.

Csak két mysteriumban, egy mesében és néhány balladában alkalmaztunk
külön jegyeket a tájszolás hű és következetes kifejezésére. E jegyeket
mindenütt hiven az illető közlő leirása szerint tartottuk meg, bár e
miatt kénytelenek voltunk lemondani arról, hogy a használt jegyek egész
kötetünkben egyformák és egyöntetüek legyenek; de tekintetbe véve azt,
hogy az egyes hangokat a különböző vidékeken különböző árnyalattal ejtik
ki, legczélszerübbnek véltük szorosan azon jegyeket használni, melyekkel
maga a közlő leghivebben vélte kifejezhetni az eredeti kiejtést.

Ehhez képest az első mysteriumban Torkos Sándor eredeti közlése nyomán
az _ä_ jegyet használtuk, melyet ő maga következőleg magyaráz (Magyar
nyelvészet, szerk. Hunfalvy Pál. Második évfolyam 403. lap) »ä-vel
jegyzem a rövid széles hangú s az _a_ alhangúnak megfelelő felhangot p.
e szóban _ke_ze, _kä_si, val, v_el_ (val, väl) nak, n_ek_ (nak, näk): –
_e_-vel pedig a rövid éles hangú közlő _e_-t mint p. e szóban: _men_nek,
_men_nen.«

A harmadik mysteriumban, szintén a közlő helyesirása szerint az egyszerü
közép _e_ ė-vel van jelölve, a lapos, nyujtott _e_ ê-vel (például: kend,
kê); az _l_ vagy _r_ kihagyása miatt megnyujtott és laposan ejtett
hangzók pedig, csak a kihagyott betü helyére tett hiányjel által
fejeztetnek ki (p: éjje’, nappa’, jó’ esik, beszé’sz, fő’).

Az ötödik számú mese közlője azonban igyekezett e lapos hangokat is
kitüntetni s alkalmazá az â, ê, ô, û jeleket. Főleg azért látta ezt
szükségesnek, mert a nagykőrösi tájszólás a mássalhangzókat néha más
esetekben is elhagyja, a nélkül, hogy a megelőző hangzót elnyujtaná.
Például ezekben: na’ csudálkozás; mö’meritötte; mö’tutta (nagy
csudálkozás; mögmeritette; mögtudta) a hangzót épen nem nyujta, sőt
ellenkezőleg pattantva ejtik oly formán, mintha igy mondanák:
nacscsudálkozás; mömmeritötte; möttudta.

Egypár balladában (8, 10, 32, 40, 54 számok) szintén a fentebb emlitett
jegyeket használtuk s a sajátságos székely _à_ kifejezésére megtartottuk
Kriza _à_ jegyét, melylyel ő, mint maga magyarázza: »a következő _á_
által okozott visszaható hang-attractiót« fejezi ki.

Végre még egy pár szavunk van a gyüjtőkhöz s a népköltészet minden
barátjához. A Kisfaludy-társaság folyvást központja kiván maradni a
gyüjtésnek s gyüjteményének ez uj folyamát mind addig folytatja, a
meddig közlésre érdemes anyagot talál. Ezért minden nagyobb és kisebb
közleményt szivesen fogad ezután is, sőt, ha lehetséges, a dallamok
pontos hangjegyeit is kéri, mert szándéka később egy tisztán zenészeti
szempontból szerkesztett gyüjteményt is kiadni.

Ismételve felszólitunk mindenkit ez annyira fontos s ugy szólva nemzeti
vállalat támogatására. A mi nyugati Európában kezd kivétel lenni, az
nálunk még rendes dolog. Minden félrébb eső falu megannyi mese és
dalfészek, minden pórfiu egy élő gyüjtemény. Még van idő a gyüjtésre, de
nem lesz soká. A mint a könyv és lapirodalom nagyobb-nagyobb hóditást
tesz a nép alsóbb rétegeiben, a szerint fog az élő hagyomány, monda,
mese, sőt az eredeti népdal is mind gyérebb és apróbb szigetekre
szorulni, lenézés és nevetség tárgya lenni. Amazok helyét józan ismeret,
de félő, hogy a költészetét bizonyos csinált s az irodalmi hangot
affectaló modor foglalja el, épen ugy mint népzenénk már is sokat
vesztett eredeti zamatjából. Mentsük meg a mit lehet.

Pest, 1872 febr. 20.

=A szerkesztők.=




TARTALOM.

  Előszó  V–X
  Karácsoni mysteriumok és vizkereszti játékok  1–134
  Balladák és rokonnemüek  135–240
  Dalok:  241–358
  Szerelmi dalok  243–280
  Hazafiúi és katonadalok  281–298
  Pusztai és pásztordalok  299–308
  Bordalok és tánczszók  309–324
  Tréfás és gunydalok  325–332
  Vegyes dalok  333–340
  Dajkarimek, gyermekdalok s játékok  341–358
  Mesék és mondák  359–512
  Jegyzetek  513–607


Karácsoni mysteriumok és vizkereszti játékok

  Csengeri  38
  Csikszéki  109
  Csomafáji  36
  Csongrádi  29
  Debreczeni  9
  Göcseji  3
  Helynélküli  102
  Hódmező-vásárhelyi  131
  Horgosi  50
  Kikindai  96
  Mindszenti  70
  Nagy-bányai I.  58
  Nagy-bányai II.  64
  Orosházi (mysterium)  76
  Orosházi (vizkereszti játék)  128
  Szegedi  83
  Székes-fehérvári  47


Balladák és rokonnemüek.

  A fonóban  214
  A gerlicze  213
  A gulyás szeretője  206
  A halott völegény  207
  A három árva  185
  A hegyekhez elmegyek  237
  A hegyi tolvaj  223
  A honvédtüzér temetése  217
  A kék inges huszár  234
  A királyfi I–II.  153–157
  Albert Jóska  238
  A legszebb virág  182
  A lovas legény  219
  A menyasszony  217
  A molnár inasa  185
  Amott látod  190
  Anyám, anyám  239
  Anyám, édes anyám  240
  A párjavesztett gerlicze  179
  A pozsonyi kisasszony  232
  A rab I–V.  191–194
  A zsivány felesége  195
  Az anya és leánya I–II.  198–199
  Az áspis kigyó  189
  Az ispánné leánya I–II.  203–204

  Barcsai I–II.  149–151
  Bács Jancsi  201
  Bándi urfi  188
  Beh sok falut  227
  Bekő Ambrus  225
  Bereg Náni  222
  Biró szép Anna  176
  Bogár Imre  221
  Boriska  148
  Búcsu  216

  Csehó Pista  231
  Czifra Jancsi  206

  Este van már  234
  Édes anyám kiment  236

  Hajnal hasad  237
  Halasi  226

  Igács Ruzsi  196

  Jár a korsó  213
  Jó estét, édesem  205

  Katonának vagyok  235
  Kántor Teri  215
  Kisebb töredékek I–II.  239–240
  Kis Julia  183
  Kőmives Kelemenné  174
  Kuris Pista I–II.  208–210

  Landorvári Dorka I–V.  162–172

  Molnár Anna I–V.  137–148
  Molnár Ferkó  220
  Monusi Jánosné  233
  Mózes és Julcsa  211

  Nemes Sári  199

  Pálbeli szép Antal I–II.  172–174
  Perzsi  235
  Petrás ur  214
  Sárga ló  233
  Sári Mári  210
  Sebők Jani  236
  Siroki erdőben  195
  Sorozáskor  215
  Szász Ferencz  224
  Szép menyecske  238
  Szilágyi és Hagymási I–II.  158–161
  Szőcs Marcsa  212

  Tamás Rózsi  200
  Török Zsuzsi  205

  Ugron János I–II.  186–188

  Váradi nótája  218
  Világszép Erzsók  180


Dalok.

  A bakancsom el akarnám cserélni  284
  A Csap-utczán végig, végig, végig  267
  A csók titkos portéka  257
  Addig iszom én egyedül  311
  A deáknak a temploma a pincze  310
  A ki ételt, italt adott  349
  Alelujah  344
  A mi cziczánk férjhez akar menni  335
  Amott a hegyek lábánál  262
  Amott látszik egy szép kerek erdő  275
  A panyiti halastaóba  331
  A pusztában fuj a szél  257
  Arra alá a sikságon  252
  Attól fél az édes anyám  328
  Az én czizmám csikorgós  268
  Az én galambomnak  273
  Az én lovam pejkó  304
  Az én rózsám fehér háza  270
  Azért, hogy én olyan szegény vagyok  289
  Az ökör a földet I–II.  333–334
  Ágas- bogas a diófa levele  249
  Áll áll isten babája  343

  Bánom, hogy megházasodtam  338
  Biró fia vagyok  335
  Bizserére, bizserére  350
  Boldog az ember nyilván  331
  Borul a káposzta, hajlik a levele  259
  Bús az idő, bús vagyok én magam is  246
  Búza, búza tiszta búzakalász  260
  Bőrrel khereskedik a vén Áron  328

  Csicsija babája  341
  Csiga-biga nyujtsd ki szarvad  357
  Csipi csóka  350
  Csöng, csöng gyürü  347
  Czángó magyar, czángó magyar  298
  Czifra szűröm szegre van akasztva  250
  Czinege-góga hol voltál  357
  Cziróka  343

  De szeretnék a Kossuth-tal beszélni  288
  Disznó a mezőben annyit nem turkál  271

  Eczem peczem pityfalára  348
  Egész napon szépen legel a marhám  304
  Egyedelem begyedelem  345
  Egyedem begyedem  345
  Egyetem begyetem bütymöcske  355
  Egyetem begyetem bütymőjáró  355
  Egy megérett a megy  344
  Egy se betyár ki gyalog jár  303
  Egyszer egy időben  349
  Egyszer volt egy ember  344
  Egyszer volt egy ember, felmászott a fára  348
  Elbusulom én magamat  253
  Elég nekünk egy csónak  261
  Elindulék a hazámból  293
  Elmennék én te hozzátok egy este  264
  Elment az én uram Pestre  330
  Elmentem én a vásárra  331
  Első, első, legelső  290
  Elvirult má az én kincsem  279
  Ennek a kis lánynak  263
  Erdő, erdő de magas vagy I–II.  244–245
  Esik eső a fenyvesen  244
  Esik eső nagy sár van az utczán  292
  Esküvőre kéne menni Szegedre  307
  Este este este akar lenni  289
  Este későn ne járj hozzám  270
  Estve jött a parancsolat  294
  Ez a kis lány, ez a kis lány  327
  Ez az én szeretőm  272
  Ez elment nyulászni  352
  Ez elment vadászni  342
  Édes anyám, adjon isten jó estét  266
  Édes anyám, édes anyám  283
  Éjszak felől fujdogál a szellő  301
  Éni-péni jupiténi  355
  Én lefekszem én ágyamba  349

  Fakó lovam föl van kantározva  275
  Fakó paripámon járok  301
  Falu végén egy kis ház  345
  Fehér liliomszál  352
  Fekete szem, piros orcza  269
  Felmotóláltam a  279
  Fene ember a hevesi viczispán  338
  Félre bánat bú  313
  Fényes csillag van az égen  273
  Fogtam én egy szúnyogot  347
  Fölteszem a csákómat a fejemre  287

  Galicziát kiseperték  339
  Gara megyen garafára  355
  Gyertek haza ludjaim  346
  Gyorsan menjünk a faluban  341
  Gyüjtik a csordákat  307

  Ha bort iszom, jó kedvem van tőle  311
  Ha felülök szürke paripámra  294
  Haj a német levágja a hajamat  283
  Haj istenem, add megérnem  277
  Haragszik a gazda  311
  Hazudsz, haza futsz  348
  Három alma meg egy fél  249
  Három csillag van az égen egy sorba  261
  Három fehér kendőt veszek  250
  Hej édes magyarom, magyarom  281
  Hej ha nekem száz forintom volna  256
  Hinna barinna  341
  Hol jártál báránkám  356
  Hova tegyem a sapkát  343
  Hova visz ez az ut  259
  Hová hová barna legény  329
  Hull immár a fa levele  276
  Huzd ki czigány azt a nótát  312

  Igyunk a ki angyala van  312
  Itt van már a kolera  315

  Jaj de szennyes a kendője  254
  Jere hozzám kincsem, galambom  266
  Jobb a papné, mint a pap  348
  Jövel Jézus  349
  Juhász vagyok, busan őrzöm a nyájat  300

  Kerek ez a zsemlye  271
  Kering kering orsó  351
  Kezemben van már az uti levelem  310
  Kék a kötőm kerületi  256
  Két petrencze, három kalangya  309
  Kidűlt a fa mandulástól  248
  Kimegyünk exerczirozni  285
  Kinek nincsen krinolinos szoknyája  325
  Kis szekeres, nagy szekeres  313
  Kisütött a nap sugára  296
  Kiverem a lovam a rétre  305
  Kossuth Lajos a Bakonyban  292
  Kossuth Lajos azt izente  289
  Kossuth Lajos édes apám  296
  Kossuth Lajos hires komendáns  292
  Kossuth Lajos iródeák  296
  Könyeimnek záporából tenger lett  282
  Könnyü a németnek  283
  Kukoriczának állott a muszka  326

  Lassan lassan édes lovam, ne nagyon  302
  Látom az életem  303
  Leányom, leányom  336
  Levele jött egy asszonynak  330

  Majd elmegyünk messzire  291
  Már Izsákon sok az ifiasszony  327
  Már minálunk kis kalapot viselnek  339
  Már minálunk megismerni ugy lehet  325
  Megégett a nagy-abonyi kis bolt  260
  Megirták a guzsalyomat  278
  Meg van irva historjába  336
  Megy a hal lefelé  265
  Megy honvédnek, megy huszárnak  282
  Még azt mondja az anyám  262
  Még azt mondja az osztrák  295
  Mi az oka, hogy a Tisza befagyott  272
  Mi az oka, hogy megvettél  252
  Miért ragyog a sok csillag az égen  258
  Mi fehérlik ott a sikon távolba  333
  Mikor megyek az oltárhoz esküdni  335
  Mikor visznek Olmücz felé  297
  Minden felől harczi nótát fuj a szél  294
  Mindig hordják a regrutát  291
  Mit ás kend  353
  Mit játszunk lányok  351
  Mi zörög az úton  357
  Monostori határon  268
  Most jöttem a tetétleni pusztáról  299

  Nagy-Abonyban csak két torony látszik  284
  Nagy-Abonyban dobos vagyok  286
  Nagy-Váradra kén menni  328
  Nem bánom én kedves rózsám  253
  Ne menj el idegen földre  276
  Ne menj el rózsám egy hétig  277
  Ne menj el szivem Szilágyba  274
  Nem hitted, hogy katona vagyok én  293
  Nem szánt vét az égi madár  291
  Nem szeretek én már ezután  259
  Ne szeresd galambom  245
  Nem vagy legény, nem vagy  248
  Nem vagyok én adós  247
  Nem vagyok én kapitán  300
  Nézz rózsám a szemembe  251
  Nincsen feleségem, de majd lesz  251
  Nincsen olyan csárda mint a nánai  265
  Nincs jobb élet a juhásznál  306
  Nincs szebb virág a leánynál  337
  Nyárban esik nyárban  246

  Oh ne mondj engem rózsádnak  255
  Önkénytesen álltam a zászló alá  288
  Öt harang  356
  Özvegy asszony lánya vagyok  339

  Pad alatt, pad alatt egy kis ház  354
  Pajtás mig lever  313
  Panni néni soh’sem ett olyan jót  302
  Pap vagyok  346
  Prága alatt van egy szép uj temető  284

  Répa retek mogyoró  347
  Rongyos a kend háza vége  329

  Sárga csikó sárga csikó sárga  263
  Sárga csikóm réz patkóra  265
  Seregek ura  347
  Sétáljunk sétáljunk  350
  Sirhat az az édes anya  288
  Süss fel nap  356
  Süti süti pogácsát  342
  Szabad a madárnak ágról ágra szállni  269
  Szag szag szag  337
  Szárnya szárnya szárnya a madárnak  286
  Száz szónak is egy a vége  309
  Szennyes az én ingem  297
  Szeretőmet vettem én meg  243
  Széles az én kedvem ma  315
  Széna széna széna terem  264
  Szép állat az őz a gyors futásban  337
  Szita szita szűrő szita  350
  Szolnok alatt folyik el a Tisza  262
  Szól az ágyu jön a halál  290
  Szól a világ mit hajtok rá  243
  Szomoru az állapotom  247
  Szomszéd asszony szép leánya  253

  Tánczszók  316–321
  Táni baba táni  343
  Téli nyári piros alma  258
  Tizet ütött már az óra  340
  Túl a Tiszán a Dunán meg innen  299
  Tulsó soron megy egy legény  336

  Uj hirt hallék  356

  Van-e kendnek szép lyánya  353
  Van már kis szék  326
  Verje meg az isten  255
  Világos az én kis kötőm  257

  Zavaros a Tisza vize, nem tiszta  306
  Zug az erdő, zug a mező  282


Mesék és mondák.

  A béka komája. VII.  429
  A czigány az égben és pokolban. III.  383
  Adj isten egészségére. XVII.  480
  A halhatatlanságra vágyó királyfi. I.  361
  A három arkangyal. XIX.  490
  A kaczor király. VIII.  433
  A kalász eredete. XXI.  493
  A kis kakas gyémánt félkrajczárja. X.  443
  A kis kakas kiturta a fövényt. IX.  438
  A róka, a medve és a szegény ember. XIV.  470
  A szegény asszony szive. XVIII.  488
  A szürke ló. XV.  474
  A teins ur, és Jancsi kocsis. XI.  447
  A Tisza eredete. XXII.  494
  A vadgalamb, és a szarka. XX.  492
  Az angyalbárányok. II.  376
  Az aranyszakálu ember. V.  404
  Az egyszeri gyerek. XIII. (1–4)  459
  Az okos leány. XVI.  478
  Félig nyuzott bakkecske. XII.  453
  Hevá lett a bárány mája? IV.  397
  Ilók és Mihók. VI.  422
  Krisztus mondák. XXIV–XXXIV.  496
  Miért lett szamár, a szamár. XXIII.  495




KARÁCSONYI MYSTERIUMOK ÉS VIZKERESZTI JÁTÉKOK.





KARÁCSONYI MYSTERIUMOK.


1.

A „Magyar Nyelvészet“ közlése szerint.

AZ ANGYAL

_(„Betlehemét“ az asztalra helyezvén, csenget és énekel):_

  Mennybűl az angyal
  Legyütt hozzátok
  Pásztorok, pásztorok!
  Hogy Bötlähämbä
  Siätve mennyi
  Lássatok, lássatok.
  Az istän fija
  A’ ki szülätett
  Jászolba’, jászolba’
  Barmok közt fäkszik,
  Jászolba’ nyugszik
  Szänt fija, szänt fija.
  Mällätte vagyon
  Az ides annya
  Mária, Mária;
  Ü liszen näktek
  Füő patronátok
  Valuóba’, valuóba’.

A KATONA

_(belép haragosan, a közönséghez)._

Áll fiére te vasfogu banya, ne nizz úgy mint ä vas vella, talán fogaid
csikorognak ä ríg äläjtett vadra? – Ne nízz te sárkányfülü kofa, hanem
gyüjjön bä ä’ gazda, märt gyünnäk ä’ pásztorok, a kik nékünk új hirt
mondanak. Märt nem gyüttünk mink titekät níznyi, hanem Bötlähämet
üöríznyi, – az angyaltul küldättünk, hogy azt megüörizzek.

ELSŐ PÁSZTOR _(jő.)_

Szalannás juó ästiét ä házi gazdának. Ime! hol vagyok, älväsztettäm
pajtásomat, azt gyüttem käräsnyi, dä minäkälüöttö föltalálom, füőhajtom
kulacsomat, megkuostulom dicsüő somlai boromat _(iszik.)_

MÁSODIK PÁSZTOR _(jő.)_

Töpörtüős juó ästiét ä’ ház urának! Látom pajtás, te csak hajtogatod
üres kulacsodat, dä nem várod meg kädväs pajtásodat. Tudod ién hegyäkät,
vüögyäkät járvo kärästäläk, miég megtaláltalak, nem tunnál-e hirt
mondanyi arrul ä megörägedett üös atyánkrú?

ELSŐ PÁSZTOR.

Dä bion tudok, oda kü pällüli[1] päníszes szakállát, sírva hajtogattya
üres kulacscsát.

ANGYAL, KATONA, KÉT PÁSZTOR _(énekelnek.)_

  Juó napot Mária,
  Istännäk szänt annya,
  Märt üdvössiget szültiél
  Jiézus annyává lettiél,
  Áldott vagy, boldog vagy!
  Mi is dicsirätet mongyunk ü néki?
  Mit adgyunk hát néki?
  Ajándiékot kiki,
  Hogy kédvit találhassuk,
  Kis Jiézust mégláthassuk,
  Egy báránt, egy sajtót –
  Illen szegíny pásztoroktúl ölíg lesz
  Talán miég az aranynál is többöt tesz!

ELSŐ PÁSZTOR.

Äj pajtás, pajtás, már kiläncz, tíz uóra fälié jár äz idüő, juó vuóna az
ijjeli nyugalom.

_(A két pásztor erre lefekszik a földre és horkolva alszik.)_

AZ ANGYAL _(énekli.)_

  Gloria, gloria, gloria, in excelsis Deo!
      Surgyite (surgite) pastores!

PÁSZTOROK _(álmosan.)_

Ide bion ne szurgy, mär’ visszaszurlak!

ANGYAL.

In Bötlähäm fugite, Jesum natum salutando cantate!

PÁSZTOROK _(álmosan.)_

Nincs näkünk gantárra valuó päniszes pinzünk[2].

KATONA _(énekel.)_

  Käljätäk föl pásztorok, pásztorok,
  Ime nagy csudát láttok,
  Hol angyalok inekűnek,
  Glóriákat kiáttanak,
  Bötlähämbä siässünk, siässünk
          Ale-alelujah!

A KÉT PÁSZTOR _(énekel.)_

  Bár csak elüőbb fölíbrättäm vuóna,
  Dä lásd pajtás mast állottam tapra.

_(Felállanak és tánczolnak.)_

  Má’ ríg csöndűt ä’ fülämbä
  Az angyal mondáso,
  Hogy kis Jiézus szülätett
  Rongyos istálluóba.
  Oda mennyi vagyon bátorságom,
  Rämillem hó’ kis Jiézust meglátom.
  Gyärä pajtás mennyünk äl,
  Te is lehätsz társom,
  Véläm van juó dudásom
  Má’ rígi bujtárom.

KATONA.

Aj pajtás, pajtás, álom-e vaj látás, a mikät hallottam, nyilván
csodálkoztam, a na’ filälem miá nem magyarázhatom!

KORIDON _(kivülről.)_

  Pásztorok, pásztorok! mit csäläkettätek,
  Hó’ juhaitokrul megfälädkeztätek?

PÁSZTOROK _(éneklik.)_

  Mi bion nem fílünk,
  Kár nékül älílünk.

KORIDON _(kivül énekel.)_

  Hallátok? uj hirt mondok,
  Pásztor barátim! na’ dolgok
  A jászolná’ törtíninäk,
  Hol angyalok íneklinäk;
  Tán füő pásztor szülätett,
  Istän bárányává lett.

PÁSZTOROK.

A bűn iés a szärätät Illänekät älkövät.

KORIDON _(benyitja az ajtót és beesik.)_

Itt is älästäm hát az ajtuó tapába?![3] Husos, kuóbászos juó ästiét a
házi gazdánok; látom, kädväs pajtásim, ti megvattok?

KATONA.

Mi megvagyunk, hát te vín Koridon hová indútá’? talán az angyaltul
intést vettiél s välünk akarsz gyünni. Dä te vín Koridon tudsz-e
imádkoznyi?

KORIDON.

Tuók biz’ ién päräczet porczogatnyi, meg egy juó kulacs somlai bort
föhajtanyi, ha nem hiszitek, tegyítek meg vélem azt a pruóbát, maj’
äljárom kädvämre azt a dudás nuotát, szílläl szuórom rúlam äzt ä szüörös
bundát. Vaj inkább ä hälett mongyunk a házi gazdának egy szíp víg
nuotát.

MIND _(énekelnek.)_

  Pásztor társim, mit hallottam
    Igaz-e, valuó-e?
  Gyärtek väläm Bötlähämbä
    Kiérdezzek, úvvan-e?
  Hogy egy szűz az éjtszakán
  Fiacskát szűlt a sziénán;
  János, Palkuó, Bänczä, Istuók
    Juhászok, bujtárok,
  Zárgyátok bä na’ szaporán
    Az aklot, pajtások.
  Mizäs, mákos, turuós läpint
    Siässätek sütnyi,
  Hogy ha vélünk Bötlähämbä
    Älakartok gyünnyi.
  Palkuó, tüötsd meg kulacsodat
    Fris tiéjjäl, idessäl,
  Hó’ ne mennyünk annyi füödrä
    Üräsän, üräsän.

  Elsüöbä is a kis Jiézust álgyuk siätsiéggäl,
  Täjät, mizät adgyunk näki kädväs idessiggäl.
  Nosza tehát vigadgyunk, vigadgyunk.
  Vig örömöt kiáltsunk,
  Tälläs szivväl lilekkäl
  Urankho’ folamodjunk.
  Mennyországba jer pajtás, jer pajtás,
  Ottan leszen juó tartás,
  Sör, bor mint tänger,
  Ott ihatik az ämber,
  Egyik angyal trombitál, trombitál,
  A második furuglál,
  A harmadik tánczot jár,
  Nosza tehát indullunk, indullunk,
  Hogy Bötlähämbä älgyussunk.
  Dicsírtässík az ur Jiézus Kristus!
  Mindörökké. Amen! – _(Mind el.)_

(Torkos Sándor gyüjt. Göcsej.)


2.

_(A játszó személyek: három angyal, hosszu fehér ingben, mely szalaggal
föl van diszitve, és egy püspöki sapka; egy katona, kinek neve itt
Heródes, szép magyar huszár-öltözetben; négy pásztor, kiforditott
bundában, bojhos sapkával bundadarabból s bottal. Az öreg, csepűből
készűlt szakállat és bajuszt visel._

_A Betlehem egy két tornyu, papirból vagy vászonból készűlt és festők
által kiczifrázott ház. Ez többféle._

_A jelmezeknél arra törekednek, hogy minél czifrább legyen._

_A személyzet megáll a pitvarban a Betlehemmel együtt, Heródes kopogtat
s egy angyal bemegy.)_

HERÓDES.

  A király Krisztusnak megjelenéséről,
  E világra való szent születéséről,
  Bűnös emberekhez eljöveteléről
  Illik hát mindnyájan értekeznünk erről.
  Mert született Krisztus, e világnak ura,
  Kinek e városban nem vala hajléka,
  Sem fris palotája, sem királyi háza,
  E világmód szerint, nem vala nyugvása,
  Kinek az ő vállán nagy uraság vagyon,
  Fejedelemségre hatalma ily nagyon.
  Elérkezett hozzánk, hogy megszabaditson
  Bűnös rabságunkból, hogy minket megváltson.
  Sírjál, oh hát sírjál Sionnak leánya,
  Mert jászolban fekszik az isten báránya.
  Siralmas szemeit a Krisztusra hányja,
  Ha nem soká lészünk véle is igy szemben,
  Felviszen magával végre az egekben.
  Szivesen kivánom.

ANGYAL.

  Mostani bátor beszédünkről bocsánatot kérünk,
  A nagy nemes Betlehemmel tisztességet tészünk,
  Kérjük alásan, ha terhökre nem lészünk.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

_(Ha megengedtetett a bemenetel, ezek kimennek s mindnyájan énekelnek
kivűl:)_

  Örömet hirdetek nektek
  Minden nemzetnek,
  Mert született Betlehembe’
  Egy kis gyermekcse,
  Jászolban, pólában.
  A’ barmok közt, oh de fázik!
  A jászolban szénán nyugszik,
  Édes Jézusunk, kedves Megváltónk,
  Édes Jézusunk, kedves Megváltónk.

_(Két angyal beviszi a Betlehemet; egy angyal és Heródes kiséri. A szoba
közepére egy székre leteszik s mindkét végénél kettő áll; énekelnek:)_

  Kis Jézus! ki értünk születtél,
  Jászolban szúró szénán lettél!
  Betlehem! élet forrása!
  Dávid királynak városa,
  Im Betlehem, kis Betlehem
  Pastores regis angyalóra,
  Natus es kivűl, natus nobis cantas,
  Im Betlehem! kis Betlehem!

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

ELSŐ JUHÁSZ _(jő.)_

Békeség tinektek, kedves jó barátim! talán Betlehemben utam
tévesztettem; a kosok és kecskék mind eltévelyedtek. Mindaddig
kolompolom az ajtót, míg Iván társam, jó pajtásom, uj hírt nem hoz
nékem. _(Üti az ajtót.)_ Hű! ki vagy? ki!

MÁSODIK JUHÁSZ _(jő.)_

Jó szerencsét Fedor pajtás! micsoda búbánat emészti szivedet? talán a
múlt éjjel juhaid eltévelyedtek?

ELSŐ JUHÁSZ.

E mai napon sem mondtál annál igazabbat; hanem mindaddig kolompolom az
ajtót, míg Iván társam, jó pajtásom, uj hirt nem hoz nékem. _(Üti az
ajtót.)_ Hű! ki vagy? ki?

HARMADIK JUHÁSZ _(jő.)_

Andrána! kedves jó barátim, talán nem is tudjátok, merre jártam a
tegnapi napon az öreggel?

MÁSODIK JUHÁSZ.

Merre?

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem csára, nem balra, hanem arra, a merre az ó-testamentomi bornak egy
pénzen mérik itczéjét; hanem nem szánom bánom torkunkat, vegyük elő
kulacsunkat, üljünk le és vigadjunk.

MINDHÁROM JUHÁSZ

_(a padozathoz verdesi botját, egyszerre vontatva mondják):_

Egészséggel Sándor pajtás; oly erős légy, mint Nagy Sándor; duj, duj,
duj.

MÁSODIK JUHÁSZ.

Hát az öreg hol maradt?

HARMADIK JUHÁSZ.

Az öreg, az ő öregségének miatta, nem tudott utánam tetyegni, tötyögni,
a nagy hófuvásokban fennakadozván, hanem mégis majd megpróbálom, egy
füttyentésemre, vagy egy kocczantásomra, bejön-e vagy sem? _(Üti az
ajtót.)_ Hűj! ki vagy? ki?

ÖREG JUHÁSZ

_(jő, meggörnyedve, reszketve; ha tiszteséges uri háznál vannak, ezzel
megy be.)_

Dicsértessék az ur Jézus Krisztus! áldott légyen az égnek királya! hipp!
hopp! hol veszem én itt magamat, hol hordom fáradt lábaimat? hegyeket,
völgyeket bejártam, pásztortársaimtól is elmaradtam; hanem azért is
rákezdem keserves nótámat, hogy feltalálnám pásztor-pajtásimat. Hanem
adjátok ide azt a lágy harapást, hadd harapjak egy keményet _(itt a
fogát rá csettegteti)_. Oh be keményet haraptam, kitört a fogam, adjátok
ide azt a kulacsot, hadd engeszteljem ki a fogam ágyékát. _(Egy juhász
átadja, s az öreg a fenekét megszívja.)_ Ezen átkozott hideg
befagylalta, tegyétek az asztalra, majd kiengeszteli a háznak gazdája.
_(Oda teszik s némely helyen megtöltik borral.)_

_(Ha közönséges háznál vannak, akkor ezt az öreg elhagyja, és itt
kezdi):_

Juj! nem fagy idekint, nem, csak csikorog; ti disztelen kutyák! idebenn
zesztek és zisztok, dorbézoltok; az öreg Matyus apátokról keveset
gondoltok; kapnátok fel a sós vajas alját, mikor legmelegebb!

HARMADIK JUHÁSZ.

Tyhű! be disznó ember kend öreg apám!

ÖREG JUHÁSZ.

De ha kapom ezt a juhteringettét, úgy közzétek verek, mint hajdan
szélylyelvert az isten a zsidó nemzet közt.

HARMADIK JUHÁSZ.

Laskodj kása, ne pötyögj!

ÖREG JUHÁSZ.

Hogy ne boszankodnék! gondolják meg a tekintetes urak; mikor másfél-száz
bárányomnak csak a gyapja maradt!

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem volt az annyi, öreg!

ÖREG JUHÁSZ.

Ugyan hát mennyi volt, te kutyafejü fiam?

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem volt több tizenötnél.

ÖREG JUHÁSZ.

Oh ne tréfálj velem; a guta is majd megüt mérgemben! Mégis több volt az,
gyönyörű gyermekem.

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem volt több tíznél.

ÖREG JUHÁSZ.

Oh ne tréfálj velem, a guta is járja a nadrágom fenekét. Még is több
volt az, gyermekem.

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem volt több ötnél.

ÖREG JUHÁSZ.

Oh, ne tréfálj velem, hiszen fiam, ötnek a kis baltám is utána
hajitottam; még e mái napig is oda van; hanem adjátok ide azt a lágy
harapást, hadd harapjak le keményet _(itt a fogát rá csettegteti.)_ Oh
be keményet haraptam, kitört a fogam, adjátok ide azt a kulacsot, hadd
engeszteljem ki a fogam ágyékát _(egy juhász átadja, az öreg a fenekét
megszívja)_ ezen átkozott hideg béfagylalta, tegyétek az asztalra, majd
kiengeszteli e háznak gazdája _(oda teszik s némely helyen megtöltik
borral)_

MIND A NYOLCZAN _(énekelnek.)_

  Titoli, Bátori, bojtárom,
  Vedd a botot a kezedbe,
  Jere velem Betlehembe.
  Titoli, Bátori, bojtárom,
  Nosza tehát hagyjuk itt, hagyjuk itt
  A nyájat és csordát,
  Betlehembe induljunk,
  Muzsikával ballagjunk.
  Vidd András sípodat,
  Te Jancsi dudádat,
  Én viszem furulyámat
  Alle, alleluja, alle, alleluja.

ÖREG JUHÁSZ.

  Oh Jézus! kegyelem király országa!
  Ez jó hírt egy fő angyal prédikálja
  Elsőben is mezei pásztoroknak,
  Nem e világi bölcs doktoroknak!
  Oh! mért vagytok hát ily álmosok?
  Nem tudjátok, hogy született
  Megváltó úr Jézus Krisztustok,
  Jertek hát ti is angyalok!
  Jertek ti is pásztorok!
  Imádjuk ezt a megváltó született Krisztust.

MIND _(énekelnek.)_

  Midőn a szűz magzatját,
  Jászolban siró fiát
  El akarja altatni
  S így énekelvén néki:
  Oh élet! oh napfény!
  Oh édes Jézusom, oh édes Jézusom!

ÖREG JUHÁSZ.

Na de édes gyermekeim, hadd lássam meg, mit hoztatok az Ur-Jézusnak?

ELSŐ JUHÁSZ.

Egy juhot.

MÁSODIK JUHÁSZ.

Egy bárányt.

HARMADIK JUHÁSZ.

Egy sajtot.

ELSŐ JUHÁSZ.

Hát kend, édes öreg apám, mit hozott az Ur-Jézusnak?

ÖREG JUHÁSZ.

Én is majd csak viszek valamit; de hova megyünk?

ELSŐ JUHÁSZ.

Betlehembe.

ÖREG JUHÁSZ.

Soha sem voltam én ott! megijedek én ott!

ELSŐ JUHÁSZ.

Ne félj öreg! légy bátor!

ÖREG JUHÁSZ.

Oh Ádám apánk, szent Habakukk! jőjj el segitségül! _(Két juhász karon
fogja az öreget s vezetik a Betlehemhez.)_ Ez az a Betlehem? be szép!

ELSŐ JUHÁSZ.

Ez. De mégis, mit hozott az Ur-Jézusnak?

ÖREG JUHÁSZ.

Egy pár gerliczét.

ELSŐ JUHÁSZ.

Hová tette?

ÖREG JUHÁSZ.

Elrepült!

ELSŐ JUHÁSZ.

Merre?

ÖREG JUHÁSZ.

Erre! _(Megüti egynek a fejét.)_

MIND _(énekelnek.)_

  Szent, szent, szent, szent az isten a mennyben
  És áldott ő dicsőségében,
  A ki mostan született,
  Jászolba behelyeztetett,
  Jászolban, pólában,
  Hideg istállócskában,
  Bé vagyon takargatva,
  Posztócskával pólálva.
  Jaj szegény, jaj szegény!
  Jaj szegény de fázik!
  Könnyeitől ázik,
  Jaj szegény, jaj szegény,
  Nincsen néki párnája,
  Sem czifra nyoszolnyája,
  Csak széna a lágy párna,
  Barmok szája melegitő kályhája,
  Ökör, szamár lehelleti reája,
  Ökör, szamár lehelleti reája.

ÖREG JUHÁSZ.

Na édes gyermekeim, már most hadd lássam meg zsiros babos tarisznyámban
levő órámnak azt a kis puntusát _(a másiknak orrára teszi az ujját.)_

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem azt a kis puntusát, hanem azt a kis numerusát.

ÖREG JUHÁSZ.

De hát a mint látom tizenkettedfél az óra, a nyugalomnak ideje volna; ti
angyalok vigan mulassatok, ti pedig pásztortársim, jertek aludjatok!
_(Az öreg harmadmagával lefekszik, egy juhász fenn van.)_

EGY JUHÁSZ _(énekel.)_

  Pásztorok, pásztorok,
  Beh elaludtatok,
  E sok juhnyáj mellett
  Csak magam’ hagytatok.

  De csak aludjatok,
  Mert fenn van a Fedor,
  Ne féljetek a kártól,
  Sem a farkasoktól.

Im látom uraimék, hogy az álom erősebb nálamnál, mert még ma egy dolgot
akartam véghez vinni, de az álom nem engedi, hanem majd magam ledűlök
pásztor pajtásimhoz. _(Lefekszik s horkolva alusznak.)_

AZ ANGYALOK S HERÓDES _(énekelnek.)_

  Mennyből az angyal
  Lejött hozzátok
  Pásztorok, pásztorok!
  Hogy Betlehembe
  Sietve menvén
  Lássátok, lássátok:
  Az isten fia,
  A ki született
  Jászolban, jászolban,
  Jászolban fekszik,
  Szépen aluszik
  Valóban, valóban.
  Mondá a pásztor,
  A ki legelső
  Közűlünk:
  Menjünk mindnyájan
  Köszöntésére
  Botokkal, botokkal.
  Vivének néki
  Száp ajándékot
  Magokkal, magokkal.
  Egyik egy juhot,
  Másik egy bárányt
  Vivének néki,
  Harmadik tejet,
  Negyedik hozván
  Egy sajtot.
  Ezeket hozván,
  Jó napot mondván
  Krisztusnak, Jézusnak,
  Ezeket hozván,
  Jó napot mondván
  Krisztusnak, Jézusnak.
  Gloria! _(letérdepelnek; egy csenget)_
  Énelesszel szúz dea
  Szurd-ide _(keresztbe teszik az angyalok a kardot)_ pastores
  Surdide pasztores.[4]

ÖREG JUHÁSZ _(álmában.)_

Ide szúrsz? ide bizony nem szúrsz, mert majd visszaszúrom.

_(A fennebbi éneket gyakran felcserélik a következővel):_

  Dormierosal, votes formosat[5]
  Oh Krisztus Jézus világ szerelme
  Én teelőtted most esem térdre.

(Letérdelnek s a kardot keresztbe teszik.)

  Aludjál én Jézusom!
  Nyugodjál én megváltóm!
  Kérjél egy szót, krisztel egy szót.[6]

ELSŐ JUHÁSZ _(közbe szól.)_

Hallod pajtás, uj hirmondás.

_(Énekelnek tovább.)_

  Angyalok énekelnek,
  Pásztoroknak hirdetnek:
  Hogy uj király született,
  A mely régen nyeretett
  Ti idvességtekre.

A JUHÁSZOK MIND _(fekve énekelnek.)_

  Örvendezzünk és vigadjunk,
  Szép dicséreteket mondjunk.
  Igaz Messiás! igaz Messiás! igaz Messiás!

ELSŐ JUHÁSZ _(fekve énekel.)_

  Pásztorok! keljünk fel!
  Betlehembe menjünk el,
  Betlehembe!
  Itt meglátjuk Urunkat,
  Mint kegyes megváltónkat.

  Fáradságunk őérette ne sajnáljuk.
  Talán még az éjtszaka is feltaláljuk.
  Na már meglelvén, mit vigyünk neki?
  Egy juhot, egy bárányt,
  Ilyen szegény pásztoroktól elég lészen,
  Talán még az aranynál is többet tészen _(felkel)_.

MÁSODIK JUHÁSZ _(fekve énekel)._

  Kelj fel öreg! társaddal, társaddal.
  Ne aludjál!
  Hogy midőn Betlehembe
  Már indulnál.
  Itt meglátjuk Urunkat, a Jézuskát,
  Ki értünk született, istennek szent fiát _(felkel)_.

HARMADIK JUHÁSZ _(fekve énekel)._

  Ne lármázzál Fedor! pajtásiddal,
  Hadd aludjam kedvemre ez utban.
  Felkelek, elmegyek, ezt meghigyjed,
  A kisdednek egy sajtot is majd elviszek.

Kelj fel öreg! angyal szól, Krisztus született, kakas kukorikol. Jer
Betlehembe, vess keresztet magadra _(felkel)_.

ÖREG JUHÁSZ _(fekve)_.

Micsoda, micsoda Kristóf született? kakas kukorikol.

HARMADIK JUHÁSZ.

Nem Kristóf, édes öreg apám! hanem az Ur Jézus Krisztus.

ÖREG JUHÁSZ.

Felkelek, de el is szaladok.

MIND A HÁROM JUHÁSZ _(egyszerre.)_

Csapófát az öregnek! _(Emelgetik botjokon.)_

ÖREG JUHÁSZ.

Ez ám a fris legény, a kit csapófával emelgetnek _(felkel)_.

A JUHÁSZOK _(énekelnek)_.

  Csorda-pásztorok, midőn Betlehemben
  Csordát őríznek éjjel a mezőben,
  Isten angyali jövének mellejök,
  Nagy félelemmel telék meg ő szivök.
  Ne féljetek pásztorok, pásztorok,
  Örömet hirdetek!
  Mert született már nektek,
  Kit megjövendöltetek,
  Egy szűznek méhében,
  Szűzön szült vérében
  Megváltó Krisztustok.
  Alle, alleluja, alle, alleluja.

ÖREG JUHÁSZ.

  Oh Jézus! kegyelem király országa
  Immár Heródes király szivét szállja
  Erős szándék, hogy téged megöljön,
  Holott országoddal eltörüljön.
  De mivel szerette isten e világot,
  Felnevelt számára egy szép szál virágot,
  Mely az Ur lelkével illatozik,
  Mert háló-eszközt mulatozik[7].
  Pásztoroknak jelent angyali sereg,
  Mondván: szivetek oh! mért kesereg?
  Békeség e földön! ne féljetek,
  Uj hirt mondok nektek, mely örömetek.
  A megtartó Betlehemben
  Itt levén, lehettek véle szemben.
  A kinek a mennyei föld királyi széke,
  Itt egy istálló szállása nékie;
  Hagyd itt a barmot, jászolt, istállót.
  Itt száll Jézusom, karjaim készek.
  Imhol van a fejem, itt hajtsd le fejedet.
  Csodáld, hogy e mennyei föld teremtője
  Jászolban fekszik, nincs rendes bölcsője.
  Csodáld, hogy e bűnös tutorra szorúlt,
  Ki előtt minden angyal leborúlt.
  Jertek ti is angyalok, jertek ti is pásztorok,
  Imádjuk ezt a megváltó ur Jézus-Krisztust.

MIND _(énekelnek)._

  Szűz Mária e világra
  Nékünk szent fiát hozta,
  Ur és isten, most közöttünk fekszik
  S együtt vigadjunk,
  Mert az égi madarak
  És az erdei vadak
  Őtet imádják és magasztalják,
  Őtet imádják és magasztalják.

ÖREG JUHÁSZ.

Na édes gyermekeim, egy igen-igen nagyot hazudnék, ha el nem hinnétek.

ELSŐ JUHÁSZ.

Hadd halljuk!

ÖREG JUHÁSZ.

Ha én Bécsben király lehetnék, minden nap háromszor hájas piritost
ennék, felkötném szőrös bocskoromat, megtéritném a juhom. Bezzeg,
bezzeg, visszaforditnám az ilyen nagy szamaraimat.

ELSŐ JUHÁSZ.

Szamár kend öreg!

ÖREG JUHÁSZ.

Szamár vagy te! ebanyád!

ELSŐ JUHÁSZ.

Még én annál nagyobbat is tudnék hazudni.

ÖREG JUHÁSZ.

Hadd halljuk hát, fiam.

ELSŐ JUHÁSZ.

Sokat jártam e világon, sokat háltam szalmazsákon, repűltem tarka
szamáron, nyargaltam füles bagolyon; de hogy én ezeket mind próbáltam,
Sámsonban, abban a hires királyi városban is azt dudáltam: Kankon üres a
korsó, nékem nem kell az a fekete fene zsuzsokos lencse, borsó.

ÖREG JUHÁSZ.

Hahó fiam! én annál nagyobbat is tudnék hazudni.

ELSŐ JUHÁSZ.

Hadd halljuk.

ÖREG JUHÁSZ.

Felmentem egy igen-igen kis nagy fára, ráztam a diót, hullott a mogyoró,
aztat ketté haraptam, annak a hajából csónakot csináltam, azon usztam át
azt a kerek kis tisztát.

ELSŐ JUHÁSZ.

Nem a tisztát apám, hanem a Tiszát.

ÖREG JUHÁSZ.

Ugy, ugy, édes fiam, a Tiszát.

ELSŐ JUHÁSZ.

Hajh! édes öreg apám! én még annál nagyobbat is tudnék hazudni.

ÖREG JUHÁSZ.

Hadd halljuk.

ELSŐ JUHÁSZ.

Bémentem egy igen-igen kis nagy házba; láttam, tálalták a lencsét,
törték a gombótát, magam is ugy jól laktam borsós káposztával, szint’
ugy csereg, csattog a korpaczibere a hasamban.

ÖREG JUHÁSZ.

Hajh! édes fiam, én még annál is nagyobbat tudnék hazudni.

ELSŐ JUHÁSZ.

De nem a hazugság körűl már öreg!

ÖREG JUHÁSZ.

Ugyan hát mi körűl?

ELSŐ JUHÁSZ.

Tudja-e kend, mikor elhajitotta azt a kis nagy baltát az után a sárga
kukora bárány után?

ÖREG JUHÁSZ.

Tudom hát; hisz ha elhajitottam is, majd kikerűl tavaszszal a hó alól,
ha csak a nyele is.

ELSŐ JUHÁSZ.

Igen, de mi velünk olyan pásztor-ember nem társalkodhatik, a kinek kis
nagy baltája nincs.

ÖREG JUHÁSZ.

Evvel köszönitek meg, hogy Jéruzsálemből erre a szent földre hoztalak
benneteket?

A JUHÁSZOK MIND.

Fogjátok meg, lökjétek ki az öreget, ne hálálkodjék _(ki akarják
lökni.)_

ÖREG JUHÁSZ.

Ne bántsanak! inkább kérek! _(Egy juhász vezeti, az öreg a perselyt
tartja.)_ Na édes tekintetes nagyságos uraimék, az én átkozott
czimboráim nem szenvednek kis nagy balta nélkül _(rázza a perselyt)_;
akár arany, akár ezüst, akár banknóta, mindent elveszek. _(Sorra jár s
visszatér a juhászokhoz.)_ Szerettek most, ugy-e?

MIND (_énekelnek.)_

  A mennyei szent városnak
  Gyöngy kapui felnyilnak:
  Oh Jézusom, szerelmesem,
  Légyen hozzád gyors menésem!

  Jézus egy szűztől született,
  Szúró szénára fektetett:
  Oh Jézusom, szerelmesem,
  Légyen hozzád gyors menésem!

  Jézus ágyán nincsen paplan,
  Jaj de fázik az ártatlan:
  Oh Jézusom, szerelmesem,
  Légyen hozzád gyors menésem!

_(Ha borral kinálják őket, Heródes és az angyalok egy dictiót mondanak s
isznak.)_

HERÓDES.

  Egészséggel! bokrétámnak első pillangója,
  Az Uristen áldása maradjon e házra,
  E háznak gazdáját az Uristen éltesse sokáig,
  Ellenség vérében ne járjon bokáig,
  Az Uristen éltessen mindnyájunkat sokáig _(iszik)_.

ELSŐ ANGYAL.

  E háznak gazdája, ki az Urat áldja,
  Mennyekben legyen örökös lakása _(iszik)_.

MÁSODIK ANGYAL.

  E háznak gazdáját az Uristen éltesse sokáig,
  Koronát hordozzon fejében holtáig,
  Az Uristen éltessen mindnyájunkat sokáig! _(iszik.)_

HARMADIK ANGYAL.

  Én is, mit társaim mondának jó szívvel,
  E ház gazdájának kivánom lélekkel _(iszik.)_

ÖREG JUHÁSZ _(a juhászokhoz.)_

  Danoljátok el az én nótámat!

JUHÁSZOK _(dalolnak s tánczolnak.)_

  Felkölt Fédor nagy álmosan,
  Fésűletlen, nagy borzasan,
  Száll a hegyről lefelé,
  Bocskorát is elejté.

ÖREG JUHÁSZ.

Nosza hát legények, szálljunk innen tovább, mert még ezt a nemes
Betlehemet másutt is várják; jól tudjuk, hogy egy forint száz
krajczárból áll, ha mink azt elvesztjük, nekünk lesz az nagy kár.

MIND _(énekelnek)_.

  A nap derűl,
  Hajnal kerűl,
  Már a szabott óra cseng.
  Már minden sor,
  Minden bokor
  Lassu marssal zeng,
  Már mi innét ha elmegyünk,
  Valahára visszatérünk,
  Ugy-e bizony, társ?
  Nosza pajtás fogd az ajtót,
  Csak hamar a kilincstartót,
  Hátra tekints,
  Semmi baj nincs,
  Innen haza, márs! _(Elmennek.)_

(Szathmáry Károly gyüjt. Debreczen.)


3.

(Tájszólás szerint.)

_(A Betlehemmel járó gyermekek, illetőleg már suhanczok, számra nézve
négyen vannak, kik közűl egy angyalnak neveztetik, a többi pedig
Maksusnak[8]. A Maksus általános megnevezés mellett még minden egyes
Maksusnak külön neve is van, t. i. az első Tütüre[9], a második Bandi, a
harmadik pedig Peti. – Ezek, mielőtt a Betlehem-járásra indulnak, otthon
az illető ruhákba felöltöznek, a mi abból áll, hogy az angyal szép fehér
inget s gatyát húz fel, vállairól fehér kendő omlik alá, fején pedig
aranyos és más egyéb színes papirokból ragasztott süveg van, mely a
püspöki főveghez hasonlít; a Maksusok pedig bőr sapka- és kifordított
subában jelennek, mint afféle pásztorok. – Útra induláskor az angyal egy
papirosból készitett templomot vesz kezébe, a melyben belűlről gyertya
ég és annak fényénél látható nehány kifaragott bárány, a jászolban fekvő
kisded Jézus, a boldogságos szűz Mária és sz. József. Az elindúlás pedig
történik az esteli órákban. Midőn valamely házhoz belépnek, a pitvarban
(konyha) mindnyájan éneklik:)_

  Csorda pásztorok, midőn Betlehembe’
  Csordát őríznek éjjel a mezőbe’:
  Isten angyali gyüvének melléjök,
  Nagy félelemme’ telék meg ű szívük.

_(Tütüre és az Angyal a szobába mennek, ez utóbbi a Betlehemet, a
kezében vitt templomot, az asztalra teszi.)_

TÜTÜRE _(bizonyos hanglejtéssel)_.

  Álom-ė vagy látás, azt mėg nem foghatom,
  Mit ér az én szivem, ha nem tapasztalom;
  Van két pajtásom, az sötét szögletbe’.

Gyere bė te vin Korėdon! _(az utóbbi sor mondása közben botjával az
ajtót megkopogtatja.)_

BANDI _(lomhán bedöczög)_.

  Gazda, gazdaasszony, készítsd a házadat,
  Sok szakállás vendég szájja udvarodat.
  Sűt, főt lėgyen ėlég, mert mėgėszik azok.
  Van még ėgy pajtásunk az sötét szögletbe’.

Gyere bé te vín Korédon! _(botjával az ajtón kopogtat.)_

PETI _(bevánszorog.)_

  Szallonnás jó estét! Szerelmes gazduram!
  Juhaink mögvannak, ėgy csėpp kárunk sincsen,
  Szép göndör gyapjaik hátukra hajlanak,
  Giliczék és bagjok mind akolba’ vannak.

MIND.

Fekügyünk lė pajtás vagy a szép lyány mellé vagy a szék-láb mellé, – de
mégis legjobb lėsz a fő’dre _(a pásztorok lefekszenek)_.

ANGYAL

_(a Betlehem tornyában levő csengetyűvel folytonosan csengetve.)_

  Frigyonfoszt tragyisz angyelorum,
  Maluz eszt in egla coelorum,
  Eti peti pásztor eszt,
  Fragye szui kortu eszt. Glória!

TÜTÜRE.

De jó vóna a hasamba ėgy tal túrús haluska, ha vóna!

ANGYAL _(nyujtott hangon)_.

Glória!

BANDI.

Jaj de nagyot f...tt a nyakamba a gólya!

ANGYAL _(mint előbb.)_

Glória!

PETI.

Mėgakatt a palláson a gazdasszony lába a koréba!

ANGYAL.

  Gloria! Gloria! Gloria!
  In excelsis Deo!
  Kejjettėk fő’ pásztorok
  Örömet hírdetėk,
  Mert mai nap születėtt,
  A kit megjövendőltek,
  Ėgy szűznek méhibű’
  Szűznek szűz véribű’
  Mėgvá’tó Jézusunk. Alle- Alleluja!

TÜTÜRE _(föltápászkodik s énekel)_.

  Kejj fő Peti! kejj fő! mert lėváglak,
  Nézd mėg juhaidat hun sétá’nak,
  Most láttam két farkast a pusztába’
  Juhaid keresik, majd mėgėszik.
    Kejj fő Korédon!
    Majd nagyot ütök a farodon.

BANDI _(felugrik)_.

Hopp isten jó napot, de nagyot ugrottam, majd kitört az üstököm.
Pajtásom keresėm, de mėg nem lelhetėm. Gulyások mógyára majd ėgyet
fütytyentėk, majd talán előgyün. Kejj fő vén Korédon, majd végig nyujtok
a farodon!

PETI _(a földön mozgolódva dörmögi.)_

  Mit beszé’sz te meszes üstökű,
  Lepjėn mėg ėgy nap harminczkét tetű,
  Akkora mint ėgy kesztyü.

TÜTÜRE, BANDI

_(botjokkal emelgetik a tápászkodót, ki majdmajd orrára bukik)._

Eme’jük szögín öreg apánkat, mert nehéz a v...ga.

PETI _(mentegetődzve.)_

Ugyan mé’t bántjátok ezt a szögín öregėt, mikó’ sė éjje’ sė nappá’ nem
alszik, tehát hajnalba jó’ esik neki az álom. – Hozzátok bė azt a
vasvillát, hagy feszigetėm fő’ a szėmėm kupáját, a kemėncze tetejére, a
sűtt kóbászra.

TÜTÜRE _(a Betlehem ajtajához megy.)_

  Üdvöz légy kis Jézus, születėtt Mesiás!
  Hoztam fő’ségėdnek ėgy kanta vajacskát,
  Maj’ jó lėsz a sován bűtre.

BANDI _(a Betlehem ajtajához megy)_.

  Üdvöz légy kis Jézus, születėtt Mesiás!
  Hoztam fő’ségėdnek ėgy kerek sajtocskát,
  Maj’ jó lėsz a sován bűtre.

PETI _(a Betlehem ajtajánál)_

  Üdvöz légy kis Jézus, születėtt Mesiás!
  Hoztam fő’ségėdnek ėgy göndör báránykát,
  Maj’ jó lėsz a szőre nadrágnak, a bűre bocskornak.

MIND _(énekelve.)_

  Szaporán kejjetėk fő’ bujtárok,
  Az angyal azt mondta, hallottátok,
  Üdvözítőt ma maj’ láttok.
  Vele eggyütt imágygyátok.

_(Az angyal nélkül éneklik hárman.)_

  Az’ sė tugygyuk, gazda, merre mėnnyünk,
  Még is csak sürget kê, hogy siessünk.
  Angyal szavábúl értėttük
  Születését Betlehembe’.

TÜTÜRE _(énekelve.)_

  A mit lėhet, viszėk én tejecskét.

BANDI _(énekelve.)_

  Én is viszėk sajtot és kėnyérkét.

PETI _(énekelve.)_

  Én viszėk ėgy báránykát,
  Kive’ jó tartjuk szent annyát.

MIND _(énekelve.)_

  Üdvöz légy kis Jézus, kis királyunk!
  Kit a szeginsígbe fö’talá’tunk,
  Vėdd kedvesen ajándékunk’,
  Légy mindėnkor mi ó’talmunk!

_(Ekkor a maksusok, mintegy indúlandók, körben forogva félig énekhangon
mondják.)_

  Gyerünk
  Mėnnyünk
  Az új király Betlehem várossába’
  Ott fekszik a jászo’ba’,
  Szénán, szalmán nyugodva.
  Édės Jézus
  Tőlünk nė fuss,
  Mėg nė útájj bennünket,
  Nėkėd adjuk szívünket,
  Fölajájjuk lelkünket.
  Ypsilon,
  Mindėn embėr ugorjon,
  Sánta varnyú maradjon.

AZ ANGYAL.

  A pásztorok ily nagy világosságtú’ mind mėgijettek,
  Gábriel angyal bátorítá őket, hogy nė féjjenek.
  Azért mink is mindnyájan
  Jézust szívbű’ magasztalván:
  Üdvöz légy,
  Áldott légy
  Mennyei királyunk,
  Édės Jézusunk!

MIND _(énekelve.)_

  Mostan kinyí’t ėgy szép rúzsa virág,
  A kit régėn vár az egész világ,
  Betlehembe’ kibimbadzott ző’d ág,
  Király nembű’ méltóság. :l:

  Még sė talá’t szállást a városba’,
  Maradása kivűl a hostyába[10],
  Mer’ lakosok inkább az urakon
  Kapkodnak mint Jézuson.

  Szűz Mária így kesereg sorsán,
  Szent Józseffe’ szent fiát a’tatván,
  Nyugszik véle csak ėgy kevés szénán,
  Szömibű’ könyv csurdúlván.

_(Menet közben éneklik mindnyájan.)_

  Elindúlának és el bejutának,
  Szűz Máriának jó napot mondának.

  Mėnnyetėk el bė gyorran a városba,
  Ott talájjátok Jézust a jászolba’.

  Isten álgya mėg a háznak gazdáját,
  Ökrit, szamarát és mindėn jószágát!

(Csaplár Benedek gyüjt. Csongrád vidékéről.)


4.

ANGYAL.

  Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok!
  Hogy Betlehembe sietve menvén, lássátok, lássátok
  Az isten fiát, a ki született jászolba’,
  Mellette vagyon az ő szent anyja Mária.

ELSŐ PAKULÁR.[11]

  Vedd rád pajtás a bundát,
  Te Geczi a furulyát;
  Én is viszek sajtocskát, –
  Tejet, túrot, vajocskát
  Vigyünk Jézuskának!

MÁSODIK PAKULÁR.

  Ezt adjuk anyjának,
  Főzelékűl fiának,
  Édes megváltónknak.

ELSŐ PAKULÁR.

  Fúdd András sípodat,
  Te Jancsi dudádat.
  Báránykával, Jancsikó, Jancsikó
  Menj bé te előre.
  Malasztit maginkra,
  Áldásit nyájinkra
  Kérjed s mezeinkre.

HARMADIK PAKULÁR.

  Pásztorok keljünk fel,
  Hamar induljunk el!
  Siessünk, ne késsünk!
  Fáradságot ő érette ne sajnáljunk,
  Talán még az éjjel is reá találunk. –
  Betlehem városába’
  Rongyos istálócskába’
  Fekszik széna- szalmába’,
  Ponyvába
  Be vagyon takargatva.

ELSŐ PAKULÁR.

  Jaj szegény mint fázik,
  Könyeitől ázik.

MÁSODIK PAKULÁR.

  Adjuk át e bárányt, talán elég lészen,
  Talán még az aranynál is többet tészen.

(Gyulai Pál gyüjt. Erdély, Csomafája.)


5.

_(Játszó személyek: Angyal, tiszta fehér öltözetben, fején egy czukor
süveg, aranyos lemezzel bevonva. Huszár, katonai egyenruhában. Kis
juhász. Öreg juhász. Bábtánczoltató, ki a „Betlehemben“ levő két bábot,
leginkább a komolyabb részletek előadásakor, tánczoltatja.)_

ANGYAL _(jő)_.

Ezt nekünk megírták a mi régi prófétáink, hogy Megváltónk született, a
mint jövendöltetett. – Szabad-ė a Betlehemmel bejönni?

_(Ha szabad, kiszól s a bábtánczoltató beviszi a Betlehemet, a többiek
kinn maradnak.)_

KÉT JUHÁSZ, HUSZÁR _(kinn énekelnek)_.

  Örűlj juhász csordája, csordája,
  És az egész juhász nyája,
  Serkenj fel mély álmodból,
  Minden pásztor aklából.
  Isten fia született,
  A mint jövendőltetett.
  Ez a világ váltsága,
  Pásztorok vigassága.

HUSZÁR _(jő)_.

Serkenj fel, édes jó gazdám, mély álmadból, mert mind járt szakállas
Koridon vendég szállja meg a házat. _(Ki szól.)_ Gyere be te Koridon,
jót ütök a farodon!

KIS JUHÁSZ _(jő)_.

Hipp, hopp! hun szedtem-vettem magamat, hol húzom-vonom ezt a fáradt
lábaimat, hanem azért fujom pásztor nótámat, hogy megtalálhassam az öreg
Masula apámat. _(Kiszól.)_ Jöjjék be kend, öreg apám!

ÖREG JUHÁSZ _(kinn)_.

Ėn fiam, ėn?

KIS JUHÁSZ.

Kend, öreg apám, kend!

ÖREG JUHÁSZ.

Hát oztán, ha be találok menni, a kolbászt nem akasztják a nyakamba?

KIS JUHÁSZ.

Nem bizony, még a kötelet sem.

ÖREG JUHÁSZ.

Hát osztán, ha még örvendetesebben egy nagyobbat találnék ugrani, a
töltött káposztát nem teszik elibem?

KIS JUHÁSZ.

Nem biz’ a lágy mosót sem.

ÖREG JUHÁSZ _(jő)_.

No hát kalácsos jó estét adjon isten az uraknak! látom fiaim, hogy tik
itt benn esztek, isztok, dorbézoltok, szegány öreg Masula apátokról nem
is gondolkodtok; hé de bot veri hátatokat, nem tudjátok isten tiz
parancsolatját?

KIS JUHÁSZ.

Itt a kulacs, igyék kend _(átadja.)_

ÖREG JUHÁSZ _(fenekét szivja.)_

Egyenek meg a nyővek, a kik a kövekben nyögnek. – Mostani világban a
szegény öregre csak feneket forditanak.

KIS JUHÁSZ.

Az annak a szája.

ÖREG JUHÁSZ.

Fiam, be van annak fagyva a szája.

KIS JUHÁSZ.

Tegye fel kend az asztalra, majd kiengeszteli ez háznak gazdája.

ÖREG JUHÁSZ.

Bizony meg is cselekszem _(a kulacsot az asztalra teszi.)_

MIND

_(énekelnek, ez alatt a bábtánczoltató is játszik.)_

  Mennyből az angyal
  Lejött hozzátok
  Pásztorok, pásztorok,
  Hogy Betlehembe
  Sietve menvén
  Lássátok, lássátok.
  Az isten fia,
  Ki ma született,
  Jászolban, jászolban,
  Jászolban fekszik,
  Barmok közt nyugszik
  Szent fia, szent fia;
  Ő lészen néktek
  Idvezítőtök
  Valóban, valóban.

ANGYAL.

Glória!

KÉT JUHÁSZ.

Hallod apám, gomolya.

ANGYAL.

Glóriának inexersis deis pasztores![12]

ÖREG JUHÁSZ.

Hanem, hallod fiam, tarka disznó a goréban, mind megeszi azt a kis
málénkat.

KIS JUHÁSZ.

Majd úgy teszünk vele, mint a vargák a bőrrel.

ÖREG JUHÁSZ.

Igen, ha ráérünk.

MIND

_(énekelnek s a bábtánczoltató ismét játszik.)_

  Szűz Mária e világra
  Nékünk szent fiát hozta,
  A jászolba helyeztetvén
  Őtet, imigyen szóla:
  „Aludj’ el én virágom,
  Nyugodj el én magzatom!“
  Igy énekelvén
  És örvendezvén,
  Ökör, szamár rėája lehelvén
  Mintha mondanák:
  Úr és isten most közöttünk fekszik!
  Együtt vigadjunk,
  Hálákat adjunk.
  Már az égi madarak
  És az erdei vadak
  Őtet imádják
  És magasztalják.

KIS JUHÁSZ.

Van-ė még a pásztoroknak elegendő szállások?

HUSZÁR.

Van még a gazdámnak két kazal szalmája, hajtsd ki reá azt a két nagy
szamár füledet, bújj belé, tudom meg nem fázol.

ÖREG JUHÁSZ.

Távozzunk ettől a rozsdás vitéztől, kinek nagyobb a mormolása mint a
hatalmassága.

HUSZÁR.

Jól jártál, hogy elhordtad innet azt a rút tetves bundát, mert csakugyan
ráhánytam volna ez kardomnak lapját.

ÖREG JUHÁSZ _(megrázza bundáját.)_

Megehetnéd a mi ebbe’ van.

HUSZÁR.

Egye meg a rozsda.

ÖREG JUHÁSZ.

Te vagy az a rozsda.

ANGYAL.

Édes öreg apám, azt kérdi a mi fris házi gazdánk, hány esztendős lehet
kend?

ÖREG JUHÁSZ.

Oh! édes gyermekem, be sok bajotok van velem, nem néztem még meg a
márticulámat, hanem meg fogom nézni és meg fogom nektek mondani. _(A
nála levő kis könyvet kinyitja, belenéz)_. Kilenczszáz kilenczven
kilencz, mint a vén Matusálem és Nóe. Sokat jártam a betlehemi pusztán,
megöregedtem, megvénűltem a kút gyárgyán.

ANGYAL.

Bár az akasztófán száradt volna kend. – Édes öreg apám, egy kérdése van
még a mi fris házi gazdánknak, hány óra lehet ilyenkor?

ÖREG JUHÁSZ.

Két fertály hétre; feküdjünk le a földre. _(A két juhász lefekszik.)_

Az ANGYAL, HUSZÁR _(énekelnek.)_

  Keljetek fel, pásztorok!
  Örömet hírdetek,
  Mert ma nektek született,
  A mint jövendőltetett,
  Egy szűznek méhében,
  Szűzen szült vérében.
  Jézus és Mária
  Alle- alleluja, alle- alleluja!

HUSZÁR.

Kelj fel Burkus, kelj fel, hogy itt ne érjenek akaratod ellen, fejedbe
ne lőjenek.

KIS JUHÁSZ _(felkel.)_

Kelj fel öreg társaddal, Betlehembe indúljunk, ott meglátjuk urunkat,
kegyes megváltónkat. Keljen kend fel öreg apám, menjünk Betlehembe,
Krisztus született, keresztet vetni.

ÖREG JUHÁSZ.

Mit fiam, mit? pereczet enni?

KIS JUHÁSZ.

Nem öreg apám, nem; menjünk Betlehembe, Krisztus született, keresztet
vetni.

ÖREG JUHÁSZ.

Kocsi tengelyt kenni?

KIS JUHÁSZ.

Nem öreg apám, nem; menjünk Betlehembe, Krisztus született, keresztet
vetni.

ÖREG JUHÁSZ.

Mit fiam, mit? kürtős kalácsot enni?

KIS JUHÁSZ.

Nem öreg apám, nem; menjünk Betlehembe, Krisztus született, keresztet
vetni.

ÖREG JUHÁSZ _(felkel)_.

Hát hogy kell azt, édes fiam, mondani?

KIS JUHÁSZ _(keresztet vet.)_

Pater noster, apád suszter, befódta a csizmámat, mégis lyukasan maradt.

ÖREG JUHÁSZ.

A nagy apád lelke, nem úgy van az édes fiam!

KIS JUHÁSZ.

Hát hogy’ van?

ÖREG JUHÁSZ.

Adenasku, dobretacsku, silágy czipó, simeleg hús, három itcze bor belém
csúsz.

ANGYAL.

Angyali szó jött kendből.

MIND

_(énekelnek, a két juhász tánczol, a bábtánczoltató a Betlehemben levő
báránykát tánczoltatja.)_

  Vedd rád pajtás a bundát, a bundát,
  Fogjuk göndör báránykát,
  Vigyük el az anyjának,
  Főzze meg a fiának.
  Vigyünk neki lisztecskét,
  Főzzünk neki tejecskét;
  Mennyből hozzunk furulyát,
  Fújjunk neki szép nótát,
  Fújjunk neki szép nótát.
  Mennybe viszi lelkünket,
  Ott vigasztal bennünket,
  Ott vigasztal bennünket.
  Ez a világ váltsága,
  Pásztorok vígassága,
  Pásztorok vígassága.

KIS JUHÁSZ.

  Zürgetik a kócsot, pénzt akarnak adni,
  Tán a pénzes ládát ki sem tudják nyitni.

HUSZÁR.

  Látom asszonyomnak sűrű mosolygását,
  Gazd’uramnak pedig régi akaratját,
  Bárcsak ide lökne egy-két forintocskát,
  A mellé pedig egy pár itcze pályinkát.

ÖREG JUHÁSZ _(a szolgálóra néz, toppant.)_

  Oh te mámó szolgáló mit tátod a szádat?
  Jobb vó’na, hogy hoznál egy-két kalácsocskát,
  A mellé pediglen egy pohár borocskát.

A BÁBTÁNCZOLTATÓ.

  Örűljünk mindnyájan
  Kegyes keresztyének,
  Zengvén szánkban ilyen
  Örvendetes ének:
  Áldás és dicsőség
  Az isten nevének;
  Az isten báránya
  Szentűl sátorozzon,
  Ember az emberrel
  Békével lakozzon;
  E karácsony napja
  Néktek boldog légyen,
  Hogy soha kár, gyalázat
  És szégyen ne érjen.
    Szivesen kivánom!

(Szathmáry Károly gyüjt. Csenger.)


6.

KÉT ANGYAL _(bejön s énekel:)_

  Örömet hírdetek néktek,
  Mert ma született ti üdvösségtek:
              Jézus Krisztus!

MÁRIA és JÓZSEF

_(bejönnek, az előbbi egy székre űl, az ölében levő kis bölcsőt, melyben
egy báb, a Jézuska fekszik, ringatja; József az aranyos fejszével háta
megé áll.)_

KÉT ANGYAL _(énekel.)_

  Krisztus Jézus született,
    Örvendezzünk,
  Néki öröm-éneket
    Zengedezzünk!
  Dávidnak véréből,
  Tiszta szűz méhéből
    Született Krisztus nékünk.

  Szűz Mária nékünk
    Szent fiát hozá, –
  A jászolban fekszik, ki a
    Mennyet s földet alkotá;
  Mely végtelen kegyelem
  Tőled, jó istenem,
    Hogy igy szeretted az embereket!

AZ EGYIK ANGYAL _(énekel)_.

  Mennyből az angyal
  Lejött hozzátok
      Pásztorok!
  Hogy Betlehembe
  Sietve menvén
      Lássátok:
  Istennek fia,
  A ki született,
      Jászolban –
  Ő leszen nektek
  Üdvözitőtök,
      Valóban!

A PÁSZTOROK

_(bejönnek s Mária előtt leborúlva éneklik.)_

  Pásztorok, pásztorok örvendezve
  Siessünk Jézushoz Betlehembe,
  Mondjunk mi köszöntőt a kisdednek,
  Ki hozott váltságot az embernek.
  Angyalok szózata minket is hív,
  Értse meg ezt tehát minden hű szív,
  A kisded Jézuskát mi is áldjuk,
  Miként az angyalok, magasztaljuk!

MIND _(énekelnek.)_

  „Dicsőség mennyben az istennek!
  Dicsőség mennyben az istennek!“
  Az angyali seregek
  Vigan igy énekelnek,
  Dicsőség, dicsőség istennek!
  Békeség, békeség földön az embernek!
  Békeség, békeség földön az embernek!
  Kit az igaz szeretet
  A kis Jézushoz vezet!
  Békeség, békeség az embernek!

_(Mária a bölcsőben fekvő Jézuskát a házban körűlhordja, kit a család
minden tagja megcsókol s titkon a kis bölcsőbe mindegyik nehány
krajczárt csúsztat s azzal eltávoznak.)_

(Török Károly gyüjt. Székes-Fehérvár.)


7.

AZ ANGYAL

_(bejő, a „Betlehem-“et asztalra helyezi s a gyertyát benne meggyujtja,
mi közben mondja:)_

  Dicsérjük a Jézust bejövetelünkben,
  Legyünk szerencsések ezen esztendőben,
  Bor, búza, áldás szálljon a fejünkre,
  Isten malasztja magyar nemzetünkre.

_(Énekelve.)_

  Vigan zengjetek cziterák,
  Jézus született,
  Harsogjatok dob s trombiták,
  Isten ember lett;
  Ti pásztorok, szegények,
  Örvendezzetek,
  Közöttetek a kis Jézus,
  Vigan legyetek!

PÁSZTOROK _(kinn a konyhában éneklik)_.

  Titire, Titire!
  Te menj be előre.
  Térdet, fejet hajtunk,
  Néked áldást mondunk;
  Áldást adjon nyájunkra,
  Malasztját házunkra,
  József és Mária.
  Alle-Alleluja!

ELSŐ PÁSZTOR _(jő.)_

  Hegyeken, völgyeken csuszkáltam, mászkáltam,
  Legelőkön legeltettem bikkfa zöld árnyékon;
  Gyere be te vén Koridon!

MÁSODIK PÁSZTOR _(jő.)_

  Ákom, bákom,
  Mindaddig járom,
  Míg a Mokszus pajtásom
  Elő nem találom.
  Talán majd ha egyet fütytyentek bejön.
  Gyere be te Pista pajtás,
  Az angyaltól új híradás,
  Az angyaltól hirdettetett,
  Hogy Messiás született.
  Megállj angyal egy kevéssé,
  Juhász botom is elesett,
  Hogy vegyem rám a szűrömet,
  Hogy fogom meg a legszebbik ürűmet.
  Jere be te vén Koridon!

ÖREG PÁSZTOR _(jő)._

Szalonnás jó estét kedves gyermekeim, juhaim mind akolban vannak, egy
csepp károm sincsen; Gilicze és Baktyu mind akolban vannak, szép göndör
gyapjai vállára hajlanak. Ti itt esztek, isztok s öreg apátokról nem is
gondolkodtok.

MÁSODIK PÁSZTOR.

Oh öreg apám csak a csontocskát szopogatjuk, kulacs száját nyalogatjuk.
– Feküdjünk, öreg, az ágy alá.

ÖREG PÁSZTOR.

  A lyány alá?

MÁSODIK PÁSZTOR.

Oda öreg, oda!

_(A pásztorok lefeküsznek s hortyognak)_

Az ANGYAL _(énekel)_

  Mennyből az angyal
  Lejött hozzátok
  Pásztorok, pásztorok,
  Kik Betlehembe
  Sietve menvén
  Lássátok, lássátok.

  Istennek fia,
  A ki született,
  Jászolban, jászolban,
  Jászolban fekszik,
  Barmok közt nyugszik
  Pólyában, pólyában.

  Mellette vagyon
  Az édes anyja,
  Mária, Mária.
  Ő lészen néktek
  Üdvözítőtök
  Valóba’, valóba’.

_(Szóval mondja:)_

  Glória!

ELSŐ PÁSZTOR.

Hallod, pajtás, gomolya.

Az ANGYAL.

Glória!

MÁSODIK PÁSZTOR.

Hallod pajtás, csirke csipog az ágy alatt, pedig még ki sem kelt.

Az ANGYAL.

Glória!

ÖREG PÁSZTOR.

Hallod pajtás, a tarka tehén a fiát riakolja a kóróban.

Az ANGYAL _(énekel.)_

  Keljetek föl pásztorok,
  Örömet hírdetek,
  Mert ma nektek született,
  Ki megjövendőltetett,
  Egy szűznek méhéből,
  Szűzen szűlt véréből
  Megváltó Jézusunk,
  Megváltó Jézusunk.
      Alle-alleluja!

ELSŐ PÁSZTOR _(felkelése közben.)_

Ejnye de elaludtam; a macska s....be ragadt a bajuszom.

MÁSODIK PÁSZTOR _(felkelése közben.)_

Ejnye de elaludtam; a gazdasszony lyánya s....be ragadt a bajuszom.

ÖREG PÁSZTOR

_(felkelése közben vissza-visszaesik.)_

Ejnye de elaludtam; a gazdasszony s....be ragadt a bajuszom.

A PÁSZTOROK MIND

_(elkezdenek otrombául ugrálni; félig énekelve, félig mondva:)_

  Ugráljunk, tánczoljunk e Betlehem mellett,
  Örvendjünk, vígadjunk kis Jézusunk mellett,
  Ha még a gazdasszony egyszer jó’ innunk adna,
  Majd eszünkbe jutna a szép asszony dala.
      Hipit hap Gyurka!

_(Énekelve)_

  Betlehembe menj pajtás, menj pajtás,
  Ottan vagyon jó lakás, jó lakás,
  Szőlőt sem kell kapálni, kapálni,
  Mégis lehet bort inni, bort inni.

_(Kurjongatva.)_

  Ha! Pista vígadjunk,
  Hosszú hálákat adjunk!

_(Ismét énekelve.)_

  Vedd rád Kató ködmenkéd, ködmenkéd,
  Kösd be bojhos fejecskéd, fejecskéd,
  Maradj itten a nyájnál, a nyájnál,
  Visszajövünk mindnyájan, mindnyájan.
  Te is Pista téritsd vissza a juhokat,
  Hogy a farkas el ne lopja legjobbikat.

_(Ismét kurjongatva.)_

  Hipit hap Gyurka!
  Oldal, kolbász, szalonna
  Pásztoroknak jó volna,
  Ha a gazdasszony adna.
  Egy itcze bor a mellé,
  Annál jobban se tenné,
  Ha torkunkat megkenné.

_(Énekelve.)_

  Jézus ágyán nincsen paplan,
  Jaj de fázik az ártatlan,
  Vigadj József Máriával
  Barmok között istállóban.

  Mi is vígadjunk e házban,
  Gazdasszonyunk jóvoltában.
  Jerünk ki már a pusztába,
  Jerünk ki már a pusztába.

  Mikor a hold föl fog jönni,
  Betlehemben fogunk lenni,
  Kis Jézusnak új hírt vinni,
  Kis Jézusnak új hírt vinni.

  Mit vigyünk mi ajándékot a kis Jézusnak?
  Irós-vajat, gyenge sajtot, egy szép báránkát;
      Induljunk hát!

ELSŐ PÁSZTOR _(a Betlehem elébe megy.)_

  Üdvöz légy, kis Jézus, született Messiás,
  Hoztam felségednek egy kerek sajtocskát;
  Majd jó lesz a sovány böjtre[13].

MÁSODIK PÁSZTOR _(a Betlehem elé megy.)_

  Üdvöz légy, kis Jézus, született Messiás,
  Hoztam fölségednek egy kanta vajacskát;
  Majd jó lesz a sovány böjtre.

ÖREG PÁSZTOR _(a Betlehem elé megy.)_

  Üdvöz légy kis Jézus, született Messiás,
  Hoztam fölségednek egy göndör báránykát;
  Jó lesz a bőre bundának,
  A szőre botosnak[14], a télre.

A PÁSZTOROK MIND _(énekelve.)_

  Elérkezett a szerencsés éjtszaka,
  Melyen drága gyermeket szűlt Mária,
  Kit azonnal takargata pólyába,
  És szénára helyeztetett jászolba.

  Az angyal is vigassággal jelenti,
  Csordásoknak, pásztoroknak hírdeti,
  Betlehemi szép pusztába vezeti,
  Hogy született a kis Jézus, jelenti.

  Ha látnátok oh! mely gyorsan szolgálnak
  Szent József és szűz Mária Jézusnak,
  Mind a ketten rázogatják szalmáját,
  Kemény kóró meg ne sértse Jézuskát.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Látom a gazdasszony szalad a kamrába.
  Leránt egy szál kolbászt, veti a nyakamba.

ÖREG PÁSZTOR.

  Hozd be te Vintere azt a három águ vasvillát,
  Hogy feszigessem föl a szemem pilláját,
  Majd meglátom a gerenda alatt a tepsi rétest.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Ura, ura Gyura,
  Pityereg a pulyka.
  Eredj te szolgáló üssed azt a pulykát,
  Hogy meg ne harapja mentikásék tyúkját.
  Mentikás koromban űltem a kuczkóban,
  Egy nagyfejű tetűt fogtam a gatyám párkányában,
  Megfogtam a lábát, kihúztam a hóra;
  Oda ment a tarka barka,
  Ugy megveszekedett rajta,
  Mint tizenkét erős bika.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Nem szeretem a szalonnát sűlve,
  Mert megdagad az oldalam tőle,
  János bátyám is megbomlott tőle.

ÖREG PÁSZTOR.

  Ákom, bákom,
  Mindaddig járom,
  Míg a Mokszus pajtásom
  Elő nem találom.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Ákom, bákom,
  Kiesett a mákom,
  Szedd föl te Koridon pajtásom!

(Csaplár Benedek gyüjt. Csongrádmegye. Horgos.)


8.

_(Az angyal és a Betlehem-vivő, kit Töröknek hívnak, bejönnek.)_

AZ ANGYAL.

  Jó estét, uraim, meg ne ijedjetek,
  Hogy ily roppant sereg érkezett közitek,
  Elhoztuk Betlehemet egész táborával,
  Hát ne csudáljátok, hogy maradtunk hátúl.
  De azért az urak meg ne itéljenek,
  Sőt annál is inkább jobb neven vennének.
  Muzsikámnak lantját mostan megpendítem,
  Orpheussal együtt szájacskám zendítem,
  Gyenge érzelmemmel elmémet terhelem,
  Krisztus születését eképen hírdetem:
  Született a Krisztus, világ megváltója,
  Hogy legyen minékünk idvesség adója.
  Ki ne örvendezne hát az ő szivében,
  Hogy született Krisztus ez nap Betlehemben.
  Oh örömnek napja, lelkünk vigassága,
  Tündökölj szivünkben mint lámpás világa,
  Tégy méltókká minket szent születéseddel,
  Amaz idvességes drága érdemével,
  Hogy ily karácson estvéjét
  S ünnepét tölthessük el szent születésével.

AZ ANGYAL ÉS TÖRÖK _(énekelnek)_.

  Az istennek szent angyala
  Mennyekből hogy alá szálla,
  És a pásztorokhoz juta,
  Nékiek eképen szóla:

  „Mennyből jövök most hozzátok
  És imé nagy jó hírt mondok,
  Nagy örömet majd hirdetek,
  Melyen örvend ti szivetek!“ stb. stb.

(_az éneket folytatják tovább ezen sorig:_ „Kitől menny s föld
teremtetett,“ – _ennek végeztével igy szól:_)

A TÖRÖK.

  Krisztus születését angyalok hírdetik,
  A kis Betlehemben jászolba tétetik,
  Holott is oktalan barmok melegítik
  És a pásztoroktól buzgón imádtatik.

AZ ANGYAL ÉS TÖRÖK _(énekelnek)_.

  Egy szűznek méhében,
  Szűzen szűlt vérében
  Megváltó Jézusnak
  Allé-alléluja!

vagy:

  Triumphus regis Angelorum
  Natus est natus in coelorum.
  Qui est natus Salvator,
  Peccatoris Salvator,
  Natus est, natus, in coelorum,
  Excitavit pastores,
  Regis sui doctores,
  Cantantes, cantantes.

EGY BOJTÁR _(beugrik az ajtón s énekel)._

  Ugorj fel bojtár a talpadra,
  Ne legyen gondod a nyájadra,
  Amott egy dombocskán
  Legelő juhocskám, –
  Vedd válladra,
  Vidd Váradra;
  Elmegyünk immár Kanahánba,
  Viszünk már néki ajándékba
  Egy-egy kis túrocskát,
  Másik kis sajtocskát
  Áldozatba.

MÁSIK BOJTÁR _(bejő, énekel)_.

  Kelj fel kopasz kolompozz,
  Három óra, harangozz,
  Költsétek fel Fédorát,
  Hadd kösse fel bocskorát.
  Fédor felkél nagy-álmosan,
  Fűsületlen és borzasan.
  Szalad hegyrűl lefelé,
  Bocskorát is elejté.
  Kiméne a gazdája,
  Kérdi tőle: mi ujság?
  Hogy ott látja mezítláb.
  Sinka vedd elé a tarisznyát,
  Vessünk belé gomolyát,
  Ő is viszen zsendiczét,
  Vajat is vagy két itczét.

PÁSZTOROK

_(jőnnek be a szobába s a földön guggolva éneklik.)_

  Pásztorok, pásztorok keljünk fel!
  Hamar induljunk el,
  Imé angyal jelenék,
  Hogy Messiás születék.
  Siessünk,
  Ne késsünk,
  Fáradságunkat érette ne sajnáljuk,
  Talán még ez éjtszaka is rá találunk.
  Oh szegény mint fázik,
  Könnyeitől elázik!
  Nincsen neki dunnája,
  Sem czifra nyoszolyája, –
  Szénája,
  Szalmája, –
  Ökör, szamár lehellének ő reája,
  Barmok szája melegítő kályhája.

ELSŐ PÁSZTOR _(feláll)_.

  Hopp! isten jó estét, lám én is itt vagyok,
  Ugy megfáztam ott künn, szintén majd megfagyok,
  Ha tormás csukával engem jól tartotok,
  Czifra beszédeket majd nektek hazudok.
  Feljártam Ázsiát, Áfrikát, nagy Brandenburgiát,
  Hétszer absolváltam a philosophiát,
  De olyan jól tudtam a napoknak számát,
  Ha más mondotta meg kis karácson napját.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Ausis Domnule,
  Künn egy erős medve,
  Hadd küszködjem véle;
  Mert ti olyan fösvények vagytok,
  Kumuj in Parintye
  Satus sala vestru fruntye.

ELSŐ PÁSZTOR _(az öregtől kérdezve)_.

  Apám uram hány esztendős kend?

ÖREG PÁSZTOR.

  Micsoda? gomolya!
  Turós haluska, ha volna, jó volna.

ELSŐ PÁSZTOR.

Nem azt mondom én apám uram, hogy gomolya, – hanem hány esztendős kend?

ÖREG PÁSZTOR.

Kilenczszáz kilenczvenkilencz, mióta a betlehemi pusztán azokat a drága
jóféle juhocskákat őrízzük.

MÁSODIK PÁSZTOR.

Apám uram! tán lapos tetű is megtermett a szakálába’?

ÖREG PÁSZTOR.

Bizony van abban fiam, nem kevés, de jó nagyok, olyanok, mint egy
bivaly; a szarvából fűsűt lehet csinálni a kisasszonynak.

PÁSZTOROK _(énekelnek)_.

  Nosza, nosza pásztorok,
  Zengjen, zengjen száz torok,
  Doboljunk,
  Sipoljunk,
  Vigan örvendjünk.
  Nosza tehát jó gazda!
  Bocsáss minket utunkra,
  Házadra
  Maradjon istennek áldása!
  Ha egy jó kanna borral
  Beszélgetnénk, jobb szóval
  Ujulást,
  Ujulást
  Venne torkunk azonnal.
  Kalácsokat majd adnak,
  Kolbászokat ránk raknak,
  Tallérral, forinttal megajándékoznak.

ÖREG PÁSZTOR.

  Már ezeknek mind vége
  Dixi, duxi krajczár,
  Az angyal forintot vár.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Lelkem ifju asszony! mit néz a szemembe?
  A kalács ne legyen feledékenységbe!
  Immár jó uram! forgolódjál tyúkhússal,
  Kalácscsal, egy kancsó borral,
  Ama régen eltett öt-hat forintokkal.
  Én is hadd fizessek:
  Áldást, békeséget,
  Bort, búzát és mézet, –
  Kívánom: éljetek!

_(Mind el.)_

(Lugossy József gyüjt. Nagy-Bánya.)


9.

Az ANGYAL _(jő, betlehemét leteszi.)_

  Jó estét, uraim, meg ne ijedjetek,
  Hogy ily roppant sereggel eleitekbe érkeztünk;
  Elhoztuk Betlehemet egész táborával,
  Meg ne csodáljátok, hogy maradtunk hátúl.

A PÁSZTOROK _(kinn a konyhában éneklik)_.

  Betlehembe tehát menjünk,
  Ájtatosan neki szóljunk:
  Salve, salve Jézus
  Parbulesz, adusz isten fordulesz.

ELSŐ PÁSZTOR _(bejön.)_

  Álom-e vagy látás, azt ki nem mondhatom,
  Mit töredelmes szivvel fel sem találhatom,
  Együgyű elmémmel fel sem gondolhatom:
  Az Ur Jézus Krisztus született e mai napon.

MÁSODIK PÁSZTOR _(jön.)_

Mit félsz, mit rettegsz, lám én is itt vagyok!

ELSŐ PÁSZTOR.

  Isten hozott kedves Bertókom!
  Lám hogy én ezeket a kegyetlen pusztákat járom,
  Elveszett gidócskám nem találom,
  Farkas gyomrába esett, a mint én azt látom!

HARMADIK PÁSZTOR _(jő.)_

Jó estét öcsém! hát ti miről beszélgettek? talán hogy a vén Domjánnak
szakála megőszűlt?

MÁSODIK PÁSZTOR.

Istók, a mint én veszem észre, te mind félre beszélsz, megbomlott eszű
vagy. Teli kulacsokkal nincs most idő járni, hanem jobb lesz, köszöntsd
rám.

HARMADIK PÁSZTOR.

  Jó ismerősöm nekem a kocsmáros,
  Gyakran látogatom, nektek sem lesz káros.
  A kis gidócskámat rég helyt megtaláltam,
  Melyet vigan el is hoztam.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Ily jó hírmondásban nem tudok mit tenni,
  Bánom, hogy nincs mivel tenyeredet kenni
  Meglelt juhainknak igyuk áldomását,
  Ha ezt megiszszuk tölt az úr mást.

_(A pásztorok leülnek botjaikra.)_

ELSŐ PÁSZTOR.

Servus Telefusz! éljenek juhaink! _(iszik.)_

MÁSODIK PÁSZTOR.

Profetiat titulus: hizzanak juhaink! _(iszik.)_

HARMADIK PÁSZTOR.

Örvendjünk, vígadjunk, megvannak juhaink.

ÖREG PÁSZTOR _(jő.)_

Ti csak isztok, szegény öreg apátokról nem is gondolkoztok.

ELSŐ PÁSZTOR.

Fogja kend hát öreg!

ÖREG PÁSZTOR.

Sokáig éljetek mint a gólya madár! _(iszik.)_

MIND _(énekelnek.)_

  Midőn a szűz magzatát,
  Jászolban síró fiát
  El akarja altatni,
  Igy énekel ő neki:
  Oh nap-fény, oh élet,
  Oh édes Jézus, áldott Jézus!

ELSŐ PÁSZTOR.

  Nem tudom, mi lészen, – az éjjel álmomban,
  Midőn az erdőben juhaimmal voltam,
  Angyali sereget fényességgel láttam,
  Kitől glóriát és szózatot hallottam.

ÖREG PÁSZTOR.

  Nekem hagyjatok békét, hadd aludjak,
  Mint egy szegény öreg pásztor hadd nyugodjak.

HARMADIK PÁSZTOR.

Oh te vén Maksus! neked csak mind az álomra van gondod, mi azt sem
tudjuk, hogy’ kell lefeküdni.

ÖREG PÁSZTOR.

Igy ni! _(lefekszik)_.

PÁSZTOROK _(énekelnek)_.

  Szűz Mária e világra
  Nekünk szent fiát hozta,
  A jászolba helyheztetvén
  Őtet, imigyen szóla:
  „Aludjál én magzatom!
  Nyugodjál virágom!“
  Igy énekelvén és örvendezvén.

AZ ANGYAL.

Gloria in excelsis Deo!

ÖREG PÁSZTOR.

Ki vagy?

AZ ANGYAL.

  Mennyei angyal vagyok,
  Nektek örömöt mondok:
  Ma született királytok,
  Betlehembe fussatok;
  Ott van, ott van, – de ma nektek szaporán
  Fuj szép nótát furulyám.
  Mondjuk tehát mindnyájan:
  Aludj’ édes Jézusom,
  Aludj’, aludj’, hoztam neked sajtocskát,
  Pólya posztót, báránkát.

PÁSZTOROK _(énekelnek)_.

  Aludj édes Jézusom, aludj’, aludj’!
  Pásztorok! keljünk fel,
  Hamar induljunk el
  Betlehem városába,
  Rongyos istállócskában
  Ott van, ott van!
  Jaj szegény mint fázik,
  Könnyeitől ázik;
  Nincsen neki dunnája,
  Sem czifra nyoszolyája,
  Csak szénája, szalmája;
  Ökör, szamár lehellenek ő reája,
  Barmok szája melegítő kályhája!

_(Az öreget az első pásztor a Betlehemhez viszi imádkozni s
letérdepelteti.)_

ELSŐ PÁSZTOR.

Vegye kend le öreg apjok a kucsmáját, vessen keresztet.

ÖREG PÁSZTOR.

Hát hogy’?

ELSŐ PÁSZTOR _(megmutatja.)_

Mondja kend utánam: Atyának, Fiunak, Szent Lélek istennek nevében. Amen.

ÖREG PÁSZTOR.

Apádnak, fiának… amen.

ELSŐ PÁSZTOR.

Vigyed gödölimet.[15]

ÖREG PÁSZTOR.

Nem adom bőrömet.

ELSŐ PÁSZTOR.

Nem kell a kend bőre senkinek; – hanem vigyed gödölimet. _(Viszi az
ajándékot a Betlehemhez)._

Oh én édes Jézusom! Nem tudok neked mit adni, üres tarisznyámban van egy
kondor birkabáránykám, azt is neked adom, nyerek örök boldogságot, azt
is jól tudom.

ÖREG PÁSZTOR _(viszi az ajándékot.)_

Nekem is van egy ócska, rongyos bundácskám, azt is neked adom; nyerek
tőled örök boldogságot, azt is jól tudom.

MIND _(éneklik.)_

  Nosza tehát jó gazda,
  Bocsáss minket útunkra, –
  Házadra
  Maradjon istennek áldása! _(El.)_

(Lugossy József gyüjt. Nagy-Bánya.)


10.

AZ ANGYAL

_(bejön s a „Betlehemet“ az asztalra tevén, csenget és énekel.)_

  Csorda pásztorok
  Midőn Betlehemben
  Csordát őríznek
  Éjjel a mezőben,
  Csordát őríznek
  Éjjel a mezőben.
    Glória!

AZ ELSŐ PÁSZTOR

_(jön hosszas köhögés közt, aztán mondja szóval.)_

  Álom-e vagy látás, azt meg nem mondhatom,
  Mit érez én szivem, nem tapasztalhatom,
  Míg két pajtásommal be nem bizonyítom;
  Gyere be te vén Tötöre!
  Bizonyitsd be vélle. _(Lefekszik.)_

AZ ANGYAL _(énekel.)_

  Isten angyali
  Jövének melléjek,
  Nagy félelemmel
  Telik meg ő szivek :l:
    Glória!

MÁSODIK PÁSZTOR

_(nagy köhögés közt jön.)_

  Szalonnás jó estét, szerelmes jó gazdám!
  Juhaid meg vannak, egy csepp károd sincsen,
  Baglyok és giliczék mind akolban vannak,
  Szép göndör gyapjaik hátukra hajlanak.

_(Lefekszik.)_

AZ ANGYAL _(énekel.)_

  Örömet mondok
  Néktek, ne féljetek,
  Mert ma született
  Néktek üdvösségtek! :l:
    Glória!

HARMADIK PÁSZTOR _(jön énekelve.)_

  Pásztorok keljünk fel!
  Hamar indúljunk el
  Betlehem városába,
  Romlott istállócskába;
  Siessünk,
  Ne késsünk,
  Hogy még ezen az éjtszakán
  Ott lehessünk.
  Ime már nem messze
  Fényesség jelentje,
  Az angyalok hírdetik:
  Hogy kis Jézus születik.
  Be vagyon
  Pólázva,
  Rongyos pólával be vagyon
  Pólázva.
  Ökör, szamár lehelének reája,
  Barmok szája melegitő kályhája.

_(Első, második pásztor felkelnek.)_

ELSŐ PÁSZTOR.

  Gyerünk Betlehembe, higyjünk az angyalnak,
  Lássuk meg mit adott isten fijainak.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Magam sem akarok üressen bémenni:
  Vagyon egy kanta vajacskám, be mutatom néki,
  Hogyha megéhezik, jó lesz a száraz böjtökre néki.

HARMADIK PÁSZTOR.

  Magam sem akarok üresen bémenni.
  Obránczos[16] a subám, mert a hideg leli,
  Több két hónap óta a kórság gyötöri,
  Pókhálós ingemet most a takács szövi,
  Süvegemet pedig az ötvös reszeli,
  Ebben akarok a király elé menni,
  Ez az öltözetem Bécsből hozott semmi.
  Emitten egy háznál jól megvendégeltek,
  Balha-tüdőt s májat igen bőven főztek;
  Csíptük, haraptuk mint a sas,
  Mégis üressen maradt a nagy ebadta has.
  Tik hát jó vitézek ide hallgassatok,
  Engemet jó tormás csukával tartsatok.
  Majd nektek a szűröm gallérjából papolok.

AZ ANGYAL ÉS A PÁSZTOROK _(mindnyájan énekelnek.)_

  Kosz, kosz, kolova,
  Kolbász, ó’dal, szalonna
  Juhászoknak jó volna,
  Ha a gazdasszony adna,
  Egy kulacs bor a mellé,
  Ki torkunkat megkenné.
  Ipsz, ipsz, ipszilon,
  Minden ember ugorjon.

_(Ekkor mindnyájan elkezdenek nagy topogással egymásután körbe
keringőlni s ezt teszik egész a dal végéig.)_

  Olyanokat ugranánk,
  Szint úgy kopognának
  Még a szőrös bocskorok is,
  Mind lehúllanának.
  Két tetű, három balha,
  Vesd a tarisznyába.
  Látom a gazdasszonyt,
  Nyujtódzik a polczra,
  Egy-két darab kolbászt
  Készít a számunkra.
  Csörgetik a ládát,
  Pénzt akarnak adni,
  Ha máriást adnak:
  El sem fogjuk venni;
  Öt-hat garast adnak:
  Meg fogjuk köszönni. –
  Egyszer egykoronban
  Űltem a kuczkóba’,
  Egy nagy balhát fogtam
  A gatya-korczomba’,
  Megfogtam a lábát,
  Kivetem a hóra,
  Látod-e te balha,
  Nem vagy már a korczba’,
  Sem a dejákok közt
  A nagy iskolába’.

AZ ANGYAL _(énekel.)_

  Mostan kinyílt egy szép rózsa-virág,
  Kit régenten vár az egész világ,
  Betlehemben kibimbódzott zöld ág,
      Király, mennyből méltóság.

  Mégsem talált szállást ez városban,
  Maradása lészen csak hostyában,
  Mert lakosi inkább az urakhoz
      Kapdosnak mint Jézushoz.

  Szűz Mária így kesereg sorsán,
  Szent Józseffel szent fiát altatván,
  Nyugszik vele csak egy kevés szalmán,
      Szeméből könny csordúlván:

  Oh én édes kedves alakocskám,
  Szűz tejemmel feltartott báránykám,
  – – – – – – – – –
      Sorsom ne nézd vilojám.

  Bölcsőm volna, abban ringatnálak,
  A hidegnek csípni nem hagynálak,
  Betakarván úgy ápolgatnálak,
      Szolgálnék mint Uramnak.

  De meg ne vess, hogy későn ismértünk,
  Mink most hiszszük, hogy születtél értünk
  Szűz méhéből, óh édes reményünk,
      Vedd kedvesen énekünk! :l:

MIND _(énekelnek.)_

  Vigan zengjetek cziterák,
  Jézus született,
  Harsogjatok dob, trombiták,
  Isten ember lett.
  Pásztorok, szegények
  Dicsekedjetek,
  Közöttetek a kis Jézus,
  Örvendezzetek.
  Már az egek teremtője
  Jászolban fekszik,
  Mindenek hatalmas ura
  Barmok közt nyugszik.
  Juhok, barmok pásztori
  Ės ott való szolgáji,
  Czifra, pompás palotákat
  Immár megvetni,
  Egy istállót választott ő
  Abban születni.
  A ki eztet béhozá,
  És méhébe fogadá:
  Aztat Gábriel arkangyal
  Áldottnak mondá. :l:
  Dicsértessék a Jézus Krisztus
  Mindörökké. Amen!

(Török Károly gyüjt. Mindszent.)


11.

AZ ANGYAL

_(belép. „Betlehemét“ az asztalra helyezve énekel.)_

  Csorda pásztorok
  Midőn Betlehemben
  Csordát őríznek
  Éjjel a mezőben,
  Csordát őríznek
  Éjjel a mezőben,
  Isten angyali
  Jövének melléjek,
  Nagy félelemmel
  Telék be ő szivek,
  Nagy félelemmel
  Telék be ő szívek.
  Örömet mondok
  Néktek, ne féljetek,
  Mert megszületett
  Néktek idvességtek,
  Mert megszületett
  Néktek idvességtek.
  Nem fekszik ágyban,
  Sem fris palotában,
  Hanem jászolban,
  Romlott istállóban,
  Hanem jászolban,
  Romlott istállóban.

ELSŐ PÁSZTOR _(bejön.)_

  Hopp isten jó napot!
  Lám én is itt vagyok.
  Toprongyos bocskorom
  Most vagy ékes házban.
  Két pajtásim voltak,
  Azok is elvesztek;
  Ha egyet-kettőt füttyentek,
  Mindjárt előjönnek. _(Lefekszik.)_

MÁSODIK PÁSZTOR _(bejön.)_

  Hopp isten jó napot!
  Lám én is itt vagyok.
  Hol van az én édes gazdám?
  Kilyukadt a csizmám,
  Elveszett a szalonnás tarisznyám;
  De még megvan az ingem újja,
  Abba rakom a kolbászt, hurkát,
  A mit nékem édes gazdám ád. _(Lefekszik.)_

ÖREG PÁSZTOR _(nagy köhögéssel bebotlik.)_

  Hopp isten jó napot!
  Lám én is itt vagyok.
  Tik idebenn esztek-isztok,
  És én rólam nem is gondolkoztok;
  Én odakünn ázok-fázok,
  Őrzöm a juhokat.
  Kaptam, behoztam a butykost,
  Odakinn hagytam a Mocskost.
  Hát én is leheveredem
  Erre a száraz gyepecskére. _(Lefekszik.)_

AZ ANGYAL _(énekel.)_

  Szűz Mária
  E világra
  Nekünk szent fiát hozá,
  A jászolba
  Helyheztetvén
  Őt imigyen szólitá:
  „Aludjál én magzatom,
  Nyugodjál én virágom.“
  Igy énekelvén
  És örvöndezvén.
  Ökör, szamár
  Reája lehelvén,
  Mintha mondaná:
  Ur és isten
  Közöttünk fekszik.
  Együtt vigadjunk,
  Már az égi madarak
  És az erdei vadak
  Őtet imádják
  És magasztalják. _(Csenget)_.
    Glória!

ELSŐ PÁSZTOR.

Hallod, pajtás, isten szava?

AZ ANGYAL _(csenget.)_

Gloria!

MÁSODIK PÁSZTOR.

Hallod, pajtás, gomolya?

AZ ANGYAL _(csenget.)_

Gloria!

ÖREG PÁSZTOR.

Az ám! a fekete tehén bőgi a fiát a réten!

AZ ANGYAL _(énekel.)_

  Keljetek fel
  Pásztorok, pásztorok!
  Örömet hírdetek,
  Mert megszületett
  Néktek idvességtek.
  Mert megszületett
  Néktek idvességtek.

_(Mind a három pásztor fölkél.)_

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Gyere öreg, Betlehembe!

ÖREG PÁSZTOR.

Vén tehénbe?

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Nem mondom én vén tehénbe. Betlehembe.

ÖREG PÁSZTOR.

Mit árúlnak Betlehemben?

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Keresztet.

ÖREG PÁSZTOR.

Pereczet?

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Nem mondom én pereczet. Keresztet.

ÖREG PÁSZTOR.

Keresztet!

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Gyere öreg, csókold meg a Jézuskát.

ÖREG PÁSZTOR.

Juliskát?

ELSŐ ÉS MÁSODIK PÁSZTOR.

Nem mondom én Juliskát. Jézuskát.

_(A két ifjabb pásztor oda vonszolja az öreget a felállitott
Betlehemhez.)_

ÖREG PÁSZTOR _(letérdel.)_

Én kis Jézuskám, nem hoztam néked egyebet, csak birzes-borzas
szakállamat, ezt is neked ajánlom.

ELSŐ PÁSZTOR _(letérdel.)_

Én kis Jézuskám, nem hoztam néked egyebet, csak egy kanta vajat, azt is
otthon felejtettem.

MÁSODIK PÁSZTOR _(letérdel.)_

Én kis Jézuskám, nem hoztam néked egyebet, csak ezt a kis báránykát; ezt
is néked ajánlom.

_(Mind a három elkezd tánczolni s táncz közben dalolják):_

  Járjad lábom a tánczot
  A gazdám kedviért,
  Majd elérjük, majd, majd, majd,
  Egy pár itcze borért.
  Szeretem a jó bort
  Az íziér’,
  Nem szeretem a vizet
  A gazdám kedviér’.

  Vedd rád, pajtás, a bundát,
          a bundát,
  Fogjál kövér báránykát,
          báránykát,
  Adjuk oda anyjának
          anyjának,
  Főzze meg a fiának,
          fiának,
  Megfőtt már a báránymáj,
          báránymáj,
  Készen legyen minden száj,
          minden száj.

  E’ e’ e’
  Egy kulacs bor a mellé,
  Mi torkunkat megkenné;
  Ipsz, ipsz, ipszilom,
  Minden ember ugorjon.

_(Ekkor ugranak és az öreg ugrása közben elesik, mire a másik két
pásztor nagy nevetésben tör ki.)_

ÖREG PÁSZTOR _(a kuczkó felé fordúlva.)_

  Gyere ki te csipás szemű
  Szolgáló a kuczkóból,
  Töröld ki a csipát
  Szemed világából,
  Kérd el a gazdasszonytól
  Zsíros láda kulcsát,
  Hadd vessen a nyakunk közé
  Egynehány szál kolbászt.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Ha én páva volnék,
  Páva módra járnék,
  A Tiszát átúsznám,
  Tollamat bullatnám,
  Szép lányok fölszednék.
  Bokrétába kötnék. Vivát!

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Szúnyog űle székében,
  Széklába kitöre,
  Aranyos orra betöre,
  Egy csöpp vére csöppene.
  Hát kit küldjünk a papért?
  Hát kit küldjünk a papért?
  Bagolyt küldjük a papért!
  Míg a bagoly ballaga,
  Addig szúnyog meghala;
  Testamentom tétetett,
  Kalács, czipó süttetett.
  Mit együnk hát estére?
  Csirkelábat metélve. Vivát!
                  stb. stb.

(Reiniger Jakab gyüjt. Orosháza.)


12.

_(Pásztorok éneklés közben belépnek s a „Betlehem“-et az asztalra
teszik.)_

ÖREG PÁSZTOR _(az ének végével.)_

  Megnyilván az ajtó, dicsérem a Krisztust,
  Kérek e szálláshoz magamnak egy kis just;
  Látjátok, barátim, mily számosan vagytok,
  Azért hát istennek hálákat adjatok.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Dicséret dicsőség a magas mennyekben!
  Dicsérjük az istent most jövetelünkben,
  Legyünk szerencsések egész életünkben,
  Minden áldás szálljon most a mi fejünkre, –
  Szegény magyar hazánk legyen békességben!

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Földi éltünk legyen csendességes,
  Holtunk után örök, dicsőséges;
  Én ezeket szivemből óhajtom,
  Mindnyájoknak magamat ajánlom.

ÖREG PÁSZTOR.

Nohát, pásztor barátim, mely gyönyörű hely, a hová jutottunk,
telepedjünk neki s mondjunk egy híres pásztori danát.

MIND.

Nohát! telepedjünk neki, nem lesz rosz.

_(A pásztorok körbe ülnek s dalolnak.)_

  Örvendjetek pásztorok,
  Jól legel a nyájatok,
  Hajtsátok a forrásra,
  Ne hagyjátok magokra.

  Az erdőnek hűs árnya
  Testének nyúgodalma,
  Félkönyéken heverész,
  Akármerre megy, merész.

  Zúg az erdő, csíkorog,
  A pásztor csak mosolyog,
  Vígan fújja dudáját.
  – – – – – –

  A hegyeken fel s alá
  Nyúgodalmat nem talál,
  Fut, szalad a nyáj után
  Százszor is egymás után.

ÖREG PÁSZTOR.

Eh! de kiszáradt a torkom, nem bánom, ha beletekintünk abba a mustos
kabakba; add erre barátom, hadd iszom búelfelejtésért. _(Mindnyájan
isznak sorba, mikor a negyedik iszik, az Öreg Pásztor lekapja a szájáról
és kiált)_: elszalad a nyájad! _(Ekkor a Pásztorok kiszaladnak és az
öreg jót szippant s lefekszik az asztal alá, csendesen dalolja)_:

  Hogyha látom a madárkát;
          Vele énekelnék;
  És ha látok fürge bárányt:
      Vele felszökelnék.

  Hogyha látok nyílt virágot:
      Kalapomra tűzném,
  A termő fa szép gyümölcsét
      Czernaszálra fűzném.

_(Ekkor bejön az Első Pásztor, kézen fogva vezeti a két kis bojtárt s az
öregre újjal mutogatnak.)_

ELSŐ PÁSZTOR.

Öreg! hol a kulacs?! adj egy cseppet, mert el vagyok fáradva.

ÖREG PÁSZTOR.

_(Megrázza a kulacsot, az üres)._ Valójában ezt a férgek itták ki!

MIND HÁRMAN.

Te ittad ki, öreg, hozasd tele!

ÖREG PÁSZTOR.

Na van még egy fagarasom, – hozd tele kis bojtár!

AZ ANGYAL _(kivűlről.)_

Glória!

_(Második és Harmadik Pásztor beszaladnak)._

MÁSODIK PÁSZTOR.

Jaj mi történt velem! A mint a delelő dombon szerte nézegettem, egy
csodálatos fény látszott megettem; úgy megdöbbentem e csodálatos fényre,
hogy elveszett mind a két szemem fénye; – mire feleszméltem, egy ékes
hang hallatszott mellettem, mi úgy lelkemre hatott, hogy szívem örömében
majd ketté hasadott.

HARMADIK PÁSZTOR.

De csakugyan lesz is valami a dologban, mert a madarak is víg dalokat
zengenek az ég felé, talán az isten valami különöst akar cselekedni.

NEGYEDIK PÁSZTOR _(jön sebesen.)_

Pásztor barátim új hírt mondok! Ugyan nem láttátok-e a jelt, a mely
Betlehem pusztáján mutatkozott? Midőn leheveredtem és nem is reméltem,
szokatlan világosság látszott közelemben, a melytől igen megdöbbentem;
én arra gyanitom, hogy valami vár reánk, mert a bárányok is egyre
ugrálnak.

ÖREG PÁSZTOR.

Ez bizonyára valamit jelent.

KIS BOJTÁR.

Nézd meg, apám, nézd meg csak jól, a fülemile mely ékesen dalol; ez
bizonyára tavaszt jelent, mert minden madár ékesen énekel.

ÖREG PÁSZTOR.

Óh fiam, édes fiam! nemcsak egyedűl tavaszt jelent ez, más tűnik itt
előnkbe; itt talán ama rég várt Messiást jelenti ez, kit a próféták
régtől fogva óhajtva vártak, talán ez fog létre jönni. Oh várjunk csak
rá időt, tegyük csak le nyugalomra fejünket, hogy istent bűnnel ne
bántsuk. Oh derűlj fel már egünknek ékes hajnala! bár leküldetne hozzánk
az égnek angyala, hogy a mit a próféták mondottak, és irásaikkal
bebizonyítottak: azt teljesűlni látnánk és borúlva imádnánk. – És majd
ha a pacsirta megszólal, majd lábra kelünk.

_(Ekkor lefekszenek mindnyájan, egy kis idő múlva a pacsirta szólni
kezd, erre felkönyökölnek.)_

MIND _(énekelnek.)_

  A madárkák is zengenek,
  Uj napodnak örvendeznek,
  Új éneket új keleten
  Mondanak minden szegleten.

  A pacsirta is megszólalt,
  Ime jelenti a hajnalt,
  Hálát ád istenének,
  Ég s föld teremtőjének.

  Vígan szólnak a madarak,
  A fűlemile fészket rak,
  Örvend a szép tavasznak –
  Ki ne örűlne annak?

  Kelj fel, pajtás, örvendezzünk,
  Mi is vígan énekeljünk,
  Mondjunk hálát istennek,
  Ég s föld teremtőjének.

ÖREG PÁSZTOR.

Pásztor barátim meg kéne tekinteni a nyájat, mint legelésznek?
_(Kimennek mind, csak a két kis bojtár marad benn.)_

KÉT BOJTÁR

_(az asztal alá bujva éneklik.)_

  Csendes álomért jövünk
  Zsámolyodhoz istenünk,
  Mig föd éjnek fátyola;
  Légy nyugalmunk zsámolya!

AZ ANGYAL _(kivűlről.)_

Glória!

PÁSZTOROK _(bejönnek a énekelnek.)_

      Pásztor társam most hallgass,
      Mert tőlem jó hírt hallasz,
          Csak jól vigyázz:
      Angyal engem felkeltett,
      Mondván: isten ember lett!
          Ne tétovázz,
  Menj el, nézd meg és köszöntsd meg teremtődet,
  A barmok közt fekvő kis üdvezítődet!

MIND.

Feküdj le, öreg, hiszen csak álmodtál.

AZ ANGYAL _(kivűlről.)_

Gloria!

ÖREG PÁSZTOR _(énekel.)_

      Hej, hej, mi dolog ez,
      Hej, hej, mit jelent ez?
  Betlehem tündöklik, micsoda ez,
  Talán a Messiást jelenti ez?

AZ ANGYAL _(kivűl énekel.)_

      Hej, hej, jó pásztorok
      Gloriát néktek mondok,
  Messiás született egy szép szűztől,
  Kin az angyali kar igen örűl.

ÖREG PÁSZTOR.

      Hej, hej, mi új hír ez,
      Hej, hej, égi szó ez,
  Mennybéli angyaltól mondatik ez,
  Messiás születik, nagy öröm ez!

PÁSZTOROK _(ülve éneklik.)_

  Nosza pajtás kelj fel hamar, angyal szól,
  Hogy a Messiás születik, mondja hol,
      Betlehem istállójában
      Fekszik immár a jászolban,
                  Hallgasd jól.

AZ ANGYAL.

Gloria! Gloria!

ÖREG PÁSZTOR.

Ah! gomolya.

ELSŐ PÁSZTOR.

Vén gólya.

MÁSODIK PÁSZTOR.

A tarka borjú a fiát ríjja.

HARMADIK PÁSZTOR.

Az István bácsi a dudát fújja.

AZ ANGYAL.

Gloria in excelsis Deo.

_(Bejön énekelve.)_

  Keljetek fel pásztorok,
  Örömet hírdetek,
  Mert ma nektek született,
  A ki megjövendőltetett,
  Egy szűznek méhéből,
  Szűzen szűlt véréből.
      Ale-ale-aleluja!

ÖREG PÁSZTOR.

Barátim angyalok zengenek felettünk új éneket a Messiásról.

MÁSODIK PÁSZTOR.

Zengjünk el mi is egy pásztori nótát.

ÖREG PÁSZTOR.

Fúdd fel hát dudás te is a dudát és vígadj te is velünk.

MIND _(énekelnek.)_

  Hej, víg juhászok, csordások
  Csergedeznek a források,
  De gyönyörű ez az éjjel,
  Ámbár tekintsetek szélyel. stb.

ÖREG PÁSZTOR.

Halljátok pásztor barátim, nem jó volna egy kissé neki dőlni, aztán úgy
pihenten neki indúlni?

MIND.

Nem lesz rosz. _(Lefeküsznek.)_

AZ ANGYAL.

Gloria!

JÓS és ZARÁN.[17]

Apám! angyal szól.

ÖREG PÁSZTOR.

Való-e ez fiam, vagy csak álmodban hallottad?

KÉT ANGYAL _(énekel.)_

      Keljetek fel pásztorok,
      Mert született Uratok,
      Mi, angyali, jelentjük,
      Egész földön hírdetjük:
  Betlehemben a barmok közt nyoszolyája,
  Királyok fő királyának palotája.

ÖREG PÁSZTOR.

  Szaporán keljetek fel bojtárok,
  Az angyal azt mondta, hallottátok,
  Üdvözítőt majd ma láttok,
  Velünk együtt imádjátok.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Azt sem tudjuk, gazda, merre menjünk,
  Mégis csak sürget kend, hogy siessünk;
  Angyal szavaiból úgy értettem,
  Születése helye hogy Betlehem.

ÖREG PÁSZTOR.

  Ne is késsünk semmit, hát indúljunk,
  A nyerges szamárra felpakoljunk;
  De mit vigyünk a gyermeknek,
  Kit az égből igy jelentnek? –
  A mit lehet, viszek én tejecskét.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Én is viszek sajtot és kenyérkét.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Majd én is elviszek egy báránykát,
  Kivel jóltartom majd édes anyját.

ÖREG PÁSZTOR.

  Ime amott látok fényességet,
  Bizonyos isteni jelenséget.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  Jaj, bizony ott vagyon, már megnéztem,
  Betekintettem, hogy oda értem,
  Jaj, ott fekszik a jászolban,
  Be vagyon takarva posztócskába.

MIND _(énekelnek.)_

  Üdvöz légy Ur Jézus, kis királyunk!
  Kit nagy szegénységben most találunk,
  Vedd kedvesen ajándékunk,
  Légy mindenkor mi oltalmunk.

AZ ELSŐ PÁSZTOR

_(oda megy a „Betlehemhez“ s letérdel előtte.)_

  Kis Jézus, ki után oly rég óhajtozánk,
  Szivemből köszöntlek, hogy eljövél hozzánk.
  Szegény pásztor vagyok, nincsen arany pénzem,
  De mim van, szívesen lábaidhoz tészem,
  A hit énelőttem a legdrágább vagyon,
  Ebben erősíts meg most és a végnapon,
  Ebben erősíts meg, hogy ha élek, halok,
  Bátran elmondhassam: Jézus tied vagyok!

MÁSODIK PÁSZTOR

_(letérdel a „Betlehem“ előtt.)_

  Édes kis Jézusom, éltem boldogsága,
  De szépen nézesz ki kicsiny jászolkádba’,
  Mosolygók ajakid, szelídek szemeid,
  Most is ölelésre tárod ki kezeid;
  Óh ölelj magadhoz, hadd legyek ott boldog. –
  De talán bánt is, hogy ilyeneket mondok –
  Ne lökj el magadtól, kis Jézusom, kérlek,
  Hanem add meg nekem, a mit tőled kérek:
  Egy az én jószágom, reménységem neve,
  Őrízd meg ezt bennem ég és föld istene,
  Add, hogyha a halál sírba int engemet:
  Te benned remélve végezzem éltemet!

HARMADIK PÁSZTOR

_(a „Betlehem“ előtt térdelve.)_

  Kis Jézusom én is eljöttem hozzád,
  Ne útálj meg engem szegény szolgád.
  Add, hogy legyek én is boldog hát általad,
  Szerelmemnek te légy új hajnala.
  Végre meglátván újra szerelmem hajnalát,
  Kész legyek kiállni bármily halált.

JÓS

_(a „Betlehem“ elé térdelve.)_

  Isteni gyümölcse szűz anya méhének,
  Kinek szent nevével ég s föld betelének,
  Nézd eljöttem én kis szolgád jászolodhoz,
  Tudván, hogy a jászol e földre áldást hoz.
  Tekints reám, kérlek, hisz egy pillantásod
  Mint semmi más nem ad olyan boldogságot.
  Hogy ily boldogsággal telve menjek útra,
  Miből bár nékem síron túl is jutna!

ZARÁN

_(a „Betlehem“ elé térdelve.)_

  Édes kis Jézusom! nézd én szolga vagyok,
  Ugy hiszem, az leszek, a mig meg nem halok;
  Meguntam a gazdám, más gazdához megyek,
  Engedd, hogy ezentúl a te szolgád legyek,
  Engedd, hogy lehessek hív és igaz szolgád,
  Hű szolgálatomért vígy mennyekbe hozzád!

NEGYEDIK PÁSZTOR

_(letérdel a „Betlehem“ előtt.)_

  Örömtelve jöttem szegény jászolkádhoz,
  Irgalmat esdeklek, fogadj be magadhoz,
  Ne tekintsd, hogy szegény, alávaló vagyok, –
  Tudom, hogy isteni kegyességid nagyok;
  Fogadd kegyelmesen csekély tiszteletem,
  Vagy élek, vagy halok: légy mindenkor velem.

ÖREG PÁSZTOR

_(a „Betlehem“ elébe térdelve.)_

  Isten jóvoltából már sok időt értem,
  Melyben boldog órám ezerszer volt nékem,
  Oh de e jelennél boldogabb nem vala,
  Egész valóm szinte megifjúl általa.
  Jászolban feküvő kisded Messiásom,
  Örömöm, reményem, legfőbb boldogságom!
  Hogy látlak, könnyeim szinte megerednek,
  Ily könnyei eddig nem folytak szememnek.
  Megvénhedett szolgád térdre húll előtted,
  Kér, hogy szent színedtől ne taszítsd el őtet,
  Ne taszítsd előled, midőn azért kér itt,
  Hogy áld meg a földnek benned hivő népit.
  Áld meg hazám földét, oh azt a szent földet,
  A hol bölcsőm rengett, várom temetőmet!
  Áldj meg meg mindnyájunkat, adj új szivet nekünk,
  Olyat, melylyel, Jézus csak téged szeretünk.
  Adj nyelvet is újat, az angyalok nyelvét,
  Mely imádva zengje a nagy isten nevét,
  Hogy így új nyelvekkel a rosz tettek helyett
  Áldva emlegessék, Jézus, szent nevedet!

(Török Károly gyűjt. Szeged.)


13.

AZ ANGYAL

_(bejön, a „Betlehemet“ az asztalra téve csenget s énekel.)_

  Mennyből az angyal
  Lejött hozzátok
  Pásztorok, pásztorok!
  Hogy Betlehembe
  Sietve menvén
  Lássatok, lássatok.
  Mert isten fia,
  A ki született,
  Jászolba’, jászolba’,
  Jászolba’ fekszik,
  Barmok közt nyugszik
  Szent fia, szent fia.
  Mellette vagyon
  Az édes anyja
  Mária, Mária,
  Ő onnan lészen
  Idvezítőnknek
  Szent anyja, szent anyja.

A KATONA _(jön)_.

  A mennyei angyal küldött engem,
  Hogy a Betlehemet megőrízzem.
  Mindjárt jönnek utánam pásztorok,
  A kik nekünk majd jó hírt mondanak.

ELSŐ PÁSZTOR _(jön)_.

  Adj’ isten jó napot!
  Lám én is itt vagyok,
  Toprongyos bocskorom
  Ámbár igen szuszog…
  Két pajtásom is volt,
  De azok elvesztek,
  Ha egyet füttyentek:
  Mindjárt előjönnek _(iszik)_.

MÁSODIK PÁSZTOR _(jön.)_

  Adj’ isten jó napot!
  Lám én is itt vagyok.
  Pajtás! a torkomat
  Már szárazon hagyod,
  Add errébb hát hamar
  Aztat a kulacsot! _(iszik.)_

KATONA, KÉT PÁSZTOR _(énekelnek.)_

  Szűz Mária e világra
  Nekünk szent fiát hozá,
  A jászolba helyeztetvén
  Őtet, imigyen szóla:
  „Aludjál magzatom,
  Nyugodjál virágom!“
  Igy énekelvén
  És örvendezvén.
  Ökör, szamár ő reá lehelvén
  Mintha mondanák:
  Ur és isten most közöttünk fekszik!
  Együtt vigadjunk, –
  Már az égi madarak,
  És az erdei vadak
  Őtet imádják
  És magasztalják.

MÁSODIK PÁSZTOR _(ásit)_.

Ejnye pajtás! már kilencz-tíz óra felé jár az idő, jó volna magunkat
eltenni holnapra! _(Erre a két pásztor lefekszik a földre és nagy
horkolás közt alusznak.)_

AZ ANGYAL _(énekel)_.

  Gloria, gloria in excelsis Deo!
  Miként pásztorok alusznak és nyugosznak!
  Keljetek fel pásztorok,
  Tinéktek jó hírt mondok,
  Mert született Jézus, Jézus!
  Alleluja! Alleluja!

_(Ekkor pálczájával ráüt az első pásztor subájára)._

AZ ELSŐ PÁSZTOR _(felkél s énekel)_.

  Oh mely jó izűt elaludtam,
  Álmomban nagy zendülést hallottam;
  Mert az égi madarak is örvendeztek,
  Az angyalok is mennyben énekeltek.

AZ ANGYAL _(a második pásztorhoz)_.

Kelj fel Peti, Bandi! a juhok Belgrádon is túl járnak a kóróba’.

MÁSODIK PÁSZTOR _(álmosan.)_

Micsoda kóróba’ jár az eszed Belgrádba’?

AZ ANGYAL

_(pálczájával ráüt a második pásztor subájára.)_

Kelj fel Peti, Bandi! kelj! megfogom a lábadat, húzlak a kúczkóba;
mindjárt úgy bánok veled mint tímár a bőrrel!

_(Második pásztor felkél.)_

A KATONA _(énekel)_.

  Keljetek föl, pásztorok!
  Pásztorok!
  Ime nagy csodát láttok,
  Hol angyalok énekelnek,
  Glóriákat kiáltanak.
  Betlehembe siessünk,
  Siessünk,
  Ne késsünk,
  Hogy még ezen az éjtszakán
  Ott lehessünk!

A KÉT PÁSZTOR _(énekel.)_

  Siessünk,
  Ne késsünk,
  Hogy még ezen az éjtszakán
  Ott lehessünk,
  Ott Urunkat, Jézusunkat
  Tisztelhessük!

KATONA.

  Álom-e vagy látás, azt meg nem foghatom,
  Csakhogy ezen, pajtás, nagyon csodálkozom.

VÉN PÁSZTOR _(kivűlről)_.

  Merre menjek? Erre mék,
  Hátha rájok találnék.
  Pásztor társaim! hol vagytok,
  Merre legel a nyájatok?!

PÁSZTOROK.

Erre jőjj te vén csont! itt vagyunk.

VÉN PÁSZTOR _(kivűl énekel)_.

  Halljátok! új hírt mondok,
  Pásztor társaim nagy dolgok
  A jászolnál történének,
  Hol angyalok énekelnek,
  Glóriákat kiáltanak.
  Tán fő pásztor született,
  Isten bárányává lett.

A KÉT PÁSZTOR.

  A bűn és a szeretet
  Ilyeneket elkövet!

VÉN PÁSZTOR

_(benyitja az ajtót s a küszöbön beesik.)_

Ejnye! a fikását! hát itt is felbuktam. Hát tik, pajtásaim, hol a manóba
jártok itt? olyan régen kódorgok utánatok, hogy még! alighogy rátok
találok!

KATONA.

Hát te, vén csont, hova bődörögsz? Talán az angyal téged is megintett,
most Betlehembe velünk akarsz jönni? hanem mond meg előbb, tudsz-e
imádkozni?

VÉN PÁSZTOR.

Tudok hát pereczet porczogtatni, két-három kulacs bort elmorzsolgatni. –
Hanem mondjunk csak a házi gazdánknak egy szép nótát!

MIND _(énekelnek.)_

  Pásztor társak! új hírt mondok,
  Jertek velem, csodát láttok.
  Egy szép szűz az éjtszakán.
  Fiacskát szűlt a szénán.
  Hej, hej, hej, hej, hej,
  Hogy lesz szűz emlőbe’ tej?!

  Az angyal is im hírdeti,
  Hogy szűz szent fia születik.
  Azért tehát keljünk fel,
  Betlehembe menjünk el.
  Haj, haj, haj, haj, haj,
  Úgy repűljünk mint a raj.

  Im a jászolban fekszik,
  Barmok között melegszik;
  Állván a sok angyal is,
  Az ő szép szűz anyja is.
  Óh, óh, óh, óh, óh,
  Boldog az az istáló.

  Üdvöz légy szép kis gyermecske,
  Betlehemi herczegecske!
  Ez élet után, kérünk,
  Légy egekbe’ vezérünk!
  Az lesz, az, az, az,
  Mivel jó vagy és igaz!

(Török Károly gyüjt. Kikinda.)


14.

MIND _(énekelnek.)_

  Csorda pásztorok
  Midőn Betlehemben
  Csordát őríznek
  Éjjel a mezőben. :|:

  Isten angyali
  Jövének melléjek,
  Nagy félelemmel
  Telik meg ő szivek. :|: stb.

A KATONA.

  Feküdjetek le pásztorok,
  Kik elfáradtatok,
  Testeteket nyugasztaljátok.

_(A pásztorok lefekszenek s hortyogva alusznak)._

AZ ANGYAL _(énekel)_.

  Gloria! dicsőség!
  És fényesség! –
  Angyal vagyok,
  Angyal vagyok,
  Pásztorok jőjjetek Betlehembe,
  Mert ott született
  Nektek üdvösségtek,
  Alleluja! Gloria! gloria! gloria!

_(Erre a pásztorok fölserkennek álmukból, s az öreg pásztor, ki középett
fekszik, mondja a másik kettőnek.)_

Hallod, pajtás, szárazfa![18]

ELSŐ PÁSZTOR.

Égessenek meg rajta.

MÁSODIK PÁSZTOR.

Bizony jó is volna.

KATONA _(a pásztorokhoz.)_

  Kelj föl, guba, kelj föl,
  Ne aludj sokáig,
  Juhainkat elhajtották
  Mind eddig.

ÖREG PÁSZTOR.

  Nosza pajtás hagyjuk itt
  Csordát és a nyájat,
  Betlehembe ballagjunk,
  Jézuskához induljunk.
  Te Andris dudádat,
  Te Jancsi sípodat,
  Én is a furulyámat –
  Alle-alleluja!

_(Ekkor elindulnak az asztal közepére tett „Betlehem“ felé s menet
közben folytatja.)_

  Vigyünk ajándékot
  A kis Jézuskának,
  Hogy lakosa legyen lelkünk
  Ő szent országának.

_(Oda érve beköszön a Jézuskának, mondván:)_

  Dicsértessék a Jézus!
  Én édes Jézuskám
  Egy báránykát hoztam,
  Jó lesz szent anyádnak
  Pörgölve, gondoltam.

ELSŐ PÁSZTOR.

  Dicsértessék a Jézus!
  Én édes Jézuskám
  Egy kanta vajacskát hoztam,
  Jó lesz szent anyádnak
  Nagy böjtre, gondoltam.

MÁSODIK PÁSZTOR.

Dicsértessék a Jézus! Én édes Jézuskám Egy sajtocskát hoztam, Jó lesz
szent anyádnak Nagy böjtre, gondoltam.

A KATONA _(a pásztorokhoz.)_

  Állj félre te paraszt,
  Nyeljen el a haraszt;
  Kapczád három araszt,
  Bocskorod igen nagy.

A PÁSZTOROK.

  Álljunk hát félre pajtás,
  Nagyobb a hatalma,
  Mint a valósága.

A KATONA _(az angyalra mutatva.)_

  Itt egy szép friss legény,
  Nem pedig olyan vén,
  Úri nemzetemtől,
  Vitéz termetemtől
  Semmit sem akarsz félni?

_(Az angyal a Betlehemnél marad, a katona a pásztorokkal együtt a ház
közepén tánczol, mi közben mondják:)_

MIND.

  Járjad lábom a tánczot
  A gazdád kedviért,
  Majd elküld a kocsmába
  Öt-hat itcze borért,
  Nem szereti a tóvizet
  A halak íziért.
  Kolbász, oldal, szalonna,
  Juhászoknak jó volna.
  Az erdőben,
  Zöld mezőben
  Sétál, pipál, furulyál,
  Billeg, ballag, meg-megáll.

MIND _(együtt énekelnek.)_

  Betlehemnek pusztájában,
  Pásztorok vigyázásában
  Nagy öröm hirdettetett. :l:

  Mert a barmok pajtájában,
  Ökör, szamár jászolában,
  Üdvözítőnk született. :l:

  Eljött, úgymond, a Messiás,
  Kit megjövendőlt az írás.
  Sír ez kemény időben. :l:

  Ugyan József mit gondoltál,
  Hogy istállót választottál
  Ilyen kemény időben? :|:

  Szállást nem talált magának
  – – – – – – –
  Az egész Betlehemben. :|:

  A paloták fő rendekkel,
  Megteltek nagy emberekkel, –
  Nincs helye a Jézusnak. :|:

  Szállj be hozzánk Máriával,
  Született kis Jézuskával,
  Hogy lakj’ a mi szivünkben. :|:

  Hogy nagy örömet mondhassunk,
  Egész éjjel vígadhassunk,
  Goloriát kiálthassunk. :|:

_(Ezután ezt mondják:)_

  Goloria, dicsőség,
  Nagy öröm, békeség!
  Dicsőség mennyben istennek,
  Békeség földön embernek,
  Kik szeliden élnek.
  Jó napot juhászok,
  Mindnyájan pásztorok,
  Szerelmes boldogítótokkal.
  Boldog éjtszaka,
  Melyben született Jézuska
  Az egész világnak.
  Vigadj, eztet mondjuk:
  Dicsőség mi Urunk!
  Ki született a jászolban,
  Barmok között istállóban.
  Oh kisded Jézuska!
  Oh kis ártatlanka!

A KATONA.

  Hopp, ide érkeztem én is tihozzátok,
  Tudom jó szivvel vártatok.
  Bejártam a világnak azt a négy szögletét,
  A hol föltekerték a napnak kerekét.
  A hol járnak az emberek,
  Rás[19], font s varrás nélkül való gatyában.
  Zsebembe, zsebembe egy rétes pogácsa,
  Torkomba, torkomba egy pohár borocska
                                Elcsúszna!

ÖREG PÁSZTOR.

  Megtérek hát én is
  Isten mezejére,
  A magyarok közé,
  Lakásom helyére.
  Fölfekszem szobámnak
  Fűlt kemenczéjére,
  Eszem a sűlt tököt
  Szám édességére. Vivát!

ELSŐ PÁSZTOR

  Füleimben csöngnek,
  Hallatik símitó,
  Oh te Titire,
  Rosz[20] nequam socias,
  Szemlátomást füllentesz.

MÁSODIK PÁSZTOR.

  A sónai nagy helységben,
  Üres, puszta vendégségben,
  Voltunk ott nagy nevetségben,
  Mert igen furcsán ment végben.
  Hangya tüdőt bőven főztünk,
  Eleget enni nem győztünk,
  Tiptük[21] szagattuk mint a sas,
  Mégis üresen maradt a has.

_(Ekkor a „Csorda pásztorok“ 5-dik versét: „Elindulának“ – kezdík
énekelni, s mindaddig folytatják, még ki nem érnek az udvarból.)_

(Ipolyi Arnold gyüjt.)


15.

_(Személyek: A huszár, szép huszár egyenruhában, fején csákó, oldalán
kard, lábán sarkantyus csizma, köpenyét az előadás alatt leveti. – A
király, ruhája a huszáréval egyenlő, fején papirból készitett korona
van. – Az angyal, egészen fehér ruhába van öltözve, fején gyöngygyel és
szalagokkal ékitett korona, derekát széles szalag övezi, kezein fehér
keztyü s jobbjában egy pálcza van, melynek felső végéhez aranyos gomb
van erősitve, markolatához pedig szalag-csokor köttetik. – Sz. József,
földig érő fekete köpenyben, melyet barát-kordával szorit oldalához,
kezében horgas pálcza, fején kalap. – Szűz Mária, kék szinű úri ruhában,
fején ugyanoly szinű kendő, kezén fehér keztyű, jobbjában fehér kendőt
tart. – Bukuró, Barbule, Todore, Nyikuláj és Mosule pásztorok, az utóbbi
igen öreg; öltözetük: közönséges nagyszőrű pásztor-szűr vagy guba,
fejökön nagy báránybőr kucsma, kezökben juhászbot, derekukon kötél, s
arczukon álarcz, hogy ismerős helyeken meg ne ismerjék őket._

_Minthogy a Székelyföldön a pakulárok (pásztorok) jobbadán mind oláhok,
a szövegben előjövő oláh szavak részint azért adatnak a pásztorok
szájába, hogy e tekintetben is minél hűbb pásztoralakokat mutassanak
fel, részint pedig a komikum kedvéért._

_A társaság a falvakban csak ott produkálja magát, hol előleges
bekéredzés után megengedik. A bekéredzés ily módon történik. Attól a
háztól, a melyben össze vannak gyülve, a huszárt elküldik a legelőször
meglátogatni szándékozott családhoz engedély- és szállás kérés végett;
megérkezvén a huszár, a kölcsönös „jó nap“ és „fogadj isten“ után igy
szól: „Kedves házi gazdánk, Krisztus urunk születése példáját követők
vagyunk, a melyet házi gazdánk jó akaratjából, ha terhére nem lennénk,
el akarnánk folytatni, hogy mely szegény állapotban és hogyan született
Krisztus Betlehemben.“ Erre a házi gazda azt feleli, hogy „tessék, jó
szivvel látom,“ vagy ha nem akarja, akkor valami akadályt hoz fel, p. o.
szoros a hajléka, vagy betege van stb. Ekkor a huszár megviszi a
választ._

_A házhoz érkezve, két pásztor a három tornyú Betlehemet az asztal
közepére teszi, mellé állanak az angyal és a király. József és Mária az
ajtó megett foglalnak helyet, a pásztorok is ott, csakhogy az ajtó tulsó
oldalán; a huszár a szoba közepére áll.)_

MIND _(énekelnek.)_

  Betlehembe eljutván,
  Jézust ott megtalálván,
  Város mellett pajtában,
  Annak romlott jászolában,
  Essünk térdre előtte,
  Boruljunk le a földre,
  Ugy tekintsünk pajtába,
  Annak romlott jászolába.

A HUSZÁR _(kivont karddal sétál föl s alá.)_

  Hálát adunk neked mü teremtő Atyánk,
  Hogy megadtad érnünk Krisztus születése napját!
  Ti is ezen háznak virágzó népei,
  Született Jézusnak legyetek tagjai,
  Ezen Tekintetes háznak szép népei,
  Isteni formának eleven képei,
  Kikért Jézus Krisztus könyvező szemei
  Árad e napra, mint gyöngyök szépei.
  Legyen békeséges e bejövetelünk,
  Ez uri szép háznál kevés ittlételünk,
  Míglen Krisztus Jézus születése velünk
  Előmutattatik, a melyről beszélünk.
  Legyen békeségük a juhpásztoroknak,
  Mint szelid, együgyű, csendes jámboroknak,
  Kik a Jézuskához először járulnak,
  Buzgó szeretettel lábához borulnak.
  Rövid szóval legyen minden békeségben,
  Testi-lelki csendes figyelmetességben,
  Míglen csekély munkánk szép gyönyörüségben
  Véghez megyen buzgó örvendetességben.
  Mert nem tréfaságnak okáért küldettünk,
  Avagy hogy világi muzsikát hírdessünk,
  Hanem megtérésre, hogy példát mutassunk,
  Boldog mennyországban együtt vigadhassunk.

_(Félre áll.)_

A KIRÁLY _(sétálva mondja:)_

  Retteg a természet az okos lélekkel,
  Sőt az emlékezet ily nagy erejével,
  Megtompul az elme együtt értelmével,
  Az emberi nyelv is megtompul ezekkel.
  Mert a természetnek nagyon van ellene,
  Szűzön, tiszta szűztől Krisztus születése,
  Az emberi elme megtompul ezekre,
  A nagy emlékezet fel nem érhet ide.
  Fordítsd gondolatát habozó elmédnek,
  Tekintsd állapotát egész életednek,
  Vizsgáld meg oh! ember rejtekét szivednek,
  Mely nagy hál’adással tartozol istennek.
  Ime hozzánk való buzgó szeretete
  Az örökkévaló istent mire vitte,
  Hogy Ádám atyánknak vétkeit nem nézte,
  Hanem megváltásra szent fiát küldötte.
  Hát én bűnös lélek erről mit szólhatok,
  Kinek okossági nem nagyok s fontosok,
  Segítséget csak attól várhatok,
  Ki váltságunkra jött s neki áldást mondok.
  Melyről buzgó szívvel mostan azért szólunk,
  Két-három szép pėldát előtökbe adunk,
  Jézus látására hogy felindíttassunk,
  Figyelmetességet tőletek kivánunk.

A HUSZÁR _(a királyhoz.)_

  Szerencsés jó napot,
  Kivánt víg órákat,
  Kivánok jó uramnak
  Akarom, mint látom,
  Épségét szép házának.

A KIRÁLY.

  Az Úr isten hozott,
  Házamhoz juttatott,
  Szerelmes jó barátom.
  Hogy házamhoz jöttél
  S engem felkerestél,
  Szivem szerint akarom.

HUSZÁR.

  Megszállnék uramnál,
  Mulatnék házánál,
  Ha konyhája terjedne;
  A bőv étel-italért
  Adnék ezüst tallért,
  Csak kedvem szerint lenne.

KIRÁLY.

  A bőv étel-ital,
  Minden füszerszámokkal
  Ezennel készen leszen,
  Mert érzem magamban,
  Hogy a mulatáshoz
  Ma nekem is kedvem leszen.

SZ. JÓZSEF _(a királyhoz.)_

  A mennybéli isten,
  Kit magasztal minden,
  Áldja meg kegyelmedet!
  Isteni kedvéért,
  Drága szent nevéért,
  Hallgassa meg kérésemet.

KIRÁLY _(haragosan.)_

  Mit akarsz én velem?
  Nem vagy te én felem,
  Beszéld hamar bajodat!
  Sokat szót ne folytass,
  Tőlem ez a válasz:
  Beszéld hamar bajodat!

SZ. JÓZSEF.

  Uram az istenért,
  Drága szent nevéért,
  Hadd háljunk itt az éjjel.
  A kemény hideggel,
  Szörnyű fergeteggel
  Ne haljunk meg az éjjel.

KIRÁLY.

  Szerelmes barátom,
  Szoros a hajlékom,
  Nincs mód a szállásban.
  Próbálj abban,
  Forogj elébb[22] is.

SZ. JÓZSEF.

  Uram, az Uristen
  Megáld mindenekben,
  Csak fogadj bé ez éjre
  Ne kellessék mennünk,
  Éppen kirekednünk
  A nagy erős hidegre.

KIRÁLY.

  Menj, ne istálj,
  Többet ne prosmitálj,
  Mert itt bizony meg nem hálsz,
  Próbálj elébb, itt nálamnál
  Több embert is találsz.

SZ. JÓZSEF.

  Uram, a városon majd minden háznál jártunk,
  De vannak sok vendégek, szállást nem találtunk,
  Hideggel kell meghalnunk,
  Ha nem könyörűlsz rajtunk.

KIRÁLY.

  Csak menj tovább innen,
  Mert érted vendégemet
  Meg nem szoríthatom.
  Mert pénzes zacskódat,
  Aranyos táskádat
  Oldaladon nem látom.

SZ. JÓZSEF _(Szűz Máriához.)_

  Oh mennybeli isten
  Mégis ne hagyj minket!
  Ime szűz Mária
  Induljunk el utra,
  Csendesedjünk elménkben.
  Talán az Uristen,
  Kit hordasz méhedben,
  Nem hagy el szükségünkben.

SZŰZ MÁRIA.

  Jaj mint elbágyadtam, szerelmes jegyesem,
  Fel nem gondolhatom, mit kelljen mivelnem,
  Már a lábaimon csak alig léphetem,
  E hideg éjtszakán jaj lészen énnekem.
  Semmi bizodalmam nincsen életemhez,
  E hideg éjtszakán, mert jutok végemhez,
  Nem gondoltam volna Betlehem népétől,
  Ily idegen legyen az ő istenéhez.

SZ. JÓZSEF.

  Szerelmes jegyesem, ne sírj s ne bánkodjál,
  Mert nem hagy el az Úr, hogy ártson a halál;
  Semmi dér és hideg e helyen nem talál,
  Ha személye szerint Krisztus közinkbe száll.
  Azért csak szálljunk be itt ez istállóba,
  Számot mivel ehhez senki a városba’
  Nem tart s maradhatunk csendes bátorságban,
  Inkább is lesz módunk a szent imádságban.

AZ ANGYAL _(Máriához.)_

  Üdvöz légy Mária,
  Oh istennek anyja!
  Látod jelenlétem,
  Parancsolj, mert mennyből
  Hozzájad[23] küldettem.

SZŰZ MÁRIA.

  Sietséggel szolgálj a te szent Uradnak,
  Adj hírt a nyáj mellett levő pásztoroknak,
  Kik imádására jőjjenek Krisztusnak,
  Mert megváltásáért született világnak.

AZ ANGYAL

_(fel s alá járkál a szobában, mi közben a földön aluvó pásztorok lábát
meglöki s énekel.)_

  Gloria in excelsis Deo!
  Dicsőség mennyben istennek,
  Békeség földi népeknek,
  Jó akaratú hiveknek,
  Kik istenben örvendeznek.
  Keljetek fel pásztorok!
  Mert született uj királytok,
  Keljetek fel, meglátjátok,
  Térden állva imádjátok.
  Ez lesz nektek a jegy róla:
  Ime fekszik a jászolba’. –
  Szent szűz nagy jót cselekedtél,
  Hogy istennek anyja lettél.

_(Félbe hagyja az éneklést s szóval folytatja:)_

  Vigyázó pásztorok mostan felkeljetek,
  Készűljetek bátran, semmit se féljetek.
  Mily örvendetes uj hírt mondok ti nektek,
  Melyben gyönyörködni fog a ti szivetek.

BUKURÓ _(felkel s a többi pásztorokhoz:)_

Szqualecz mintyennás, pakulari![24]

BARBULE.

Cse?[25]

BUKURÓ.

Serkenjetek fel hamar; csak az derék, táti, álmomban mit láték. Dáré ám
szpusz[26], hogy a Krisztus születék: Kriszi máj fortátyé![27].

BARBULE.

Ba nu Krisztosz, numaj kokosu o kikirit[28].

TODORÉ.

  De én azon nem töröm az eszemet,
  Inkább a füttőbe dugom a fejemet.

BUKURÓ.

  Talán itt is jár vala,
  Mert arany betűket hány vala;

_(ekkor meglátja az angyalt s elijedve kiáltja:)_

  Dare tucz moi aicse[29]
  Keljetek fel fortátye![30]
  Mert itt hallánk nótát,
  Melynek nem hallottuk
  Soha több formáját.
  Itt még jelen látjuk
  Az isten angyalát,
  Ne hallgassuk el annak
  Nagy sok szép mondását.

BARBULE _(Bukuróhoz fordúlva.)_

  Bizony nem tréfa ez, a mint tapasztalám,
  Mert még álmomban is azt az angyalt látám,
  Annak szép énekét mind végig hallgatám,
  De hogy fel ne keljek, tovább nem állhatám.

NYIKULÁJ _(kelti az igen öreg Mosulét.)_

Skale moj fortatye, skalé moj vén ungyiás, kiáltá lukru jeszte, dutye
álá lok[31].

MOSULE[32].

Cse?

NYIKULÁJ.

  Kelj fel sietséggel, emeld fel szemedet,
  Nyisd fel süketséggel megtölt füleidet.
  Halld meg azt a drága mennyei éneket,
  Melyet az itt levő angyal most éneklett.

MOSULE.

Ázsáé fie si káj laszsza a duka moj[33].

_(E szavakra a másik négy pásztor botját az öreg alá dugja és lábára
emeli, midőn már felemelték, akkor az angyal eléjökbe áll s így szól:)_

AZ ANGYAL.

  Jertek sietséggel menjünk a városba,
  Mert Krisztus értetek romlott istállóba’
  Született s tétetett a hideg jászolba,
  Ottan takartatott a kóros szénába.
  Kerubim angyalok felséges királya,
  Boldog mennyországnak tündöklő kristálya,
  Te rólad kiáltja az egek tábora:
  Szent, szent, szent az isten, seregeknek ura!

A PÁSZTOROK

_(mind a Betlehem elé térdelve éneklik.)_

  Serkentsd fel Jézust, szent fiadat nekünk,
  A szent angyaloktól hozzája küldettünk,
  Hozzája küldettünk.

SZŰZ MÁRIA _(énekel.)_

Serkenj fel én fijam, pásztorok eljöttek, Szent angyalaidtól hozzájad
küldettek, Hozzájad küldettek.

A PÁSZTOROK _(térdepelve énekelnek.)_

  Üdvöz légy Jézus, pásztorok pásztora!
  Mennynek és a földnek teremtő szent ura,
  Teremtő szent ura!

  Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk,
  És mü azért jöttünk, hogy téged imádjunk,
  Hogy téged imádjunk!

BUKURÓ.

  Vajon jó fortátye, hol találjuk okát,
  Hogy az isten fia nem uri palotát
  Választott magának, barmok istállóját,
  Ugy megutálotta a nagyuri pompát?

BARBULE.

  Azért miérettünk megalázta magát,
  Hogy mü is kövessük szentséges példáját,
  Azért választotta barmok istállóját.

BUKURÓ _(Sz. Józsefhez.)_

  Miért oh szent József, nem benn a városba’,
  Valamely tetszetes uri palotába,
  Hanem csak alacsony barmok jászolába,
  Szállottatok majdan romlott istállóba?

SZ. JÓZSEF.

Nagy kegyetlensége a városiaknak, Szegénységünk miatt ugy megutáltanak,
Isten neveért is szállást nem adtanak.

BUKURÓ.

  Ugy van bizonyára, mert a városiak
  Tele erszényű vendégeken kapnak,
  Azok ott kedvesek, kik tallért mutatnak,
  De a szegényekkel keveset gondolnak.

_(Ezután az öreg pásztort, Mosulét, a többiek botjaikra fektetve a
Betlehem elé viszik.)_

MOSULE.

  Hát ezt érdemletted ég, föld teremtője,
  A városon néki nem adatott helye?
  Szállni kényszerittetett ide a mezőbe,
  De várjatok még, mert megfizettek érte.

BUKURÓ _(a többi pásztorokhoz fordulva.)_

  Nosza jó fortátyim, adjunk ajándékot
  A kicsi Jézusnak, a kitől mit lehet,
  Adjunk szegénynek, kiki mit hozott
  Mü tudjuk mindenektől elhagyattatott.

BARBULE.

  Igenis szegénynek adjunk, a mit lehet,
  Mert őt tudjuk, hogy a dézsából[34] nem vehet,
  De még ha felnőhet s nagy emberkort érhet,
  Egy kis ajándékért száz annyi jót tehet.

BUKURÓ _(ajándékát a következő szavakkal nyujtja át.)_

  Én édes Jézusom egy szép bárányt hoztam,
  Legelső fajzatnak ezt az egyet tudtam,
  Azt is a Jézustól meg nem sajnállottam,
  Mivel a többit is Jézus által kaptam.

_(Midőn az ajándékot viszi, az angyal a tornyocskában levő csengetyűt
megcsendíti, mely hangra a pásztor leborúl.)_

BARBULE.

Oh domne szfuntule[35], drága mennyei harangszó.

BUKURÓ _(Barbuléhoz.)_

Hajde la Betlehem, Barbule![36]

BARBULE.

Cse? ei depárte[37].

BUKURÓ.

Nu depárte, nu ma ajicse[38].

BARBULE.

Kit zile potz merem?[39]

BUKURÓ.

Do zile si zsumátáte[40].

BARBULE.

No binye, binye[41]. _(megindúl s az ajándékot a következő szavakkal
benyujtja)_[42].

  Ihon én is hoztam egy szép őszi sajtot,
  Mert e most mindenütt szűk, bizonynyal jól tudom,
  Ezt is a kicsi Jézusnak ajándékba adom,
  Pirítva apránként eszik belőle, én tudom.

TODORE _(következő szavakkal nyujtja át ajándékát.)_

  Én is hoztam egy báránybőröcskét,
  Örömestebb adnék juhot avagy kecskét,
  De mivelhogy tartok feles cselédecskét[43]
  Eladtam a juhot s vettem egy kis költségecskét[44].

NYIKULÁJ.

  Én édes Jézusom igen szegény vagyok,
  Mivel kilencz apró gyermekeket tartok,
  Azért én egyebet néked nem adhatok,
  Egy falás málénál[45],
  Ezt is adták elébb a más háznál.

_(A pásztorok az öreg pásztort botjaikon emelik fel, ki a következő
szavakkal nyujtja át ajándékát.)_

MOSULE.

  Én édes Jézusom, igen öreg vagyok,
  A füleimmel is immár alig hallok,
  A juhok után is alig szaladhatok,
  Mind el is hordották immár a farkasok.
  Azért turót, ordát[46] néked nem adhatok,
  Mert én magamnak is egy falást sem kapok,
  De bogláros szijat ugyan szépet adok,
  Nékem nem kell, mert én immár öreg vagyok.

SZŰZ MÁRIA.

  Köszönöm, pásztorok, szép ajándéktokat,
  Szent fiamhoz való nagy jó voltotokat,
  Az isten s ember is tü jutalmatokat
  Megfizeti mennyben tü fáradságtokat.

BUKURÓ _(a többi pásztorokhoz.)_

  Nosza jó fortátyím, hogy ide jutottunk,
  Csudák felett való szörnyű csudát láttunk,
  Jézus látásában épen megujultunk.
  Azért egy szép zsukátát[47] édes furulásunk,
  A Jézus névében. Szufle jó fortátye, szufle, szine moj[48].

_(Ekkor a második pásztor, Barbule, előveszi furulyáját s elkezd
furulyálni, melyre a többiek – közbül nevén az öreget – tánczra
kerekednek, macsukájokat (bunkós bot) fejök felett összeütögetik s táncz
közben gyakran mondogatják:)_

Huppa zsuká zicsé Todoricze, se Rukure se Macsuke. Huppa hup![49]

_(Az öreg végig nézi a tánczot s végeztével haragosan mondja nekik:)_

MOSULE.

Ezt biz’ eljárátok, de nem igen jól járátok.

BUKURÓ _(elérántja.)_

Eredj, járd meg jobban vén szipa!

MOSULE _(oda kiált a furulyáshoz.)_

Szufle szine moj![50]

_(A zenész megfuvintja egy kissé a furulyát, de azonnal félben hagyja,
mit a süket öreg nem vesz észre a minden erejéből tánczol, mígnem Bukuró
nyakon ragadva, megrázza s így szól hozzá:)_

BUKURÓ.

Nu szufle[51] vén szipa!

MOSULE _(a furulyáshoz)_.

Szufle szine moj!

_(Ekkor ismétlődik az előbbi jelenet s az öreg egész az elbággyadásig
tánczol, midőn aztán odakiált.)_

MOSULE.

Desztul![52]

_(Mire a furulyás visszakiáltja, hogy nem is fujta, s erre aztán jót
kaczagnak a rászedett öregen._

_Ezután a négy pásztor kört képez, az öreg a kör közepén áll,
énekelnek:)_

PÁSZTOROK.

  A szűz egy fiat szűlt,
  Kiért mennyben öröm gyűlt,
  Pásztorok, pásztorok, örvendjetek, örvendjetek,
  Szabadító földre szállott, örűljetek, örűljetek.

_(Félre vonúlnak.)_

KIRÁLY _(kivont karddal járkál.)_

  Hallottuk rendszerint e rövid példában,
  Miként Krisztus Jézus romlott istállóban
  Született s tétetett a hideg jászolba,
  Ottan takartatott a kórós szénába.
  Ez is mindnyájunknak lőn ma látására,
  Miként a pásztorok az angyal szavára
  Menének Krisztusnak látogatására,
  Miként gyuladának fel a vigasságra.
  Oh! nem is ok nélkűl, méltán vigadhatnak,
  Mert ma tölt bé szava a szent prófétáknak,
  Ma lett nagy örömük a megholt atyáknak,
  Mivel megnyittatott kapuja limbusnak.
  Vigadj méltán te is ime bűnös világ,
  Mert Áron vesszején nyílt ma egy szép virág,
  Ki által megnyilik a bezárt mennyország.
  Megszégyenűl pokol, ördögi sokaság.
  Tü is hát mindnyájan, kik itt jelen vadtok (vagytok),
  Egy csekély munkánkat, a mint láttátok,
  A kicsi Jézusnak tü felajánlátok,
  Hogy szállása legyen mindenkor nálatok.
  Nemes házigazda maradj békeségben!
  Megbocsásd vétségünk csekély verseinkben,
  Szép házi népeddel maradj egészségben,
  Holtod után mehess az örök életbe.
  Dicsőség, dicséret a kicsi Jézusnak,
  Ki terhit felvette széles e világnak,
  Áldás szent Józseffel a szűz Máriának,
  Kik gondját viselték a világ urának.

BUKURÓ _(az öreg pásztorhoz.)_

Haj de aics moj Mosule![53]

MOSULE.

Cse?[54]

BARBULE.

  Hallám panaszkodál vala, mely lapos a táskád,
  Próbáld meg a gazdát, ha valamit kapnál.

_(Erre az öreg megmutatja az üres tarisznyát s a második pásztor
folytatja a házi gazdához:)_

  Ennek a gazdának bácsa[55] én voltam tavaly is,
  Hej jó gazdám volt nekem akkor is,
  Ha kétszer kértem, nem adott egyszer is,
  De most megtölti még a gulugánkat[56] is.

TODORE.

  Ennek a gazdának a kecskéjit én őríztem,
  De bizonynyal a gazdát meg sem említettem,
  De a gazdasszonynyal jól egyetértettem,
  Azért kolbászt, májast eleget is ettem.

NYIKULÁJ.

  De itt mü még most is hijában nem jártunk,
  Mert megmosolyodék a mü gazdasszonyunk,
  Lészen itten nékünk kolbászunk, májasunk,
  Csak azt várják itt, hogy tarisznyát mutassunk.

MOSULÉ _(a többi pásztornak panaszkodva.)_

  De tü magatoknak mindenütt csak kaptok,
  Néktek adnak, mivel hogy ifjabbak vadtok,
  De én hogy süket is vagyok, jól nem is hallok,
  Ha kinálnak is, azt gondolom, szidnak, pirongatnak,
  Kifelé fartatok[57].

NYIKULÁJ _(az öreghez)_.

  Kérlek vén ungyiás, ne panaszolkodjál,
  Mert én sem ettem ma egyebet egy falás málénál,
  Azt is adták elébb a más háznál.

MIND _(énekelnek.)_

  Immár münköt (minket) jó gazda elküldesz utunkra,
  Kicsi Jézus áldása maradjon házadra, ra, ra, ra, ra, ra,
  Maradjon házadra!

(Orbán Balázs gyüjt. Csikszék.)




VIZKERESZTI JÁTÉKOK.


1.

_(A három király bejön a csillaggal s éneklik:)_

  A szent királyok, három mágusok,
      Ur Krisztust
  Midőn szemlélik, ekép köszöntik
      A Jézust.

  Gáspár mutatja, örömmel nyujtja
      Aranyát,
  Hogy azzal vallja és magasztalja
      Királyát.

  Menyhárt is áldja, a midőn adja
      Tömjénét,
  Evvel tiszteli, szépen jelenti
      Istenét.

  Boldizsár néki elejbe tészi
      Mirháját,
  Hogy megmutassa avval ő hozzá
      Hív-voltát.

_(Ekkor a csillagot kieresztik háromszor.)_

BOLDIZSÁR KIRÁLY.

Én Boldizsár király Szerecsenországból való vagyok. Nem tanúltam
egyebet, ugrándozni, ficzkándozni, szép kisasszonyokat ölelgetni. Épen
egyszer a fő rezedenczia mellett kellett elmenni, meglátott a kisasszony
a felső kontignáczióbúl, behívatott szobájába, úgy jól tartott eczetes
lencsével, tormával és galuskával, nézzék, nézzék, uraim, alig férek
nadrágomban.

GÁSPÁR KIRÁLY.

Óh te gomolya hitű! Én is jártam már a te országodban, vettem egy
krajczáron egy meszely bort, vagy pedig egy fillérért egy meszely
pálinkát; nézzék, nézzék, uraim, hogy megtántorogtam tőle.

MENYHÁRT KIRÁLY.

  Mikor én a kertben fő kapitány voltam,
  Egy bolhán a várat úgy megnyargalóztam.
  Üstökömre mondom, jó katona vagyok,
  Ma is százat vágtak reám a káplárok,
  Mégsem tépték szét a bundám a farkasok; –
  Ezzel bizonyitom, jó katona vagyok.

BOLDIZSÁR KIRÁLY.

  Egykor, egykoromba űltem a kuczkóba’,
  Egy nagy balhát fogtam a gatyám korczába’,
  Megfogtam a lábát, kivetém a hóra, –
  Uczczu Kurucz Peti nem vagy már a korczba’!

GÁSPÁR KIRÁLY.

  Áldja meg az isten azt az öreg bábát,
  A ki megszerezte az italnak javát;
  De azért szerezte, mert ő is szerette,
  Jót ivott belőle, az urát megverte.

MENYHÁRT KIRÁLY.

  Az atyám molnár volt,
  Házából kiűzött,
  Nekem tetű-bőrből
  Bocskor-kapczát fűzött.
  Kimentem a szőlőbe,
  Felmásztam az uborkafára,
  Ráztam a diót,
  Hullott a mogyoró.
  Oda jött egy öreg ember,
  Rám kiáltott:
  Ne bántsd fiam a káposztát,
  Nem te kapáltad a répát!
  Ugy megijedtem, hogy
  Beugrottam a ház ablakán,
  Onnan meg konyhába;
  Ott főzték a káposztát
  Kavarták a kását,
  Ugy jól laktam dörölyével,
  Majd meghaltam éhen.

_(Ezután így felváltva rigmusolnak.)_

(Török Károly gyüjt. Orosháza.)


2.

_(Vízkereszt napján alkonyodás után öt-hat csoport katholikus iskolás
gyermek vagy suhancz jár házról házra, rendszerint hármasával. Az egyik
fiú kezében egy csillagot visz, melyet szita- vagy rostakéregből
készítenek, színes papirral vonnak be, ebből van kivágva a csillag,
sárga papirral beragasztva; a csillag felett látható az I. H. S. betű a
kereszttel tetejében; belőlről gyertya ég s az világítja meg; az egészet
egy keresztben csuklókra járó készűlék segélyével az illető tetszése
szerint előre hosszan kinyujthatja s magához visszavonhatja. – A három
fiú közűl egyik a szerecsen, másik a magyar és a harmadik az eszkimó
király. Öltözetük különféle; a szerecsen király rendszerint fehér
lepelbe burkolódzik, fején aranyos papírból készített püspök süveg van,
arcza korommal van befeketítve, s ez szokta leginkább hordani a
csillagot. A magyar király huszár ruhát visel, fején arany korona. Az
eszkimó király, ki többnyire kisebb a másik két fiúnál, vagy lepedőbe
burkolódzik, vagy csak szokott öltönyében jelenik meg, fején azonban
mindenkor aranyos papirból csinált sok ágú koronát hord. – Ha valamely
háznál meg akarnak jelenni, egyiket magok közűl beküldik előre s az
megkérdezi: „Szabad-e bejönni a három királynak?“ – igenlő válasz
esetében bemennek mind a hárman, előre bocsátva a csillagot hordó
szerecsen királyt.)_

MIND _(énekelnek:)_

  Három királyok napját,
  Országunk egy istápját
  Dicsérjük énekekkel,
  Vigadozó versekkel.
  Szép jel és szép csillag,
  Szép napunk támadt.[58]

  Hol vagy zsidók királya?!
  Mert megjelent csillaga.
  Betlehemben találják,
  Szép Jézust körűlállják.
  Szép jel stb.

  Királyok ajándékát
  Aranyt, temjént és mirhát
  Vigyünk mi is Urunknak
  Ártatlan Jézusunknak.
  Szép jel stb.

  Kérjük a szép szűz anyát,
  Kérje értünk szent fiját,
  Hogy békességben tartson,
  Ellenség hogy ne ártson.
  Szép jel és szép csillag,
  Szép napunk támadt.

SZERECSEN KIRÁLY.

  Én szerecsen király vagyok,
  Napkeletről jöttem,
  Meg ne csodáljátok,
  Hogy ily fekete lettem,
  Mert ott születtem, a hol legmelegebb van.

MAGYAR KIRÁLY.

  Én magyar király vagyok,
  Észak felől jöttem,
  Meg ne csodáljátok,
  Hogy ily fehér vagyok,
  Mert ott születtem, hol leghidegebb van.

ESZKIMÓ KIRÁLY.

  Eszkimók királya,
  Én messziről jöttem,
  Meg ne csodáljátok,
  Hogy ily kicsi lettem,
  Mert ott születtem, hol ily kicsi a nép.

SZERECSEN KIRÁLY.

  Isten áldja meg e háznak gazdáját,
  Vele lakó hites társát,
  Hozzá tartozó gyermekeit, leányát –
  Töltse be az isten pinczéjét, kamráját.

MAGYAR KIRÁLY.

  Király volt az apám a nagy Ázsiába’,
  Két felől arany láncz csüngött a nyakába’,
  Hátúl egy szűr-kankó csüngött az inába’, –
  A ki ezt elhiszi, nem mén mennyországba.

ESZKIMÓ KIRÁLY.

  Amoda van egy fa,
  Melynek neve fűzfa,
  Az alatt van egy víz,
  Melynek neve Tisza,
  Abba’ van egy harcsa,
  Tartsa isten tartsa!

  Hátamon a zsákom,
  Benne van a mákom,
  Oh édes kis rákom
  Ki ne rágd a zsákom!
  Mert kidől a mákom –
  Szedd fel édes jó barátom! stb. stb.

_(Igy felváltva mondják tovább a rigmusokat.)_

(Török Károly gyüjt. Hód-Mező-Vásárhely.)




BALLADÁK ÉS ROKONNEMÜEK.



1. MOLNÁR ANNA.

  Elindula Ajgó Márton
  Hosszu útra, rengetegre;
  Megtalálta Molnár Annát:
  ‚Gyere velem Molnár Anna,
  Hosszu utra, rengetegre.‘
  „Nem mehetek Ajgó Márton,
  Vagyon nékem csendes házam,
  Csendes uram, jámbor uram,
  Karon ülő, kicsi fiam!“
  Hivta, nem jött, elrabolta,
    Elindultak most már ketten
  Hosszu útra, rengetegre;
  Megtaláltak egy burus[59] fát,
  Leülének árnyékába.
  „Nézz egy kicsit a fejembe!“
  Hullni kezd az asszony könyje.
  „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna?“
  ‚Nem sírok én Ajgó Márton,
  A mi hull, a fa harmatja.‘
  „Nem hull most a fa harmatja,
  Mert épen álló dél vagyon.“
    Fölindula Ajgó Márton
  Ekkor a fa tetejébe;
  Visszaejti a pallosát.
  „Add fel, add fel pallosomat!“
  Felhajitja a pallosát,
  Ketté vágja az derekát.
  Felöltözik ruhájába,
  Térdig érő angliába,
  Elindula hazájába,
  Megállott a kapujába’.
    ‚Csöndes gazda, jámbor gazda
  Adsz-e szállást az éjtszaka?‘
  „Nem adhatok, vitéz uram,
  Vagyon nekem siró fiam.“
  Addig kérte, míg megadta.
    „Csendes gazda, jámbor gazda
  Van-e jó bor a faluba’?
  Hozz egy kupát vacsorára.“
  Mig az ura borért jára,
  Kigombolta a dolmányát
  Megszoptatta siró fiát.

(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)


2. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Jere velem, Molnár Anna!
  Rengetegre, hosszu útra.“
  „Nem mehetek, Ajgó Márton!
  Vagyon nekem hütös társam,
  Hütös társam, jámbor uram,
  Karon űlő kicsi fiam.“
  Addig hítta, addig csalta,
  Lóra kapta s elrabolta.
    Elindulnak, mennek, mennek,
  Hosszu útnak, rengetegnek;
  Találtak egy burkos fára,
  Leűltek az árnyékába.
  „Molnár Anna, édes kincsem!
  Nézz egy kicsit a fejembe.“
  Addig nézett a fejibe,
  Míg elaludt az ölibe’;
  Föltekintett feje föli,
  Burkos fának ága közi,
  Hát ott vagyon hat szép leány
  Fölakasztva egymásután;
  Aj! gondolá ő magába’,
  A hetedik én leszek ma,
  Köny szemibűl kicsordula
  Ajgó Márton orczájára.
  „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna!“
  „Nem sírok én Ajgó Márton!
  Harmat vagyon a faágon,
  A hullott le az orczádra.“
  „Hogy’ hullana harmat mostan,
  Mikor épen álló dél van…
  Készűlj, készűlj Molnár Anna,
  Indulj föl a burkos fára!“
  „Nem megyek én Ajgó Márton,
  Nem szoktam én mászni fákon,
  Mutass példát, menj előre,
  Megtanólom majdég tőlled.“
    Ajgó Márton fölindula,
  Éles kardja visszahulla.
  „Add föl, add föl Molnár Anna!“
  „Mingyárt, mingyárt jó katona.“
  Ugy fölhajtá éles kardját,
  Ketté csapá gyenge nyakát.
  „Ugy kell néked Ajgó Márton
  Mér’ csaltál ki a házamtól!“
    Fölöltözék gunyájába,
  Talpig vörös angliába,
  Fölfordula jó lovára,
  Elvágtatott hazájába.
  Ott megállott kapujába’,
  Békiáltott udvarába:
  „Aluszol-e jámbor gazda?“
  „Nem aluszom, jó katona!“
  „Adsz-e szállást éjtszakára?“
  „Nem adhatok jó katona:
  Elhagyott a feleségem,
  Síró gyermek tűzhelyemen.“
  „Attól ugyan adhatsz szállást,
  Hallottam én gyermeksírást.“
  „No ha úgy van, jere bé hát,
  Eltöltünk itt egy éjtszakát.“
    „Hallod-e te jámbor gazda!
  Van-e jó bor a faluba’?
  Ha van jó bor a faluba’,
  Hozz egy kupát vacsorára.“
  „Aj a jó bor messze vagyon,
  S a gyermekem kire hagyom?“
  „Mig az apja oda járna,
  Én viselek gondot rája.“
  S hogy elmenjen, alig várja;
  S míg a gazda borért jára,
  Kigombolá a dolmányát
  Megszoptatá síró fiát,
  Megszoptatta, megcsókolta,
  S a tűzhelyen elaltatta.
    Hogy az apja megérkezik,
  Sírást nem hall, csudálkozik,
  A gyermek tán azér’ hallgat,
  Hogy a háznál idegen van.
  Leűltek a vacsorához,
  S szól a vendég a gazdához:
  „Hallod-e te jámbor gazda,
  Egyet kérdek, felelj rea:
  Feleséged ha még élne,
  S élve hozzád hazajőne,
  Megszidnád-e, megvernéd-e?
  Még éltibe’ fölvetnéd-e?“
  „Meg se szidnám, meg se verném,
  Még éltibe’ föl se vetném.“
    „Én vagyok a feleséged,
  Kivel elmondtad a hitet.“
    Ők egymásra ismerének,
  Össze is ölelkezének,
  Vigon is vacsorálának,
  S holtig együtt maradának.

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)


3. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Gyere velem Molnár Anna,
  Gyere velem bujdosóba.“
  ‚Nem megyek én vitéz uram;
  Vagyon nekem kicsi fiam,
  Kicsi fiam, jámbor uram:
  Kivel nincsen nyugodalmam,
  Se éjjelem, se nappalom.‘
  „Gyere, gyere, Molnár Anna;
  Vagyon nekem hat palotám,
  S hetedikbe téged teszlek!“
  Addig, addig csábitgatá,
  A meddig elcsalogatá.
    Mennek, mennek, messze helyen,
  Ződ erdőnek közepében.
  „Űjj le ide Molnár Anna
  Burús fának árnyékába,
  Hagy fekügyem az öledbe;
  S nézz egy kicsit a fejembe.
  Molnár Anna, Molnár Anna
  Fel ne tekints burús fára!“
  ‚Nem tekintek vitéz uram.‘
  Elaluvék vitéz uram.
  S Molnár Anna feltekinte
  Burús fának tetejibe,
  S meglátá a hat szép leányt,
  Hat szép leányt… felakasztva!
  Meggondolá ő magába’:
  Hetediknek őtet teszi!
  Megdobbana gyenge szíve
  S megcsordula meleg könyve
  Vitéz urnak orczájára.
  Vitéz uram felébrede.
  „Mér’ sírsz, mér’ sírsz Molnár Anna?
  Feltekintél burús fára,
  Burús fának tetejibe!“
  ‚Nem tekinték vitéz uram;
  Itt elmene három árva,
  S eszembe jut kicsi fiam!
  Kicsi fiam, jámbor uram,
  Kivel nem vót nyugodalmam,
  Se éjjelem, se nappalom.‘
    „Indulj elől, Molnár Anna
  Burús fának tetejibe.“
  ‚Nem megyek én vitéz uram;
  Nem szoktam én elől járni.‘
  Elől mene vitéz uram.
  Kikapá a fényes kardját
  S lecsapá a vitéz nyakát!
  Felöltözött gunyájába,
  Földig veres ángliába;
  Felszökött a paripára,
  S elindula hazájába,
  Jámbor ura kapujába.
    ‚Jámbor gazda, jámbor gazda!
  Adsz-e szállást éjtszakára?‘
  „‚Nem adhatok vitéz uram;
  Van énnekem kicsi fiam:
  Kivel nincsen nyugodalmam,
  Se éjjelem, se nappalom!‘“
  ‚Jámbor gazda, jámbor gazda:
  Meg vagyok én azzal szokva!‘
  ‚Jámbor gazda, jámbor gazda,
  Van-e jó bor a faluba’?‘
  „‚Vagyon csak itt a szomszédba’.‘“
  ‚Erigy, erigy jámbor gazda:
  Hozz egy kupát az asztalra,
  Erigy, erigy jó szolgáló:
  Hozz forgácsot éjtszakára.‘
  Kigombolta a gunyáját,
  Földig veres ángliáját,
  S megszoptatta kicsi fiát,
  Kicsi fia elaluvék.
    Haza mene jámbor gazda:
  „‚Vitéz uram, vitéz uram,
  Mi lehessen annak oka,
  Hogy kis fiam elaluva?
  Három hete s három napja,
  Kicsi fiam nem aluva!‘“
  ‚Jámbor gazda, jámbor gazda,
  – Jőne haza feleséged:
  Megvernéd-e; vagy megszidnád;
  Vagy holtig szemire hánynád?‘
  „‚Meg se verném, meg se szidnám,
  Holtig szemire se hánynám!‘“
    Kigombolta a gunyáját,
  Földig veres ángliáját:
  Megcsókolta kicsi fiát, –
  Kicsi fiát, – jámbor urát.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


4. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Gyere velem Molnár Anna;
  Vagyon nekem hat kőváram,
  Hetediket most csinálom!“
  ‚Nem mehetek Sajgó Márton;
  Kicsi fiam sír bölcsőbe’,
  Jámbor uram az erdőbe’.‘
  „Gyere velem Molnár Anna;
  Vagyon nekem hat kőváram,
  Hetediket most csinálom!“
  Mégis csalta, csalogatta…
    S mentek, mentek s így szól hozzá:
  „Gyere velem Molnár Anna,
  Burús fának árnyékába;
  Vagyon nekem hat kőváram
  S hetediket most csinálom.“
  Odamegyen Molnár Anna,
  Sírva néz a burús fára,
  Főnélkűli hat leányra.
  „Nézz fejembe, ne sírj Anna!“
  ‚Nem is sírok én csalóka;
  Burús fának harmatja hull.‘
    „Hallod-e te Molnár Anna,
  Erigy elől fel a fára:
  Én is indulok utánad.“
  ‚Nem megyek én, Sajgó Márton;
  Te menj elől, aztat vártam.‘
  „Ugy sem bánom, Molnár Anna.“
  Kikapá fényes pallosát,
  S lecsapá a Sajgó nyakát;
  Nem kell neki már a kővár!
  Leszállott a burús fáról;
  Felöltözött dolománba,
  Földig érő ángliába;
  Felűle a paripára,
  S elindula hazájába,
  S ott ment a jámbor urához.
    ‚Hallod-e te jámbor gazda!
  Adj szállást az éjtszakára,
  Szükségem van nyugalomra.‘
  „‚Nem adhatok te katona;
  Kicsi fiam sír bölcsőbe’
  S nincsen neki édes anyja.‘“
  ‚Adj nekem te jámbor gazda,
  Mert meg vagyok ahoz szokva.‘
  S szállást ada éjtszakára.
    ‚Hallod-e te jámbor gazda!
  Ha van jó bor a faluba’,
  Hozz egy cseppet a számomra.‘
  „‚Faluvégi fogadóba’
  Mérnek jó bort olcsó árba.‘“
  Borért megy a jámbor gazda.
  Kigombolá dolományát,
  Földig érő ángliáját,
  S megszoptatja kicsi fiát.
    ‚Hallod-e te jámbor gazda:
  Van e háznak szolgálója?
  Szedess fácskát éjtszakára.
  Hallod-e te jámbor gazda:
  Ha haza jön feleséged,
  Megdorgálod, vagy megvered?‘
  „‚Meg se szidnám, meg se verném,
  Csakhogy egyszer jőne elé.‘“
  Kigombolá dolományát,
  Földig érő ángliáját,
  S megszoptatta kicsi fiát.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


5. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Jer menjünk el, Molnár Anna,
  Hosszú útra, rengetegre,
  Tejjel-mézzel folyó helyre!“
  „Nem menyek én, Sajgó Márton,
  Vagyon nekem jámbor uram,
  Jámbor uram s kicsi fijam.“
  Meg nem állá Molnár Anna,
  Elindula hosszú útra,
  S tejjel-mézzel folyó helyre.
  Találnak egy czitromfára,
  Leűlnek az árnyékába.
  „Hallod-e te, édes kéncsem,
  Nézz bár egyet a fejembe.
  Édes kéncsem, Molnár Anna,
  Fel ne nézz a czitromfára.“
  Meg nem állá Molnár Anna,
  Felnéze a czitromfára,
  Hát ott vagyon hat szép leány
  Felakasztva egymásután.
  Sirni kezde Molnár Anna,
  A hetedik ő leszen ma.
  Egy csöpp könnye kicsordula
  Sajgó Márton arczájára.
  Megébrede Sajgó Márton:
  „Mé’ sírsz, mé’ sírsz, Molnár Anna?“
  „Nem sírok én, Sajgó Márton,
  Mett hull a fának harmatja.“
  „Nem hull a fának harmatja,
  Mett most éppen álló dél van.
  Hallod-e te, Molnár Anna!
  Indulj fel a czitromfára,
  Czitromfának ága közi.“
  Molnár Anna fel-feleli:
  „Nem szoktam én fára hágni,
  Menjen elől Sajgó Márton,
  Én is menyek majd utánna.“
  Letámasztá fényes kardját,
  S megindula Sajgó Márton:
  Ő is felkapá a kardját,
  S egyszerre levágá nyakát.
  Felöltözék gunyájába,
  Felűle a paripára,
  S ugy indula hazájába,
  Jámbor ura udvarába’:
  „Jó napot, te jámbor gazda!“
  „Isten hozta, vitéz uram!“
  „Hallod-e, te jámbor gazda,
  Occza szállást écczakára.“
  „Nem adhatok, vitéz uram,
  Elhagyott a hütös társam,
  Kicsi fijam sír mindétig,
  S vitéz uram nem alhatik.“
  „Semmi, semmi! te jó gazda,
  Occza szállást écczakára.“
  Ada is a jámbor gazda,
  S boré’t küldte a faluba:
  Ő is felvevé a fiját,
  Megszoptatá síró fiját.
  Haza mene jámbor gazda,
  S kérdi tőle: „Vitéz uram,
  Vajon annak mi az oka
  Hogy most nem sír kicsi fijam?
  Talám tudja, vitéz uram,
  Hogy a háznál idegen van.“
  „Hallod-e, te jámbor gazda,
  Egyet kérdek, felelj reá:
  Feleséged ha még élne,
  S egyszerre csak haza jőne:
  Megszidnád-e, megvernéd-e,
  Életibe’ felvetnéd-e?“
  „Meg se szidnám, meg se verném,
  Életibe’ fel se vetném.“
  Leűle a nyoszolyára,
  Felvette a kicsi fiját,
  Kigombolá dolományját,
  S megmutatá önnön magát.

(Kríza János gyüjt. Székelyföld.)


6. BORISKA.

    „Boriska, Boriska szép lyányodért jöttünk,
  Törökök kezébe szép lyányodat add ki!“
  ‚Állj fel lyányom, állj fel, állj fel a kőpadra,
  Nézz ki az ablakon, mit látsz-e alatta,‘
  „Három üveghintót, kilencz arany zászlót
  Hát nem volt-e kendnek egy darab kenyere,
  Egy darab kenyere, egy pohárnyi bora,
  Hogy ne adjon engem törökök kezébe.“
    Kimegyen a kertbe, leborúl a gyepre,
  Zokogva kiáltja: „Virágim, virágim,
  Tőbűl hervadjatok, földig száradjatok,
  Hadd lássa meg minden, hogy engem gyászoltok!“
  Bemenyen a házba, leborul az ágyba,
  Zokogva kiáltja: „Gunyáim, gunyáim,
  Szegről lehulljatok, földön rothadjatok,
  Hadd lássa mostohám, hogy engem gyászoltok.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolosmegye: Gyalu.)


7. BARCSAI.

    „Menj el uram, menj el aj ki Kolozsvárra,
  Aj ki Kolozsvárra apám udvarába,
  Hozd el onnan, hozd el a nagy vég vásznakat,
  A nagy vég vásznakat s ingyen kapott gyolcsot.“ –
    „Ne menj apám, ne menj, aj ne menj hazól ki,
  Anyám asszony bizon Barcsait szereti“, –
  „Hallod asszony, hallod, mit ebeg a gyermek?“
  „Ne hidd, édes uram, részeg az a gyermek.“
    Aval elindúla az asszony szavára,
  Az asszony szavára aj ki Kolozsvárra.
  Mikor fele utját elutazta volna,
  Csak eszibe juta küssebb gyermek szava,
  Ahajt[60] megfordula, haza felé tére,
  Haza felé, tére hazájába ére.
    „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
  „Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram!
  Hadd vessem nyakamba viselő szoknyámat,
  Hadd kössem előmbe az előruhámat.“
  „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
    „Mingyár’ nyitok, mingyár’, édes jámbor uram,
  Hadd húzzam lábamba fejelés csizmámat,
  Hadd kössem fejemre viselő ruhámat.“
  „Nyiss ajtót, nyiss ajtót, asszony feleségem!“
    Aj mit tuda tenni, ajtót kelle nyitni.
  „Add elé, add elé a nagy láda kólcsát!“
  „Nem adom, nem adom a nagy láda kólcsát:
  A szomszédba jártam, kerten átal hágtam,
  A nagy láda kólcsát ottan elhullattam,
  Hanem megtaláljuk szép piros hajnalkor,
  Szép piros hajnalkor, világos viradtkor.“
  Ahajt csak bérugá gyontáros ládáját,
  Végig lehasittá az egyik oldalát,
  Csak kihengeredék Barcsai belőlle,
  Aj kapja a kardját, fejit vevé vélle.
    „Hallod feleségem, hallod asszony, hallod,
  Három halál közzűl melyiket választod?
  Avagy azt választod, hogy fejedet vegyem,
  Vagy selyem hajaddal házat kisöpörjem,
  Avagy azt választod, reggelig virasztasz,
  Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz?“
  „Három halál közzűl én is azt választom,
  Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartok.“
    „Inasom, inasom, én küsebb inasom,
  Hozzad elé, hozzad a nagy kászu szurkot[61],
  Hozzad elé, hozzad a nagy vég vásznakat,
  A nagy vég vásznakat, ingyen kapott gyólcsot.
  Fejinél kezdjétek, talpig tekerjétek,
  A sok ingyen gyólcsot fejire kössétek,
  Fejinél kezdjétek, talpig szurkozzátok,
  Talpánál kezdjétek, végig meggyujtsátok.
  Fejihez állitok egy oláh furujást,
  Lábához állitok egy czigán hegedűst,
  Fujjad, oláh, fujjad az oláh furuját,
  Huzzad, czigán, huzzad a czigán hegedűt;
  Fujjátok széltibe, huzzátok ízibe,
  Mostan hadd vigadjon feleségem szíve.“

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)


8. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Tájszolás szerint.)

    „Àpám uram, lelköm, lelkem àpám uram!
  Anyámasszony bizon Barcsait szereti.“
  „Ne hidd, uram, ne hidd, kéncsöm, jámbor uram!
  Részeg a küs[62] gyermek; nem tudja mit beszél.“
  Avval elindula egy nagy régi utra,
  Felit végig mené s felit visszajövé.
  „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Nyitsd meg az ajtódat!“
  „Várkozz’[63] uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram,
  Hogy huzzam lábomba fekete csizmámot.“
  „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Nyitsd meg az ajtódat.“
  „Várkozz’ uram, várkozz’, kéncsöm, jámbor uram,
  Hogy vessem nyakomba fekete szoknyámat.“
  „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Nyitsd meg az ajtódat.“
  „Várkozz’ uram, várkozz’ kéncsöm, jámbor uram,
  Hogy tėgyem fejembe fejér fátyolomot.“
  Avval ugy megrugá, a záros ajtóját,
  Hogy mingyár’ béesék a ház közepébe.
  Gyontáros ház fő’de, bádik[64] az asztala,
  Szép üveg ablaka, csėmpe[65] kemenczéje.
  „Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Add kezembe nékem a nagy láda kócsát.“
  „Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram
  A templomban jártam, ottan elvesztöttem.“
    Aval ugy megrugá nagy láda ódalát,
  Hogy mingyár’ kidőle Barcsai belőle.
  „Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Ládd-e, hogy igaz vót a küs gyermek szova?
  Feleségöm, kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Három halál közzűl mejiket választod?
  Azt választod-e el, hogy én megö’jelek,
  Vaj[66] azt választod el, hogy fejedet vėgyem,
  Vaj azt választod el, hónap álló délbe’
  Hét asztal vendégnek vígon gyertyát tartasz.“
    „Uram, édes uram, kéncsöm, jámbor uram!
  Háróm halál közűl én azt választom el:
  Hónap álló délbe’ hét asztal vendégnek
  Vígon gyertyát tartok.“
  „Szógálom, szógálom! mönny le a pinczébe,
  Hozz fel tes es onnét vaj tiz singnyi vásznot,
  S vaj két kászu szurkot!“…
  Végig bétekeré, végig csėpėgteté,
  Fejénél meggyujtá s lábánál megótá.
  „Feleségöm kéncsöm, kéncsöm feleségöm!
  Három halál közzűl ezt választottod el.“

(Vass Tamás gyüjt. Székelyföld.)


9. A KIRÁLYFI.

  Egyszer egy királyfi
  Mit gondolt magában,
  Egy bohó királyfi
  Mit gondolt magában?
    Lehányta magáról
  Királyi ruháját,
  Egy bohó királyfi
  Királyi ruháját.
    Rávette helyette
  A kocsis gunyáját,
  A bohó királyfi
  A kocsis gunyáját.
    Elindult megkérni
  Szegény ember lyányát,
  Szegény kocsis legény
  Szegény ember lyányát.
    Adj’ isten jó napot,
  Szegény ember lyánya,
  Be szabad-e gyünnöm,
  Szegény ember lyánya?
    Fogadj isten kendnek
  Szegény kocsis legény,
  Hozta isten, hozta,
  Szegény kocsis legény!
    Üljön le mi nálunk
  Nálunk kanapéra,
  Szegény kocsis legény,
  Nálunk kanapéra.
    Nem azért jöttem én,
  Hogy én itt leüljek;
  Nem érek én arra,
  Hogy én itt leüljek.
    Hanem azért jöttem,
  Jösz-e hozzám, vagy sem;
  Szegény ember lyánya,
  Jösz-e hozzám, vagy sem?
    Elmegyek én kendhez
  Szegény kocsis legény,
  Illik kend én hozzám,
  Szegény kocsis legény.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

    Akkor a királyfi
  Mit gondolt magában –
  Trallala, trallala,
  Mit gondolt magában.
    Elindult megkérni
  Gazdag biró lyányát,
  Trallala, trallala,
  Gazdag biró lyányát.
    Adj’ isten jó napot
  Gazdag biró lyánya,
  Trallala, trallala,
  Gazdag biró lyánya.
    Fogadj isten kendnek,
  Szegény kocsis legény,
  Trallala, trallala,
  Szegény kocsis legény.
    Üljön le minálunk,
  Nálunk a – lóczára,
  Trallala, trallala,
  Nálunk a – lóczára.
    De nem azért jöttem,
  Hogy én itt leüljek;
  Trallala, trallala,
  Hogy én itt leüljek.
    Hanem azért jöttem,
  Jösz-e hozzám, vagy sem?
  Trallala, trallala,
  Jösz-e hozzám, vagy sem?
    Gazdag leány vagyok,
  Gazdag legényt várok,
  Trallala, trallala,
  Gazdag legényt várok.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

    Akkor a királyfi
  Mit gondolt magában,
  A bohó királyfi
  Mit gondolt magában.
    Lehányta magáról
  A kocsisi gúnyát;
  Rávette helyette
  A királyi pompát.
    Elindult megkérni
  Gazdag biró lyányát,
  Királyi pompában
  Gazdag biró lyányát.
    Adj’ isten jó napot
  Gazdag biró lyánya,
  Be szabad-e gyünnöm,
  Gazdag biró lyánya?
    Hozta isten hozta
  Fényes királyurfi,
  Trallala, trallala,
  Fényes királyurfi.
    Üljön le hát nálunk
  Selyem kanapéra,
  Trallala, trallala,
  Selyem kanapéra.
    De nem azért jöttem,
  Hogy én itt leüljek,
  Trallala, trallala,
  Hogy én itt leüljek.
    Hanem azért jöttem,
  Jösz-e hozzám, vagy sem?
  Gazdag bíró lyánya,
  Jösz-e hozzám, vagy sem?
    Elmegyek én kendhez
  Fényes királyurfi;
  Illik kend én hozzám,
  Gazdag királyurfi.
    Nem kellesz én nékem
  Gazdag biró lyánya…
  Kell nékem, kell nékem,
  Szegény ember lyánya!

(Varga János gyüjt. Alföld.)


10. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Tájszólás szerint.)

    ‚Jó estét, jó estét, biró szép lėánya.‘
  „Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény;
  Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“
  ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
  Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
  „Nem mönyök, nem mönyök, rongyos, gubás legény.“
  ‚Jó’czakát, jó’czakát, biró szép lėánya.‘
  „Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“

    ‚Jó estét, jó estét, szėgény, árva leány.‘
  „Jó estét, jó estét, rongyos, gubás legény;
  Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre,“
  ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
  Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
  „Êmönyök, êmönyök, rongyos, gubás legény.“
  ‚Hó’nap hát êjövök gyürüsöm, jegyösöm;
  Jó’czakát, jó’czakát, szegény, árva leány.‘
  „Jó’czakát, jó’czakát, rongyos, gubás legény.“

    ‚Jó napot, jó napot, biró szép leánya.‘
  „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény;
  Ű’jön le, ű’jön le eme egyes székre.“
  ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
  Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjönne.‘
  „Êmönyök, êmönyök, czifra, ügyes legény.“
  ‚Nem kellesz, nem kellesz, te világ szajhája,
  Rongyosan nem kêtem, czifrán se is kêjek.‘
  A’jt[67] ki es fordula az eresz ajtóján,
  Êmöne, êmöne az ő mátkájához.

    ‚Jó napot, jó napot, szegény, árva leány.‘
  „Jó napot, jó napot, czifra, ügyes legény;
  Ű’jön le, ű’jön le eme ėgyes székre.“
  ‚Nem ülök, nem ülök, me’t nem azé’t jöttem:
  Hanem azé’t jöttem, ha hozzám êjőne.‘
  „Nem mönyök, nem mönyök, czifra, ügyes legény.
  Me’t már jegyben vagyok egy rongyos gubással.“
  ‚Én vagyok, én vagyok, gyürüsöm, jegyösöm!‘

(Péterfi Albert gyüjt. Székelyföld.)


11. SZILÁGYI ÉS HAGYMÁSI.

(Töredék.)

    Midőn fogván estek két magyar úrfiak,
  Császár tömleczében két gerezd szőllőér’,
  Már hét esztendeig elfelejtve voltak
  Császár tömlecziben két magyar úrfiak,
  Kin megkeseredvén éneket kezdének,
  Az ők fogságukról így énekelének:
  „Istenem! istenem! szerelmes istenem!
  Ne hagyj münket tovább e setét tömleczben,
  Mer’ hét esztendeje, hogy mü itten vagyunk,
  Azután világról semmit mü nem tudunk,
  Nem tudjuk, nem tudjuk a napnak járását,
  És a csillagoknak változó forgását.“
    Ezt ajtón hallgatván császár szép leánya
  Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla:
  „Halljátok szavaim két magyar úrfiak,
  Atyám tömleczében rég lakó ifiak!
  Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek,
  Hogy Magyarországba engemet levisztek?“
  Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
  „Császár szép leánya! bizony felfogadjuk.“
    Onnan elindula császár szép leánya,
  Felmene nagy gyorsan a maga házába,
  Kevés költő pénzét magához is vevé,
  Három száz aranyát a zsebjébe tevé.
  Onnan felméne az atyjának házába,
  Kezét reá tevé tömlecznek kócsára.
  Feljárá azonnal lovaknak pajtáit,
  Megnézéli atyja jobbik paripáit.
  Kivezete onnan három nyerges lovot,
  Az háromra feltőn három éles pallost.
  Nézéli azonnal tömlecznek ajtaját,
  Felnyitá szaporán csattogó závárját.
  Felszóval így kiált: „Két magyar úrfiak!
  Jertek ki, lássátok színét a világnak,
  A szép fényes napnak ragyogó járását,
  És a csillagoknak változó forgását.“
    Felülének hárman három paripára
  S ők elindulának egy nagy régi utra.
  Midőn mennek vala, az hajnal feltetszék,
  Császár szép leánya akkor visszateként.
  Lássa még messzüre sok sereg katonát
  Jőni az atyjának kegyetlen táborát.
  Felszóval igy kiált két magyar úrfinak:
  „Né hol jön az atyám kegyetlen tábora,
  Titeket elvágnak, engem visszavisznek,
  Piros véretekkel itten földet festnek.“
  Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
  „Téged el nem visznek, ha isten megsegít,
  Münket el nem vágnak, ha kard el nem törik.“
    Azonnal érkezék császár szép tábora,
  Két magyar úrfinak ilyenképpen szóla:
  „Jó napot, jó napot, két magyar úrfiak,
  Császár tömleczéből szökevény ifiak!“
  Felelnek e szóra két magyar úrfiak:
  „Isten hozott tüktök császár szép tábora!“
  Szóval ismét felel császár katonája:
  „Jöttünk tü hozzátok egy vagdalkozásra.“
  Felele e szóra nagy Szilágyi Miklós:
  „Nem bánom, nem bánom, ha megvagdalkozónk.“
    Azonnal elkezdik a nagy viaskodást,
  Nagy Szilágyi Miklós tőn egy vagdalkozást;
  Egy elmentére – gyalogösvenyt vága,
  Visszajöttére – szekérútat csapa.
  A nagy tábor között csak egyet meghagya,
  A ki a császárnak e nagy hírt megmondja.

(Szabó Károly gyüjt. Csikszék.)


12. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    ‚Pajtásom, pajtásom, kinyeres pajtásom!
  Már hét esztendeje, hogy mü fogván estünk
  Császár tömlöczébe, – két gerezd szőllőért’;
  Azután nem láttuk a napnak járását,
  Hódnak, csillagoknak változó forgását!‘…
    Ezt ajtón hallgatta császár szép leánya:
  Szóval így felmondja császár szép leánya:
  „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak!
  Atyám tömleczéből szabadult ifiak:
  Felfogadjátok-é, ha innen kiviszlek,
  Hogy Magyarországba ingemet bévisztek?“
  Arr’ a szóra mondja nagy Szilágyi Miklós:
  ‚Bizon felfogadjuk, császár szép leánya!‘…
    Azonnal elmene császár szép leánya
  Az apja házába:
  A kezéhez vevé tömlecznek kócsait;
  A zsebébe tevé kevés aranyait;
  Sietve elmene s megnyitá az ajtót.
    Megindulának ők, onnan el, sietve.
  Mikor mentek volna, vissza-visszanéze
  Császár szép leánya.
  „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak!
  Atyám tömleczéből szabadult ifiak:
  Imhol jön, imhol jön az atyám tábora;
  Jaj! már ha elérnek, tüktöket levágnak
  S ingem visszavisznek.“
  „Ne félj semmit, ne félj, császár szép leánya!
  Münköt se vágnak le, ha kard el nem törik;
  Téged se visznek el, ha az isten segít!“
    Azon megérkezett a kegyetlen tábor.
  ‚Pajtásom, pajtásom, láss a küsasszonyhoz,
  Ne hagyjam magunkat!‘
  Elérte a tábor, harczba mene vélle.
  Egy elmenetibe gyalog ösvényt vágott:
  Visszajövetibe szekérutat csapott;
  A nagy táborból csak, élve, egyet hagyott:
  A ki menne haza s a hírt mondaná meg.
    Mikor az eltelék, – hogy elindulának,
  Igy mondja, igy mondja Hagymási László ezt:
  ‚Pajtásom, pajtásom, próbáljuk meg egymást,
  Hogy melyiké legyen császár szép leánya!‘
  „Halljátok meg szómat, két magyar urfiak,
  Atyám tömleczéből szabadult ifiak!
  Érettem de soha ne vagdalkozzatok:
  Hanem térdre állok – vegyétek fejemet.“…
  Azonnal azt mondja nagy Szilágyi Miklós:
  ‚Pajtásom, pajtásom, kenyeres pajtásom!
  Én neked bocsátom császár szép leányát,
  Mert van nekem otthon jegyesem, gyűrűsöm;
  Hüttel elkötözött hütes feleségem!‘
  Err’ a szóra oztán császár szép leánya
  Hagymási Lászlónak ottan elmarada.
  Nagy Szilágyi Miklós haza elindula.
  Hagymási László is küsasszonyt elvivé.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


13. LANDORVÁRI DORKA.

    ‚Leányom, leányom,
  Édes szép leányom!
  Mi dolog lehet az,
  Hogy a selyem ruhád
  Elől kurtábbodik,
  Hátúl hosszabbodik,
  Szép karcsú derekad
  Igen vastagodik?!‘
  „Anyám, anyám,
  Édes asszony anyám!
  Mit tűröm, tagadom,
  Ha ki kell vallanom:
  Szabó nem jól szabta.
  Varró nem jól varta.“
  „Nem kérdezem én azt,
  Ki szabta, ki varta;
  Csak aztat kérdezem:
  Mi dolog lehet a’?!“
  „Anyám, anyám,
  Édes asszonyanyám!
  Dunavizet ittam,
  Attól jól meghíztam.“
  „Nem kérdezem én azt,
  Mit ettél, mit ittál;
  Csak aztat kérdezem:
  Mi dolog lehet a’?!“
  ‚Mit tűröm, tagadom,
  Ha ki kell vallanom;
  Király Kis Miklósnak
  Ágyára feküdtem –
  Szerelembe estem!‘
  „No ringyó, no szajha,
  Mindjárt elvitetlek
  Nyaka-vágó hídra,
  Nyaka-vágó hídra,
  Rózsás kis pallagra!“
  ‚Anyám, anyám,
  Édes asszonyanyám!
  Várjál hát egy órát,
  Hadd írjak levelet
  Király Kis Miklósnak,
  Hadd küldjem el eztet!…
  Madárkám, madárkám,
  Csacsogó madárkám!
  Vidd el e levelet
  Király Kis Miklósnak;
  Ha ebéden éred:
  Tedd az asztalára;
  Ha vacsorán éred:
  Tedd az ablakába!‘
    Ebéden találta,
  Asztalára tette;
  Király kis Miklóska
  Mingyárt elolvasta.
  Mondja kocsisának,
  Legjobb fullajtárnak:
  „‚Kocsisom, kocsisom,
  Legjobb fullajtárom!
  Fogd be nyolcz lovamat,
  Hozzuk el Dorkámat!‘“
    „‚Jó nap, isten jó nap,
  Landorvárainé!
  Hol van az én Dorkám,
  Szivem és violám?!‘“
  „Elment a szomszédba
  Leánypajtásihoz,
  Búcsúzni, búcsúzni,
  Leánypajtásitól“…
  „‚Jó nap, isten jó nap,
  Landorvárainé!
  Nincs ott az én Dorkám,
  Szivem és violám!‘“
  „Kiment a kis kertbe
  Rózsákat tördelget,
  Rózsákat tördelget
  Selyem kezkenőbe.“
  „‚Jó nap, isten jó nap,
  Landorvárainé!
  Nincs ott az én Dorkám,
  Szivem és violám;‘“
  „Mit tűröm, tagadom,
  Ha ki kell vallanom;
  Nyaka-vágó hídon,
  Rózsás kis pallagon!“
  „‚Jó nap, isten jó nap,
  Édes kedves Dorkám!
  Édes kedves Dorkám,
  Szivem és violám!
  Vérem a véreddel
  Egy patakban folyjon;
  Lelkem a lelkeddel
  Egy istent imádjon;
  Testem a testeddel
  Egy sírban nyugodjon!
  A mi kisdedünk is
  Oltár tetejében!‘“…
  Három szál rozmaring
  Nyílt ki a fejében.
  Oda ment az anyja,
  Hogy majd leszakajtja:
  „‚Menj innen, menj innen
  Te átkozott anya!
  Nem egyet ölettél:
  Hármat veszejtettél!‘“…

(Mártonfi Károly gyüjt. Eger.)


14. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Hédervári Kati szép leány!
  Mi annak az oka?
  Beste lélek lyánya!
  Most varrattam neked
  Kerek alju szoknyát;
  S elől rövidedik, –
  S hátul hosszabbodik?“
  „Édes kedves anyám,
  Kedves szülő dajkám!
  Mit tűröm, tagadom,
  Már ki kell vallanom:
  Ki a zöld farsangban
  Hétszer megkéretett,
  Az ada énnekem
  Hét hónapi terhet.“
    „Kocsisok, inasok,
  Kedves fullajtárok!
  Fogjatok lovakat
  Az üveghintóba.
  Vigyétek, vigyétek
  Beste lélek rosszát,
  A sötét tömlöcznek
  Sötét fenekére.“
    Tizenharmad napig
  Se enni, se inni!
  Tizenharmad napra
  Oda megy a bátyja:
  „Hédervári Kata
  Kedves édes hugom!
  Élsz-e vagy meghaltál?“
    „Élek, a mint élek
  Nagy keserűségben.“
    „Irjál egy levelet
  A te galambodnak!“
  „Nincs nekem se tentám,
  Se pe’g[68] irótollam.“
  „A te tintád legyen
  A te piros véred,
  A te ónod pedig
  Piczi fehér körmed.“
    „Irtam egy levelet,
  De kitől küldjem el?
  Szarkától küldném el,
  De az mindig leszáll,
  Leszáll, mindig leszáll,
  A hol dögöt talál.
    Fecskécském, fecskécském
  Vidd el a levelem,
  Gyöngyvári Jánosnak
  Kedves galambomnak!
  Ha ágyában éred,
  Tedd a vánkosára, –
  Ha sétálva éred,
  Tedd a jobb vállára, –
  Ha ebéden éred,
  Tedd a tányérjára.“

(Abonyi Lajos gyüjt. Baracska.)


15. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    ‚Zsuzsánna, Zsuzsánna,
  Hajadon Zsuzsánna!
  Most varrattam szoknyát,
  Nem kerek az alja,
  Mitől van, kitől van,
  Nem kerek az alja?‘
    „Szabó roszúl szabta,
  Varró roszúl varrta.“
    ‚Mítől van, kitől van,
  Nem kerek az alja?!‘
    „Nem tűröm, tagadom,
  Igazán megvallom:
  Váradi úrfitól
  Teherben vagyok én.“
    ‚Kocsisom, kocsisom,
  Édes felajtárom,
  Csak gyorsan, csak gyorsan
  Fogd be a lovakat!
  Hozd el azt a hóhért,
  Hadd vétessem fejét
  Világ szajhájának.‘
    „Kocsisom, kocsisom,
  Édes felajtárom,
  Csak gyorsan, csak gyorsan
  Fogd be a lovakat!
  Vidd el a levelet
  Váradi úrfinak.
  Ha reggel érsz oda:
  Tedd az ablakába;
  Ha délben érsz oda:
  Tedd a tányérjára!“
    „‚Jó napot, jó napot,
  Váradi kis úrfi!‘“
    „„Hozott isten, hozott,
  Szeretőm szolgája!““
    „„Csak gyorsan, csak gyorsan
  Annak halálára!““
    „„Lehetetlen volna,
  Hogy az ég az volna,
  Ha az én Zsuzsánnám
  Most fekünnék halva…
  Kocsisom, kocsisom,
  Édes felajtárom,
  Csak gyorsan, csak gyorsan
  Fogd be a lovakat…
  Jó napot, jó napot
  Herczegné asszonyom!
  Hol vagyon, hol leszen
  Hajadon Zsuzsánna?““
    ‚Felküldtem, felküldtem
  Legfelső szobámba,
  Magát ékesíti
  Drága szép ruhába.‘
    „„Mindent összejártam,
  Sehol sem találtam,
  Hol vagyon, hol leszen
  Hajadon Zsuzsánna?““
    ‚Leküldtem, leküldtem
  Virágos kis kertbe,
  Vírágok közt múlat,
  Abban van öröme.‘
  „„Virágok, virágok
  Reánk borúljatok,
  Minket sirassatok!…
  Testem a testedhez,
  Vérem a véredhez,
  Lelkem a lelkedhez
  S mennyekben vigadjon.
  A herczegné asszony
  Pokolban gyuladjon!““

(Pusztafi Kálmán gyüjt. Székelyföld.)


16. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Leányom, leányom, mi az oka annak,
  Hogy a lajbli szűkűl?…“
  „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
  Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
  „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe,
  Nagy rózsákat szedni, magát mulatozni.“
  „Jó napot, jó napot, küs kertészlegényke!
  Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“
  „Nem láttam, nem tudom; tegnap előtt járt itt.“
  „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
  Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
  „Elküldtem, elküldtem a tenger partjára.
  Nagy halakat fogni, magát mulatozni.“
  „Jó napot, jó napot, küs halászlegényke!
  Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?“
  „Nem tudom, nem láttam; tegnap előtt járt itt.“
  „Jó napot, jó napot, Hollódy nagyasszony!
  Hol vagyon, hol vagyon Hollódy Zsuzsánna?“
  „Elküldtem, elküldtem a Rózsamezőbe, –
  A fővevő helybe.“
  „Jó napot, jó napot küs hóhérlegényke,
  Hol vagyon, hova lett Hollódy Zsuzsánna?…
  Véremet vérével egy patak mossa el,
  Testemet testével egy sírba temesd el!…“

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


17. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    ‚Lyányom, lyányom, lyányom,
  Hédervári Katám!
  Varrattam én neked
  Kerek alju szoknyát –
  Elől rövidedik,
  Hátul hosszabbodik!‘
    „Anyám, anyám, anyám,
  Édes szűlő dajkám!
  Szabó nem jól szabta,
  Varró nem jól varrta.“
    ‚Lyányom, lyányom, lyányom,
  Hédervári Katám.
  Szabó is jól szabta,
  Varró is jól varrta…‘
    „Anyám, anyám, anyám,
  Édes szűlő dajkám!
  Megvallom én neked
  Hét hónapos terhet…“
    ‚Jőjjetek, hóhérok!
  Vigyétek tömlöczbe,
  Vigyétek tömlöczbe,
  A legmélyebbikbe…!‘
    „Van nekem egy szarkám,
  De az igen csacska;
  Van nekem egy fecském –
  Igy hát az jobb volna.
    Jőjj be, fecském, jőjj be,
  Vidd titkos levelem
  Gyöngyvári urfinak,
  Kedves galambomnak.
    Ha ebédnél éred:
  Tedd a tányérjába;
  Ha aludva éred:
  Űlj a jobb karjára!“
    Kis fecske elvitte,
  Vállára föltette,
  Urfi észre vette,
  Kezébe fölvette.
    Kezébe fölvette,
  Szomorun olvasta,
  Szomorun olvasta,
  Keserűn jajgatta:
    „‚Fogj be, Jancsi, fogj be!
  Vigy el engem oda,
  Akasztófa alatt
  Nyugodjam a porba!‘“ –
    Először kerűli,
  Szépen megöleli;
  Másodszor kerűlte,
  Szépen megcsókolta;
  Harmadszor kerűlte,
  Magába kést döfe…
    „‚Lelkem a lelkeddel,
  Egy istent imádjon!
  Testem a testeddel
  Egy sírban nyugodjon!
  Vérem a véreddel
  Egy patakba folyjon!…‘“

(Szentpéteri Pál gyüjt. Kún-Szent-Miklós.)


18. PÁLBELI SZÉP ANTAL.

    ‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom,
  Bizon meg kell halnom Varga Iloná’ét!‘
    „Ne ha’j fijam, ne ha’j Pálbeli szép Antal!
  Csiná’tatunk mü es[69] egy csoda malmocskát.
  Az első kereke béla-gyöngyöt[70] járjon;
  A középső köve édes csókot hánnyon;
  Harmadik kereke apró pénzt hullasson:
  Ez a szeretetnek első regulája!
  Ennek látni jőnek szűzek, szép leányok,
  Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
    „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
  Csoda malom látni.‘“
    „„Ne menny, fijam, ne menny, csodamalom látni:
  Megvetik az hálót s megfogják a rókát.““
    ‚Anyám, édes anyám, bizon meg kell halnom,
  Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘
    „Ne ha’j, fijam, ne ha’j, Pálbeli szép Antal!
  Csiná’tatunk mü es egy erős vas hidat;
  Annak látni jőnek szűzek, szép leányok,
  Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
    „‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
  Erős vas hid látni!‘“
    „„Ne menny, fiam, ne menny erős vashid látni:
  Megvetik a hálót, megfogják a rókát.““
    ‚Anyám, édes anyám! bizon meg kell halnom,
  Bizon meg kell halnom Varga Ilonáé’t!‘
    „Ne ha’j, fiam, ne ha’j Pálbeli szép Antal!
  Tedd hóté[71] magadot;
  Neked látni jőnek szűzek, szép leányok,
  Talám itt köztik lesz Varga Ilona es.“
    ‚Anyám, édes anyám, ereszszen el engem
  A halottas házhoz.‘
  „Többször nem jösz vissza a halottas háztól.“

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

    „Kejj fel, fijam, kejj fel Pálbeli szép Antal!
  Kié’t te meghaltál kapud előtt sétál.
  Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal!
  Kié’t te meghótál udvarodon sétál.
  Kejj fel, fijam, kejj fel, Pálbeli szép Antal!
  Kié’t te meghótál, most a lábadnál áll.“
    „Soha sem láttam én ilyen szép halottat!…
  Szeme mosolygólag, szája csókolólag, lába felugrólag“…
  Ő szépen felkele, szépen megölelé.

(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)


19. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Töredék.)

    „Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok
  Görög Ilonáé’t.“
  ‚Ne halj fiam! ne halj: Bátalaki László!
  Én is csináltatok olyan csudamalmot:
  A belső kereke: béla-gyöngyöt járjon;
  A külső kereke: aprópénzt hullasson;
  Oda is eljőnek szűzek, szép leányok,
  Csudamalom látni: magok’ mulatozni.‘
  „‚Anyám, édes anyám! biz én is elmennék
  Csudamalom látni: magam mulatozni.‘“
  „„Ne menj, fiam, ne menj, Görög szép Ilona!
  Megvetik a hályot s – megfogják a halat.““
  „Anyám, édesanyám! bizony csak meghalok
  Görög Ilonáé’t.“
  ‚Ne halj fiam! ne halj Bátalaki László!
  Én is csináltatok olyan csudatornyot,
  Kinek a teteje: az eget felérje;
  Oda is eljőnek szűzek, szép leányok,
  Csudatorony látni: magok’ mulatozni.‘
  „‚Anyám, édesanyám! biz én is elmenyek
  Csudatorony látni: magam mulatozni.‘“
  „„Ne menj fiam! ne menj Görög szép Ilona!
  Megvetik a hályót s – megfogják a halat.““
  „Anyám, édes anyám! bizony csak meghalok
  Görög Ilonáé’t!“…

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


20. KŐMÍVES KELEMENNÉ.

    Ihol elindula tizenkét kőmíves:
  Ugy menyen, ugy menyen Déva vára felé.
  Ők is rakni kezdik magas Déva várát.
  A kit éjjel raktak: az nappal leomlott;
  A kit nappal raktak: az éjjel leomlott!…
    Azt a törvényt tette Kelemen kőmíves:
  Melyik’ felesége hamarébb kihozza
  Az ebéd vékáját,
  Kő közé rakassék, ott megégettessék
  Magas Déva vára, halmára rakassék!
    Ihol elindúla az ő felesége,
  Az ebéd vékáját a fejire téve
  S a kicsi gyermekit a karjára véve.
  Őtet is meglátta az ő kedves társa:
  „Istenem, istenem! támaszsz eleibe
  Vagy két fenevadat: talán visszatérik.“
  Azt is elkerűlte.
  „Istenem, istenem!
  Támaszsz eleibe egy fekete felhőt,
  Hullas eleibe apró köves essőt;
  Talán visszatérik!“
  Azt is kikerűlte…
    ‚Jó napot, jó napot tizenkét kőmíves!
  Istenem, istenem! mi dolog lehessen?
  Háromszor köszönni, egyszer se fogadni!…‘
  „Azt a törvényt tette a te kedves társad:
  Melyik’ felesége hamarébb kihozza
  Az ebéd vékáját,
  Kő közé rakassék s ott megégettessék,
  Magas Déva vára, halmára rakassék.“
  ‚Nem bánom, ha úgy is!
  Ha ugy megútáltad velem életed is…‘
    Az ebéd vékáját fejéről levették,
  Az ő kicsi fiát karjáról levették.
  Mikor térdig rakták, csak tréfára vette;
  Mikor övig rakták, bolondságra vette;
  Mikor csecsig rakták, ő valóra vette:
  ‚Ne sírj kicsi fiam!
  Vannak jó asszonyok, neked csecsit adnak;
  Vannak jó gyermekek, téged elrengetnek;
  Az égi madarak ágról-ágra szállnak,
  Neked csirikolnak, téged elaltatnak!…‘
    ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘
  „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő öste!“
  Östét is elvárta, s nem volt édes anyja.
  ‚Apám, édes apám! hol van édes anyám?‘
  „Ne sírj, kicsi fiam, mert haza jő reggel!“
  Reggelt is elvárta, s nem volt édes anyja.
  Mind a kettő meghót!…

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


12. BÍRÓ SZÉP ANNA.

  Ehol eszik-iszik három szép katona,
  Aj, Bíró Pannának kötött kapujába’,
  Azon csak kimene, aj, Bíró szép Anna.
  „Hova valók vagytok három szép katona?“
  ‚Nem is igen közel, nem is igen messzi,
  Csak a Maroson tul mező-detrehemi.‘
  „Hát ismeritek-e az én édesemet,
  Az én édesemet, Hajdu Benedeket?“
  ‚Ismerjük, ismerjük, jó legény barátunk,
  Jó legény, barátunk, kenyeres pajtásunk.‘
  „Valamit izennék, megmondanátok-e?
  Valamit küldenék, oda adnátok-e?“
  ‚Mü bizon nem viszünk, nem is mondunk semmit,
  Jőjj el te is velünk Mező-Detrehemig.‘
  „Várjatok hát kicsit három szép katona,
  Míg felöltözködöm innepi gunyámba;
  Innepi gunyámba, vont-arany szoknyámba,
  Kajszén katrinczámba, szép piros csizmámba.
  Fátyolkeszkenőmet kössem a fejemre,
  Kevés költő pénzem tegyem a zsebembe.“
  Mikor menyen vala udvar közepéig,
  Fátyolkeszkenője elhasada végig.
  Aj, Bíró szép Anna, szóval kérdi vala:
  ‚Anyám, édes anyám, mi legyen az oka?
  Ág nem érintette, szél nem fuvintotta,
  Szép fátyolkeszkenőm még is elhasada.‘
  Szóval igy felele az ő édes anyja:
  „Ne menj el, leányom, nem igen jó jel az.“
  ‚Biz elmenyek anyám, aj én édes anyám,
  Hogy lássam még egyszer az én kedves mátkám.‘
  Mennek, mennek addig, mennek jó darabig,
  Míg egyszer eljutnak a jegenyefáig;
  Szóval mondja vala a nagyobb katona:
  ‚Űljünk le, űljünk le aj Bíró szép Anna!‘
  „Bizon nem űlök én, bizon nem űlök én.“
  Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig;
  Mig ismét igy szóla nagyobbik katona:
  ‚Űljünk le, űljünk le, aj Bíró szép Anna,‘
  Ahajt leülének, hogy megnyugonnának,
  Hogy megnyugonnának, ennének, innának.
  Álomba borúla aj Bíró szép Anna,
  Sugni-bugni kezde nagyobbik katona:
  ‚Öljük meg, öljük meg, kedves jó barátim,
  S osztozzunk a pénzin, drága szép gunyáin.‘
  Szóval mondja vala a nagyobbik társa:
  „Bizon nem bánom én, bizon nem bánom én.“
  Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
  „Bizon nem ölöm én, bizon nem ölöm én.“
  „Bizon ha nem ölöd, ölünk mi tégödöt.“
  ‚Bizon nem bánom én, bizon nem ölöm én.‘
  Hallá álomneszszel, haj Bíró szép Anna,
  ‚Ne ölj meg, ne ölj meg, három szép katona,
  Háromszáz forintom, azt is nektek adom,
  Azt is nektek adom s senkinek se mondom.‘
  A nagyobb katona bicskát elékapá,
  Hasának akasztva torkáig hasitá.
  A holtról lefoszták a sok drága gunyát,
  Kardokra facsarták s karokra hajiták.
  Hajdu Benedek is felnyergelé lovát,
  Felnyergelé lovát, hogy kövesse utját.
  Felfordula frissen piros pej lovára,
  Ugy hántassa magát a Maros partjára,
  A Maros partjára, egy fa árnyékába,
  Ott reá bukkan a három katonára.
  ‚Jó napot, jó napot, hajdulegényeknek!‘
  „Jó napot, jó napot, Hajdu Benedeknek!“
  Szóval felkérdezi nagyobb hajdulegényt:
  ‚Honnan jőtök mostan három hajdulegény?‘
  „A Maros vizin tul Nyárád vize mentin
  Temetésen voltunk, nénénk temetésin.
  Onnan hozzuk mostan, a mit itt nálunk látsz.
  Háromszáz forintot s a sok ékes gunyát.“
  ‚Ismerem, ismerem, a sok ékes gunyát,
  Bizon megöltétek aj Bíró szép Annát.‘
  Szóval mondja vala nagyobb hajdulegény:
  „Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.“
  Szóval mondja vala az ő nagyobb társa:
  „„Bizon nem öltük mi, bizon nem öltem én.““
  Szóval mondja vala az ő kisebb társa:
  „Bizon megölték ők, bizon megölték ők.
  Ingem is akartak, de ingem elhagytak,
  Ingem is akartak, de ingem elhagytak.“
  Hajdu Benedek is megragadá őket,
  Jertek a bíróhoz, – vasba verék őket;
  Még egyszer fordula kisebbik pajtáshoz:
  ‚Vigy el ingem, vigy el, én kedves mátkámhoz,
  Pej paripám tiéd nyereg szerszámokkal,
  Ékes öltözetem háromszáz forinttal,
  Csak vezess el éngem, csak mutasd meg nekem,
  Hol van az én mátkám, az én szép jegyesem?‘
  Mennek, mennek addig, Czitrom patakáig,
  A keserves gyászos nagy halom sirjáig,
  A mikor meglátta az ő kedves párját,
  Az ő kedves párját, Bíró szép Annáját:
  Nem sírt, nem könnyezett, csak csókolja vala,
  Csak csókolja vala, s szóval mondja vala:
  ‚Vérem a véreddel egy patakot folyjon,
  Lelkem a lelkeddel mennyországba jusson.‘
  Azzal az ő kardját csak hamar felüté
  S bele ereszkedék szép mátkája mellé.

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)


22. A PÁRJA VESZTETT GERLICZE.

    Búsan búgó bús gerlicze
  Kedves társát elvesztette.
    Elrepűle zöld erdőbe,
  De nem szálla a zöld ágra,
  Hanem szálla asszú ágra;
  Asszú ágát kopogtatja,
  Kedves társát siratgatja:
  „Társam, társam, édes társam!
  Soha sem lesz olyan társam,
  Mint te voltál édes társam!!“
    Búsan búgó bús gerlicze
  Elrepűle messze földre,
  Messze földre, zöld buzába.
  De nem szálla zöld buzába,
  Hanem szálla konkoly ágra;
  Konkoly ágát kopogtatja,
  S kedves társát siratgatja:
  „Társam, társam, édes társam!
  Soha sem lesz olyan társam,
  Mint te voltál édes társam!!“
    Búsan búgó bús gerlicze
  Elrepűle messze földre,
  Messze földre, folyóvizre.
  De nem iszik tiszta vizet,
  Ha iszik is, felzavarja,
  S kedves társát siratgatja:
  „Társam, társam, édes társam!
  Soha sem lesz olyan társam,
  Mint te voltál édes társam!!“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)


23. VILÁGSZÉP ERZSÓK.

    Kiment a kisasszony aranyszékre ülni,
  Arany székre ülni, arany inget varrni.
  Feltette a lábát egy kis arany székre,
  S egy pár arany gyűrü csördűlt az ölébe.
    ‚Anyám, anyám, anyám, mi annak a jele,
  Egy pár arany gyűrü csördűlt az ölembe?‘
  „Lányom, édes lányom az annak a jele,
  Örökös urfinak adtalak kezébe.“
    ‚Anyám, anyám, anyám, minek adott annak,
  Inkább adott volna egy pujkapásztornak…
  Inasom, inasom, kezem táplálója,
  Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba.
    Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi púsztába’,
  Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘
  „‚Kisasszony, kisasszony, nem látok én senkit,
  Nem látok én senkit, nem látok én semmit.‘“
    ‚Pujkáim, pujkáim, kezem nevelési,
  Földre borúljatok, engem sirassatok.
  Ruháim, ruháim, kezem táplálói
  Szögről lehulljatok, engem sirassatok.
  Inasom, inasom, kezem táplálója,
  Eredj fel a hegyre, ama nagy toronyba;
  Nézz széjjel, nézz széjjel a bécsi pusztába’,
  Nem látsz-e valakit, nem látsz-e valakit?‘
    „‚Kisasszony, kisasszony, látok már valakit,
  Tizenkét kocsival, negyven szolgáival.‘“
  ‚Bárcsak isten adná, míg ide jönnének,
  Míg ide jönnének, ki is terítnének!‘
    – Jó napot, jó napot ismeretlen anyám!
  Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
  „Elment ő, elment ő a Tiszára mosni,
  Zsebkendőket mosni, urfiaknak osztni.“
    – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
  Hol vagyon, hol vagyon Erzsébet szép mátkám?
  „Elment ő a kertbe virágot szaggatni,
  Bokrétát kötözni, urfiaknak adni.“
    – Nincsen ott sehol se, ismeretlen anyám,
  Hol van hát, hol van hát Erzsébet szép mátkám?
  „Mit tűröm, tagadom, már ki kell vallanom,
  A nagy ebédlőben ki is van terítve“…
    ‚Csináltatsz-e nekem valami koporsót?‘
  – Csináltatok, rózsám, márványkő koporsót.
  ‚Behuzatod-e majd valami vászonnal?‘
  – Behúzatom, rózsám, fekete fátyollal.
    ‚Kivereted-e hát valami szögekkel?‘
  – Kiveretem, rózsám, aranynyal, ezüsttel.
  ‚Kivitetsz-e vajon valami czigánynyal?‘
  – Kivitetlek, rózsám, királyurfiakkal.
    ‚Meghuzatod-e majd a hármas harangot?‘
  – Meghúzatom, rózsám, mind a tizenhatot.
  ‚Kikísérsz-e, rózsám, ha csak a kapuig?‘
  – Kikísérlek, rózsám, a nyúgodalomig!

(Fincziczki Mihály gyüjt. Ungmegye.)


24. A LEGSZEBB VIRÁG.

    Egy buzamezőben háromféle virág.
    Szóval felfelelé a szép buzavirág:
  ‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
  Engemet leszednek s a templomba visznek;
  Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus teste!‘
    Szóval felfelelé a szép szőlővirág:
  „Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
  Engemet leszednek s a templomba visznek,
  A templomba visznek s a pohárba töltnek;
  Nekem mind azt mondják: ez a Krisztus vére!“
    Szóval felfelelé a szép szegfűvirág:
  „‚Szebb vagyok, jobb vagyok annyiból náladnál, –
  Szűzek, szép leányok engemet leszednek,
  Bokrétába kötnek, a templomba visznek;
  S a szeretőjeknek süvegébe tesznek!…‘“

(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)


25. KIS JULIA.

    „Hallod-e te király-urfi!
  Jere este guzsalyasba.“
  „Nem mehetek te király-lány,
  Hogy’ juthatnék túl a Dunán,
  Este későn sötét leszen,
  S a Dunába belé esem.“
    „Vagyon nekem szövétnekem,
  Tornáczomba kitétetem,
  S meg is gyujtom, mihelyt lehet,
  Világánál átal jöhetsz.“
    Megindula király-urfi
  Este későn guzsalyasba;
  S belé esék a Dunába,
  A Dunának közepibe.
    Ugy sír, ugy sír király-leány
  Király-leány kis Júlia.
  Szóval kérdi asszony-anyja:
  „Mér’ sírsz, fiam, kis Júlia?“
  ‚Hogy ne sírnék asszony-anyám,
  Elvesztettem gyöngyös pártám,
  Belé esett a Dunába,
  A Dunának közepibe.‘
    „Vagyon nekem gyöngyös pártám,
  Azt én mindjárt neked adom.“
  „Nem kell nekem senki másé,
  Csak kell nekem a magamé.
  Hallod-e te asszony-anyám!
  Hivassuk fel Bíró Jankót,
  Bíró Jankót, vízi búvárt,
  Hogy fogja ki gyöngyös pártám.
    Hallod-e te Bíró Jankó,
  Vedd ki az én gyöngyös pártám!“
  „Nem kapok én gyönyös pártát,
  Csak kapok én király fiát.“
  „A’ kell, a’ kell Bíró Jankó,
  Bíró Jankó vízi buvár.
  Hozd fel ide palotámba,
  Tedd fel ide én ágyamba.“
  Ugy sír, ugy sír király-leány,
  Király-leány kis Júlia:
  Neki szíve meghasada,
  Mindjárt szörnyű halált hala.
  Az egyiknek csináltattak
  Fejér márvány kőkoporsót,
  A másiknak csináltattak
  Vörös márvány kőkoporsót.
  Virágos kertbe temették,
  Egymás mellé elűltették,
  Az egyikre palántáltak
  Fejér csíkos tulipántot,
  A másikra palántáltak
  Tiszta vörös tulipántot.
  A szerelmeseknek lelke
  Élő tulipánttá leve,
  S addig s addig nevelkedtek,
  A míg összeölelkeztek.

(Gálfi Sándor gyüjt. Udvarhelyszék.)


26. A HÁROM ÁRVA.

    „Hová mégy te három árva?“
  „Hosszu utra, szolgálatra!“
  „Ne menj el te három árva
  Hosszu utra szolgálatra.
    Adok nektek három vesszőt,
  Verjétek meg a temetőt.“
  „Kelj fel, kelj fel édes anyánk,
  Elszakadt már ingünk ruhánk.“
    „Nem kelhetek három árva
  Koporsóba vagyok zárva,
  Vagyon nektek mostohátok,
  A ki gondot visel rátok.“
    „Mikor fésüli a fejünk,
  Sarkunkon foly piros vérünk;
  Mikor kenyért ád a kézbe
  Hét ördög van a szemébe’.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)


27. A MOLNÁR INASA.

    Este guzsalyasba’,
  Reggel a malomba’
  Játszadozni kezdtem
  Molnár inasával.
  Bárcsak hajnal lenne,
  Meg se is virradna
  S a mi szerelmünknek
  Vége ne szakadna
  Molnár inasával.
    Széles e világon
  Mennyi malom vagyon, –
  Ha külső kereke
  Sárig arany volna,
  A belső kereke
  Fehér ezüst lenne,
  Béla-gyöngyöt járna,
  Apró pénzt hullatna:
  Még se cserélném el
  Molnár inasával.
    A tenger mélysége
  Kalamáris volna,
  Tengereknek habja
  Ha mind tenta volna,
  Földön mennyi fűszál –
  Ha mind penna volna,
  Égen mennyi csillag
  Iródeák volna:
  Nem tudná leírni
  A mi szerelmünket
  Molnár inasával.

(Sándor Domokos gyüjt. Udvarhelyszék.)


28. UGRON JÁNOS.

    „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
  „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
  „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
  Legelső hibája, sánta az a leány.“
  „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
  Csináltatok neki magas sarku csizmát,
  Földig érő szoknyát.“
    „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
  „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
  „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
  Második hibája, részeges a leány.“
  „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
  Nem bánom, nem bánom, bőven a pinczébe’,
  Bőven igyék benne.“
    „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
  „Nyitravármegyébe Nyitra Katiczához.“
  „Ne menj oda, ne menj, mert hibás a leány,
  Harmadik hibája, haragos a leány.“
  „Nem bánom, nem bánom, mit gondolok véle,
  Ha látom haragját, kiállok előle,
  Kiállok előle.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsvár.)


29. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Hová méssz, hová méssz kevély Ugron János?“
  „Menyek ide s ide Szitás-Keresztúrba,
  Torma Máris asszony látogatására.“
    „Ne menj oda, ne menj, kevély Ugron János,
  Annak a leánynak három erkölcse van.
    Egyik erkölcse, haj, boros az a leány.“
  „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle,
  Borom a pinczében, igyék jól belőle.“
    „Második erkölcse, haragos a leány…“
  „Nem bánom, nem bánom, nem gondolok véle,
  Ha ő megharagszik, kiállok előlle.“
    „Harmadik erkölcse, sánta is a leány.“
  „Nem bánom – nem bánom, nem gondolok véle,
  Csináltatok neki földig érő szoknyát,
  Az már eltakarja a fő sántaságát.“

(Baló József gyüjt. Udvarhelyszék.)


30. BÁNDI URFI.

  Hallottátok hírét
  Híres Barassónak?
  Abban csináltattak
  Étető tömlöczöt;
  S abban fogva vagyon
  Mezőbándi urfi.
    Mezőbándi urfi
  Egyszer ezt felelé:
  „Hogyha volna nékem
  Egy íródiákom
  S egy bízott emberem:
  Iródiákommal
  Levelet iratnék,
  S bízott emberemtől
  Levelem küldeném.“
    Hát azonban dobban
  Az ő édes anyja:
  „Anyám, anyám, anyám!
  Lelkem édes anyám!
  Milyen álmot láték
  Az éjjel álmomban:
  Két sing veres sinor
  Az én nyakam körűl;
  S két fekete holló
  Az én fejem felett?!“
  ‚Üsse guta, fiam,
  Azt a te álmodat:
  Két sing veres sinor –
  A te piros véred;
  S két fekete holló –
  A te két hengéred.‘[72]
  „Anyám, anyám, anyám!
  Mikor engem szűltél,
  Szűltél volna követ;
  S mikor feresztettél
  Gyenge meleg vízbe,
  Feresztettél volna
  Forró-buzgó vízbe;
  S mikor takargattál
  Gyenge gyolcs ruhába,
  Takargattál volna
  Forró parazsába!“…

(Szabó Samu gyüjt. Marosszék.)


31. AZ ÁSPIS KÍGYÓ.

    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, apám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj az anyádhoz, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, anyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj a bátyádhoz, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, bátyám, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj az ángyodhoz, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, ángyom, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj sógorodhoz, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, sógor, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj a nénédhez, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, néném, vedd ki!“ – „Bizony nem veszem én,
  Eredj a mátkádhoz, majd talán kiveszi.“
    „Kebelembe búvék egy nagy áspis kígyó,
  Vedd ki, mátkám, vedd ki!“ – „Bizony kiveszem én!!“

(Horváth Ádám gyüjt. akad. kézirattár.)


32. AMOTT LÁTOD…

(Tájszolás szerint.)

    „Amott látod, rúzsám,
  Azt a száraz nyárfát?
  Mikor az kizö’dűl:
  Akkor mögyök hozzád!“
    „Hiszöm én istenöm,
  Kizö’dűl az én fám,
  Virágos tavaszszal
  Visszatérsz még hozzám.“
    „Vágassuk lė, rúzsám,
  Azt a száraz nyárfát,
  Csiná’junk belőle
  Ėgy nagy akasztófát;
  Âr’a akaszszuk föl
  Azt a török császárt,
  Hogy nė szomorítson
  Már több édös anyát.
    Belegrád! Belegrád!
  Átkozott Belegrád!
  De sok édös anyát
  Mögszomorítottál!
    Belegrád! Belegrád!
  Átkozott Belegrád!
  De sok édös anya
  Átkot mondott rėád!“

(Szél Farkas gyüjt. Hódmező-Vásárhely.)


33. A RAB.

    „Né hol kerekedik egy fekete felleg,
  Né hol száll, né hol száll egy fekete holló!
  Szállj le holló, szállj le, se nem igen messze,
  Se nem igen közel – két száz mértföldnyire,
  Izenjek apámnak és édes anyámnak,
  Jegybeli mátkámnak.
    Repülj udvarára, szállj le ablakára,
  Ha kérdi, hogy’ vagyok, mondjad, hogy rab vagyok
  Király udvarában térdig vasban vagyok.
  Megunta két lábam már a követ nyomni,
  Megunta két kezem már a lánczot huzni,
  Megunta két fülem tenger mormogását,
  Vad galamb zugását.
    Megitatták velem a keserű pohárt,
  Elém terítettek fekete gyász ruhát;
  Adta volna isten, ne láttalak volna,
  Hiredet porodat ne hallottam volna?
  Istenem, istenem, de megvertél engem,
  Szerencsétlen társsal, holtigvaló gyászszal
  Holtig való gyászszal!
    Kit mindig szerettem, jaj be távol estem,
  Kit mindig gyülöltem, annak rabja lettem.
  Szabad a madárnak ágról ágra szállni,
  Csak nekem nem szabad violámhoz járni,
  Violámhoz járni.“

(Gyulai Pál gyüjt. Marosszék.)


34. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Etéden a fűszál mind bánatra hajlik,
  Az én kedves rózsám rólam gondolkozik.
    Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
  Tudja a jó isten, mikor szabadulok!
  Akkor leszen, rózsám, haza jövetelem,
  Mikor kapufélfád piros rózsát terem,
  Azt pedig jól tudod, hogy soha se terem:
  Igy hát soha sem lesz hazajövetelem!
  Kivánod-e, rózsám, szabadulásomat,
  Vagy jobban kivánod csendes halálomat?“
    „Csak azért kivánom csendes halálodat:
  Rabsággal töltöd el fiatalságodat!“

(Szabó Samu gyüjt. Udvarhelyszék.)


35. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    Vidd el madár, vidd el, levelemet vidd el,
  A tengeren is tul egy nehány mérföddel.
    Ott találod rózsám keserű bánatban,
  Mindjár’ megesmered szive busultában.
    Koppants az ablakán, levelemet tedd le,
  Vaj pedig akaszd fel az ablak keresztre.
    Ha kérdi: hogy vagyok; mondjad, hogy rab vagyok,
  Karcsu derekamon rabszijat hordozok.
    Rab vagyok, rab vagyok, szabadulást várok,
  Keserves fogságból utána sohajtok. –
    Ha kérdi, menyek-e: mondd meg, hogy elmennék,
  Csak ez a vas ajtó mán egyszer megnyilnék.
    Ha el nem mehetek tavasz kezdetére,
  Talám csak elmenyek fecske jövetére. –
    S ha akkor sem menyek, rózsa nyilására,
  Vaj istenem! talám koporsó-zártára.

(Hermányszegi gyüjt. Csikszék.)


36. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    ‚Ablakom rostélyán
  Kis madár hegedűl,
  Menj el az én kedvesemhez,
  Maga van egyedűl.
    Ha kérdi: hogy vagyok?
  Mond meg, hogy rab vagyok,
  Az aradi vár-tömlöczben
  Talpig vasban vagyok.‘
    „Ha te rab vagy, rózsám,
  Én meg beteg vagyok!“
  ‚Gyógyítson meg a jó isten
  Míg megszabadúlok;‘
    „Nagyon beteg vagyok,
  Addig meg is halok,
  Az aradi temetőben
  Nyugodni akarok.“

(Szabó Károly gyüjt. Pest.)


37. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Madárka, madárka,
  Csácsogó madárka!
  Vidd el az én levelemet
  Szép Magyarországba!
    Ha kérdik: ki küldte?
  Mondjad, hogy az küldte,
  A kinek a szerelembe’
  Meghasad a szíve.
    Ha kérdik: hogy vagyok?
  Mond meg, hogy rab vagyok,
  A Radeczky táborában
  Közkatona vagyok!“

(Szabó Károly gyüjt. Tisza-Várkony.)


38. A ZSIVÁNY FELESÉGE.

    „Eleget könyörgék apámnak, anyámnak,
  Hogy ne adjon engem nagy hideg havasra,
  Nagy hideg havasra, nagy hegyi zsiványnak!
  Most is oda vagyon keresztuton állni,
  Egy két árva pénzért lelkét elveszteni;
  Meguntam már azt is, jó reggel felkelni,
  Jó reggel felkelni, folyóvizre menni,
  Folyó vizre menni, véres ruhát mosni.“
    ‚Mért sirtál, mért sirtál gyönge szép menyecske?‘
  „Nem sirtam, nem sirtam, konyhán bibelődtem,
  Cserefának füstje huzta ki a könnyem.“

(Gyulai Pál gyüjt. Udvarhelyszék.)


39. SIROKI ERDŐBEN.

    Siroki erdőben
  Nyílik a gyöngyvirág,
  Gyere ki, galambom,
  Itt vagyon a világ.
    Ki is mentem hozzád,
  Vissza is eljöttem,
  Tudom, hogy meglestek,
  Szóba hoztak engem.
    Azt mondják, hogy rosz vagy,
  Soh’ se kerűlsz elő;
  Minap is tilosban
  Kapott a kerülő,
    Vert meg volna isten,
  Mikor neked hittem,
  Téged áldott volna,
  Vert volna meg engem.
    Meg is vert engemet
  A világ csufjára,
  Rá sem merek nézni
  Az édes anyámra.
    Istenem, istenem!
  Ugyan mi lelt engem?
  Három rőf pántlika
  Körül nem ér engem. –
    Megszenvedtem érted,
  Nem gondoltam volna,
  A fő szolgabíró
  Hajam levágatta.
    Levágták a hajam,
  Még sem vagyok szajha –
  Nagyon szerettelek,
  Az isten is tudja!

(Abonyi Lajos gyüjt. Hevesmegye.)


40. IGÁCS RUZSI.

(Tájszolás szerint.)

    ‚Szombat este nyó’cz órakó’
  Haza gyüttem a tanyárú’,
  Azt hallottam az útamba’,
  Valaki van a Rácz-kútba’. –
    Igács Rúzsi, kedves babám,
  Hun van az én édös anyám?‘
  „Még péntökön hat órakó’
  Kimönt a szőllőbe akkó’“. –
  ‚Én is kimöntem utánna,
  De nem akadtam rėája…
  Igács Rúzsi, kedves babám,
  Hová tötted édös anyám?‘…
    „Keze lába a Rácz-kútba’,
  Feje, háta kendör-kapujóba’.[73]“
  „‚Igács Rúzsi gyere ide,
  Lantos István gyűjjön ide –
  Ösmeri-ė ezt anyjának?!‘“
  ‚Nem ösmeröm én anyámnak,
  Sėm kezirű’, sėm lábárú’,
  Csak a puszta dėrėkárú’…
  Igács Rúzsi, kedves babám,
  Mér’ ő’ted mög édös anyám?!‘
  „Nem vó’tam én annak oka,
  Maga vó’t az indítója;
  Sujok, olló elkezdője,
  Balta, fejsze elvégzője.“
  ‚Igács Rúzsi, édös szívem,
  Hamis hitöt fúttá’ velem!‘
    Igács Rúzsi ablakjába’
  Kinyi’t a rúzsa magába’ –
  Lantos István a kocsmába’:
  ‚Eladom a jószágomat,
  Kivá’tom kedves babámat!‘
  „Nė agygya kê a jószágát,
  Nė váttsa ki kê a szajhát!“…

(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)


41. AZ ANYA ÉS LEÁNYA.

    ‚Szépen rogyog az estéli csillag,
  Az én babám ablak alatt ballag,
  Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
  Gyönge szívem megreped utánna.‘
    „Kedves rózsám jere ablakodra,
  Hogy adjak egy csókot ajakodra,
  Ezer búval van életem tele,
  Egyszörre mind elfelejtem bele.“
    ‚Hallod anyám, milyen szépen hí ki,
  Bokrétát is kötöttem már néki:
  Úgy illik az kerek kalapjára,
  Mint a csókja leányod ajkára.‘
    „‚Kis leányom gyönge vagy szeretni,
  Még réja érsz fékötőt viselni,
  Hidd, a lánynak addig ér világa,
  Míg a legény sírva jár utánna.‘“
    „Kedves rózsám te enyim, én tiéd,
  Megesküszünk a husvét innepén,
  Hidd el nekem jobb leszek én hozzád,
  Mint tulajdon édes apád s anyád.“
    ‚Hallod anyám, mit fogad a legény,
  Hiszed-é már, hogy gyöngy lesz életem;
  Édes anyám, ereszsz ki hozzája,
  Gyönge lányod majd meghal utánna.‘
    „‚Kis leányom ne higy a legénynek,
  Addig szeret, míg nem mond övének,
  Mert ha egyszer fejed békötötte,
  Veréssel kezdődik szeretete.‘“
    ‚Hiszen apám kiedet is megverte,
  De még azé’t kied őtet szerette,
  Ha kêd megvót én is csak megleszek,
  Bár mit mondnak, én az övé leszek.‘

(Felméri Lajos gyüjt. Csikszék.)


42. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    „Szépen ragyog az estéli csillag,
  Az én rózsám a ház előtt ballag,
  Édes anyám ereszsz ki hozzája,
  Szegény szivem megreped utánna.“
    „Jer hát rózsám jer hát ablakodra,
  Adjak csókot picziny ajakodra,
  Ezer búval van életem tele,
  S mind egyszerre eltemetem vele.“
    „Lyányom, lyányom ne higyj a legénynek,
  Addig szeret míg nem tesz övének,
  Majd ha aztán fejed bekötötte,
  Veréssel kezdődik szeretete.“ –
    „‚Hiszen apám kendet is megverte
  Mégis azért ugy-e hogy szerette?
  Ugymint kend volt, én is csak megleszek,
  Bár ki mit mond, én az övé leszek.‘“

(Gyulai Pál gyüjt. Szilágy.)


43. NEMES SÁRI…

    Nemes Istán szép leánya
  Kirepűlt a sír szájára;
  Édes anyja ugy siratja:
  Hogy az eget hasogatja.
    „Édes anyám azon kérem,
  Ne sirasson többé engem;
  Ha nincs házba’ szép leánya,
  Kertjébe’ van szép virága.
    Nyissa ki a kert kapuját,
  Hogy lássák a szép virágát,
  Leánya keze munkáját.
    Rózsa-koszorút kötöttem,
  Sárga hajamra feltettem;
  Zöld ösvényeken sétálok,
  Rozmarint-szálat gyomlálok.
    – Egyedűl nyugoszom
  Temető siromban,
  Mégis emlegetnek
  Engem a faluban,
  Hogy megütött engem
  A villám szikrája! –
    Olyan fellegek támadtak,
  Hogy engem elborítottak“…
  Nemes Istán nyisd kapudat:
  Halva hozzák szép lányodat.
    Zúg a harang, megzúdítják;
  Nemes Sárit nyútóztatják.
  Édes anyja úgy siratja:
  Hogy az eget hasogatja.

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


44. TAMÁS RÓZSI.

    „Tamás Rózsi mit gondoltál,
  Mikor agyagér’ indultál?“
  „Én egyebet nem gondoltam,
  Szerencsétlen uton jártam.
  Letörött a föld fölöttem,
  Elnyelt engem, elnyelt engem.
    Jó Tamásné, édes anyám,
  Édes jó nevelő dajkám,
  Felneveltél örömödre,
  De nem értél semmit véle.“
    „Tamás Imre nyisd kapudat,
  Halva hozzák a hugodat,
  Vidd is ki az asztalodat,
  Csinálj nyujtóztató padot.“
    „Édes lyányom szólj csak egyet!“
  „Édes anyám nem szólhatok.“
  „Édes hugom szólj csak egyet!“
  „Édes bátyám nem szólhatok.“
  „Három szilvafa közt vagyok,
  Három papnak könyörgése
  Sem hoz többé az életre.“
    Jókus Mihály földje végén
  Buzog a vér, a föld szinén.
  Ha kérdik, hogy miféle vér,
  Mondjátok, hogy ártatlan vér.

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kide.)


45. BÁCS JANCSI.

  Csütörtökön jó hajnalba’
  Készülék fel a havasra.
  Befogám a jó négy ökröt,
  Jó négy ökröt, jó szekérbe
  S elindulék az erdőre,
  Ki Firicsko tetejére.
    Hogy kiértem az erdőre,
  Egy cserefát vevék szemre.
  Gondolám, hogy azt levágom
  S az ökrök után felrakom.
    Jó gazdámnak kicsi fija
  Jöve velem – halálomra,
  Ő vala a segitségem,
  Ő egyedül ott mindenem.
    A hogy vágni kezdém a fát,
  Nem es gondolám a halált,
  Pedig a mán hátomnál állt
  S várá, hogy levágjam a fát.
    Vágom, vágom szép csendesen,
  A halálra rá sem nézek,
  Mig a fa a törzsökétől
  Szakad a fészim[74] élétől.
    Még egy nihány vágás fára…
  „Készü’j Jancsi az halálra! –“
  Bács Jancsinak sohajtása
  Felhallék a mennyországba…
    Kettőt vág ő még az fára
  S rá esik a fa reája.
  Szökött vóna ki előle,
  De az halál nem engedé.
    Odanyomá őt a nagy fa,
  Nem búhata ki alóla.
  Nem vala ott senki jelen,
  Kí segitségire legyen.
    Katona Sámel küs fija
  Vala mindennek tanuja,
  Ki a mezőre béfuta,
  A pásztoroknak hirt ada.
    Pásztorok kiszabaditák,
  De már későn szabaditák
  Kevés élet vót még benne;
  Mett csak nihány órát éle.

– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

    „Nyitsd ki asszonyom kapudot:
  Viszik a jámbor szógádot;
  Nem csattogtassa kapudot,
  Nem sepri az estálodot.
    Szász Anikó, hű szeretőm!
  Már megengedj mindenekről.
  Megnyughatol csókjaimtól
  S ölelgető karjaimtól…“

(Vas Tamás gyüjt. Székelyföld.)


46. AZ ISPÁNNÉ LEÁNYA.

    Szépen legel a Prónai gulyája,
  Szépen sétál az ispánné leánya,
  Kiüzeni a gulyásnak előre,
  Teríjje le a subáját a gyepre.
    „Lyányom, lyányom! lyányomnak sem mondalak,
  Ha én téged egy gulyásnak odadlak.“
  „Nem bánom én édes anyám! tagadj meg,
  Az én szívem egy gulyásért hasad meg!“
    Még a búza ki sem hányta a fejét,
  Már a madár mind kiverte a szemjét.
  „Én istenem, egy istenem, istenem!
  Látod anyám! mire vitt a szerelem!“

(Szabó Károly gyüjt. Nógrádmegye.)


47. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

    Csendes este szállott le a pusztára,
  Elnémult a bodor tinó kolompja,
  Csak egyedűl sirdogál a furulya,
  A kisasszony az ablakból hallgatja.
    ‚Kinn a pusztán gulyás bojtár vagyok én,
  Ezer darab marhát, lovat őrzök én,
  A kisasszony, ha kijön a pusztára,
  Mosolyogva néz a gulyás bojtárra!‘
    Szépen legel a Péterné gulyája,
  A kisasszony maga sétál utánna,
  Már messziről kiáltja a gulyásnak:
  „Jancsi, szivem, terítsd le a subádat!“
    ‚Hogy teríteném én le a subámat,
  Ha elalszom, elhajtják a gulyámat.‘
  „Már te azzal, szivem gulyás, ne gondolj,
  Kiváltja azt édes anyám, ha mondom.“
    Még a búza ki sem hányta a fejét,
  Már a veréb mind kiette a szemét. –
  „Édes anyám! jaj istenem, istenem!
  Jaj mire vitt engemet a szerelem!“
    „‚Lányom, lányom! lányomnak sem mondalak
  Inkább, mint sem egy gulyásnak adjalak.‘“
  „Édes anyám, nem bánom én, tagadj meg,
  De a szivem csak Jancsiért szakad meg!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)


48. JÓ ESTÉT ÉDESEM.

    „Jó estét, édesem, micsa’ búd érkezett,
  Talán a vacsorád nem igen jól esett?
  Hoztam egy kulacs bort, igyál egy keveset.“
  „Idd meg a borodat, idd meg azt te magad,
  Hogy ha nem sajnáltad szép leányságomat
  Hej pártám, hej pártám, drága szűz koronám,
  Hej pártám, hej pártám, drága gyöngyös pártám!“
  „Ne sajnáld pártádat, mert mást kötök neked.“
  „Éjjel nappal kössed már leány nem leszek.“
  „Szerettelek, rózsám, a míg megcsaltalak,
  De már a jó isten viselje gondodat.“
  „Verjen meg az isten annyiszor egy héten,
  A hány csillag vagyon este a kék égen.“

(Gyulai Pál gyüjt. Kolozsmegye: Kalotaszeg.)


49. TÖRÖK ZSUZSI.

    Török Zsuzsi magyar pruszlit varratott,
  Az aljára pellempátyot rakatott;
  Rakass, Zsuzsi, téged illet, nem engem,
  Téged szeret a sok legény, nem engem.
    Madarasi nagy uj utczán mi történt:
  Gazdag doktort sok kincsiért megölték, –
  Gazdag doktort viszik a temetőbe,
  Török Zsuzsit a szegedi tömlöczbe.
    Török Zsuzsi azt izeni anyjának:
  Kettős párnát küldjön feje aljának;
  Édes anyja azt izeni lyányának:
  Sűrű könnyét tegye feje aljának.

(Varró Sándor gyüjt. Karczag.)


50. A GULYÁS SZERETŐJE.

    Megégett a szegedi nagy cserény,
  Beleégett barna gulyás legény, –
  Beleégett három pár ruhája, –
  Számadónak kivarrott subája.
    Számadónak nincsen semmi kára,
  Másikat vesz szegedi vásárba’,
  De a szegény barna gulyás legény
  Hej! maga is beleégett szegény.
    Barna kis lyány kerűli a cserényt,
  Keresi a barna gulyás legényt:
  Barna kis lyány, hiában keresed;
  Beleégett, ki téged szeretett.
    „Mutassátok, mutassátok sírját,
  Hadd öntözöm könyeimmel hantját,
  Hadd teremjen rózsát, ne töviset,
  Mert ő engem igazán szeretett!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)


51. CZIFRA JANCSI.

    „Czo fel, szürke fakóm,
  Czifra Jancsi lova!
  Messze van Imola,[75]
  Nem érünk ma oda.“
    Mikor Czifra Jancsi
  A lovát ugratta,
  Akkor Járdán Julcsa
  A kapuban várta.
    Várta rántottára,
  Mézes pálinkára.
  „Egyél, igyál, Jancsi,
  Világ boszujára!
    Ha én aztat tudnám,
  Melyik uton mégy el,
  Felszántanám én azt
  Aranyos ekével.
    Be is vetném én azt
  Szemenszedett gyöngygyel,
  Be is boronálnám
  Sűrű könnyeimmel!“
    „Búra termett idő,
  Ködnevelő szellő,
  Megemésztett engem
  Ez az egy esztendő!“

(Szigligeti Ede gyüjt. Putnok.)


52. A HALOTT VŐLEGÉNY.

(Töredék.)

    ‚Szépen süt a holdvilág,
  Minden lélek alszik már,
  Nem félsz, édes rózsám?‘
    „Miért félnék édes rózsám,
  Velem van az igaz isten,
  Velem vagy te édes rózsám.“
    ‚Szépen süt a holdvilág,
  Minden lélek alszik már,
  Nem félsz, édes rózsám?‘
    „Miért félnék édes rózsám,
  Velem van a fiuisten,
  Velem vagy te édes rózsám.“
    ‚Szépen süt a holdvilág,
  Minden lélek alszik már,
  Nem félsz, édes rózsám?‘
    „Miért félnék édes rózsám,
  Velem a szent lélek isten,
  Velem vagy te édes rózsám.“

(Baksay Sándor gyüjt. Baranyamegye: Csurgó.)


53. KURIS PISTA.

    ‚Eredj lyányom guzsalyasba,
  A legények hínak oda.‘
  „Jaj anyám, nem mék én oda,
  Ott lesz gazda Kuris fia.“
    ‚Ha ott lesz is ne félj tőle
  Legények megónak tőle!‘
  Ott elmene bíró lyánya
  Szentgál Panna guzsalyasba.
    Ottan vala Kuris Pesta,
  A leányhoz oda álla,
  Hozzá szép szavakkal szólla,
  Aztán meg a tánczba híjja.
    „Jaj ereszsz el, mert lerogyok,
  Itten mindjárt, mert meghalok.“
  De nem hagyja Kuris Pesta
  És halálra tánczoltatja.
    Ott lerogya vérbe fagyva
  Bíró lyánya Szentgál Panna.
  Lyányok, róla tanuljatok,
  Legényt soha ne csaljatok.

(Gyulai Pál gyüjt. Nógrádmegye.)


54. UGYANAZ MÁS VÁLTOZATBAN.

(Tájszólás szerint.)

    „Húzzad czigány, húzzad,
  Húrod szakadtáig,
  Majd én is mögjárom
  Lábom unottáig.“
    „„Ereszsz el, ereszsz el,
  Óh én édös kincsöm,
  Tele van a csizmám
  Piros aludt vérrel.““
    „Nem eresztlek, nem eresztlek,
  Óh én édös kincsöm,
  Nem ėcczö’ kértelek
  Teljes tizenkėcczö’.“
    „„Nyisd mög, anyám, nyisd mög
  Leveles kapudat,
  Kiőn bevezetik
  Beteg lėányodat.
    Nyisd mög, anyám, nyisd mög
  Leveles ajtódat,
  Kiön bevezetik
  Beteg lėányodat.““
    Átkozott az atya
  És az édös anya,
  Ki az ű lėányát
  Tánczra kibocsátja.
    „Ha enyim nem löttél,
  Hát másé sė lögyél;
  Testöm a testöddel
  Ėgy sirba tétessön,
  Véröm a véröddel
  Ėgy patakot mosson,
  Lelköm a lelköddel
  Ėgy istent dicsérjön.“

(Szilády Móricz gyüjt. Halas.)


55. SÁRI MÁRI.

    Sári Mári messze lát,
  Vizért küldi az anyját,
  S mig az anyja vizért jár:
  Barna legény oda jár.
    „Édes anyám beh jó kend,
  Beh jó vizet hozott kend,
  Máskor is elmenjen kend,
  Tovább oda legyen kend.“
    „Hát ez a bot hun jár itt?
  Ugyan ki hagyta ezt itt?“
  „Szegény vándorló legény,
  Szállást kért volna szegény.“
    „Hát az ágyad mi lelte
  Hogy úgy le van heverve?“
  „Czicza fogott egeret,
  Játszott vele eleget.“
    Esik eső csepereg,
  Sári Mári kesereg,
  De hijába kesereg,
  Megkapta mit keresett.

(Szabó Károly gyüjt. Szathmármegye.)


56. MÓZES ÉS JULCSA.

    „Jó napot kivánok, Mózes!“
  „Adjon isten, Julcsa, mit vesz?“
  „Olyan szappant, a mi kókusz,
  Szappanozni nagyon jól tud.“
    „Julcsa, ha magának volnék,
  Én csak a tarkából vennék.“
  „Én is a tarkából veszek,
  Egy darabbal megelégszek,
    Ugyan mi ennek az ára?
  Csak ne szabja nagy kaptára!“
  „Egy garas ide vagy oda –
  Négy garasért adom oda;
    Pedig öt volna az ára,
  De magának, édes Julcsa,
  Négy garasért oda adom,
  Csak csókoljon meg, galambom!“
    „Bizony én meg nem csókolom,
  Mert zsidó valláson vagyon,
  Ha magyar valláson volna,
  Százszor megcsókoltam volna!“

(Illésy György gyüjt. Álmosd.)


57. SZŐCS MARCSA.

    Este van, este van, hatot üt az óra,
  Minden asszony, leány, készűl a fonóba;
  Szegény Szőcs Marcsa is elindul magába?
  Először megütik, leesett a hidra,
  Másodszor megütik, elállott a szava,
  Harmadszor megütik, véres volt a foka,
  A kis balta foka.
    „Kérlek rózsám, kérlek, kérlek az egekre,
  Egy két szavaimat vedd be a füledbe:
  Szerelmes szivemnek gyémántos Marisa,
  Mért levél, mért levél másnak hites társa,
  Szivemnek gyilkosa?“
    Zilahi Pistának nem kell a bokréta,
  Szegény Szőcs Marcsának ő volt a gyilkosa.
  „Vérem a vérével egy patakot mosson,
  Testem a testével egy sirban nyugodjon,
  Egy sirban nyugodjon!“
    A torjai rétet körülfogta a köd,
  Pistára, Marcsára most huzzák a földöt,
  Főtül való fája ki vagyon rovázva,
  Fekete pántlika van reá csukrozva,
  Szépen rá csukrozva.
    A torjai templom kőrűl van árkolva,
  Két szál szép rozmarin van belé plántálva,
  Öntözzétek lyányok, hogy el ne hervadjon,
  Szeretőtök szive meg ne háborodjon,
  Meg ne háborodjon.

(Gyulai Pál gyüjt. Háromszék.)


58. JÁR A KORSÓ…

    Jár a korsó, jár a kútra,
  Piros, barna leány hordja,
  Alig hogy megmerítette,
  A rózsája megölelte.
    Jár a korsó, jár a kútra,
  Halovány leányka hordja;
  Halovány a hold sugára,
  Halványabb a lány orczája.
    Nem jár a korsó a kútra,
  Szörnyű nagy a leány búja.
  „Megvert engem az Uristen,
  Hogy az ő szavának hittem!“

(Abonyi Lajos gyüjt. Pestmegye.)


59. A GERLICZE.

    Zsibó város szép helyt vagyon,
  Közepében van a templom,
  Alatta terem a csipke,
  Rá szállott egy bús gerlicze.
    „Mért busulsz te bus gerlicze,
  Párod repűl neked ide.“
  „Nem kell nekem senki párja,
  Ha az enyém el van zárva.“
    „Megmondtam én bús gerlicze,
  Ne rakj fészket az útfélre,
  Mert az uton sok ember jár,
  A fészkedre reá talál.“

(Gyulai Pál gyüjt. Szilágyság.)


60. A FONÓBAN.

    A leányok egymás közt
  Beszélik, hogy sok a szösz.
  „Haj anyám!… a fonás;…
  Bajos a várakozás.“
    ‚Szoknyát veszek szülöttem!
  Csak ne sírjál előttem.‘
  „Haj anyám, jó anyám:
  Nem az az én nyavalyám!“
    ‚Legényt hívok szülöttem!
  Csak ne sírjál előttem.‘
  „Haj anyám, jó anyám:
  Találgatod nyavalyám!“
    ‚Férjhez adlak szülöttem!
  Csak ne sírjál előttem.‘
  „Haj anyám, jó anyám:
  Kitaláltad nyavalyám!!“

(Szabó Samu gyüjt. Székelyföld.)


61. PETRÁS UR.

    Csötörtöki napon
  Kijött a Petrás úr;
  Mindjárt azt kérdezte:
  ‚Hány a jó arató?‘
  „Tizenketten vagyunk,
  Jó aratók vagyunk.“
  ‚No csak arassatok,
  Jó ebédet kaptok!‘ –
  Kijött a jó ebéd,
  Tizenkét szál metélt,
  S a zsírtalan kása,
  Ki hatszor napjába’
  Vizet mert magába.

(Dömötör János gyüjt. Tolnamegye.)


62. KÁNTOR TERI.

  Három bokor saláta,
  Kántor Teri kapálta,
  Egyél dzsidás belőle,
  Isten ugyse! megveszekedel tőle.
    Kántor Teri azt hiszi,
  A kapitány elveszi;
  Ne félj Tercsa előre,
  Isten ugyse! semmi sem lesz belőle.
    Elment már a regiment,
  A házasság füstbe ment,
  Kántor Teri itt maradt –
  Isten ugyse! – két szék közt a pad alatt.

(Abonyi Lajos gyüjt. S. Patak.)


63. SOROZÁSKOR.

    Szent Miklósi czigány legény hegedűl,
  Sír a leány oda haza egyedűl,
  Sírhat is már, mert a bíró házánál
  Szeretője most áll a sorshúzásnál.
    „Négy esztendő nem a világ, gyöngyalak!
  Vis

Showing first 200,000 characters. Full text: gutenberg.org/ebooks/47073